Az ​ördög sarkantyúja 170 csillagozás

William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​regény főhősének sorsa lényeges vonásaiban Gauguin, a tragikus sorsú francia festő életrajzával egyezik, de Maugham nem művészbiográfiát akart írni, hanem egy sajátos emberi magatartást s az úgynevezett „zseni-típust” bemutatni; Gauguin hányatott élete ehhez csak alkalmas nyersanyagul szolgált. A szerző saját életébe fonva meséli el a különös történetet, melynek olykor maga is aktív szereplője. Charles Strickland, az ízetlen, műveletlen tőzsdés 40 éves korában rövidke levelet ír feleségének, melyben közli, hogy örökre elhagyja. A szerző utána megy, hogy visszahozza, s felfedezi a józan polgárok számára hihetetlen valóságot: azért hagyta el biztos megélhetését, kényelmes életét, hogy festő lehessen. Strickland Párizsban öngyilkosságba kerget egy nőt, tönkreteszi a férjét, majd több évi nyomor és éhezés után Tahitiba megy, ahol végre megtalálja, amit keresett: igazi hazáját, a buja tájat, a nyugalmat, a magányt, itt végre elfogadják olyannak amilyen, s bár félbolondnak nézik,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1919

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion · Athenaeum Könyvtár

>!
Vince, Budapest, 2001
222 oldal · ISBN: 9639323322 · Fordította: Devecseriné Guthi Erzsébet
>!
Kulturtrade, 1992
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637826106 · Fordította: Devecseriné Guthi Erzsébet
>!
Irodalmi, Bukarest, 1968
238 oldal · keménytáblás · Fordította: Devecseriné Guthi Erzsébet · Illusztrálta: Cseh Gusztáv

5 további kiadás


Enciklopédia 18

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs · London


Kedvencelte 31

Most olvassa 5

Várólistára tette 84

Kívánságlistára tette 33

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

sztimi53>!
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Egy bosszantóan közönyös zseni portréja. Legalább annyira élveztem olvasni, mint amennyire Maugham szerethette megírni. Közben azon gondolkoztam, hogy 40 évesen összepakolok, otthagyom az egészet, és elmegyek írónak, vagy rocksztárnak.

5 hozzászólás
Hoacin>!
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Olyan jó gondolatokkal, és érdekes meglátásokkal fűszerezett könyv, hogy még égnek állni is elfelejtett a hajam a festő, Charles Strickland javarészt riasztó figurája miatt. Bár a társadalomból való visszavonulását meg tudom érteni, de az erősen szociopata viselkedés úgy hat rám, mintha csak a sötétséggel néznék szembe. Ő is nyilván szembenézett valami döbbenetesen nyugtalanítóval (tükör?), amely az egész életét uralta. „Mintha a világegyetem lelkét érezte volna magában, s azt akarta volna kifejezni. Bár a képek zavarba hoztak, és egészen megrökönyödtem tőlük, nem tudtam közönyös maradni a belőlük áradó, viharzó érzésekkel szemben”.
Végig élvezetes olvasmány, nem csak a művészetet és annak művelőit elemezzük benne, hanem egész korrekt képet kapunk magáról az Emberről. Ha valaki aránylag kedélyesen szeretne lehangoló lélekrajzokat kapni, akkor nyugodt szívvel ajánlom neki a könyvet. És Gauguin festményeit kedvelőknek is. Még egy szimpla narancsokkal teli csendélet is úgy van ábrázolva a könyvben, hogy a rikító szabálytalansága szinte él a lapokon.
A történet elolvasása után az ember minimum Tahitire akar menni, vagy legalábbis festéket és ecsetet ragadni… de szinte biztosan örül, hogy nem festő.
Maugham stílusát egyre jobban kedvelem. :)

Engem egy kicsit mindig kiábrándított a nők ama szenvedélye, hogy kedvesük halálos ágyánál gyönyörűen viselkedjenek. Olykor szinte zúgolódnak, amiért szerelmesük hosszú életű, mert ez a körülmény késlelteti az alkalmat, hogy egy hatásos jelenetet rendezzenek.

2 hozzászólás
eme>!
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Hogy mennyire szól Paul Gauguinről ez a történet – nem tudom. Nagyvonalakban az ő életrajzára épül, valójában azonban több ennél. Regény a művészetről és az igazi művészt, a zsenit hová tenni nem tudó színtelen-jellegtelen nyáspolgári világról. Regény a megszabályozott mederbe, látszólag békés csendes folydogálásra kényszerített folyó, a természet, az ösztön és a tehetség gátszakításáról. Regény a közönyről és a szenvedélyről, a szürkeséget felváltó, kirobbanó színáradatról, a londoni ködből Tahiti szikrázó fényébe való kilépésről. Regény a lemondásról is, a nyomorról, a nehézségekről, a betegségről és halálról – és a mindezek ellenére megtalált Paradicsomról. És persze regény az emberről – az emberi lélek furcsaságairól, a mélyén megbúvó meglepetésekről, az egyénben feszülő ellentétekről.
Szerettem gondolatmeneteit, szerettem az elbeszélőjét, aki úgy indít, mintha magáról akarna szólni, mintha saját történetét mondaná, majd szinte észrevétlenül, fókuszt váltva, becsöppenve a Strickland család magánéleti titkaiba, egy rendkívüli történet szemtanújává, szereplőjévé válik – és miközben ezt a rendkívüli történetet meséli, valahogyan végül mégis saját történetét (is) mondja. Szerettem, ahogy viszonylag kevés szereplővel, három fő helyszínnel és világos, tiszta stílusával képes egy komplexitásával is lenyűgöző világot tárni elénk. Szerettem megértését, elnézését a történet szereplői iránt. Még a megvetésre, elítélésre méltó alakokban is van valami, amivel megkedveltetik magukat. Mert az írónak fontosabb az, hogy tudjon, mint az, hogy ítéljen.
Úgy érzem, Somerset Maugham tud. Eléggé sok mindent.

OlvasóMókus>!
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Évek óta halogatom ennek a regénynek az elolvasását, mert valamiért féltem tőle. Aztán már az első két mondat után tudtam, hogy teljesen felesleges volt félnem. Ha ennyire elbűvölő, régi elbeszélő stílusa van egy történetnek, akkor igazából már mindegy is, hogy miről szól. Nagyon tetszett, hogy úgy ismerjük meg Gauguin életét, hogy az elbeszélő személyes találkozásait meséli el vele, illetve azok elbeszéléseiből derül fény egyre több és több dologra, akik ismerték és találkoztak vele. Egyetlen aprócska kis csalódásom volt, hogy kicsit többre lettem volna kíváncsi a festőből. Ennek ellenére viszont ami nagyon tetszett, hogy mindenkinek bepillantást nyerhetünk az életébe, aki bármi információval is szolgált Gauguin-ről.

2 hozzászólás
MagyarIldikó>!
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Sok leírást tartalmaz, de mégis olvasmányos. Csak elmesélés, de mégis izgalmas. Századeleji, de mégis olyan mai! Nekem nagyon bejött.

Bazil P>!
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Nem ismerem Gauguin életét, nem értek a festményekhez, nem is a kedvenc műfajom a festészet. Az ember érdekelt a történetben, s légyen bármilyen művészeti ág, vagy az élet bármi egyéb területe, tudomány, sport, akármi más – mindig is izgatott a zseni mibenléte.
És ez a könyv néha egész szépen eligazít ebben a témában.
A történet elég hézagos, bár jól ír Maugham – akár lábjegyzetteket is kreál, hogy erősítse a történet hitelességét, azért átlátható a szándék: megfesteni Gauguin életét, életének darabkáit. Megfesteni – szóban, és mondatokban.
És elég szép színeket használ. Igazi szépirodalom, ahol a történet csak másodlagos. A lényeg a prózán, a szöveg szépségén van.
Néha azonban nem értettem egyet a mondataival. Ez még nem lenne baj, de az már igen, hogy néha untam is. Egyik pillanatban nagyszerű, sziporkázó, tűéles boncolgatás, de aztán egy pillanattal később ellaposodik, elveszik a fejtegetéseiben. Legalábbis számomra.

Jecse>!
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Tetszik az író stílusa. Bölcsebb lesz az ember ha olvassa. Nagyon mély gondolatok jönnek elő az életről, kapcsolatokról, a világról, a művészetekről, stb. A generációk közötti harcról, váltásról pl. így ír: „Eljött a háború és új helyzetet teremtett. Az ifjúság olyan istenek felé fordult, akiket mi azelőtt nem ismertünk, és máris látható, milyen irányban fognak haladni azok, akik utánunk következnek. Már nem kopogtat az ajtón a fiatalabb nemzedék, amely tudatában van erejének és nyugtalan , forrongó: berontott és egyszerűen elfoglalta a mi helyünket. Minden az ő kiáltozásaiktól hangos. Néhányan az idősebbek közül utánozzák őket, önmagukat próbálják meggyőzni, hogy az ő napjuk még nem nyugodott le, együtt rikoltoznak a leglármásabbakkal, de az ő ajkukról üresen hangzik a csatakiáltás; szegény megvénült gavallérok ők, akik ceruzával, festékkel, kurjongató vidámsággal kísérlik meg visszavarázsolni ifjúságuk illúzióját. A bölcsebbek finom méltósággal haladnak a maguk útján. Megszelídült mosolyukban enyhe gúny van. Visszaemlékeznek, hogy annak idején ők is ugyanilyen lármásan, ugyanilyen lenézően tiportak el egy meglettebb nemzedéket és ők már tudják, hogy idővel e vitéz fáklyahordozók is át fogják adni helyüket. Nincs utolsó szó. Az új evangélium régi volt, mikor Ninive nagysága tetőpontján ragyogott. Ezek a szép szavak, amelyek olyan újszerűen hangzanak azok előtt, akik kimondják őket, már százszor is elhangzottak régebben. Oda-vissza leng az inga. Újra és újra bezárul a kör.” Most sajnálom csak, hogy a Színes fátyolt és a Csodálatos Júliát már láttam a moziban mielőtt elolvastam volna, szintén tőle. De a szabály, az szabály. Film után nem jöhet a könyv.

2 hozzászólás
FORTUNATA P>!
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Jól „megfestett” portré egy középkorú férfiról, aki elhivatottsága tudatában, nem törődve a következményekkel, felszámolja unalmas életét, mindent feláldozva szabadon engedi alkotásvágyát, visszafojtott szenvedélyét.
Maugham (Gauguin ihlette) főhőse önző, öntörvényű, faragatlan modorú. Idegesítő karakter, cselekedetei elfogadhatatlanok, mégis érthetőek és elválaszthatatlanul összefonódnak tehetsége kibontakozásával.
Megpróbáljuk függetleníteni az embert az alkotásától.
Ha a műve elég nagyszabású, – talán – megbocsájtjuk gyarlóságait.
Tulajdonképpen számít, hogy ki, milyen ember van egy mű (regény, festmény, zene) mögött? Sokunkat érdekel….
Ezt a kívácsiságot elégíti ki a szerző remek lélektani ábrázolással. A történet hátterében kirajzolódik a korabeli társadalom. Kicsit franciás, kicsit angolos, csipetnyi egzotikummal.

Ardnazil P>!
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Maugham igazolta, hogy a zsenit és az őrültet tényleg egy hajszál választja el egymástól. Nagyon szerettem olvasni a regényt és szerettem forogni a korabeli londoni művészvilágban. Az egész olyan volt, mint egy csodálatos utazás, amelyben egyaránt eljuthattam egy zseni agyába és Tahitire. Az utazás sajnos véget ért, de érzem, hogy mindig nosztalgiával fogok rágondolni, és időnként ismét felkeresem, mert hiányozni fog, és mert tudom, hogy ha hasonló művésszel kerülök szembe, Maugham segíteni fog benne, hogy felismerjem és méltányoljam a tehetségét, hiszen ők és a műveik soha nem veszhetnek el, ha van, aki figyel rájuk.

kkata76>!
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Az egyik első ilyen jellegű könyv, amit olvastam, félig fiktív Gauguin-életrajz.

14 hozzászólás

Népszerű idézetek

eme>!

az ördög mindig tud idézni a szentírásból, ha azzal a maga malmára hajtja a vizet.

238. oldal

4 hozzászólás
clarisssa P>!

Mindnyájan magányosak vagyunk e világban, egy réztoronyba zárva egyedül, és társainkkal csak jelek útján érintkezhetünk. De e jelek nem azonos értékűek, úgyhogy jelentésük homályos és bizonytalan. Szánalmas igyekezetet fejtünk ki, hogy szívünk kincseit átadjuk másoknak, de azokban nincs meg a képesség, hogy átvegyék őket, így hát magányosak maradunk – egymás mellett, de nem együtt, képtelenül arra, hogy megismerjük társainkat és megismertessük magunkat velük. Mintha olyan országban élnénk, melynek nyelvén alig értünk és, bár rengeteg gyönyörű és mély értelmű mondanivalónk van, kénytelenek vagyunk a nyelvtankönyvek elcsépelt kifejezéseinek használatára szorítkozni. Agyunkban egymást kergetik a legcsodálatraméltóbb gondolatok, de ha beszélnünk kell, csak azt tudjuk mondani, hogy a kertész nagynénjének esernyője a házban van.

42. fejezet

geszti>!

Nem igaz, hogy a szenvedés nemesíti a jellemet; a boldogság, az – néha – igen, de a szenvedés legtöbbnyire kicsinyessé és bosszúállóvá teszi az embert.

67. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bosszú
Emerencia P>!

Már elfelejtettem, ki volt az, aki azt ajánlotta az embereknek, hogy lelki üdvösségük érdekében mindennap kétszer cselekedjenek olyasmit, amihez semmi kedvük sincs – akárki volt, okos ember volt, és én lelkiismeretesen követtem ezt a tanácsot, mert minden nap felkeltem és lefeküdtem.

Őri_András>!

Engem egy kicsit mindig kiábrándított a nők ama szenvedélye, hogy kedvesük halálos ágyánál gyönyörűen viselkedjenek.

6. fejezet

eme>!

A helyeslés áhítozása talán a legmélyebben gyökerező ösztön a civilizált ember lelkében.

60-61. oldal

Carmilla >!

    Őszintén nem törődött vele, mit gondolnak róla az emberek, így hát a konvenciónak nem volt hatalma fölötte; olyan volt, mint egy birkózó, akinek a teste be van olajozva; nem lehetett belekapaszkodni.

72. oldal (Athenaeum, 1930)

Kapcsolódó szócikkek: konvenció
geszti>!

Miért hiszitek, hogy a szépség, ami a legbecsesebb értéke az egész világnak, csak úgy hever, mint a kavics a parton, hogy a közönyös járókelő hanyagul fölszedegesse? A szépség csodálatos és különös valami, amit a művész hív életre a mindenség káoszából lelki vívódások és gyötrelmek között. És nem adatott meg mindenkinek, hogy felismerje. Hogy megértse az ember, át kell élnie a művész élményét. Dallam a szépség, amelyet a művész énekel nekünk, és hogy a dallam visszhangozzék a szívünkben, ahhoz tudás, fogékonyság és fantázia kell.

76. oldal

Kapcsolódó szócikkek: művész · szépség
Grace_Martin>!

Mindnyájan magányosak vagyunk e világban, egy réztoronyba zárva egyedül, és társainkkal csak jelek útján érintkezhetünk. De e jelek nem azonos értékűek, úgyhogy jelentésük homályos és bizonytalan. Szánalmas igyekezetet fejtünk ki, hogy szívünk kincseit átadjuk másoknak, de azokban nincs meg a képesség, hogy átvegyék őket, így hát magányosak maradunk – egymás mellett, de nem együtt, képtelenül arra, hogy megismerjük társainkat és megismertessük magunkat velük. Mintha olyan országban élnénk, melynek nyelvén alig értünk és, bár rengeteg gyönyörű és mély értelmű mondanivalónk van, kénytelenek vagyunk a nyelvtankönyvek elcsépelt kifejezéseinek használatára szorítkozni.

csillagka P>!

Sehogy sem tudok igazat adni azoknak a festőknek, akik dölyfösen kijelentik, hogy a laikusnak sejtelme sem lehet a festészetről, tehát műveik iránt érzett megbecsülését azzal mutatja leginkább, hogy befogja a száját, és előveszi a csekk-könyvét. Ez nevetséges félreértés; eszerint a művészet nem más, mint olyan ügyeskedés, melyet teljesen csak a szakmabeliek érthetnek meg. Holott a művészet az érzések megnyilatkozása, márpedig az érzések olyan nyelven beszélnek, amelyet mindenki megérthet.

6. oldal (Kulturtrade Kiadó)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Pavel Szpaszov: Zaharij ikonfestő bűnös szerelme
Lion Feuchtwanger: Goya
Irving Stone: Michelangelo
Hugh McLeave: A festő és a hegy
Ross King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna
Gladys Schmitt: Rembrandt I-II.
Jaan Kross: Négy monológ Szent György ürügyén
Elisabeth Szél: Greco asszonya
Donald Braider: Színek és fények
Henri Perruchot: Cézanne élete