Az ​utódok 50 csillagozás

William Golding: Az utódok William Golding: Az utódok William Golding: Az utódok

Golding, a XX. századi próza világhírű mestere egy Neander-völgyi törzs életét mutatja be ebben a – mára már klasszikussá vált – regényben. A Nobel-díjas író, mintegy „belülről” ábrázolva az ősemberek életét, hallatlanul izgalmas konfliktusok keretében szemlélteti a Régi és az Új találkozását. A regényben arról esik szó, hogy a törzs – az író szimbólumteremtő képzelete segítségével – váratlanul szembetalálja magát a homo sapiensszel, a már nyíllal vadászó, a természetet megismerni és felhasználni akaró, értelmes emberrel. Golding, aki az emberi lét, az értelem és az ösztön szerepét vizsgálja, jól tudja mi lesz a találkozás eredménye…

Eredeti megjelenés éve: 1955

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Irodalmi Könyvek I. Kozmosz Könyvek

>!
Európa, Budapest, 2007
204 oldal · ISBN: 9789630782265 · Fordította: Göncz Árpád
>!
Auktor, 1997
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637780505 · Fordította: Göncz Árpád
>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1970
236 oldal · Fordította: Göncz Árpád

Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

GTM>!
William Golding: Az utódok

Két kultúra találkozik. A két különböző kultúrához tartozó emberek gyanúsan, ámde kíváncsian szemlélik egymást. A közeledési próbálkozások meghiúsulnak, az erősebb megtámadja, elpusztítja és lehetőleg ki is írtja a gyengébbet. Röviden talán ennyi a regény tárgya.

Nem, nehogy azt képzelje valaki, nem napjainkban játszódik! Durván 30-60 ezer évvel ezelőtt. Szomorú bizonyítéka annak, hogy az ember eredendően is arra kódolt, amire ma.

Golding megpróbálja rekonstruálni, milyen lehetett a neandervölgyi emberek élete, és milyen lehetett az első találkozás a cro-magnonival. Nagy értéke a könyvnek a kis neandervölgyi közösség tagjainak ábrázolása. A szereplők egyedi karakterjegyeket hordoznak, mindegyik külön egyéniség, s a közösség tiszteletben tarja ezeket az egyedi vonásokat. Gazdag érzelemvilág, sokféle szociális kapcsolat jellemzi őket. Bármely mai történetben feltűnhetne karakterük. Gondolkodásuk azonban más. Nincs könnyű dolga Goldingnak, hogy megértesse velünk, milyennek képzeli ezt a miénktől eltérő gondolkodásmódot. Vizuális lények a neandervölgyiek, képekben gondolkodnak, és ezeket a képeket próbálják szavakkal, gesztusokkal átadni egymásnak. Kicsit nehézkes a kommunikáció, elég nehezen követhető a gondolatmenet. Sikerült is néha elvesznem benne.

Izgalmassá a cro-magnonival való találkozás teszi a történetet. Golding nem fest valami hízelgő képet elődeinkről, és ha belegondolunk a homo sapiens történetébe, egyet kell értsünk vele.

Sokkal több azonban ez a könyv egyszerű kalandregénynél. A könyv vége felé a váratlanul és szinte észrevétlenül történő nézőpontváltás teszi naggyá. Golding belehelyezkedik az ellenség nézőpontjába, átveszi a szót a cro-magnoni narrátor. És nem igazán érezzük a különbséget. Ugyanaz a félelemmel vegyes kíváncsiság, a túlélés kényszere, a menekülés ösztöne. Lassan megértjük az ő félelmeiket is, megismerjük tetteik motivációit, és ha nem is szeretjük, talán könnyebben tudjuk elfogadni. Különben sem árt megbékélni vele: ilyenek vagyunk. Golding csak tükröt tart elénk, s hogy ne fájjon annyira a felismerés, eltávolítja a tükröt a lehető legtávolabbi múltba.

Izgalmas vállalkozás Golding könyve, igyekszik nem elrugaszkodni a realitástól, de mégiscsak fikció. Ki tudná ma bizonyítani, miként gondolkodtak, kommunikáltak a neandervölgyiek, milyenek voltak hiedelmeik? Biztos, hogy ennyire békések voltak? Nem tudhatjuk. Nem értem tehát, mitől is történelmi ez a regény. Most, hogy végre rendet tettek a Molyon – joggal – a történelmi címkék között, ezen miért maradt fenn ez a címke? Megmagyarázhatná nekem valaki!

Csiper>!
William Golding: Az utódok

Goldingtól eddig csak jót olvastam, és szerencsére most sem csalódtam. A maga nemében páratlan könyv. Ilyen hiteles alkotással, amely az ősemberekkel foglalkozik még nem találkoztam – igaz sok ősemberes könyvvel sem.
Nagyszerűen és hihetően írja le az ősember gondolkodását az élet dolgairól és a halálról. Sokszor nagy erőfeszítésbe kerül, hogy tudjanak gondolkodni, és meglássák az összefüggéseket, miközben állati viselkedésüket próbálják háttérbe szorítani. Tetszett, hogy a kissé együgyü (még kevéssé kifejlődött gondolkodású) férfit/hímet hogyan irányítja a sokkal határozottabb női/nőstény társa, miközben mindketten tudják, hogy a tényleges vezetés az előbbit illeti. Maga a cselekmény is izgalmas, én egyértelműen nekik szurkoltam és nem a közelebbi rokonainknak.
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet, bár kell egyfajta hozzáállás, hogy élvezhető legyen. Nagyobb adagokban vagy egyszerre érdemes elolvasni, mert a sok napra tördelt, kis részletekben történő olvasással éppen az ősember életébe való beleélést veszíthetjük el.

odivne>!
William Golding: Az utódok

Van egy képem.
Látom az állati sorból már feljebb lépett, de még mindig a majomra emlékeztető emberek figyelik a csontarcúakat, akik majdnem szakasztott másuk. Mégis különböznek, hiszen felegyenesedve járnak, beszélnek. Mintha izgágábbak lennének,nem lengi őket körül az a nyugalom és kiegyensúlyozottság, mint a neandervölgyi hordát. De nevezhetem őket családnak is. Gondolataikat, érzéseiket inkább még jelekkel közlik, néha már megszólalnak, de csak a legfontosabb pillanatokban.
Először Há tűnik el a csapatból, majd többüknek is nyoma vész. A hordából megmaradt két ember a szagokat követve rátalál a másik népre. Világossá válik számukra, nem baráti, inkább ellenséges a csontarcúak csoportja.
A történet ennyi, de mindezeket az eseményeket Lok és Fa szemén és főleg eszén át látjuk. Az érzések szavakba, mondatokba öntése érdekes volt.
Az egyik oldalon bunkósbot, a másikon már íj és nyíl, amit azonnal egymás ellen fordítanak. Mi változott az évmilliók alatt? Nem sok minden.
Olvasás közben Burian Az őskori ember könyvének képei jutottak eszembe. A kettő remekül kiegészítette egymást.
Van egy képem: békében élünk egymás mellett. Remélem előbb-utóbb igaz lesz ez a kép.

Olympia_Chavez>!
William Golding: Az utódok

Korábban már olvastam a regényt, és akkor sokkal jobban élveztem. Tény, hogy ismételten nem tett jót egy könyvélménynek, hogy csak hosszabb szünetekkel, kapkodva tudtam olvasni. Erre a könyvre rá kell szánni az időt, hangulatba kell jönni, mert sok esetben nehéz megérteni. A szerző belehelyezkedik egy neandervölgyi embercsoport szemszögébe és lassan, vontatottan mutatja be közösségi és magánéletüket, mindennapjaikat. A könyv szövege ehhez idomulva sok esetben végtelen egyszerűséggel, hasonlatokkal és körülírásokkal érteti meg az olvasóval, hogy mi is történik a kis közösségben.

Azonban a történet nem ilyen egyszerű, a szerző a konfliktushelyzetet azzal teremti meg, hogy a mai ember, már fejlett elődjét ugyanarra a területre sodorja, ahol a neandervölgyi él. A regény nagy részében úgy ismerjük meg ezt a találkozást, ahogy azt a kis csoport, illetve annak két tagja, Fa és Lok megéli. Ahogy próbálják megérteni az eszközhasználó, kunyhót építő, hajózó fejlett embereket. Csak a könyv legvégén, az utolsó fejezetben vált nézőpontot a szerző (amit szintén nem egyszerű követni).

Érdekes elképzelés ez a történet a két faj találkozásáról, habár Golding ábrázolásával szemben a neandervölgyiek egy fokkal sem voltak szelídebbek, békésebbek, mint a modern emberek. De ettől eltekintve hitelesen és izgalmasan ábrázolja őket, közösségi életüket, mindennapjaikat.

gyuszi64>!
William Golding: Az utódok

Az ötlet briliáns: az élet ábrázolása az ősember nézőpontjából. A megvalósítás látszólag lehetetlen: hiányoznak a megfelelő (tudati) észlelések, nincs fogalmi háló, kezdetlegesek a gondolkodási sémák, szegényes a kommunikáció. Golding mégis eredményes, a kis közösség élete hiteles és művészileg magas fokon megformált. („A nap felitta a ködöt, és itt-ott kilátszottak a föld csontjai.” Bámulatos.) A regény „felfelé” kilóg a tematikus írásművek közül, hasonló átgondoltságra talán csak két emlékem van, a Sötét Éden és A Viking visszatér. De az előbbiben inkább a törzsi szociometria változására fókuszálunk https://moly.hu/ertekelesek/2479423 , míg a nagyon finoman festő Zsoldos Péternél az ősember-téma inkább csak felvezető kerettörténet.
A kisregény tehát igazi Mű, s értékéből még a természettudományos problémák felbukkanása sem von le. (Például nem bírom elképzelni, hogy adott fejlettségi fokon az alacsony létszámú hordák túlélhessenek; túlságosan sérülékenyek, nem megoldott a génfrissítés (ami Beckettnél központi motívum) és így tovább.) Golding írásművészetében persze a közeg csak eszköz; feszes dramaturgiával (a mű érezhetően nagyon átgondolt), kíméletlen következetességgel ábrázolja az Embert.

És itt a másik problémám, Golding (túlságosan?) sötét látásmódja. Értem én az ilyeneket, hogy „az írástudó-gondolkodó felelőssége”, meg „aggódás az Emberért”, de tényleg nem értem, hogy aki így tud írni, kicsit miért nem derűsebb? (Persze azért sejtem…) Idéznék @mcgregor értékeléséből: „Golding jellegzetes, eredendő gonoszsággal és ösztönös gyilkolási vággyal terhes emberképe itt is megjelenik, ez az ábrázolás már-már öncélú”. És még ha ez kicsit erős is, az biztos, hogy Golding humanizmusából nekem nagyon hiányzik Zsoldos Péter érzékenysége.

Szóval kicsi a könyvecske, de nehéz :); viszont aki rezonál Golding stílusára, eszközeire (gondolataira!), az olyan élményt kaphat, amit máshonnan nem.

mcgregor P>!
William Golding: Az utódok

Érdekes gondolatkísérlet volt Goldingtól azt a történetmesélési nézőpontot választani, amely a neandervölgyiek és emberek találkozását előbbiek perspektívájából építette fel. Ugyanakkor az a furcsa, szakadozott, fókuszát folyamatosan elvesztő narratíva, ami a neandervölgyiek gondolkodásának sajátos, feltételezetten kissé állatias-gyermeki jellegét kiválóan visszaadja, sajnos egyúttal nehezebben érthetővé és valljuk be: nehezebben élvezhetővé teszi a művet. Bár Golding jellegzetes, eredendő gonoszsággal és ösztönös gyilkolási vággyal terhes emberképe itt is megjelenik, ez az ábrázolás már-már öncélú. Az, hogy mindig foglalkoztatta a törzsi, csoporton belüli – ha úgy tetszik – szociometria az már a Legyek Urában is nyilvánvalóvá vált, és Az utódokban is érezhető. Szerintem nehéz olvasmány, de nem azért mert elvont, hanem mert egy olyan – tán sosem volt – nyelvezetet és gondolkodási sémát választott magának vezérfonalul, ami egyedivé, de ugyanakkor darabossá és kissé idegenné teszi a művet.

Vivarumba>!
William Golding: Az utódok

Olvastam már pár őskorban játszódó regényt, de ez egyikhez se hasonlít. Még egy író se jutott ilyen közel egy neandervölgyi ember érzelmi és gondolatvilágához. (Ha nem haltak volna ki, Golding biztos megkapta volna tőlük a tiszteletbeli neandervölgyi címet :-)) Ettől különleges ez a regény.

Sine_nomine>!
William Golding: Az utódok

Az 'Olvassunk történelmi regény címkével ellátott könyveket ! ' című kihívás keretében olvasott három regény közül ez nyerte el legjobban a tetszésemet, bár erős kétségeim voltak vele kapcsolatban. Itt nem csak a 'Régi' és az 'Új' találkozik, hanem megtapasztalhatjuk a maga borzalmasan keserű valóságában (és ebben nagyon jó Golding), hogy milyen az amikor elmúlik felettünk az idő, noha a világ nem is változott, de a benne lévő más emberek már jobban megértik, már otthonosabban mozognak benne.
Valamint, hogy milyen iszonyatosan szomorú utolsónak maradni, és egy utolsó bárminek (faj, közösség, nép, nemzet) az utolsó magányos képviselője lenni. Totálisan, végérvényesen egyedül maradni.

Sai_home>!
William Golding: Az utódok

Nagyon tetszett, bár sok dologról még most sem tudom eldönteni, hogy mit akart jelenteni vagy jelképezni, de ez így is van jól, hiszen épp azt próbálja bemutatni, hogy egy igen szűkös szókinccsel és képzeletvilággal megáldott csoport hogyan képes megfigyelni és leírni számára addig ismeretlen dolgokat és esetleg reagálni rájuk.

Vimora>!
William Golding: Az utódok

Ezt a könyvet nagyon nehéz volt olvasni. Tele van táj- és környezetleírásokkal, amelyek néha a hangulatkeltést szolgálják, ám legtöbbször, – szinte mindíg – öncélúak, eltúlzottak, és igedesítőek. Ha egy kicsit több képzelőerőm lenne talán jobban élveztem volna, de még ezt is kétlem.

A másik nehézség abból fakad, hogy mindent a neander-völgyiek szemén keresztül látunk, akik bizony nem értik, amit látnak. Még cselekedeteik, erőfeszítéseik leírásai is olybá tűnnek, mintha időről-időre elfelejtenék mit miért tesznek és küszködniük kéne, hogy felidézzék. Mint, amikor mondani akartál valamit, de elfelejtetted, és most megpróbálod felidézni végigmenve korábbi gondolataid láncolatán, bízva hogy eljutsz ugyanahhoz a dologhoz.

Emlékeik keverednek félelmeikkel, vágyaikkel, ötleteikkel, amelyeket gyűjtő néven csak képeknek neveznek. „Van egy képem.” – mondják. A képeken keresztül kommunikálnak, amelyek éppolyan gyorsan esnek ki fejükből, amilyen véletlenszerűen bukkantak fel. Az első értelmes ember harcát látjuk a tudatért, ami fel-fel bukkan benne, ám még nagyon gyenge és tűnékeny.

A szereplők rendkívül szeretnivalók. Nem bírtam kivárni, hogy mi lesz velük a végén. De mintha a szerző tudta volna, hogy az olvasóját ilyesféle kíványcsiság hajtja majd és a végén úgy pofán vágott a befejezés módjával, hogy olyat még könyvben nem láttam és bizony nem is köszönöm meg neki!


Népszerű idézetek

CsengeBoo>!

Rájuk hullott az a mély csönd, mely sokkal természetesebb, mint a beszéd, az az időtlen csönd, amely kezdetben sok emléket szül az üregben, de később talán egyet sem.

28. oldal

CsengeBoo>!

Míg asszony van, élet van. De mire jó a férfi azon kívül, hogy szagot érez, és képei vannak?

79. oldal

1 hozzászólás
CsengeBoo>!

Most Lok megtapasztalta, milyen könnyű szóval szólni másokhoz, ha figyelnek rá. Még képnek sem kell lennie a szavaiban.

89. oldal

CsengeBoo>!

És mert egy volt a népből, s hozzájuk ezernyi láthatatlan kötelék fűzte, a népet féltette.

96. oldal

CsengeBoo>!

Ki volt rekesztve, nem tartozott többé a néphez; mintha eggyé válása a Másikkal megváltoztatta volna, mintha másmilyen lenne, mint ők, és azért nem vennék észre. Nem voltak szavai, hogy e gondolatot megfogalmazza, de bőrén végigsöprő hideg szélként érezte másvoltát és láthatatlanságát. A Másik rángatta a köteléket, mely őt Fához, Malhoz, Likuhoz és a többiekhez fűzte. E kötelék nem az élet dísze, hanem lényege volt. Ha elszakad, az ember meghal. Egyszerre ráéhezett, hogy szeme találkozzék valaki más szemével, s az ráismerjen.

72. oldal

CsengeBoo>!

Álltak hárman, s egymást nézték. Mint a népnél oly gyakran, közösek voltak az érzéseik. Fa és Nil osztozott a képen, amit Há gondolt.

10. oldal

CsengeBoo>!

Malnak lenni pompás és nehéz dolog. Az új fej tudta, hogy egy és más elment, és elmúlt, mint a tenger hulláma. Tudta, hogy a nyomorúság ölelése fájdalmas, mint mikor az ember tövist ölel, s igyekezett megérteni az új népet, mindeme változás okát.

184. oldal

CsengeBoo>!

Az ég keskeny csík volt fölöttük, csillagokkal pöttyögetett, felhőcsíkokkal telifröcskölt, a holdfényt csapdába ejtő fagyos ég.

76. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Kertész Imre: Sorstalanság
Thomas Keneally: Schindler bárkája
Thomas Keneally: Schindler listája
Robert Merle: Mesterségem a halál
Winston Graham: Demelza
Sofi Oksanen: Tisztogatás
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró
Selma Lagerlöf: Jeruzsálem
Lawrence Durrell: Alexandriai négyes
Eric Knight: Légy hű magadhoz