A ​virginiai testvérek 8 csillagozás

William Makepeace Thackeray: A virginiai testvérek William Makepeace Thackeray: A virginiai testvérek William Makepeace Thackeray: A virginiai testvérek William Makepeace Thackeray: A virginiai testvérek William Makepeace Thackeray: A virginiai testvérek

Önálló regény ez, mégis, aki már olvasta Henry Esmond történetét, ráismer néhány szereplőre, és Esmond ezredes unokáinak sorsát követheti a könyv lapjain.

A két ikerfiú, a társaságkedvelő, vidám, nyílt szívű Harry és a művelt, fanyar George életfonala egymástól eltérően bonyolódik. Thackeray a virginiai testvérek története mellett a XVIII. sz.-i Anglia irodalmi és művészeti életének hatalmas tablóját mutatja be, és elviszi az olvasót az amerikai Függetlenségi Háború izgalmas harcaiba is. A regény szereplői, a főhősök kivételével mind valóságos történelmi személyek, s a regényben előforduló politikai, közéleti események is megtörténtek.

Sokoldalú jellemek, nagy egyéniségek, izgalmas fordulatok, szellemes párbeszédek olyan bőségét tartalmazza ez a könyv, amivel csak a legnagyobb regényírók ajándékozhatják meg az olvasót.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa

>!
Magyar Helikon, Budapest, 1975
1244 oldal · keménytáblás · ISBN: 963207243X · Fordította: Vas István
>!
Európa, Budapest, 1967
1076 oldal · keménytáblás · Fordította: Vas István
>!
Európa, Budapest, 1962
1088 oldal · Fordította: Vas István

Kedvencelte 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

tgorsy>!
William Makepeace Thackeray: A virginiai testvérek

Bennem van a hiba, már az előző részt is halálosan untam, nem tudom miből gondoltam, hogy ezt nem fogom. Sokkal nagyobb ismerettel kellene rendelkeznem a 18. századi angol kultúráról, mindennapokról, hogy ezt én élvezhessem. Már azért is élnem kellett volna a gyanúperrel, mivel a BBC mindent megfilmesít, sorozatot készít, ami egy kicsit is jó, alkalmas. Nos, ebből mégcsak egy kilppet sem készített.

2 hozzászólás
valdav>!
William Makepeace Thackeray: A virginiai testvérek

Hú, könyvvel ennyit nem szenvedtem soha! Vontatottnak, dagályosnak, unalmasnak találtam; életem eddigi több száz regénye közül ez volt talán a harmadik, ahol néha bizony csak felületesen átfutottam tucatnyi oldalakat. A bő ezer oldal történése kb. 1,5 oldalban leírható, ami önmagában nem probléma, viszont a jellemábrázolás is nagyon felszínes. Sehol semmi „mélység”. (Mindemellett nagyon megzavart, hogy a könyv háromnegyedénél az addigi E/3 szemszögű narráció egyszer csak átvált az egyik főszereplő E/1 történetmondásává. Mondjuk lehet, hogy erre valahol az „átfutott” oldalak egyikén megvolt a magyarázat…) Pedig a Pendennis története még úgy, ahogy tetszett, a Hiúság vásáránál viszont már erős volt a gyanúm, ami most vált bizonyossággá: Thackeray regényeinek nem én vagyok a célcsoportja… (Természetesen nincs harag :), én vagyok a lüke, hogy nem tudok félbehagyva letenni egy könyvet, ha már elkezdtem.)

sanni243>!
William Makepeace Thackeray: A virginiai testvérek

Ezzel a könyvvel egyetlen baj van: ha az ember egy rendkívül unalmas egyetemi előadás közben a pad alatt olvassa, akkor előbb-utóbb biztosan le fog bukni, mert nem lehet megállni nevetés nélkül, amikor Thackeray arról magyaráz, mennyi jövedelme van hősünknek a púderkamarai tagságából kifolyólag.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Ó, áldott léhaság! Isteni, lusta nimfa! Nyújts ide nekem egy regényt, amikor még hálóköntösben heverek délután három órakor; keverj nekem egy sherry-koktélt, és adj egy szivart! Kedves, lompos, mosolyos varázslónő! Beverhetnek téged szitkokkal, bemocskolhatják híredet, mondhatnak a Bűn Anyjának – azért mégiscsak te vagy a legjobb társaság a világon!

Norpois>!

– Ó, madame, mennyire ismeri ladységed a világot! – sóhajtotta a káplán. – Hívok, engedelmével!
– Eléggé sokáig éltem benne, Sampson úr, hogy valamit értsek hozzá. Szomorú, hogy milyen önző a világ, kedves uram, szomorú, hogy mindenki verekszik, hogy lefőzze a szomszédját! Nem, több lapom nincs. A király nincs magánál? Én bemondom a királynőt, a bubit és a tízest… igazán szomorú, hogy milyen önző világ. No, megjött a csokoládém!

Cicu>!

Egy kis, néhány ágyúval felszerelt erőd arra a merészségre vetemedett, hogy a kutteren ülő Marlborough őkegyelmességére és a flottakapitányra tüzeljen. Két órára az egész angol hajóhad horgonyt vetett és tizenegy ezred valamennyi gránátos százada megkapta a jelzést, hogy lapos fenekű csónakokra szálljanak, és a flottakapitány hajója, az Essex körül gyülekezzenek. Időközben Howe úr a Siker fregatt fedélzetén felvonva parancsnoki zászlaját, más fregattoktól követve, amennyire lehetett, megközelítette a partot, hogy a csapatok partraszállását fedezze; és most Lord George Sackville és Dury tábornok vezérletével az önkéntes urak, a gránátos századok és a három testőr zászlóalj partra eveztek.

Az önkéntes urak ez alkalommal nem hajthattak végre semmiféle hőstettet, mert a franciák, akiknek szembe kellett volna szegülni velük, elszaladtak, és miután a fregattok elnémították annak a kis erődnek a tüzét, amely megzavarta a fővezér felderítő hajózását, a hadsereg azonnal rohamot intézett az erőd ellen, s foglyul ejtették az egész helyőrséget, golyót eresztvén a lábába. Tudniillik az egész helyőrség egyetlen öregúrból állt, aki vitézül kilőtte két ágyúját, s később azt mondta a győzteseknek:

– Ha minden francia úgy cselekedett volna, mint én, egyáltalában nem szálltak volna partra Cancale-nál.

Cicu>!

Amikor Lady Maria Esmond megjelent, annyi bizonyos, hogy a külseje meghazudtolta, amit Madame Bernstein mesélt róla. Alakja nagyon szép volt, és ruhája sokat meg is mutatott az alakjából. Bőre természettől nagyon világos volt, s egy fekete, ékkővel összefogott, fodros szalag a nyaka körül még kiemelte hófehérségét. Orcái nem voltak pirosabbak, mint a többi jelenlevő hölgyé, s a rózsákat mindenki elég nyíltan vásárolta az illatszerboltokban. Egy-két művészien elhelyezett szépségtapasz – úgy tartották – még növelte a bájaknak ezt a ragyogását. Abroncsos szoknyája nem volt szélesebb azoknál a vasszerkezeteknél, amelyeket a jelen idő hölgyei akasztanak személyük köré; és nyugodtan kijelenthetjük, hogy kosztümje, ha némely tekintetben képtelenül hatna is, egészében véve tetszetős volt. És ha a mi hölgyeink fejükbe vennék, hogy pántokkal borítják a karjukat és karikát raknak az orrukba? Merem állítani, hogy ha nevetnénk is ezeken a díszeken, mégsem utálnók őket, és a szerelmeseket nem tartaná vissza, hogy fel kell emelniük a gyűrűt, és csak úgy tudják megközelíteni alatta a rózsás ajkakat.

Cicu>!

Azt a szerencsétlen teavámot – valamennyi adó közül, amit nemrég a gyarmatokra kiszabtak, egyedül ezt tartotta fenn eltökélten az otthoni kormányzat – daccal fogadták egész Amerikában. Igaz, hogy mi egy shillinget fizettünk odahaza egy font után, és csak három pennyt követeltünk Bostontól vagy Charlestontól, mégis, a vámot elvből visszautasították a tartományok, amelyek voltaképpen mindig lángoló eltökéltségről tettek tanúbizonyságot, hogy olyan keveset fizessenek, amilyet lehet.


Hasonló könyvek címkék alapján

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet
John Galsworthy: A Forsyte Saga
Edward St. Aubyn: Ami kell / Végül
Barbara Taylor Bradford: Egy gazdag nő
Natasha Solomons: A Tyneford-ház
Edward Rutherfurd: Ruszka
Arnold Bennett: Kisvárosi nagyasszonyok
Mervyn Jones: Jelen, múlt, jövő
Joanna Trollope: Mostohák
Alan Hollinghurst: Más apától