The ​Princess Bride 28 csillagozás

William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride

Beautiful, flaxen-haired Buttercup has fallen for Westley, the farm boy, and when he departs to make his fortune, she vows never to love another. So, when she hears that his ship has been captured by the Dread Pirate Roberts (no survivors) her heart is broken. But her charms draw the attention of the relentless Prince Humperdinck who wants a wife and will go to any lengths to have Buttercup. So starts a fairy tale like no other, of fencing, poison, true love, hate, revenge, giants, bad men, good men, beautifulest ladies, snakes, spiders, beasts, chases, escapes, lies, truths, passion and miracles.

Eredeti megjelenés éve: 1973

>!
Folio Society, London, 2015
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789111231633 · Illusztrálta: Mark Thomas
>!
Bloomsbury, London, 2008
336 oldal · ISBN: 9780747590583
>!
Houghton Mifflin Harcourt, New York, 2007
466 oldal · ASIN: B001ELJQJU · Illusztrálta: Michael Manomivibul

2 további kiadás


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Inigo Montoya · Buttercup · Fezzik · Westley


Kedvencelte 6

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

pat P>!
William Goldman: The Princess Bride

Hát persze, hogy nekem is kedvenc mesém kiskorom óta! Hogy most olvastam először? Hagyjuk már a jelentéktelen részleteket…
Goldman valami félelmetesen genyó. Mindent, de mindent kifiguráz és semmit sem tisztel: az igaz szerelemtől kezdve a jól bevált mese-paneleken, romantikus hősnőkön és hősies hősökön át a kötelezően alkalmazandó narratív fordulatokig, mindenre magasról tesz. Nála a főhősnő olyan buta, mint a föld, a Második Legnagyobb Hős haladó alkoholista, a legszebb szerelmi jeleneteken a falat kaparod a vinnyogástól. Százféleképpen és ezernyi helyen szakít ki a hangulatból, minden eszközzel megpróbál távolítani a cselekménytől, nyíltan értekezik a történet szerkezetéről, szemérmetlenül spoilerez, minden módon hangsúlyozza, hogy hé, ez csak egy mese, nem igazi belőle semmi, úgy írom meg, ahogy akarom…
És hogy mi benne a legcsodálatosabb? Az, hogy mindennek ellenére borzasztóan bevon a történet, rettentően lehet izgulni a hősökért, és meghatódni, és ahh, olyan romantikus! Meg borzasztóan vicces is. Fezzik utolsó jelenetén meg nagyon kicsi híján nem sírtam el magam. Nagyon élveztem, és jól meg fogom nézni a filmet is megint.

5 hozzászólás
mandris>!
William Goldman: The Princess Bride

Azt ugyan nem szeretném írni, hogy rég nem szórakoztam ilyen jól, mert időről időre azért kezembe akadnak könyvek, amelyeken jókat tudok szórakozni. De az tény, hogy ezen a fantasy-mesén most nagyon jól szórakoztam. Tudom, hogy ez nem lehet egyedüli fokmérője egy könyvnek, de ez az a szempont, amelyben ez a könyv jól szerepel. Hagyományosan fantasy-kkal szemben támasztott kritériumokban (ld. pl. világépítés) már kevésbé szerepelne jól, de olvasóként annyira jól szórakoztam (bocsánat, ha kissé repetitív az értékelés), hogy egészen mostanáig eszembe sem jutott, hogy ilyeneket egyáltalán számon kérjek rajta. De írjuk ezt annak a számlájára, hogy nem vagyok eléggé tapasztalt fantasy-olvasó. * De egyébként nem is szeretném feltétlenül fantasy-ként kezelni ezt a könyvet (mások megteszik helyettem), hiába jelenik meg benne időnként valami, ami általában abból a zsánerből lehet ismerős. Nem ezen van a hangsúly. Éppen ezért én is inkább meseként kezelném, ha már mindenképpen valami zsánerhez akarom kötni. Igaz, annyira sok mesével sem volt még dolgom az utóbbi években, de legfeljebb kénytelen leszek önmagában értékelni a regényt. Sem a stílusa, sem pedig néhány csavar a történetben (pedig volt egypár), nem ért már meglepetésként, mert korábban láttam a filmet. Ennek ellenére nagy érdeklődéssel olvastam, és (igen, ismét leírom) jól szórakoztam a könyvön. Talán csak a hosszú előszót tudnám hanyagolni, úgyhogy azt legközelebb már lehet, hogy nem olvasom el, de még ez is sokkal érdekesebb volt, mint ahogy az ember az előszókat el szokta képzelni. Goldman az egész történetet egy másik fiktív történetbe ágyazza az előszóval, annak történetébe, hogyan jutott el addig, hogy S. Morgenstern klasszikus meséjét (meg egy másik első fejezetét) lerövidítse (és eközben kikkel és hogyan került kapcsolatba, és hogyan vélekedett a munkájáról Stephen King, stb.) úgy, hogy csak a legjobb részeket hagyja meg. Ahogy annak idején az apja is elmesélte neki. E fiktív kerettörténetnek megfelelően, ezzel tulajdonképpen legitimálva, Goldman folyamatosan reflektál az „eredetire” és végig intenzíven kommunikál az olvasóval, amely kommunikáció legalább olyan szórakoztató, mint maga a történet. Sőt, talán még szórakoztatóbb is, és tulajdonképpen ez az, ami igazán feledhetetlen élménnyé teszi a meseregényt. A cselekmény egyes részletei nem tudom, meddig fognak megmaradni. Talán leginkább a három küzdelem az üldözéses részben, de ezek is valószínűleg inkább a film jóvoltából. (Érdekes módon sem a Cliffs of Insanity, sem a Zoo of Death nem rémlett már a filmből.) Meg persze az olyan karakterek, mint amilyen Fezzik és Inigo. Persze, a főszereplőkkel sincs alapvetően probléma, vagyis az olvasó nem feltétlenül akarja azonnyomban kitekerni a nyakukat, vagy ilyesmi. Vagy ha igen, akkor legfeljebb Buttercupét, de az övét is csak egy-kétszer. Annyi belefér. Summa summarum, ha értékelnem kell az ötletemet, hogy elolvassam a Princess Bride-ot, akkor a jobbak közül való, amelyek életem során támadtak.

* Mondjuk nagy valószínűséggel más se kérte rajta számon ezeket, különben nem botolnék bele lépten-nyomon különböző fantasy toplisták böngészgetése közben.

1 hozzászólás
dontpanic P>!
William Goldman: The Princess Bride

Már megint az a fránya hype. :(

Mese, mese, meskete… mesének jó volt, és nem is kellene többet várnom tőle, mint egy mesétől, mert a mesékben pont az a jó, hogy egyszerűek, mint a bot, ezerszer hallott fordulatokkal és szereplőkkel operálnak, és mégis önmagukban teljes egészek, bennük van az egész világ, és az elolvasásuk után egy pillanatig úgy érzi az ember, hogy egyszerűen nem hiányzik semmi.

Akkor mégis mi bajom van?
Hát igen, leginkább a hype, hogy megint azt hittem, itt majd leszakad a fejem, megtalálom az összes választ a kérdéseimre (pedig olyan csak egy könyv van, mint tudjuk, csak azok a fene kérdések hiányoznak még hozzá:)), hogy ez lesz az a könyv.

De nem lett az.
Az eleje tetszett, nagyon ígéretesen indult, szeretem a „történet-a-történetben” toposzt, odavagyok, amikor a főszereplő/szerző megtalálja az elveszett kéziratot stbstb.
A „kiábrándult értelmiségi” toposzát is szeretem, ha jól csinálják, bár az spoiler motívum már Roth óta nem egy nagy kunszt, de itt olyan leheletfinom volt az egész, még éppen megfelelő mennyiségben adagolva, hogy igen, a könyv elejét még imádtam. Goldman stílusa igazán tetszett, visszafogott, értelmiségi, (ön)ironikus humor, tökéletes.

De a főtörténet… ajj. Annyira akartam szeretni. Úgy volt, hogy itt majd minden klisé ki lesz fordítva, hogy paródia, hogy szatíra… de tulajdonképpen Goldman elég jó munkát végzett, amikor az „eredeti” történetből kigyomlálta a szatirikus részeket. De miért? Mert a meséket élvezni kell, mindenféle felnőtt komolykodás nélkül? Hogy legalább a jó történetekbe lehessen elmenekülni a felnőtt élet kiábrándultsága nélkül? Ha már a valóságban nincs trúláv, legalább a mesében legyen, és ne rontsuk el a valóság megidézésével?
Nem tudom, ez nekem olyan rosszfajta eszképizmusnak tűnik.

Nem véletlen, hogy az olyan figurák, mint a passzív, butácska főhősnő, akinek egyetlen értéke a szépség, és akit még a szívszerelme is tárgyiasít, a szinte mindenható, spoiler, mindenkit legyőző, tökéletes főhős, az életét egyedül és kizárólag a bosszúra feltevő, spoiler alak, szóval, nem véletlen, hogy ezek a figurák már kifáradtak.
Mi ebben a paródia, a klisék kifordítása?
Igen, a történet-a-történetben, a metaszinteken való történetmesélés, a történetből egyszerre kirántó, de mégis behúzó mód tetszett. De amúgy, maga az alapsztori csalódás volt, mert már kifáradt klisékkel operált, és ezt egyszerűen nem tudta kiváltani annak a még egy szintnek a beiktatása. (Mert amúgy a sztori-a-sztoriban motívumot is láttuk már sokszor – persze igyekszem megengedő lenni egy hetvenes években született művel.)

Emellett persze élveztem olvasni. Mert a mesék jók. Engem is behúzott magával, de többet vártam. Ingiót és Fezziket nagyon szerettem (még annak ellenére is, hogy spoiler), Westley és Buttercup sorsa nem igazán tudott meghatni, ők tényleg nem voltak mások, mint kliséhalmazok.
És voltak jó pillanatai a műnek. Olyan értelemben megértem, hogy közönségkedvenc, hogy tele van jól idézhető mondatokkal, catch phrase-ekkel, de azért ez nem elég.
És igen, voltak mindemellett igazán emlékezetes pillanatok is, például amikor spoiler. Na az ilyen pillanatokban tényleg sikerült kifigurázni a kliséket, kifordítani a közhelyeket, de ezekből nagyon kevés volt, de utánuk mindig visszaállt a status quo.

Nem bántam meg, hogy elolvastam, csak azt bánom, hogy túl sokat vártam tőle.

13 hozzászólás
entropic P>!
William Goldman: The Princess Bride

Legkedvencebb kollégám már hónapok óta mondogatta, hogy ezt majd mindenképpen olvassam el, én meg mondtam, hogy igen, el fogom, de előbb meg kellett várni, hogy ne legyek Dosztojevszkij-féle érfelvágós hangulatban, mert amikor olyanban vagyok, akkor kicsit sem tudom élvezni vagy értékelni a játékos és humoros könyveket, hanem inkább csak hülyét kapok tőlük. (Avagy: senki ne hülyéskedjen, amikor én nyomi vagyok.)

Na de na, nem lehet örökké nyominak lenni, meg még tavasz is van, virágzik az irónia, többek között bennem is, úgyhogy végre eljött a megfelelő pillanat ehhez. Jó pillanat volt.

Szeretem az agyasan-hülyéskedős könyveket, és Goldman nagyon agyasan hülyéskedik. Posztmodernkedik? Biztos azt is.
És ráadásul tudja, mikor kell abbahagyni – ha tényleg lenne folytatás Buttercup gyerekéről, az már sok lenne. Így viszont pont elég és pont jó.
Jöhet a folytatás! Ja, nem.

Hintafa P>!
William Goldman: The Princess Bride

A kerettörténetet jobban élveztem, mint magát a fő szálat. Goldman trollkodása jól sikerült, de talán kevésbé ragatott magával, mint vártam volna. Összességében egy szórakoztató szerelmi történet, kellemes paródiája a romantikus regényeknek.

Hanna IP>!
William Goldman: The Princess Bride

Ez a kedvenc könyvem, pedig egészen eddig nem is olvastam. :) William Goldman akármennyire is cinikus bír lenni, csak hisz az Igaz Szerelemben, és nagyon jó volt most olvasni ezt a mesét. És lehet, hogy az élet nem igazságos, de mindenesetre igazságosabb, mint a halál…

5 hozzászólás
BBetti86 >!
William Goldman: The Princess Bride

Meseregény, de posztmodern formában. Történet a történetben: az író beleírta magát a sztoriba, mint a gyerekkori kedvenc történetét felkutató alak, aki akkor szembesül vele, hogy az apja csak a történet jó részeit mesélte el neki. Nekiáll szerkeszteni és kiadatni azt a történetet, amit gyerekként megszeretett. (Különben az író és a családja nem lett túl szimpatikus, különösen rühelltem, ahogy a gyerekük nevelik.)
Ami Westley meséje, aki beleszeretett a gazdája lányába, Buttercup-ba. Amerikába indult, hogy annyi vagyont gyűjtsön, amiből lehet egy saját farmjuk. De a kalózok végeztek vele. A gyászoló szépségre felfigyel Humperdinck herceg, akinek feleség kell. A lagzi előtt azonban három bérenc – egy mestervívó, egy erőember és egy okos szervező – elrabolja a lányt. Egy fekete maszkos van a nyomukban, aki…
A mesetörténetet folyamatosan megtöri Goldman szövege, aki elmeséli az emlékeit, és hozzáfűzi, mit kellett innen kivenni az eredeti regényből. De nem csak ez a metanarráció, és a történetbe beleírt önmaga, az alkotás folyamata miatt posztmodern.
A mesei rész is tele van olyan elemekkel, amivel parodizálja a kalandregényeket a szerző. Helyenként egészen le is döbbentett: pl. amikor Buttercup ki van akadva azon, hogy Westley ne a szépségét dicsérje, van agya is, inkább beszélgessen vele. Mire hősünk lazán megjegyzi, mégis, mikor olvasott a lány könyvet – és a képeskönyvek nem számítanak. De azt sem értettem, Westley, aki álompasi meseregény NO1 (okos, nagyon jól néz ki, kedves, hűséges – ő a leg pasi) miért szeret bele a lányba, akinek soha egy jó szava nem volt hozzá, máshoz se. Csak lovagolni szeretett. (Mosdani már nem.) A filmverzióban ilyesmiket szépen eltitkoltak előlünk, de a könyv tele van ilyenekkel.
Miközben azért ott vannak a klasszikus és szeretett elemek – a próbák, melyeket Westley teljesít, hogy visszaszerezze a lányt. Az elvetemült és sötét főellenség. Meg Inigo, akinek a regény szállóigéjét köszönhetjük: I am Inigo Montoya. You killed my father. Prepare to die.
Benne volt azért a gyerekkor kedves meséinek, kalandregényeinek esszenciája, miközben kicsit parodizálja őket is, és posztmodern olvasmány is.

blackett>!
William Goldman: The Princess Bride

Ez a könyv annyira vicces és annyira kevesen ismerik, hogy képes lennék csak azért feliratkozni a 30 napos könyves kihívásra, hogy egyetlen bejegyzést írhassak róla, mint a könyvről, amit szerintem mindenkinek el kellene olvasnia.
Amúgy borzasztó a címe. Ha nekem azt mondod, hogy itt van ez a könyv, ez a címe, én egy bodice rippert vizionálok, a borítón egy félig fedetlen kebellel pihegő hölgyeménnyel, aki egy csupaizom, vadállatias arckifejezésű, bőrnadrágos pacák karjaiban hanyakodik. Aztán visítozva elszaladok.
Talán mondanom sem kell, hogy NEM ilyen jellegű műről van szó.
Nem mellesleg angolszászéknál a populáris kultúra szerves része, és készült belőle egy fekveröhög-jellegű film is, ami szintén kötelező darab.

ETA: Újraolvasás után. Ami előre nekem fel sem tűnt, az az, hogy mekkora irodalomelméleti csemege a könyv. Szatíra, úgy, hogy közben a szatíra műfaját magát is… szatirizálja… hmm, ez egy ritka szerencsétlen mondat lett; a szöveg folyamatosan reflektál a szövegalkotási folyamatra, és még sorolhatnám. Az viszont tény, hogy ettől nehezebben olvashatóvá válik a szöveg, így van, aki számára nem olyan szórakoztató.

Gulo_gulo >!
William Goldman: The Princess Bride

Az egyik könyv, ami nélkül nem költözöm. Jó tanács: eredetiben és a film megnézése előtt érdemes elolvasni.

S_E_Tünde>!
William Goldman: The Princess Bride

The best fairy tale ever, I love it. Fun, Fight, Love, Life

A cím valóbban nem a legjobb választás, de maga a könyv…

A kissé skizofrén író saját regényét adaptálja egy emészthető formában és folyamatosan kritizálja azt. A végredmény egy imádnivaló mese izgalmakkal, szerethető karakterekkel és persze szerelemmel. A belőle készült film is nagyszerű, de a könyv több háttérinformációt tartalmaz és még néhány extra csavar is van benne :)


Népszerű idézetek

bürök>!

Hello, my name is Inigo Montoya; you killed my father; prepare to die.

Kapcsolódó szócikkek: Inigo Montoya
11 hozzászólás
bürök>!

This is my favorite book in all the world, though I have never read it.

(első mondat)

Cicu>!

“Has it got any sports in it?”
“Fencing. Fighting. Torture. Poison. True love. Hate. Revenge. Giants. Hunters. Bad men. Good men. Beautifulest ladies. Snakes. Spiders. Beasts of all natures and descriptions. Pain. Death. Brave men. Coward men. Strongest men. Chases. Escapes. Lies. Truths. Passion. Miracles.”
“Sounds okay.”

Gulo_gulo >!

– You seem a decent fellow, – Inigo said – I hate to kill you.
– You seem a decent fellow, – answered the man in black – I hate to die.

Kapcsolódó szócikkek: Inigo Montoya · Westley
Gulo_gulo >!

– Inconceivable!
– You keep using that word. I do not think it means what you think it means.

Gulo_gulo >!

„Now what happens?” asked the man in black.
„We face each other as God intended,” Fezzik said. „No tricks, no weapons, skill against skill alone.”
"You mean you'll put down your rock and I'll put down my sword and we'll try to kill each other like civilized people, is that it?”

Kapcsolódó szócikkek: Fezzik · Westley
BBetti86 >!

But I also have to say, for the umpty-umpth time, the life isn't fair. It' just fairer than death, that's all.

317. oldal

dontpanic P>!

…then she was back in the safety of her murderers…


Hasonló könyvek címkék alapján

C. S. Lewis: Prince Caspian
Gail Carson Levine: Ella Enchanted
Neil Gaiman: Stardust
J. M. Barrie: Peter Pan
Michael Ende: The Neverending Story
Colleen Houck: Tiger's Curse
Stephen King: The Eyes of the Dragon
Roald Dahl: The Witches
Angie Sage: Flyte
J. R. R. Tolkien: The Hobbit