Szonettek 92% 272 csillagozás

Ó, Shakespeare ♥

Amikor elkezdtem, nem voltam teljesen rahangolodva, de ma vegre sikerult felvennem a hangulatat es megemeszteni a sorait.
„Más jó szókat ír, én jót gondolok”. Hm, igen, valahogy igy. Shakespeare ismet mutatott valami ujat.

Shakespeare az Shakespeare.
Lehet szeretni vagy nem szeretni, de érdemeit nem lehet elvitatni. Én inkább a színműveit részesítem előnyben, de ezek a szonettek is szépek, bár sajnos már nem mindig értettem :)

Ejj, de ritkán olvasok én verseket. Nem is érzem magam igazán alkalmasnak, hogy Shakespeare szonettjeit értékeljem. A könyvet is annak idején az egyik online antikváriumtól kaptam, rendelés mellé, ingyen. De ha már ott porosodott a polcon, gondoltam, elolvasom. Csalódnom semmiképp sem kellett, bár a líra még mindig kicsit távolabb áll tőlem, mint az epika és a dráma. Ettől függetlenül szerettem, és élveztem Szabó Lőrinc fordításait is. Eredetiben ugyan csak egy-kettőre kerestem rá, de az ennyiből is egyértelművé vált, hogy azon a szinten még nem vagyok, hogy Shakespeare-t eredetiben olvassak. :)

Amikor valami nem hagy nyugodni, bekúszik a bőröd alá, és azt érzed, hogy nem tudod elengedni…. na én így jártam Anne Fortier: Júlia című könyvével. Nem volt egy nagy durranás, és mégis… valamit csak előhívott bennem, mert újra és újra visszakalandoztak hozzá a gondolataim. És ehhez a történethez hozzátartozik Shakespeare bácsi is. Persze nem ugyanaz, de mégis… olyan mint amikor az ember a kedvese illatát érezni véli valamin, olyan ez a versgyűjtemény is.
Kóstolgatni kell, mint a finom bort, kortyonként magunkba szívni mint a friss harsogó levegőt, mert érezni kell, azt amit az író 500 év homályából közvetít. Van ami jobban megérint, valami kevésbé… az majd máskor fog.
A fél csillag levonás a nyelvezetért, mert az azért még mindig shakespeare-i… így nem olyan könnyű, de mondjuk én már nem is szeretem az igazán könnyű dolgokat :)

Meglepett. Jó értelemben.
Az a helyzet, hogy hiába ismerem Shakespeare munkásságának bizonyos részleteit, hiába olvastam már tőle komédiákat, drámákat, tragédiákat, azon a bizonyos LXXV. szonetten kívül (amit egyébként nagyon, de nagyon) semmit sem tudtam a szonettjeiről.
Meglepett például azzal, hogy mennyit és milyen módon foglalkozik a gyerekekkel, a gyermekáldással, a családdal.
_Halld, egymásnak mily édesen felelget
Kölcsönös rendben s hitvesként a húr,
Mint mikor férj s a boldog nő s a gyermek
Dala egyetlen dallammá simul:_
Meglepett, ahogy megcsavarja a hagyományos nemi szerepeket (pl.: XX.), kiforgatja, megfricskázza az elvárt formákat és hasonlatokat (pl.:CXXX.) , és alapvetően több ponton is szembemegy az elvárásokkal.
Érdekes volt olvasni, mennyit foglalkozik az idővel, a halállal, aminek tragédiájában egyszerre látja a komédiát is, az élet természetes velejárójaként tekintve rá, melyet tudni kell fogadni.
Az a bizonyos LXXV.: mint szinte minden gimis kamasz, persze, hogy én is ebben a formában találkoztam a szonettjeivel. És persze, hogy azonnal kedvenc lett (lévén már akkor is jelenévő férjet emésztettem a szerelem rózsaszín, párás szemüvegén át). Az idő múlásával pedig ez a szonett mindig mást és mást jelentett a szívemnek, miközben mégis valahol minden maradt ugyanaz.
A nagy hibája ennek a szonettnek, hogy hiába szeretteti meg azonnal Shakespearet, attól, hogy az irodalom tankönyvekből, sms-ekből, e-mailekből, közösségi oldalakról, médiából, a csapból és gyakorlatilag mindenhonnan ez (és csakis ez) folyik, komoly a veszélye a megcsömörlésnek, undornak, unalomnak és mindannak, amitől a szép költészetet nagy ívből fogják kerülni azok, akiknek nem marad idejük, kedvük további ismerkedésre. Mert kialakít egy olyan képet, hogy Shakespeare a naaagy, romantikus, rózsaszín, hősszerelmes költő. Az, és csak az, semmi más, semmi réteg, csak egy jól bevált név és sablon. Pedig egyaránt akadna csemegézni való a szonettek közt a lágy hangot és a szenvedélyt keresőknek is.
Hibája és érdeme is egyben a kötetnek a könnyen olvashatósága. Mert belemerülsz, elsodor és aztán azon veszed észre magad, hogy hiába értesz minden sort, már fogalmad sincsen, miről szólt a hárommal ezelőtti szonett. Kellenek néha pihenők, hogy megüljön és ne túltelítsen.

Olyan szép…olyan gyönyörűség… Jó beleburkolózni és hagyni ahogy elringat, símogat…
Öröm és véget nem érő somolygás olvasni Shakespeare szonettjeit.

Nagyon tetszett! Először kicsit féltem kezembe venni a kötetet, de egyáltalán nem bántam meg. Teljesen magával ragadott, és szerintem Szabó Lőrinc fordítása valami csodálatos!
A szonettek közül nem tudnék egy kedvencet kiválasztani, a 35., 43., 75. természetesen :), 81., 89. és 91. fogott meg a leginkább. :)

Azóta szerettem volna egyben elolvasni Shakespeare szonettjeit, hogy tizennégy-tizenöt évesen találkoztam az egyik versével egy könyvben, szóval igazán ideje volt sorra keríteni. Részletekben olvastam, nem faltam be egyszerre, mert úgy picit töménynek éreztem, és szerettem volna megadni az esélyt, hogy tökéletesen átjöjjön az élmény. Nem tetszett mindegyik egyformán, volt egy-két kevésbé hatásos darab, vagy csak engem nem érintettek meg, de összességében nagyon megérte elolvasni. Már csak azokért is, amik viszont igazán szíven találtak és megborzongatták a kis lelkemet.
Ternészetesen Szabó Lőrinc fordítása mellett sem mehetek el szó nélkül, mert bár az angol verziót nem olvastam (még), de magyarul csodás lett.

Annyira szépen fogalmaz Shakespeare!
Nagyon tetszettek a szonettjei, mivel már kicsikorom óta eléggé versrajongó vagyok.

A kedvencem egyértelműen ez lett:

„Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom."