Ez egy fantasztikus könyv, régen volt már ilyen jó olvasmány élményem. Az öt csillag nem is volt kérdés, ez az egyik legjobb második világháborús emlékirata a Hajja és fiainak.
A könyvet 1998-ban adták ki magyar nyelven, tehát az első között jelent meg a 20. századi hadtörténeti sorozatban. Ahhoz képest, hogy milyen jó könyv, itt a molyon meglehetősen alulértékelt, és nem tartozik az ismertebb könyvei közé sem a sorozatnak.
A tartalom ugyan kiváló, viszont sajnos a kiadás eléggé kezdetleges, látszik, hogy a kiadó első könyvei közé tartozik. Nincs tartalomjegyzék, nincsenek jegyzetek, nincsenek képek, sem index vagy bibliográfia. A borító is rendkívül egyszerű, igazán beszúrhattak volna egy menő képet. Érdemes megnézni az eredeti kiadás borítóját, mennyivel jobban nézne ki.
A goodreads.com-on sokan értékelték, jellemzően elég jó értékeléseket kapott.
Nemzetközi szinten is jó könyvnek számít.
William J. Ruhe, amerikai tengerészt tiszt, a II. világháborút amerikai acélcápákon szolgálta le, a Csendes-óceáni hadszíntéren, a japán haditengerészet egységeivel harcolva. 3 acélcápán szolgált Ruhe, aki egyébként bennem igen jó benyomást keltett, remek tengerész tiszt volt és nem utolsósorban jó érzékkel írt is. A könyv alapja naplóbejegyzéseire hagyatkozik. Ha II. világháború és tengeralattjárók, általában az U-bootok jutnak eszünkbe, pedig jelentős volt az amerikai tengeralattjáró fegyvernem is, bár kétségtelen, hogy ezekben az években a németek technológiája sokkal előrébb járt ebben a fegyvernemben (is). Furcsa leírni ezt, hogy nem is olyan régen még nem az amerikai hadi technológia volt a csúcs. Egyébként maga Ruhe is gyakran utal rá könyvében, hogy a japánok sok mindenben előrébb jártak náluk. Kifejezetten izgalmas a könyv, néhány oldalon szinte suhan az olvasó, annyira érdekfeszítő egyes mélyvízi támadások túlélése. A könyv szerint 52 amerikai acélcápa süllyedt el a II. világháború során, mintegy 3500 tengerésszel. Nem kis szám, de ha összehasonlítjuk a németek veszteségeivel, talán képet ad, hogy ebben az időben kik jártak ebben a technológiában az élen. Ha jól emlékszem, legalább a 10x-e az amerikaiénak az elsüllyesztett német acélcápák száma, bár kétségtelen, hogy a németek 1939–1945 között vívtak a tengereken háborút, amíg az USA „csak” 1942–1945 között. Ahogy az is nagy különbség, hogy a szövetségesek jobb haditechnikával, hatékonyabb fegyverekkel rendelkeztek, mint a japánok. Szerintem az Atlanti-óceán nehezebb terep volt, mint a Csendes-óceán egy acélcápa számára. Na és számokban is verik a szövetségesek a japánokat.
Ez a memoár ritkaságnak számít, mert nagyon nincs is több magyar nyelven, egy amerikai nézőpontból a II. világháborús amerikai tengeralattjáró hadviselésről. Ez az egyik legjobb memoárja a kiadónak, a régi kiadások közül. Témában hasonlóan színvonalas, a tetszetősebb kiadásban megjelent Georg von Trapp osztrák acélcápa parancsnok emlékirata, Az utolsó tisztelgésig. Ezt a két könyvet érdemes elolvasni a témában.