A ​gondolkodó agy 8 csillagozás

Úgy látom, ez a könyv nem túl ismert. És talán jobb is így… :P No de komolyra fordítva a szót:
Egyrészt, szerintem nem magyaráz elég jól az író. Vannak nagyon jó metaforái, analógiái, sokszor azonban nehéz összerakni a mondandóját, többször el kell olvasni egy-egy bekezdést. Pedig érezhető a lelkesedés, hogy át akarja adni a fejében lévő képet, csak éppen nem mindig, vagy csak nehézkesen megy. Balszerencsés módon pont az utolsó, izgalmasabb, elmélyedősebb fejezetekben.
Másrészt zavaró a lépten-nyomon felbukkanó szakmai gőg. A tudatról szóló fejezetet például nagyon kíváncsian vártam, mert régóta izgat a téma… erre mit kapok? Semmi konkrétat arról, hogy mi lehet a tudat, csak arról, hogy mi biztos nem, és miért nincs igaza azoknak a fizikusoknak és sejtbiológusoknak, akik nem az agy felől közelítik meg a tudatot. Provokatívan, gúnyosan tapossa földbe az elméleteiket, miközben nem is fejti ki rendesen, miért nem tartja azokat helyesnek. Egy későbbi, részletekbe menő fejezetben ugyan pótolja ezt a hiányt, racionálisan és józanabbul kritizál, mégis, ez a „mindenki hülye, csak az agykutató helikopter” felütés elrontja a szájízt. Lehet, hogy az író nem feltétlen így gondolja, csak sarkos, kissé bulváros, figyelemfelkeltő akart lenni – ezt akkor sem kellett volna. Fekete pont.
Másik bosszantó jelenség, amikor éppen belemelegszik egy témába, majd félbeszakítja, és ekkor ajánlja egy, a témát részletesebben kifejtő könyvét… Értem én, csak mégis… Aaargh!
De tetszett, hogy olyan összefüggéseket is bemutatott a könyv, amelyekről eddig nem hallottam, mint pl. a korabeli klímaváltozások és az emberi evolúció kapcsolata, vagy a nyelv és a kézügyesség fejlődésének kapcsolata. És a végére mégis csak képet kaptam egy kezdetleges, de „kerek egész” képet a tudat és a gondolkodás működéséről. Összességében amit egy ilyen vékonyka könyv ígérhet, azt teljesítette az író, de a témában biztos vannak jobb, alaposabb – és főleg, kevésbé arrogáns – ismeretterjesztő darabok.