Catalina 36 csillagozás

William Somerset Maugham: Catalina William Somerset Maugham: Catalina William Somerset Maugham: Catalina

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az Inkvizíció, a „Szent Hivatal” Spanyolországában vagyunk. Egy városka székesegyházának lépcsőin angyalarcú, béna kislány beszélget egy kedves szavú, sugárzóan szép hölggyel. A kislány, Catalina, szomorúan, de készségesen elmeséli, miként történt az a végzetes eset, amelynek következménye az a két csúnya mankó a hóna alatt. A hölgy mosolyogva biztatja: nincs veszve semmi, él a városban valaki, aki csodát tehet… Ennek a csodának és utóhatásainak ironikus-szellemes históriája Maugham kései regénye, „őszikéje”. Eleven alakok, szélsőséges helyzetek, hangulatok követik egymást a könyvben, s a színes cselekmény előterében ott áll Catalina, a béna kislány, akiből – a „csodának” köszönhetően – Spanyolország legnagyobb színésznője lesz.

Eredeti megjelenés éve: 1948

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár

>!
Holnap, Budapest, 2002
332 oldal · ISBN: 9633464978 · Fordította: Szíjgyártó László
>!
Fabula, Budapest, 1993
258 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638169052 · Fordította: Szíjgyártó László

1 további kiadás


Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

apáca


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
William Somerset Maugham: Catalina

A Catalina Maugham utolsó kiadott regénye volt. Egy tulajdonképpeni „öszike”
Catalina egy elkeseredett mozgássérült kislány, akinek volt egy Szűz Mária látomása. A szerző fabulájában pedig a fordulatos egyházi események, s gyógyulása nyomán spanyolhon egyik leghíresebb színésznőjévé válik. A szerző kiemelkedő szenzibilitással formázza és jellemzi szereplőit. Megalkotott karakterei valószínűleg köszönhetők a biszexualitásban töltött életnek is. De ne ítélkezzünk, hisz ennek eredménye ez a csodálatosan olvasmányos írás. Ajándék a léleknek. Nekem tetszett. Bár kedvenc nem lett.

2 hozzászólás
>!
regulat
William Somerset Maugham: Catalina

Persze lehetne az is az első kérdés, hogy adhatok-e Maughamnak négy csillagnál kevesebbet?
Egyszerűen azért, mert öröm olvasni. Van stílusa, humora, és nem bonyolítja a szöveget túl. …és van humora.
Most jöhetne az idézet a dagályos stílusról, de nehogy már idézzem, ahogy beszól a konkurenciának. Mert olyan…
Szóval szerintem Maugham eleve a négy csillagról indul.

Aztán itt van ez a történeti fikció, vagy inkább mesekatyvasz, ami a Catalina címet kapta. Azért írtam mesekatyvaszt, mert a történet első része igazából a megszokott három fivér/nővér sztori, ahol a végén a legkisebb viszi a pálmát… és felhasogatja tűzifának, míg az idősebb testvéreké a kókuszdió, az egyik viszi a húsát, a másik a levét. …mert a jó elnyeri… vagy valami olyas.

Lássuk be Catalina a regény kétharmadában mellékszereplő.
Viszont jó kis történetet kapunk az emberi jellemről, hatalmi játszmákról. És bár az egyház viszi a prímet, elvégre mégis csak egy csoda (a megbénult hősnő gyógyulása) a történet apropója, mégsem mondanám rá, hogy vallás, vagy egyház kritika. Maugham hősei gyarlók. Néha rosszak, néha jók… de többnyire csak emberek.

A maradék egyharmad… az azért huhh.

Catalina megszökik, férjhez megy, és Spanyolhon egyik (ha nem a) legnagyobb színésznője válik belőle, közben találkozik Don Quijotéval… [ezen a ponton talán Cserna-Szabót emlegettem, és attól tartottam, hogy más irodalmi és történelmi alakok is felbukkannak… így is majdnem csillagot vontam le miatta]. Szerencsére ezt sem tolta túl Maugham.

Mondjuk azért a sárkányfaktor jelenléte, erősen mutatja Maugham hozzáállását a női nemhez. Még az édes kis hősnője is eléggé… juszt sem mondom meg milyen.

Igyekeztem nem elspoilerezni.
Mert nem egy nagy durranás a sztori…
…de mégis jó.
Mert jól van megírva. …és ez a legnagyobb trükk.

>!
Magvető, Budapest, 1973
294 oldal · keménytáblás · Fordította: Szíjgyártó László
>!
csgabi MP
William Somerset Maugham: Catalina

Meglepően jó volt a könyv, és élvezettel hallgattam a hangoskönyvet, annak ellenére, hogy a felolvasás távol volt a tökéletestől. Teljesen benne éltem a történetben, Inkvizíció-kori Spanyolországban.
Talán másnak unalmas lett volna, hogy a regény nagy része az egyházzal foglalkozott, hiszen lehetett volna pergőbb is az esemény, mégis ez a – talán – lassúság; ahogyan egyfajta vallásismeretet ad, nekem kifejezetten tetszett. Catalina történetét annyira másodlagosnak éreztem a regényben; csak a regény utolsó részében erősödött fel a jelentősége. Számomra sokkal fontosabb szereplő volt Blasco de Valero, a püspök.
Nagyon izgalmas, hogy rövid időn belül ez volt a második szépirodalmi mű, amiben fontos szerepet kap a spanyol Inkvizíció… ez nem lehet véletlen. :-)
Ami nagyon érdekes volt, ahogyan Maugham behozta a történetbe – a történet Catalina spoiler részében – spoiler :-))
Habár csak 3,5 csillag, de kedvenc lett.

>!
clarisssa P
William Somerset Maugham: Catalina

Maugham először a gyarmatokról írt novelláival lopta be magát a szívembe és lett az egyik kedvenc íróm, de mindig elfelejtem, hogy a regényei is mennyire jók. Sőt, továbbmegyek: még a történelmi regényei is! Mindegy, hogy milyen korba helyezi ugyanis a cselekményt, a történet főbb elemei gond nélkül átültethetőek az író és az olvasó korára is. Finom részletességgel és őszinteséggel ábrázolja a szereplőket, leírásai mégsem válnak unalmassá, sőt, ezeknek az apró momentumoknak a megismerésétől csak még izgalmasabb lesz végül a teljes kép is. Maga a történet nem kifejezetten pergő és akció dús, fordulatokban azonban nincs hiány, főleg, ha a sorok között is olvasunk és észrevesszük az író jól elrejtett, udvariasan tálalt humorát.

>!
Magvető, Budapest, 1973
294 oldal · keménytáblás · Fordította: Szíjgyártó László
>!
Youditta
William Somerset Maugham: Catalina

Könyvem fülszövege ezt is említi, mellyel mélyen egyetértek:
A kitűnő angol író nem történelmi regényt alkotott, hanem népmesei motívumokkal átszőtt, a realitás és irrealitás határai között csapongó, derűs és gúnyoros, megható és kacagtató modern fabulát, szórakoztató történetet.
Szebben, jobban én sem tudnám megfogalmazni ezt a történetet. Maugham novelláiba szerettem bele,tartom magam ahhoz, hogy igazán nagyot ott alkot ő, de azért a regénye is szórakoztató.
A végét elnagyoltnak éreztem, az eleje a történetnek sokkal felépítettebb, jobban kivitelezett, azért ez levon mindenképpen a csillagok számából.

>!
alaurent P
William Somerset Maugham: Catalina

A kihívás miatt vettem elő Maughamot, és újra meg kellett állapítanom, hogy nagyon jó író. Finom részletrajzai emberekről, jellemekről nagyon plasztikusak és érzékletesek. A történet, amelyet elmesél, mindig tartalmazza a szükséges mennyiségű csavart, amivel végig fenn tudja tartani az érdeklődést. Ami hangsúlyosan előkerül az elején, az később lényeges szerepet fog játszani (ld. puska a falon) – figyelni kell, még ha könnyed és laza történetszövése olvastatja is magát. Szeretem a finom humorát, szarkasztikus megjegyzéseit emberről, istenről, társadalmi viszonyokról.

>!
Goofry P
William Somerset Maugham: Catalina

Kedvelem Maugham sallangoktól mentes, egyszerű írói stílusát. Szereplői felett nem ítélkezik, nem bírál. A realista és humánus hozzáállást favorizálja könyveiben, mint ahogy ebben a regényében is. Nem húzza rá a vizes lepedőt például a Valero fivérekre sem, szépítés és minden túlzás nélkül bontja ki jellemüket, a többit pedig az olvasó kénye-kedvére bízza. – Itt az önjelölt világmegváltó nem az, akinek hiszi magát, nagy mák, hogy bár későn ugyan, de leesik nála a tantusz. Najah, küldetéstudat komoly betegség és nem mindenki tud ilyen sikeresen kigyógyulni belőle. – Elmondható, hogy jellemábrázolása összetett, nincs totálisan fekete és nincs tiszta fehér lelkületű személyiség. Csak a reális embert láttatja, jóindulatával és hibájával együttesen, és akit anya szült az esendő.
A regény szerkezete, cselekménye kerek, egész, lezárt. Amolyan böcsületes, régimódi meséhez hasonlatosan a történetének van eleje, közepe és vége, befejezett életutakkal, elvarrt szálakkal.
Hiányoltam a tőle megszokott szellemes, ironikus alapállást. Ha itt-ott fel is fedeztem, akkor is csak burkoltan, fű alatt volt ez érezhető. Ebből a szempontból nem duhajkodott az író, véka alá rejtette hírhedt cinizmusát is. Talán a történelmi romantika erre most nem adott lehetőséget, így nem beszélt ki a kulisszák mögül. Ezt sajnáltam. Valahol így vall erről:
„Ha cinizmusnak nevezzük, hogy valaki felháborodás nélkül tud szembenézni a kellemetlen igazsággal, s elfogadja az emberi természetet olyannak, amilyen; mosolyog képtelenségein és túlzás nélkül panaszolja föl szánni valóságát – akkor, azt hiszem, én is cinikus vagyok. Az emberi természet többnyire képtelen és szánalmas, de akit az élet türelemre tanított, az inkább megmosolyogni valónak tekinti, mint siralmasnak." – Ebben a művében a karaktererein keresztül azért ezt kifejezésére juttatja. Nem a főműve és nem moralista írás ez, hanem egy tanulságos és tisztességes, isteni csodával fűszerezett történelmi keretek között játszódó, valamint a középkori színházasdit, színészkedést is bemutató Regény.

>!
tgorsy
William Somerset Maugham: Catalina

Régen olvastam, de emlékszem, h. nagyon tetszett, és teleírtam a margót a megjegyzéseimmel, sokat vitatkoztam. (gondolom az íróval, de ez nem biztos)

>!
terembura
William Somerset Maugham: Catalina

Annyira tisztán és szépen ír, hogy azt el sem tudom mondani. Jó érzés olyan regényt olvasni, melynek az írója még tudja, hogyan is kell kinéznie egy regény szerkezetének – ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Újabban ezt többen hajlamosak szőnyeg alá söpörni, ami nem minden esetben tesz jót a műnek (utalás a Felhőatlaszra, ami számomra minden szempontból egy nagy nullával egyenlő – ha valaki nagyon akar alkudozni, akkor kiegyezhetünk két nullában is).
Azt viszont soha nem gondoltam volna, hogy valamikor találkozom olyan Maugham regénnyel, amiben lesz olyan rész, ami nem igazán nyeri meg a tetszésemet. Itt sajnos volt, mégpedig az a rész, amikor színre lép Don Quijote. Nekem valahogy ott szétdarabolódott a történet, nagyon megtörte vele, meg egyébként is az egésznek a hangulatába szerintem nem illeszkedik bele. Nagyon jól meglett volna nélküle is.

>!
Iza_Rápolti P
William Somerset Maugham: Catalina

Nagyon tetszett az a tapintat, ahogyan Maugham megírta a realitást az Inkvizíció idején történő keresztény- és zsidó üldözésről. Tiszteletben tartotta a Szent Hivatal eljárásait, de finom árnyalatokban érzékeltette a bibliai igazságot,közben egyik oldalt sem elítélve. Catalina életfordulata meglepő volt számomra, főleg a színészi pályára való térése , ebből is látszik, hogy mennyit számít a környezet amiben nevelkedünk, ki van a legnagyobb hatással ránk. Az édesanyja istenfélelemre nevelte, a nagybátyja pedig beültette a művészet iránti szeretet a szívébe, kisgyermek kora óta. Amikor választania kellett az apácai sors és a világi életmód között, természetesen a szív hangja volt a döntő.


Népszerű idézetek

>!
Bla IP

– Anyám! Megjelent nekem Szűz Mária!
– Ne mondd, drágám – felelte Mária. – Tisztítsd csak meg azt a zöldséget, aztán vagdald fel szépen, jó?

23. oldal

>!
alaurent P

Azonkívül, hogy megtanult mértéket venni, szabni és varrni, rövid élete folyamán azt is megtanulta, hogy egy férfinak sose kell mentegetőznie, a leány meg – bármilyen fiatal volt – tudta, hogy egy férfinak hiábavaló szemrehányásokat tenni. Akármilyen szörnyű bűnt követett is el, csak idegesíti, ha felhánytorgatják neki. Az okos nő megelégszik annyival, hogy a férfit furdalja a lelkiismerete, ha ugyan van neki, ha meg nincs, csak időpocsékolás mindenféle szemrehányás.

162. oldal

>!
alaurent P

Akik darabokat írnak, és akik előadják a darabokat, megérdemlik, hogy szeressük és becsüljük őket, mert a közjót szolgálják vele. Az emberi élet eleven tükrét tartják elénk, és megmutatják, milyenek vagyunk és milyeneknek kellene lennünk. Nevetség tárgyává teszik korunk gyöngeségeit és gyarlóságait, és dicsőítik, ami dicsőíteni való: a tisztességet, az erényt és a szépséget. A színműírók a lelkünket teszik nemesebbé szellemességükkel és bölcsességükkel, a színészek pedig modorunkat csiszolják viselkedésük gráciájával és méltóságteljes fellépésükkel.

253. oldal

Kapcsolódó szócikkek: színház
>!
alaurent P

– Drágám – mondta –, ha az ember együtt hál egy nővel, ügyelni kell, hogy a nő mindig jókedvű legyen.

258. oldal (Magvető, 1973)

>!
csgabi MP

– Öcséd igen tapintatosan és józanul viselkedett, ami már csak azért is bámulatos, mert az ember fel se tételezné róla, hogy ilyen tulajdonságokkal rendelkezik.

>!
csgabi MP

Az inkvizítor kilenc álló évig tanult a göröggel, valahányszor csak maradt egy kis szabad ideje sokféle kötelessége közepette. Blasco atya szorgalmas és tehetséges tanítványnak bizonyult, és a görög, aki rajongott hazája nagy és ősi irodalmáért, néhány hónap múlva rávette a püspököt, hogy vágjanak neki a klasszikus írók műveinek. A görög még mindig buzgó platonista volt, és hamarosan már a Dialógusok-at olvasták közösen. Aztán áttértek Arisztotelészre. A szerzetes nem volt hajlandó elolvasni sem az Iliász-t, sem az Odüsszeiá-t, mert az előbbit kegyetlennek, az utóbbit pedig erkölcstelennek tartotta, a drámaírókban viszont sok csodálnivalót talált. De végül is mindig visszatértek a dialógusokhoz.

>!
csgabi MP

Isten, aki mindent tud, ismeri a múltat, a jelent és a jövőt, […]

>!
csgabi MP

– Gyere ki a konyhába, és olvasd fel nekem a darabodat.
– Eszem ágában sincs – felelte Domingo. – A varázs megtört, kiestem a hangulatból. Jóravaló asszony vagy, Mária, de nem tudsz megkülönböztetni egy pentametert a tehén farkától, […]

>!
csgabi MP

– Ha Főtisztelendő Anyám elolvasná az életrajzát, amelyet ő maga vetett papírra, minden bizonnyal nagyobb elnézéssel viseltetne e szent életű teremtés iránt – felelte fagyosan a püspök.
– Elolvastam. Eboli hercegnő küldte el nekem. Könyvet írni nem nőknek való, bízzák csak ezt a férfiakra, akik műveltebbek és okosabbak.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ken Follett: A Titánok bukása
Katherine Webb: Az elfelejtett dal
Edward Bulwer-Lytton: Leila, avagy a félhold bukása
Celia Rees: Bűbájos Mary
David Gemmell: Makedónia oroszlánja
Douglas Scott: Szemtől szemben
Charles Morgan: Az üres szoba
Philippa Gregory: A királycsináló lánya
Jeffrey Archer: Féltve őrzött titok
Kate Mosse: Labirintus