King ​Lear 16 csillagozás

William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear William Shakespeare: King Lear

King Lear is one of Shakespeare's most well known and powerfully moving tragedies.
'By far the best edition of King Lear – in respect of both textual and other matters – that we now have.' John Lyon, English Language Notes
'This volume is a treasure trove of precise information and stimulating comments on practically every aspect of the Lear universe. I know of no other edition which I would recommend with such confidence: to students, professional colleagues and also the 'educated public'.' Dieter Mehl, Shakespeare Jahrbuch, vol 134

Eredeti megjelenés éve: 1608

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Macmillan Collector's Library, Penguin Popular Classics

>!
Macmillan, London, 2016
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781909621923
>!
Penguin, London, 2016
192 oldal · ISBN: 9780143128557
>!
480 oldal · ISBN: 9780393926644

4 további kiadás


Kedvencelte 2

Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
William Shakespeare: King Lear

Tudom, hogy alap, de valamiért kimaradt az életemből. Valószínűleg azért, mert az alapjául szolgáló angol mesét ismertem innen, és ennek a történetnek a mese-változata is idegenkedést kelt. Aztán egyszer mégis elkezdtem olvasni, de abbahagytam, mert Shakespeare ide vagy oda, az öreg királyt is, a lányait is, de főként a fattyú Edmundot irgalmatlanul sablonfiguráknak minősítettem.
Na, ezt a legutóbbit visszavonom, és elnézést kérek.

Ami számomra megmentette ezt a történetet,* az a sablonok hiánya volt. Mindenkinek az alakja lélektani és/vagy filozófiai mélységet kapott. (Talán még azé a hülye udvaroncé is.) Főleg Learé. Ő nem egyszerűen a gyalázatosan kihasznált apa, ó, dehogy. Amikor bántják, megalázzák, akkor sajnálatot kelt, igen – amikor őrjöng a viharban, akkor tiszteletet, igen – de a legelején, amikor meghozza hibás döntését, akkor bizony nem egyéb ostoba, ellenszenves, szeszélyes vén zsarnoknál. És egy pillanatra még igazat is lehet adni a „gonosz” lányoknak, akik ellene fordulnak és kisemmizik, még mielőtt az apjuk semmizné ki őket egy nyelvbotlás miatt, ahogy a testvérükkel már megtette. Utána persze túlzásba viszik az óvintézkedéseket, mert 1. mégiscsak gonoszok, 2. mégiscsak Shakespeare-t olvasunk, de a kiindulópont teljesen érthető. Ahogy érthető Edmund bosszúhadjárata is, csak meg kell nézni, milyen szavakat használ az öreg Gloucester a darab legelején Edmund anyjára és születésére.
Kent és a bolond és Edgar és Gloucester nem a jó királyhoz hűségesek, óóóó, nem. Learhez hűségesek. Annak ellenére, hogy uralkodóként fabatkát nem ér. Amikor már minden tekintélyét elvesztette, amikor veszélyes vele maradni, ők akkor gyűlnek oda köré a viharos pusztaságba – talán éppen azért, mert veszélyes? Talán azért, mert az ő ügye a vesztett ügy? Egyik követőjének sincs fikarcnyi reménye se, hogy a helyzet megváltozhat, még nem tudják, hogy jön a hadsereg. Maradnak, mert más hely számukra nincsen. Micsoda egy társaság, szónokolnak, csúfolódnak, őrültségeket dadognak, veszekszenek a világgal a nagy semmi közepén…

A család válsága – erről szól a darab: Leart és Gloucestert egyaránt a gyermeke, a saját húsa és vére intézi el, és a gyermekek cselekedetéért mindkét esetben a szülő is felelőssé tehető, bár ez nem menti fel a gyermeket. Minden, ami nem ebből következik, szinte csak körítésnek hat. A fél csillagot azért is vontam le, mert a végén mintha bomlana a darab koherenciája: odáig egyik esemény logikusan (a darab saját logikája szerint persze) követi a másikat, a végén viszont szinte mesterkéltnek hat, ahogy hirtelen sorra elkezdik bejelenteni a haláleseteket.

És ami minden Shakespeare-darabban tetszik, az itt is tetszik:
1. a bolond: odavagyok Shakespeare bolondjaiért, ha egy darabban benne van, hát tuti, hogy őrá figyelek a legjobban, ahogy okosságokat beszél a legalantasabb nyelven vagy szürreálisnak ható látomásokban – ráadásul itt még meg is kettőződik, tükörképet is kap egy magát őrültnek tettető szereplő személyében;
2. a stílus. Aminek a hatására szavaim sincsenek. Amitől negyedóra alatt nem színészeket látok három szál deszkán, hanem kisemmizett lányt, bosszúszomjas fattyút, álruhás hű barátot. Ahogy mennydörög és zokog és káromkodik és hideg gúnnyal öl és érzelmesen olvad. :) Jajistenem. :) Erről nem is beszélek többet, tényleg csak csupa ügyetlenséget tudnék mondani.

* …amelynek a végét nagy vonalakban tudtam (mindenki meghal, hát mégiscsak Shakespeare-tragédiában vagyunk vagy mi), és útközben elég biztosra meg tudtam saccolni még azt is, hogy ki lesz az a kettő, aki életben fog maradni, temetési célokra (de tudott meglepetést okozni a szöveg, mert még egy szereplő megmaradt a megsaccolt kettőn kívül is)

>!
KatieV I
William Shakespeare: King Lear

Vannak egész szép részei, de úgy összességében a Shakespeare-féle tragédia még mindig nem az én világom.


Népszerű idézetek

>!
lone_digger P

Though the wisdom of
nature can reason it thus and thus, yet nature finds
itself scourged by the sequent effects. Love cools,
friendship falls off, brothers divide; in cities, mutinies;
in countries, discord; in palaces, treason; and
the bond cracked ’twixt son and father.

35

>!
macs

I am better than thou art now; I am a fool,
thou art nothing.

Act 1 Scene 4, Fool

>!
mandika

'Tis the times' plague, when madmen lead the blind.

Act IV Scene I , Gloucester

>!
Timár_Krisztina ISP

STEWARD: What dost thou know me for?
KENT: A knave, a rascal, an eater of broken meats, a base, proud, shallow, beggarly, three-suited hundred-pound, filthy worsted-stocking knave, a lily-livered, action-taking, whoreson glass-gazing super-serviceable finical rogue, one trunk-inheriting slave, one that wouldst be a bawd in way of good service, and art nothing but the composition of a knave, beggar, coward, pandar, and the son and heir of a mongrel bitch, one whom I will beat into clamorous whining, if thou deni'st the least syllable of thy addition.

58. oldal (Penguin, 1994)

1 hozzászólás
>!
lone_digger P

Have more than thou showest.
Speak less than thou knowest,
Lend less than thou owest,
Ride more than thou goest,
Learn more than thou trowest,
Set less than thou throwest;
Leave thy drink and thy whore
And keep in-a-door,
And thou shalt have more
Than two tens to a score.

50-51

>!
thundercloud P

A love that makes breath poor, and speech unable;
Beyond all manner of so much I love you.

>!
Genie

EDGAR:
When we our betters see bearing our woes,
We scarcely think our miseries our foes.
Who alone suffers suffers most i' the mind,
Leaving free things and happy shows behind:
But then the mind much sufferance doth o'er skip,
When grief hath mates, and bearing fellowship.

Act III, Scene 6

>!
Genie

GLOUCESTER:
I have no way, and therefore want no eyes;
I stumbled when I saw: full oft 'tis seen,
Our means secure us, and our mere defects
Prove our commodities.

Act IV, Scene 1

>!
Genie

GLOUCESTER:
'Tis the times' plague, when madmen lead the blind.

Act IV, Scene 1

>!
Timár_Krisztina ISP

LEAR: Blow winds, and crack your cheeks; rage, blow
You cataracts, and hurricanoes spout,
Till you have drench'd our steeples, drown'd the cocks.
You sulphurous and thought-executing fires,
Vaunt-couriers of oak-cleaving thunderbolts,
Singe my white head. And thou all-shaking thunder,
Crack Nature's moulds, all germens spill at once
That makes ingrateful man.

77. oldal (Penguin, 1994)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Kenneth Branagh: Hamlet by William Shakespeare
Euripides: The Trojan Women
Anna Milbourne: The Usborne Complete Shakespeare
Adam Sexton – Tintin Pantoja: Shakespeare's Hamlet
Percy Bysshe Shelley: The Cenci
Aeschylus: The Oresteian Trilogy
David Mamet: American Buffalo
Thomas Kyd: The Spanish Tragedy
Honoré de Balzac: Père Goriot
Ivan Turgenev: Fathers and Sons