The ​Princess Bride 24 csillagozás

William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride William Goldman: The Princess Bride

Beautiful, flaxen-haired Buttercup has fallen for Westley, the farm boy, and when he departs to make his fortune, she vows never to love another. So, when she hears that his ship has been captured by the Dread Pirate Roberts (no survivors) her heart is broken. But her charms draw the attention of the relentless Prince Humperdinck who wants a wife and will go to any lengths to have Buttercup. So starts a fairy tale like no other, of fencing, poison, true love, hate, revenge, giants, bad men, good men, beautifulest ladies, snakes, spiders, beasts, chases, escapes, lies, truths, passion and miracles.

>!
Folio Society, London, 2015
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789111231633 · Illusztrálta: Mark Thomas
>!
Bloomsbury, London, 2008
336 oldal · ISBN: 9780747590583
>!
466 oldal · ASIN: B001ELJQJU · Illusztrálta: Michael Manomivibul

1 további kiadás


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Inigo Montoya · Buttercup · Fezzik · Westley


Kedvencelte 6

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

>!
pat P
William Goldman: The Princess Bride

Hát persze, hogy nekem is kedvenc mesém kiskorom óta! Hogy most olvastam először? Hagyjuk már a jelentéktelen részleteket…
Goldman valami félelmetesen genyó. Mindent, de mindent kifiguráz és semmit sem tisztel: az igaz szerelemtől kezdve a jól bevált mese-paneleken, romantikus hősnőkön és hősies hősökön át a kötelezően alkalmazandó narratív fordulatokig, mindenre magasról tesz. Nála a főhősnő olyan buta, mint a föld, a Második Legnagyobb Hős haladó alkoholista, a legszebb szerelmi jeleneteken a falat kaparod a vinnyogástól. Százféleképpen és ezernyi helyen szakít ki a hangulatból, minden eszközzel megpróbál távolítani a cselekménytől, nyíltan értekezik a történet szerkezetéről, szemérmetlenül spoilerez, minden módon hangsúlyozza, hogy hé, ez csak egy mese, nem igazi belőle semmi, úgy írom meg, ahogy akarom…
És hogy mi benne a legcsodálatosabb? Az, hogy mindennek ellenére borzasztóan bevon a történet, rettentően lehet izgulni a hősökért, és meghatódni, és ahh, olyan romantikus! Meg borzasztóan vicces is. Fezzik utolsó jelenetén meg nagyon kicsi híján nem sírtam el magam. Nagyon élveztem, és jól meg fogom nézni a filmet is megint.

5 hozzászólás
>!
mandris P
William Goldman: The Princess Bride

Azt ugyan nem szeretném írni, hogy rég nem szórakoztam ilyen jól, mert időről időre azért kezembe akadnak könyvek, amelyeken jókat tudok szórakozni. De az tény, hogy ezen a fantasy-mesén most nagyon jól szórakoztam. Tudom, hogy ez nem lehet egyedüli fokmérője egy könyvnek, de ez az a szempont, amelyben ez a könyv jól szerepel. Hagyományosan fantasy-kkal szemben támasztott kritériumokban (ld. pl. világépítés) már kevésbé szerepelne jól, de olvasóként annyira jól szórakoztam (bocsánat, ha kissé repetitív az értékelés), hogy egészen mostanáig eszembe sem jutott, hogy ilyeneket egyáltalán számon kérjek rajta. De írjuk ezt annak a számlájára, hogy nem vagyok eléggé tapasztalt fantasy-olvasó. * De egyébként nem is szeretném feltétlenül fantasy-ként kezelni ezt a könyvet (mások megteszik helyettem), hiába jelenik meg benne időnként valami, ami általában abból a zsánerből lehet ismerős. Nem ezen van a hangsúly. Éppen ezért én is inkább meseként kezelném, ha már mindenképpen valami zsánerhez akarom kötni. Igaz, annyira sok mesével sem volt még dolgom az utóbbi években, de legfeljebb kénytelen leszek önmagában értékelni a regényt. Sem a stílusa, sem pedig néhány csavar a történetben (pedig volt egypár), nem ért már meglepetésként, mert korábban láttam a filmet. Ennek ellenére nagy érdeklődéssel olvastam, és (igen, ismét leírom) jól szórakoztam a könyvön. Talán csak a hosszú előszót tudnám hanyagolni, úgyhogy azt legközelebb már lehet, hogy nem olvasom el, de még ez is sokkal érdekesebb volt, mint ahogy az ember az előszókat el szokta képzelni. Goldman az egész történetet egy másik fiktív történetbe ágyazza az előszóval, annak történetébe, hogyan jutott el addig, hogy S. Morgenstern klasszikus meséjét (meg egy másik első fejezetét) lerövidítse (és eközben kikkel és hogyan került kapcsolatba, és hogyan vélekedett a munkájáról Stephen King, stb.) úgy, hogy csak a legjobb részeket hagyja meg. Ahogy annak idején az apja is elmesélte neki. E fiktív kerettörténetnek megfelelően, ezzel tulajdonképpen legitimálva, Goldman folyamatosan reflektál az „eredetire” és végig intenzíven kommunikál az olvasóval, amely kommunikáció legalább olyan szórakoztató, mint maga a történet. Sőt, talán még szórakoztatóbb is, és tulajdonképpen ez az, ami igazán feledhetetlen élménnyé teszi a meseregényt. A cselekmény egyes részletei nem tudom, meddig fognak megmaradni. Talán leginkább a három küzdelem az üldözéses részben, de ezek is valószínűleg inkább a film jóvoltából. (Érdekes módon sem a Cliffs of Insanity, sem a Zoo of Death nem rémlett már a filmből.) Meg persze az olyan karakterek, mint amilyen Fezzik és Inigo. Persze, a főszereplőkkel sincs alapvetően probléma, vagyis az olvasó nem feltétlenül akarja azonnyomban kitekerni a nyakukat, vagy ilyesmi. Vagy ha igen, akkor legfeljebb Buttercupét, de az övét is csak egy-kétszer. Annyi belefér. Summa summarum, ha értékelnem kell az ötletemet, hogy elolvassam a Princess Bride-ot, akkor a jobbak közül való, amelyek életem során támadtak.

* Mondjuk nagy valószínűséggel más se kérte rajta számon ezeket, különben nem botolnék bele lépten-nyomon különböző fantasy toplisták böngészgetése közben.

1 hozzászólás
>!
dontpanic P
William Goldman: The Princess Bride

Már megint az a fránya hype. :(

Mese, mese, meskete… mesének jó volt, és nem is kellene többet várnom tőle, mint egy mesétől, mert a mesékben pont az a jó, hogy egyszerűek, mint a bot, ezerszer hallott fordulatokkal és szereplőkkel operálnak, és mégis önmagukban teljes egészek, bennük van az egész világ, és az elolvasásuk után egy pillanatig úgy érzi az ember, hogy egyszerűen nem hiányzik semmi.

Akkor mégis mi bajom van?
Hát igen, leginkább a hype, hogy megint azt hittem, itt majd leszakad a fejem, megtalálom az összes választ a kérdéseimre (pedig olyan csak egy könyv van, mint tudjuk, csak azok a fene kérdések hiányoznak még hozzá:)), hogy ez lesz az a könyv.

De nem lett az.
Az eleje tetszett, nagyon ígéretesen indult, szeretem a „történet-a-történetben” toposzt, odavagyok, amikor a főszereplő/szerző megtalálja az elveszett kéziratot stbstb.
A „kiábrándult értelmiségi” toposzát is szeretem, ha jól csinálják, bár az spoiler motívum már Roth óta nem egy nagy kunszt, de itt olyan leheletfinom volt az egész, még éppen megfelelő mennyiségben adagolva, hogy igen, a könyv elejét még imádtam. Goldman stílusa igazán tetszett, visszafogott, értelmiségi, (ön)ironikus humor, tökéletes.

De a főtörténet… ajj. Annyira akartam szeretni. Úgy volt, hogy itt majd minden klisé ki lesz fordítva, hogy paródia, hogy szatíra… de tulajdonképpen Goldman elég jó munkát végzett, amikor az „eredeti” történetből kigyomlálta a szatirikus részeket. De miért? Mert a meséket élvezni kell, mindenféle felnőtt komolykodás nélkül? Hogy legalább a jó történetekbe lehessen elmenekülni a felnőtt élet kiábrándultsága nélkül? Ha már a valóságban nincs trúláv, legalább a mesében legyen, és ne rontsuk el a valóság megidézésével?
Nem tudom, ez nekem olyan rosszfajta eszképizmusnak tűnik.

Nem véletlen, hogy az olyan figurák, mint a passzív, butácska főhősnő, akinek egyetlen értéke a szépség, és akit még a szívszerelme is tárgyiasít, a szinte mindenható, spoiler, mindenkit legyőző, tökéletes főhős, az életét egyedül és kizárólag a bosszúra feltevő, spoiler alak, szóval, nem véletlen, hogy ezek a figurák már kifáradtak.
Mi ebben a paródia, a klisék kifordítása?
Igen, a történet-a-történetben, a metaszinteken való történetmesélés, a történetből egyszerre kirántó, de mégis behúzó mód tetszett. De amúgy, maga az alapsztori csalódás volt, mert már kifáradt klisékkel operált, és ezt egyszerűen nem tudta kiváltani annak a még egy szintnek a beiktatása. (Mert amúgy a sztori-a-sztoriban motívumot is láttuk már sokszor – persze igyekszem megengedő lenni egy hetvenes években született művel.)

Emellett persze élveztem olvasni. Mert a mesék jók. Engem is behúzott magával, de többet vártam. Ingiót és Fezziket nagyon szerettem (még annak ellenére is, hogy spoiler), Westley és Buttercup sorsa nem igazán tudott meghatni, ők tényleg nem voltak mások, mint kliséhalmazok.
És voltak jó pillanatai a műnek. Olyan értelemben megértem, hogy közönségkedvenc, hogy tele van jól idézhető mondatokkal, catch phrase-ekkel, de azért ez nem elég.
És igen, voltak mindemellett igazán emlékezetes pillanatok is, például amikor spoiler. Na az ilyen pillanatokban tényleg sikerült kifigurázni a kliséket, kifordítani a közhelyeket, de ezekből nagyon kevés volt, de utánuk mindig visszaállt a status quo.

Nem bántam meg, hogy elolvastam, csak azt bánom, hogy túl sokat vártam tőle.

13 hozzászólás
>!
Hintafa P
William Goldman: The Princess Bride

A kerettörténetet jobban élveztem, mint magát a fő szálat. Goldman trollkodása jól sikerült, de talán kevésbé ragatott magával, mint vártam volna. Összességében egy szórakoztató szerelmi történet, kellemes paródiája a romantikus regényeknek.

>!
Hanna IP
William Goldman: The Princess Bride

Ez a kedvenc könyvem, pedig egészen eddig nem is olvastam. :) William Goldman akármennyire is cinikus bír lenni, csak hisz az Igaz Szerelemben, és nagyon jó volt most olvasni ezt a mesét. És lehet, hogy az élet nem igazságos, de mindenesetre igazságosabb, mint a halál…

5 hozzászólás
>!
blackett P
William Goldman: The Princess Bride

Ez a könyv annyira vicces és annyira kevesen ismerik, hogy képes lennék csak azért feliratkozni a 30 napos könyves kihívásra, hogy egyetlen bejegyzést írhassak róla, mint a könyvről, amit szerintem mindenkinek el kellene olvasnia.
Amúgy borzasztó a címe. Ha nekem azt mondod, hogy itt van ez a könyv, ez a címe, én egy bodice rippert vizionálok, a borítón egy félig fedetlen kebellel pihegő hölgyeménnyel, aki egy csupaizom, vadállatias arckifejezésű, bőrnadrágos pacák karjaiban hanyakodik. Aztán visítozva elszaladok.
Talán mondanom sem kell, hogy NEM ilyen jellegű műről van szó.
Nem mellesleg angolszászéknál a populáris kultúra szerves része, és készült belőle egy fekveröhög-jellegű film is, ami szintén kötelező darab.

ETA: Újraolvasás után. Ami előre nekem fel sem tűnt, az az, hogy mekkora irodalomelméleti csemege a könyv. Szatíra, úgy, hogy közben a szatíra műfaját magát is… szatirizálja… hmm, ez egy ritka szerencsétlen mondat lett; a szöveg folyamatosan reflektál a szövegalkotási folyamatra, és még sorolhatnám. Az viszont tény, hogy ettől nehezebben olvashatóvá válik a szöveg, így van, aki számára nem olyan szórakoztató.

>!
havrillas
William Goldman: The Princess Bride

Angolórán néztük meg, még tavaly, de akkor még nem tudtam, hogy könyvből készítették. De aztán valahogyan megtaláltam, és egyből ment is a kívánságlistára.
Sajnos, azt kell mondjam, hogy a film jobb volt. Az írói kommentek néhol jópofák voltak, viszont sokszor idegesített, hogy milyen lesajnálóan beszél a saját fiáról.
A történet egyes jelenetei elnyújtottak, túlságosan is. Viszont a karakterek múltját jobban megismerjük, ahogyan a közöttük lévő kapcsolatokat is.
Szóval valójában tetszett. Jól sikerült paródiája a szerelmes regényeknek.

>!
tashley
William Goldman: The Princess Bride

Letehetetlen volt és humoros. Sok meglepő fordulat is volt benne és kimondottan tetszett, ahogy metaszinten incselkedett a mesélő az olvasóval. Alig várom a filmet, direkt nem néztem meg a könyv előtt.

>!
Gulo_gulo
William Goldman: The Princess Bride

Az egyik könyv, ami nélkül nem költözöm. Jó tanács: eredetiben és a film megnézése előtt érdemes elolvasni.

>!
S_E_Tünde P
William Goldman: The Princess Bride

The best fairy tale ever, I love it. Fun, Fight, Love, Life

A cím valóbban nem a legjobb választás, de maga a könyv…

A kissé skizofrén író saját regényét adaptálja egy emészthető formában és folyamatosan kritizálja azt. A végredmény egy imádnivaló mese izgalmakkal, szerethető karakterekkel és persze szerelemmel. A belőle készült film is nagyszerű, de a könyv több háttérinformációt tartalmaz és még néhány extra csavar is van benne :)


Népszerű idézetek

>!
bürök

This is my favorite book in all the world, though I have never read it.

(első mondat)

>!
bürök

Hello, my name is Inigo Montoya; you killed my father; prepare to die.

Kapcsolódó szócikkek: Inigo Montoya
11 hozzászólás
>!
Cicu

“Has it got any sports in it?”
“Fencing. Fighting. Torture. Poison. True love. Hate. Revenge. Giants. Hunters. Bad men. Good men. Beautifulest ladies. Snakes. Spiders. Beasts of all natures and descriptions. Pain. Death. Brave men. Coward men. Strongest men. Chases. Escapes. Lies. Truths. Passion. Miracles.”
“Sounds okay.”

>!
Cicu

Why couldn’t he at least have said something?
Buttercup thought very hard about that for a moment. And suddenly she had the answer: he didn’t talk because the minute he opened his mouth, that was it. Sure he was handsome, but dumb? The minute he had exercised his tongue, it would have all been over.
“Duhhhhhhh.”
That’s what he would have said. That was the kind of thing Westley came out with when he was feeling really sharp. “Duhhhhhhh, tanks, Buttercup.”

Kapcsolódó szócikkek: Buttercup · Westley
>!
Gulo_gulo

„Now what happens?” asked the man in black.
„We face each other as God intended,” Fezzik said. „No tricks, no weapons, skill against skill alone.”
"You mean you'll put down your rock and I'll put down my sword and we'll try to kill each other like civilized people, is that it?”

Kapcsolódó szócikkek: Fezzik · Westley
>!
dontpanic P

…then she was back in the safety of her murderers…

>!
Xinti

„Life is pain”, his mother said. „Anybody that says different is selling something.”

235. oldal 5. fejezet - The Announcement (Houghton Mifflin Harcourt)

>!
Gulo_gulo

– Inconceivable!
– You keep using that word. I do not think it means what you think it means.


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: Stardust
J. R. R. Tolkien: The Hobbit
Michael Ende: The Neverending Story
Tersánszky Józsi Jenő: The Adventures of Mishi the Squirrel
Cressida Cowell: A Hero's Guide to Deadly Dragons
Renée Ahdieh: The Moth & the Flame
Gail Carson Levine: Ever
Jodi Picoult – Samantha van Leer: Between the Lines
Jasmine Jones: Enchanted
Stephen King: The Eyes of the Dragon