The ​Shack 16 csillagozás

William Paul Young: The Shack William Paul Young: The Shack

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mackenzie Allen Philips' youngest daughter, Missy, has been abducted during a family vacation and evidence that she may have been brutally murdered is found in an abandoned shack deep in the Oregon wilderness. Four years later in the midst of his Great Sadness, Mack receives a suspicious note, apparently from God, inviting him back to that shack for a weekend. Against his better judgment he arrives at the shack on a wintry afternoon and walks back into his darkest nightmare. What he finds there will change Mack's world forever. In a world where religion seems to grow increasingly irrelevant „The Shack” wrestles with the timeless question, „Where is God in a world so filled with unspeakable pain?” The answers Mack gets will astound you and perhaps transform you as much as it did him. You'll want everyone you know to read this book!

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Hodder & Stoughton, London, 2017
304 oldal · ISBN: 9781473654914 · ASIN: 1473654912
>!
304 oldal · ISBN: 9781609414115
>!
Hodder & Stoughton, London, 2008
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780340979495

1 további kiadás


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

NannyOgg>!
William Paul Young: The Shack

Rettegtem tőle, hogy ez valami borzalmas vallási propaganda lesz, de nem volt annyira borzalmas. Különösen attól a résztől féltem, amikor majd a viskóban felbukkan a szakállas öregúr és megmondja hősünknek – és az olvasóknak persze – a tutit. Őszintén tetszett, hogy ehelyett a főszereplő egy három, folyamatosan röhögcsélő Bombadil Tomával találkozik, akkor is, ha érzek némi erőltetett polkorrektséget a háttérben settenkedni.

Bombadil Tomával mindig az volt a bajom, hogy szerintem nem normális. (Plusz-mínusz gomba, fű és/vagy béka.) Nem érted, mitől van állandóan ilyen kispoilertt jókedve, miért beszél veled úgy, mint egy ötévessel, miért atyáskodik fölötted, és úgy általában, miről beszél. Egyszerűen nem tudtam nem Bombadil Tomára asszociálni a három egy kit érdekel Magasságos (mind)egyikével való interakciók alatt. Persze ezen vonások többsége teljesen beleillik a keresztény istenről alkotott 21. századi elképzelésekbe (hogy t.i. Égi Atya, terelget, vigyázza lépteid és tele van szere Szeretettel), szóval ez oké. Azt viszont elvártam volna egy széles közönségnek szóló vallásos propagandaszövegtől, hogy érthető legyen.

Macknek ugyanis vannak kérdései.
Istennek vannak erre válaszai. Látszólag.
Mack általában nem érti ezeket a válaszokat.
Többnyire én sem értem ezeket a válaszokat.
Szerintem maga az író sem érti ezeket a válaszokat.
De ez látszólag senkit nem zavar, és a beszélgetés rendre azzal zárul, hogy természetes, hogy ezt egy halandó nem érti, hiszen Isten nem olyan, mint az emberek, ezért Isten nem úgy gondolkodik, mint az emberek, de persze Isten a Szeretet, és ezért jó ez így, csak te nem vagy képes ezt meglátni. A problémám ezzel az, hogy nem tudom elképzelni, hogy ez bárkinek bármit is mondjon, legyen bár vallásos vagy sem. Nekem, aki nem vallásos, semmi olyat (gondolatot, megvilágítást, nézőpontot, magyarázatot) nem tartalmazott ez a könyv, amire ne emlékeznék még valamikor alsós hittanóráról. És nekem, aki nem vallásos, és eszembe sem jutna a gyermekem halálával kapcsolatban a dolgok spirituális oldalával fogalalkozni, ez csak egy tény. De aki vallásos, és azokra a – gyakran femerülő, kínos – kérdésekre keresi a választ, amire a főszereplő is, ugyanazt a felfújt lufit kapja. Young előkészíti a terepet valamire, ami mögé akár erős filozófiai mondanivalót is tehetett volna – valami újat, bármi kicsit is eredetit –, de csak valami ködös maszlagra futotta Bombadil Tomá(k)tól, aminek a lényege az, hogy Mert csak. Azért. De azért szeretlek. És jó lenne amúgy, ha nem akarnál olyan piszkosul önálló lenni, hanem csatlakoznál ölelkezős-puszilkodós-heherésző hippitársadalmunkhoz az Égben. Persze ez a te döntésed, nem akarunk rabszolgákat. Egyedül azért ne nagyon számíts arra, hogy boldogulsz az életben, mert nem fogsz. Csak mondom. De tényleg a te döntésed. No pressure. És hangsúlyoznám, hogy Szeretet*, mert hat mondattal ezelőtt volt utoljára, és kényszert érzek, hogy ismét előhozzam. És még egy nyeszlett pónit sem vet oda búcsúajándékként.

Valamire viszont igenis ráébresztett ez a könyv, bár nem arra, amire hivatott lett volna: eddig nem voltam tudatában, hogy mennyi szabadságot, függetlenséget** és erőt ad az, hogy nem vagyok vallásos. Sosem voltam vallásos, és sosem hittem gyerekként sem, hogy van „valami transzcendentális erő”, ami a világot irányítja valószínűleg ennek szerepe lehetett abban, hogy miért rúgtak ki hittanról, amikor 10 éves voltam. Annyira magától értetődő számomra, hogy nem kell a dolgokba valami mögöttes okot belelátni, annyira nem érdekel ez a kérdés, hogy az „ateista” címke nekem kb. olyan fontosságú, mint hogy 170 cm vagyok és hiányzik egy darab csont az egyik csuklómból. Humanista? Az fontos. Hogy szeretek hátizsákolni? Az is fontos. Az, hogy a világot egy afroamerikai Bombadil Toma irányítja-e szerintem, eddig nem tűnt fontosnak. És most, hogy elolvastam a könyvet és szembesültem egy vallásos ember reakciójával a gyermeke halálára meg úgy általában az élet kérdéseire, azt gondolom, hogy mégis csak fontos, mert bár azt hittem eddig, hogy ez engem nem határoz meg – meghatároz. Nem őrlődök állandóan azon, hogy egy számomra „természeténél fogva érthetetlen” erő mit gondol arról, amit csinálok, miért csinálja azt, amit csinál, és mi lesz, ha halálomkor kiderül, hogy végül is rosszul csináltam a dolgokat. Nem félek a haláltól, nem izgulok azon, mi lesz utána, és egyáltalán nem foglalkoztat a halál kérdése. Nem keresek megfoghatatlan kérdésekre választ olyan vezetőktől, akiknek ugyanúgy nem lehet fogalma a válaszokról, mint nekem. A saját tetteim következményeit saját magammal szemben vállalom, és nem egy láthatatlan felsőbb hatalomtól várok feloldozást vagy jutalmat érte. Nem szorongok olyan bűnök miatt, amiket el sem követtem. Ez rengeteg dolog. Régebben úgy gondoltam, az istenhit azért nagyon kellemes lehet, hiszen vigaszt találsz benne a nehéz idők során, attól függetlenül, hogy szerintem humbug-e az egész. Most döbbentem rá, hogy az istenhit mennyi fölösleges problémát generál a hétköznapi életben is, és főleg tragédiák idején, amik komoly egzisztenciális válsághoz, szorongáshoz, depresszióhoz vezethetnek attól függően, mennyire rendül meg az ember hite, vagy mennyire igyekszik a kedvében járni egy megfoghatatlan nagyfőnöknek. És úgy gondolom, hogy ez elpazarolt energia. Mennyivel többre mennénk, ha ezt az energiát egymásra, az emberekre, a társadalomra fordítanánk egy elképzelt és megfoghatatlan entitás előtt való tetszelgés helyett.

Egyszóval nem tudom, kinek ajánlanám ezt a könyvet. Nem azért, mert annyira rossz – tényleg nem annyira rossz, a kivitelezés viskóstul-Tomástul abszolút tetszett, bár néha le kellett tegyem az utolsó harmad során, amikor vagy a cukormáztól csömörlöttem meg, vagy a hátnemértedhogyistenszeret köröket nem bírtam tovább –, hanem mert nem tudom hova tenni. Szépirodalomnak gyenge***, szórakoztató irodalomnak lassú és túl sokat akar mondani, filozofikus regénynek viszont túl sekélyes. Nem vallásos embereket nem fog megérinteni, vallásosoknak valószínűleg nem mond semmi újat. Talán vasárnapi iskolába és/vagy keresztény ifjúsági foglalkozásokra való, mint a Képes gyermekbiblia, de őszintén szólva a Jehova tanúi propagandafüzetei is beugrottak róla – még azelőtt, hogy elolvastam a „Missy Project”-ről szóló leírást a végén… Nekem jó tapasztalat volt és megerősített abbéli meggyőződésemben, hogy ebben az egészben továbbra sem akarok résztvenni, ha pedig valakinek mégis segít, akkor már megérte. Gondolom.

*Kettőszázhatvankilenc alkalommal tűnik fel a könyvben a „love” szó. Néha nagybetűvel.
**Azt is megtanultam a könyvből, hogy Istennek nagyon a bögyében vannak a független emberek.
***A szöveg maga erős közepes, de egy dolog mellett nem tudok elmenni: ”The Great Sadness”. Huszonötször. Még Coelho sem szedi dőlttel a Nagybetűs Főneveit, az isten szerelmére!

61 hozzászólás
Papusz>!
William Paul Young: The Shack

Sok mindent aláírhatnék, amit az előttem értékelők mondtak – rendben, nem tökéletes a stílusa, tényleg folyton nevetnek benne, és talán a világot sem váltja meg, nekem viszont pont most pont erre a könyvre volt szükségem… nem csoda, hogy épp mostanában botlottam bele mindenhol és kaptam meg ajándékba. (Vagy mégis csoda lenne? ;) )

jendre P>!
William Paul Young: The Shack

Miután tisztáztad magadban a műfajt (regény), és nem akarsz teológiát beleolvasni, érdemes elolvasásra. Pláne ha már apa vagy anya vagy. Bennem sok mindent megmozgatott.

PuPilla>!
William Paul Young: The Shack

Érdekes ötlet, és izgalmas is az első harmada, de utána sok a maszlag kicsit. Egészében nem szemétre való, és nem olyan rossz a stílusa sem, legalábbis angolul nagyjából emészthető volt, de nem korszakalkotó, és a zseniálistól is távol áll.

Ennél sokkal bővebben (mert nem lehet róla két szóban nyilatkozni): http://bit.ly/9YokSM

17 hozzászólás
Helyna>!
William Paul Young: The Shack

Először is: nem tudom csillagozni a könyvet. Vagy legalábbis még gondolkodnom kell rajta. Nem tudom, mennyi irodalmi értéke van, például. Ha nem párbeszédek voltak, legtöbbször inkább úgy éreztem, mintha egy riport lenne a Reader's Digest újságból. De amúgy pörgött a szöveg, könnyen olvasható volt és élvezetes.
Nem vagyok hívő. Valószínűleg nem is nagyon leszek soha. Amikor arról olvasok vagy hallok, hogy miért jó Istenben hinni, általában inkább frusztrált leszek, dühös. Viszont ha hívő lennék, talán olyan típusú lennék, akinek tetszenek az effajta elmélkedések, ötletek, amik a regényben megjelennek. Logikus volt, kellemes, volt értelme.
A történet megható volt, fájdalmas. Ha hinnék, elégedett lennék Mack „feloldozásával”. Örülök, hogy megtalálta a békét. Örülök, hogy neki ez segített.
Szóval nem az én kenyerem a téma, de azt hiszem, örülök, hogy elolvastam. Nem tudom, mit kaptam tőle, de azért örülök.

Juci P>!
William Paul Young: The Shack

Az alapötletet érdekesnek találom, a teológiai mondanivaló szerintem teljesen rendben van, viszont olyan rosszul ír a faszi, hogy az még eredetiben is fáj, fordításban még rosszabb lehet. Kár, mert ha egy igazi író írta volna meg, hatott volna a lelkemre is, így viszont csak az értelmemre, bólogattam is sűrűn, de protestánsként a fejem kap elég masszázst, a lelkemnek több kéne.
Kíváncsi lennék, hogy akinek nagyon nem tetszett, annak azért, mert nem tudja Istent fekamamaként elképzelni? Vagy azért, mert Young úgy ír, mint Stephenie Meyer?
Itt írtam róla még: http://amigalszanak.blogspot.com/2010/04/william-p-youn…
Magyarul: http://moly.hu/konyvek/william-p-young-a-visko

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

Papusz>!

„[…] I don't need to punish people for sin. Sin is its own punishment, devouring you from the inside. It's not my purpose to punish it, it's my joy to cure it.”

8 - A Breakfast of Champions

Papusz>!

„ […] Every time you forgive, the universe changes; every time you reach out and touch a heart or a life, the world changes; with every kindness and service, seen or unseen, my purposes are accomplished and nothing will ever be the same again.”

17 - Choices of the Heart

Papusz>!

You know that place: where there is just you alone – and maybe God, if you believe in him. Of course, God might be there even if you don't believe in him. That would be just like him. He hasn't been called the Great Interferer for nothing.

Foreword

Papusz>!

„Mackenzie, evil is a word we use to describe the absence of Good, just as we use the word darkness to describe the absence of Light or death to describe the absence of Life. Both evil and darkness can only be understood in relation to Light and Good; they do not have any actual existence. […]”

9 - A Long Time Ago, In A Garden Far, Far Away

PuPilla>!

Oh child,' – spoke Papa tenderly. 'Don't ever discount the wonder of your tears. They can be healing waters and a stream of joy. Sometimes they are the best words a heart can speak.

Chapter 16, A Morning of Sorrows

Papusz>!

„[…] Remember this, humans are not defined by their limitations, but by the intentions that I have for them, not by what they seem to be, but by everything it means to be created in my image.”

6 - A Piece of π

PuPilla>!

There are times when you choose to believe something that would normally be considered absolutely irrational. It doesn't mean that it is actually irrational, but it surely is not rational. Perhaps there is suprarationality: reason beyond the normal definitions of fact or data-based logic; something that only maked sense, if you can see a bigger picture of reality. Maybe that is where faith fits in.

Chapter 5, Guess Who's Coming to Dinner

PuPilla>!

Being always trascends appearance – that which only seems to be. Once you begin to know the being behind the very pretty or very ugly face, as determined by your bias, the surface appearances fade away until they simply no longer matter.

Chapter 7, God on tthe Dock

PuPilla>!

Earth has no sorrow that
Heaven cannot heal.

/Author Unknown/

Chapter 17, Choices of the Heart

PuPilla>!

Who wouldn't be sceptical when a man claims to have spent an entire weekend with God, in a shack, no less?

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah Penner: The Lost Apothecary
Dan Wells: I Am Not a Serial Killer
Joe Hill: NOS4A2 (angol)
Becca Fitzpatrick: Black Ice
J. D. Robb: Holiday in Death
Carlos Ruiz Zafón: Marina (angol)
Stephen King – Peter Straub: Black House
Stephen King: The Green Mile
Kendare Blake: Anna Dressed in Blood
Joe Hill: Horns