A ​torony 40 csillagozás

William Golding: A torony William Golding: A torony William Golding: A torony William Golding: A torony William Golding: A torony

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Stilbury ​dékánja látomást lát, s mert magát Isten választottjának hiszi, vasakarattal fog hozzá látomása valóra váltásához, az égbe fúródó torony fölépítéséhez. A dékán beteg ember: agyafúrt őrülettel, eszelős konoksággal tör lehetetlen célja felé, átgázol mindenkin, akit szeret, szétzilálja maga körül a közösség életét. A tornyot a pokol ellenében is fölépíti; megküzd elemekkel és emberekkel, de mire a torony áll, elveszített mindent. Vigasztaló angyala korbácsos ördöggé válik, megölt szerelme holtában bűvölő boszorkánnyá, barátja és mestere ellenséggé, meg kell tudnia, hogy nem Isten szemelte ki a munkára, hanem királyokkal hentergő nagynénjének szeszélye, a megalázkodás sarában sem nyer bocsánatot, elítéli a nép és az egyház, s megrokkan maga a mű is: halála óráján fenyegetően magasodik a kolostor fölé a lesújtani kész kőkalapács. Égnek szökő csúcsívek, nyomott pofájú vízköpők, homály és üvegablakon áttündöklő napfény, áhítat és szenvedély, kőtömbökből faragot épület,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1964

>!
Európa, Budapest, 2021
240 oldal · ISBN: 9789635042975 · Fordította: Göncz Árpád
>!
Európa, Budapest, 2007
208 oldal · ISBN: 9789630782272 · Fordította: Göncz Árpád
>!
Európa, Budapest, 1997
204 oldal · ISBN: 9630762293 · Fordította: Göncz Árpád

1 további kiadás


Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 11

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Arianrhod P>!
William Golding: A torony

Több évtizednyi adósságot törlesztettem ezzel az olvasással. Mert évtizedek óta tervezem, hogy ráveszem magam az elsunnyogott Dögök Ura című kötelező olvasmány pótlására. Már többször elkezdtem, de mindannyiszor szép csöndesen előbb félretettem, majd napok múlva ismét elsüllyesztettem valami polc mélyére, hogy ne is lássam, és ne terhelje már amúgy is túlsúlyos lelkiismeretemet.

Azután fölfedeztem a Nobel-díjasok kihívásait, és mivel jelentkeztem, rá kellett jönnöm, immár semmi nem ment meg többé a Golding-olvasástól. Így nekidurálkodtam, de kompromisszumot kötöttem magammal, legyen Golding, de ne a Dögös.

Ismét haladékot nyertem, azzal áltattam magam, hogy most azért még nem, mert nem tudok választani. De imádott Holdstockom halálos csapást mért rám, az egyik legutóbb olvasott könyvében Golding Tornya ihlette a fő mesét, az égig nyújtózó torony. Így pecsételődött meg a sorsom, Golding nyert!

Nem bántam meg, Golding élvezetesen és jól ír, a téma is nyomasztón és lehengerlőn megragadó. És azért se a Dögök Ura! De azt be kell ismernem, hogy Holdstock áradozó rajongása nem talált bennem visszhangot, vagy talán az ősi viszolygásom a szegény író iránt rámnyomta örökre az értetlenség bélyegét.

11 hozzászólás
KNW I>!
William Golding: A torony

Majdnem kedvenc.
Imádtam. Olyan sodrása van, annyira kiszámíthatatlan, akkora rébuszokban beszél… Ááá, bárcsak én írtam volna.
A dékán szenvedélyének szemüvegén keresztül látunk mindent. Neki pedig csak az fontos, hogy a torony felépüljön, és alig-alig vesz észre bármit is a körülötte lévő világból – az olvasónak ettől izgalmas, mert nem kap teljes képet, ki kell találnia részleteket. De a végére sejtjük, ki és miért…
Azt hiszem, az a második legjobb a könyvben, hogy bepillantunk egy ennyire elvakult ember elméjének működésébe. Mert ilyenek mindig vannak körülöttünk. Akik azt hiszik, hogy valami isteni sugallatra cselekednek, hogy az ő hitük előrébb való, mint bárki másé… ó, manapság is van körülöttünk ilyen ember éppen elég.
És ha ezt a párhuzamot merjük meghúzni, akkor valami pikáns módon még humoros is lesz a regény. Igaz, ironikusan humoros, de aztat szeressük.
Hajh.
Jó volt.

SMK>!
William Golding: A torony

A regény első oldalain nehezen rágtam át magam. Nem azért, mert nem volt elég érdekes, hanem mert nagyon csapongónak éreztem a nyelvezetét. Ehhez könnyű volt hozzászokni, főleg miután egyértelművé vált, hogy nagyon is illik az előadásmód a történethez. Azt viszont végig zavarónak éreztem, hogy sokszor a párbeszédeknél nem volt egyérelmű, ki beszél éppen.

A történet ellenben remekül összerakott. Jocelin és a torony szoros kölcsönhatásban van egymással: míg utóbbi bizonytalan lábain egyre magasabbra tör, addig a dékán egyre mélyebbre zuhan elméjében, és háta is meggörnyed a kövek súlya alatt. Nehéz eldöntenem, hogy Jocelin becsvágyó vagy csak hitében teljesen elvakult (esetleg elmebeteg) volt-e. Mindenesetre a végén mégis szánalommal gondoltam rá, és pár napig még morfondíroztam a sorsán.

Nincs azonban egyedül a bűnben. Némely szereplő kipipálhat párat a „Tízparancsolat, melyek ellen vétettem” listáján, és még a csak említés szintjén felbukkanó munkások többsége is bűnöző.

Egy kicsit többet olvashattok róla itt :):
http://objektivafiokbol.blogspot.hu/2016/11/amikor-nem-…

Mag_Júlia>!
William Golding: A torony

jó, jó, lázas, fullasztó, kőporos, ebbe könyvbe nem szeretnék bezárva lenni

Dominik_Blasir >!
William Golding: A torony

Tömény, látomásokkal tűzdelt és gyors tempójú könyv. Nem mindig sikerült teljesen megérteni az író gondolatait, ettől függetlenül erős, szuggesztív mű.

padamak >!
William Golding: A torony

Nehezen bírtam követni a gondolatfoszlányokat és azok megosztását – talán a tagoltság hiányzott, a szereplők megjelölése a kimondott szavak mellől.
Maga a történet viszont sodró lendületű és érthető, a „látását” megszállottan kivitelez(tet)ő elkötelezettről, akinek semmi és főleg senki se drága. Netán éppen az ilyenek miatt volt sötét az a kor?…
Valóban tömény, koncentrációt igénylő mű. Középkorkedvelők, ki ne hagyjátok!

FC_1981>!
William Golding: A torony

Zseniális (bár gyakran nehezen érthető) példabeszéd a megszállott (őrűlt?) emberről , aki megépitett egy ősszeomlásra itélt katedrálistornyot s kőzben a kőrnyezetében élő embereket is ősszeomlásba hajszolja , végűl maga is ősszeomlik . Az iró ráadásul – végső csavarral – sejtetti , hogy a haldokló Joscelin által hallott szavak („ez a hát és a hátgerinc sorvadása, pusztulása") azt jelentik , hogy a dékán szifiliszes volt és ez okozta a látomását és a megszállotságát – ami még szánalmasabbá teszi alakját .

Manómaszat>!
William Golding: A torony

Hú, ez nagyon tömény volt. Nem könnyű olvasmány, de megéri.


Népszerű idézetek

dokijano>!

Azt hiszik talán, őrült vagyok; de mit számít ez? Egy szép nap tudni fogják, ha én… de te meghallod mindjárt, elmondom, mint férfi a férfinak, itt fenn a toronycsonkon, hol senki sincs, ki hallaná. Fiam. Az épület imádság rajza; s tornyunk minden imák imádságának rajza lesz. Ezt Isten tárta fel nekem, méltatlan szolgájának, látomásban. Ő választott ki engem. Ő választott ki téged is, hogy rajzold meg e rajzot üveggel, vassal és kővel, mert kell, hogy az ember fiának legyen mit néznie. Gondolod, megszökhetsz ez elől?

108. oldal, 6. fejezet (Európa, 1997.)

Arianrhod P>!

Uram Isten, mintha nem is asszony volna, hanem kanonok, érvényes szavazattal a káptalanban!

dokijano>!

Egyszer csak csattanást és csörömpölést hallott valahonnan az esperesház fedélszéke felől, és felriadt. Ezután már nem feküdt le, fülelt, félkönyökre dőlve a sűrű sötétben. Százszor is látta leomlani a tornyot – százszor is hallotta, míg a szél bent a fejében dörömbölt. Megpróbált elszundítani, de meg nem mondta volna, mikor alszik és mikor van ébren, mert egyaránt lidércnyomás volt mind a kettő. Megpróbált másra gondolni, de rádöbbent, fejébe a torony oly szilárdan belegyökerezett, hogy másra már gondolni sem tud. Néha, egy-egy percre elült a szél, s neki elszorult a szíve; de nekilódult újra meg újra, végigvágott az ablakon, s végül bömbölt már szünet nélkül.

156. oldal, 9. fejezet (Európa, 1997.)

dokijano>!

Míg ott a kaput támasztotta, egy pillanatra azt hitte, tele a templom hívőkkel. De rádöbbent, hogy benn a szemében úsznak a fények, s hogy az ének a pokolból szabadult minden ördög danája. Nyüzsögtek a homályos magasban, s eszeveszett dühükben zörgették és ütötték, és döngették az ablakokat, s a nyugati nagy ablakot kidagasztották, akár a vitorlát. Le-lecsaptak rá, de Jocelin annyit se törődött velük, mint a madarakkal, mert nem volt magánál, vezetett vak, ébren és alva egy időben. Uuuuu! Uuuuu! – vonították és Juuuu! Juuuu! – vonították, és rá-rácsaptak pikkelyes szárnyukkal, és elröppentek, hogy döngessék az éneklő pilléreket és az ablakokat, és fönt a reszkető boltozatot; s hallotta, hogy valaki, talán éppen ő, utánozza a vonításukat, amint teste a félsötétben görnyedten végigfut a főhajón. Hallotta a boltívek nyögését, amint kővállukat megfeszítették.

158-159. oldal, 9. fejezet (Európa, 1997.)

dokijano>!

Tudta, lidércnyomásos álom ez; ami volt, mintha villámfénynél villant volna a szemébe. Látta, hogy egyesek Pangallt gyötrik, söprűvégre kapva. Egyetlen apokaliptikus pillantással fölmérte, mint táncol egyikük Pangall felé, a toronymodell trágár mód mered a két lába közt – majd a kavargás, a zaj s az állati testek földre terítették, s így nem látta, hallotta csak, mint tör ki Pangall… Hallotta a szökevény szűkölő farkasvonítását végig a déli oldalhajón, s hallotta a feltörő vadászüvöltést, amint a horda űzőbe vette.

79. oldal, 4. fejezet (Európa, 1997.)

dokijano>!

Térdre zökkent, keményen, keresztet vetett és imádkozott. Még ide, egedbe is magammal hoztam mélységes gonoszságomat. Mert a világ nem ilyen. A föld a fölfelé vigyorgó orranincs emberek összevisszasága, akasztófák mindenütt, a szülőanyák vére sohasem apad el, sem a verejték a barázdákban, ott vannak lent a bordélyházak, s az árokban részegek henteregnek. Ebben a körben semmi jó nincs, csak a nagy Ház, a hodály, a menedék, a hajó, mely mindenkit befogad, és árboca épp most épül. Bocsáss meg.

95. oldal, 5. fejezet (Európa, 1997.)

dokijano>!

A kőműves Roger elálldogált, háta meghajlott kissé, komoran szemlélte a munkát, arra figyelt, amit éppen műveltek. Rachel meg állt mögötte, kissé oldalt, s nézte, nem a munkát, hanem őt. S így új szemmel látván mindkettőjüket, Jocelin észrevette a vasörvet Roger nyakán, s jól látta a laza láncot a vasörvtől Rachel jobb kezéig. Ha Roger mászott, Rachel megállt odalent, kezében a lánccal, s várt, míg ráfűzhette újra.

126. oldal, 8. fejezet (Európa, 1997.)

dokijano>!

Hahotázott, állát fölszegve, ingatta fejét.

(első mondat)

dokijano>!

Fejét mereven hátraszegte, s hopp, eltalálta őt egy szemerke ég, lélegzetfojtó, hihetetlen, csudaszép, kék. Úgy tette e futó pillantást a kicsinyke nyílás körüli tetőszegély foglalt drágakővé, amiként a látottaknak apró ablaka szegélye is távlatot és súlyt adott. Ott fent éppen szedték fel az ólmot, s tekerték fel a szarufákon.

60-61. oldal, 4. fejezet (Európa, 1997.)

dokijano>!

Nagy sietve végigment a körüljárón, s a négyezet fényében hunyorogva megállt. A nap fényudvart vont, ahova szeme sajgó fejéből kitekintett, de vad akarással ráhunyorított, s a fénykör elenyészett.

69. oldal, 4. fejezet (Európa, 1997.)


Hasonló könyvek címkék alapján

John Galsworthy: Meghalni a szerelemért
Rudyard Kipling: Kívánságok háza
John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a hold
John Steinbeck: Egerek és emberek
Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
John Steinbeck: A Kék öböl
John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a Hold / Szerelem csütörtök
Henryk Sienkiewicz: Őt kövessük!
Bjørnstjerne Bjørnson: A halászleány
Bjørnstjerne Bjørnson: Arne / Synnöve Solbakken