A ​színes fátyol 86% 137 csillagozás

Az értékelés itt olvasható: https://moly.hu/ertekelesek/3229053

Nem olvastam még Maugham-tól, és nagyon örülök, hogy belevágtam, köszönöm utólag is @csenga: nak, hogy „megcsinálta” az eseményt. Mikor elkezdtem olvasni, már az elején annyira magával ragadott a történet, olyan ismerős volt minden és rájöttem, hogy a filmet láttam (pár éve, de nem volt friss az élmény: Naomi Watts és Edvard Norton főszereplésével) és már akkor megkedveltem a történetet. De a tragikus végre nem emlékeztem:( Akkoriban még nem voltam Moly, így nem is figyeltem, kinek a regényéből készült:) A lényeg, hogy nagyon tetszett, ahogy Kitty „átalakult”, mintha magamat láttam volna. A bolondozó, pasifaló nőcikéből, érett, felnőtt nővé vált! Nagyon sok fontos gondolatot osztott meg velünk Maugham! Folytatom a művei olvasását, nálam kedvenc lett!

Nem is a könyv, a film fogott meg, amit Edward Norton rendezett. Fúúú, a tavalyi nyár meghatározó szerelmes regénye , filmje volt nekem…

Ó, hát ez nem is egy szerelmi háromszögnek a története, hanem egy nő nagyon szép fejlődésregénye.
Szeretem Maughamot még mindig, van valami könnyedség és érzékenység a stílusában, és olyan bölcsességgel tudja ábrázolni a szereplőit, hogy mindegyik életre kel a lapokról.

Igazi „régimódi” fejlődésregény – tetszik.

Fantasztikus.

Szép és mély könyv. Persze mit is vártam, a lányom ajánlotta :) Annyira szurkoltam Kittynek és majdnem sikerült is! Azóta láttam az újabb filmadaptációt, szóval dupla élmény volt.

Nem könnyű erről a könyvről írni. Igazából nem volt rossz, de azért frenetikusan jónak sem mondanám. A klasszikus elbeszélő stílus nagyon tetszett. És a történet hátteréül szolgáló Kína is gyönyörködtette lelki szemeimet. Kitty-t viszont nagyon nem tudtam szeretni, pedig tényleg próbálkoztam. Buta, elkényeztetett nő, aki nem tudja, hogy mit is akar az élettől. Tipikus szerelmi háromszög történet, ami az esetek nagy többségében általában így végződik. Nem voltak meglepő fordulatok a könyvben.

ÍGÉRET: @Csenga ajánlására és az azt követő ígéretemet beváltandó voltam kénytelen kézbe venni Maugham eme írását. Ajjaj, ez most úgy hangzott, mintha erőszakot kellett volna vennem magamon, pedig dehogy! Sőt –

SZÉP SZÓ: Köszönöm! – Ami eddig elkerült, az imigyen előkerült!

MEGTARTOM és fenntartom mindazt, amit eleddig az író regényeiről gondoltam. Ha szépíró lennék, akkor én is ilyen magától értetődő, természetes egyszerűséggel szeretnék regélni, csak így akarnék alakokat teremteni és dialógusokat kreálni.

ÚGY JÓ, ha a Színes fátyolt-t Wé.eS.eM.-től való másik kedvencemmel, Az ördög sarkantyúja című művével együtt helyezem el „Jókönyveim-Parnasszusán”.

Először a filmet láttam, amit nagyon szerettem (és szeretek is), utána találtam rá véletlen a könyvre egy könyvtárban, és nem tudtam ott hagyni. Viszont így sajnos végig a filmmel hasonlítottam össze. Alapból más a szerkezete, az eseményeket más időrendben mutatja meg.
A nagyobb produkciókra gyakran jellemző, hogy bármennyire is próbálnak hű maradni adaptáció esetén, ráaggatnak a történetre némi plusz romantikát. Jelen esetben nagyon helyén valónak éreztem ezt, mintegy szükséges feloldásaként az eseményeknek. Ám a könyv ennél sokkal nyersebb, sokkal ridegebb. Talán ezért egy kicsit emberibb, valóságosabb is.