Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A Szél Dalnoka (Aramanth titka trilógia 1.) 79 csillagozás
Aramanth városában csak vizsgákból áll az élet, s ez ellen Kestrel, a diáklány fellázad az iskolában. Mindez falrengető következményekkel jár. Családjával együtt áttelepítik őket a városlakók legalacsonyabb rendű negyedébe, és mindenki ujjal mutogat rájuk. Ráadásul Kestrelt a legsúlyosabb büntetésre ítélik: élete hátralevő részét a rettegett „különórán” kell eltöltenie. Meddig lehet ezt bírni? Nem sokáig. Kestrel ikertestvérével, Bowmannel elköveti a legmerészebb tettet: kiszöknek a városból. Persze tudják, ez szörnyű büntetéssel jár. Egyetlen reményük a város közepén álló rejtélyes és tiltott torony, amelyről különös történetek keringenek. A gyerekek érzik: e néma torony falai olyan titkot rejtenek, mely az egész város szabadságát jelentheti. Félelmet nem ismerő merészség, villámgyors gondolkodás és eltökélt céltudatosság vezérli őket útjukon, no és egy ősrégi térkép, melynek segítségével nekivágnak az ismeretlennek, hogy megtalálják és visszaszerezzék a Szél Dalnokának titkos… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2000
Tagok ajánlása: 14 éves kortól
Kedvencelte 15
Most olvassa 1
Várólistára tette 89
Kívánságlistára tette 49
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Végig kettős érzés volt a könyv. Rengeteg nagyon fontos gondolat, tanulság jellemzi, fantáziadús környezetben, és rengeteg szeretettel amit a főszereplő család tagjai mutatnak egymás iránt, és rajtuk keresztül mi is. Mégis talán néha túl gyermetegnek éreztem egy két dolgot, máskor meg túl felnőttnek.
Remélem ez a folytatásokban letisztul, és meg találja az aranyközéputat, a megfelelő arányokat. Hisz mindenképp egy remek történetnek tűnik, amit nem szabad abbahagyni az első résznél. A polcon pihen a többi is, szóval ami késik nem múlik.
Ajj, végre megszereztem, ezer éve el akartam már olvasni!
Na persze ez a helyzet meglehetős gyakorisággal bizonyul némi csalódás elkerülhetetlen forrásának. Ehhez képest teljesen jó volt. Klassz mese, határozottan izgalmas, fordulatos, nagyon tetszetős karakterekkel és kalandokkal: a vén gyerekek meg a zárok baromi ijesztőek, a dundi népek, továbbá a barakák és a csakák igazán érdekesek. Pikk-pakk kiolvastam, észre se vettem.
Szóval a mese része remekül működött, de a disztópia vonal kicsit disszonáns volt nekem. Valószínűleg azért, mert a disztópia lélektanilag, meg mindenhogyan összetettebb műfaj annál, hogy minden tanulságát és érdekességét át lehessen adni nyolcéveseknek. És nem igazán akaródzik túltennem magam azon, hogy egy épeszű szülő, pláne egy anya egyszerűen nem viselkedik így egy ilyen helyzetben – bármennyire is így kívánja a cselekmény.
Azért a folytatásokat meg kéne szerezni…
Ha jól emlékszem Stephen King mondta egyszer, hogy az ember sose ismeri fel azokat a könyveket, amelyek világképet formáltak. Szerintem ez nem teljesen igaz.
Nagyon fiatalon olvastam ezeket a könyveket, és a mai napig „bennem élnek”. Jóideig meghatározták a világképemet, velem voltak, és teljesen tisztában is voltam vele.
Én csak ajánlani tudom. Hatalmas élmény volt fiatalon, és hatalmas élmény még most is.
Az unokatesómtól „örököltem meg", és elég jó könyv volt. Biztosan elolvasom a másik két részt is. Nagyon rossznak tartom a kasztrendszert, szörnyű lehetett, hogy egy teszten múlt a családok sorsa. Tetszett a 3 gyerek leleményessége, hogy mindig megtalálták a problémákra a megoldást, és nem riadtak vissza a nehézségektől. Örülök, hogy a végén spoiler Az ikreknek volt kitől örökölnie a leleményességüket, a szüleik is nagyon jók voltak. Összességében ez egy nagyon klassz könyv, ajánlom! <3
Kicsit mese, kicsit fantasy, kicsit disztópia, kicsit kaland. Határozottan tetszett nekem ennek a regénynek a története.
Rövid, gyorsan olvasható fejezetei vannak és gyorsan haladó cselekménye. Váltott nézőpontban követjük a gyerekeket, a szüleiket és mindenki a maga eszközével lázad. Izgalmasak a más népek, rendszerek, amelyeken a gyerekek áthaladnak – új ellenségek, de szövetségesek is kerülnek melléjük, miközben megértik, mi is történt a népükkel. Így egyszerre szórakoztat, kalandos, de építi a világot és a mondanivalót is.
Aramath világa látszólag egyszerű, de pont ebben van a kegyetlensége. A népességet színekbe sorolják, és minél jobb eredményeik vannak a vizsgán, annál jobb a színük: ez jobb lakhellyel, munkával, étellel, stb. jár. Csak éppen az olvasó rádöbben, hogy a vizsgáknak nem a tudás a lényege. A birkanevelés. Nem gondolkodókat, művészeket, egyéneket akarnak, hanem agyatlan tömeget, aki csak teszi, amit mondanak neki.
A történet mögött megbújik a történet főgonosza, akit nem fogok most leleplezni. Nála van a torony hangja, és Bowman az átérző képessége miatt őt is teljesen meg fogja majd érteni. Nem is lehet csak pár sorban megfogni, mi mindent igyekszik átadni a történet. Hogy miért kellenek egyének, hogy a hibáinknak is miért van szerepük. Rend és Káosz viszonya – az arányosság kérdése. Mert, ha nincs a Rend, jön a Pusztulás – de ha a Rend elnyomó és abszolút, megszűnnek az egyének és érzések, az már csak rabság.
De inkább arról írok még, hogy Nicholson kimérte a szöveget. Nincs mellébeszélés, a leírásai is lényegre törnek. Folyamatosan halad előre a cselekmény. Ennek ellenére vannak olyan képei, amelyek beégtek az agyamba és emlékezetesek: a farkasok hadba vonulása, a szakadékba menetelő Zárok, ahogy a gyerekek lenéznek, és amit látnak.
A Zárok… az különben is olyan ötlete a szerzőnek, ami miatt szerettem a kötetet. Szinte horror elem, ijesztők és gyönyörűek egyszerre. Egységükben emlékezetesek, míg a Hath család tagjai és Mumpo egyéniségükben azok. Minden gyerek más jellem, és egy-egy értéket testesítenek meg. Kestrel a cselekvő bátorság. Pinpin a bennünk élő boldog gyermek. Bowman az empátia és a jó szív. Mumpo az egyszerűségében tiszta és romlatlan lélek.
A barátságot, a családot, az egyéniséget éltető regény, ami mégis egy gyerek fantasy mese. Tele van pozitív értékekkel és jó volt olvasni. Feszült helyzetek, humor és sok empátia van benne. Az, hogy Bowman képessége révén a másik oldalt is elénk hozza, szintén egy a jó ötletei közül.
Összességében talán egyszerűbb, gyermekibb, mint amit ebből a történetből ki lehetett volna hozni, de így is vannak olyan emlékezetes képei és jelenetei, amelyek velem maradnak.
Ó hát nem is tudom mit mondjak. Azért olvastam el, hogy a 9,5 éves fiam kezébe adható-e. Szerintem nem. Nagyon félelmetes benne sok minden. Közben azon is elgondolkoztam, hogy van-e értelme egy ekkora gyereknek disztópiát olvasni. Azt hiszem nincs, majd ha kamasz lesz ráér, akkor van annak az ideje. Jók leszenek addig neki a kalandos ámde disztópia mentes könyvek.
Nem tudok 4 csillagnál rosszabbat adni, mert végigizgultam az egész kalandot Kess-el, Bo-val és Mumpoval. DE!
Lehet, hogy csak felnőtt fejjel túl gondolom,de nekem ez a könyv nagyon brutális volt. Folyton az járt a fejemben, ha 10-12 évesen olvastam volna, akkor biztos rémálmaim lettek volna a csoszogó vén gyerekekről, meg a zárokról spoiler
Népszerű idézetek
– Hallod-e, fiú – szól szigorúan Bowmanra. – Mit művel az a lány? Ki az?
– A testvérem – feleli Bo.
– És te ki vagy?
– A testvére.
Idegesíti a szigorú tiszt, és idegességében mindig roppant logikus. A tiszt meghökken, aztán felnéz és felkiabál Kestrelnek:
– Hé, te lány! Jössz le azonnal? Mit művelsz odafenn?
– Pongo! – Kiált vissza Kess, és feljebb mászik.
– Micsoda? – kérdi a tiszt. – Mit mondtott?
– Azt, hogy pongo – válaszol Bowman.
– Azt mondta nekem, hogy pongo?!
– Nem biztos – válaszolja Bowman. – Az is lehetséges, hogy nekem mondta.
– De én beszéltem hozzá. Én parancsoltam meg, hogy jöjjön le, amire azt válaszolta, hogy pongo.
– Talán azt hiszi, hogy magát úgy hívják.
– Nem hívnak úgy. Senkit sem hívnak Pongónak.
– Nem tudtam. És biztosan a testvérem sem tudta.
A tisztet megzavarja Bowman reszketeg, de értelmes válasza, és felnéz Kestrelre, aki most már majdnem felért a torony tetejéig. A tiszt felkiált neki:
– Nekem montad, hogy pongo?
– Pongo púa-púa pompaprún! – tódítja harsányan Kestrel.
A tiszt Bowmanhoz fordul, öntelt arca merev.
– Hallottad? Szégyen-gyalázat! Ha nem jössz le – kiabált fel Kestrelnek –, feljelentelek!
– Akkor is feljelenti, ha lejön – véli Bo.
34-35. oldal, 3. fejezet - Csúnya szavak
– De csudás is lenne – sóhajt a felhők embere –, ha olyasmiből vizsgáztatnának, amit igazán tudunk!
129. oldal, 13. Büntiben a Hath család
– Ó, jaj, boldogtalan nép. Se szegénység. Se bűnözés. Se háború. Se szeretet.
Ez már egyáltalán nem mulatságos. Az emberek topognak, csoszognak, kerülik egymás pillantását. És Ira Hath harmadszor is megszólal, még halkabban.
– Ó, jaj, boldogtalan nép. Hallom, amint a szívetek szeretet után kiált.
Aramanthban még soha senki ilyet nem mondott. Az emberek döbbent csendben hallgatják Irát. Aztán egyesével, kettesével elszállingóznak, és Ira Hath tudja, hogy igaz prófétának bizonyult, mert nem bírják elviselni a mondandóját.
192. oldal
A sorozat következő kötete
Aramanth titka trilógia sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lucy Strange: A nővérek átka 88% ·
Összehasonlítás - J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly 96% ·
Összehasonlítás - Patrick Ness – Siobhan Dowd: Szólít a szörny 96% ·
Összehasonlítás - Terry Pratchett: Égből szőtt kalap 94% ·
Összehasonlítás - Patrick Ness: Válasz és Kérdés 92% ·
Összehasonlítás - Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak 91% ·
Összehasonlítás - Amie Kaufman – Jay Kristoff: Aurora Rising – Aurora felemelkedése 91% ·
Összehasonlítás - Joss Stirling: Misty 91% ·
Összehasonlítás - Katherine Rundell: A Hudson kastély kincse 92% ·
Összehasonlítás - Neil Gaiman: A temető könyve 87% ·
Összehasonlítás