Mozgástér (Főnyeremény 2.) 19 csillagozás

William Gibson: Mozgástér

Verity ​Jane, egy tehetséges AppSzelídítő elvállalja egy új termék bétatesztelését. Egy digitális asszisztensről van szó, amelyet egy szokványos kinézetű szemüvegen keresztül lehet elérni. A szemüvegben lévő, lefegyverzően emberi MI – vagy, ahogy magát hívja: Eunice – összerak magának egy arcot, egy töredékes múltat, és ravaszul alkalmazza a katonai stratégiákat. Amikor Verity rájön, hogy a titokzatos új munkaadói még nem tudják, Eunice valójában milyen erős és értékes, ösztönösen úgy dönt, hogy inkább ne is tudjanak róla.

Eközben egy évszázaddal később Londonban, egy egész más idővonalon Wilf Netherton a főnyeremény néven közismert, lassú és folyamatos apokalipszis túlélői között dolgozik. A főnöke, a legendás Ainsley Lowbeer képes belenézni az alternatív múltakba, és más irányba terelni őket, mint amerre tartanak. A mostani projektje Verityről és Eunice-ről szól. Wilf tudja, amit Verity és Eunice még nem: küszöbön áll a világuk főnyereménye, és mindketten nagy szerepre… (tovább)

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
414 oldal · ISBN: 9789634198109 · Fordította: Bosnyák Edit
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
414 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634198093 · Fordította: Bosnyák Edit

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

Noro>!
William Gibson: Mozgástér

– Oda nézz, egy nyilvánvaló figyelemelterelés!
– Hol van?
– Már elment.

A félreértések elkerülése végett: nem a regényből idéztem, de talán ez a kis „jelenet” írja le a legjobban, milyen érzéssel csuktam be a könyvet. A Mozgástér ugyanis 414 oldalon keresztül tereli a figyelmet arról az apróságról, hogy az égvilágon semmit sem tudunk meg belőle. Bár a javára kell írni, hogy számtalan zseniális ötletmorzsát rejt, de az összkép mégis olyan, mintha megpróbálnál kiolvasni egy keresztrejtvényt. Eközben a cselekmény teljesen külön életet él, folyamatosan leköti a figyelmet, és őrült nyüzsgésével tökéletesen eltakarja mindazt, ami valóban lényeges lenne: mi történik, ki vagy mi áll mögötte, hogyan és mi célból? Szerintem ez vagy az elmúlt évek egyik legnagyobb írói trollkodása, vagy nem tudom.

ViraMors P>!
William Gibson: Mozgástér

– Még sohasem hallottam MI-t ilyen csúnyán beszélni

– Ez nagyon érdekes, de állandóan eszembe jut, hogy elvileg hamarosan vége a világnak. Ezzel kapcsolatban van valami híred?

– Kezdek belefáradni, hogy senki sem árulja el, hová megyek

* * *

Miután a Periféria minden várakozásom ellenére tetszett, nagyon lelkesen fogtam bele a folytatásba, de nagyjából ugyanazzal a lendülettel „vissza is pattantam” róla.
Felületesen személve a Mozgástér olyan, mint a Periféria, csak nem ugyanúgy: egy csonk, némi manipuláció, pár új karakter, új konfliktus.
Az érdekes ötletek spoiler és a viszonylag pörgős cselekmény ellenére igazából nem nagyon történik semmi. Viszonylag hamar elkezdett zavarni, hogy a két nézőpontkarakter tulajdonképpen potyautas a saját történetében. Verity megy, ahova viszik, teszi, amit mondanak neki. Néha kérdez, néha beszélget, és kész. Netherton szintén ”jó kutya” üzemmódban tevékenykedik, rendszerint az anyósülésről követi az eseményeket egy olyan drón lencséin keresztül, aminek nem ő a pilótája, esetenként szóban közvetíti azokat az eseményeket, amiket az olvasó már ismer. Mindettől minden pörgőssége ellenére elég vontatottá vált a könyv, és sokszor untatott. Közben pedig arról, ami igazán érdekelne, nem derül ki semmi, és ez így elég kiábrándító.
Kár érte.

pat P>!
William Gibson: Mozgástér

Hát, nem voltak magasak az előzetes elvárásaim – köszönet a korábban megszületett értékeléseknek.
És az előzetes várakozásaimhoz képest, én egészen jól elvoltam vele, magam is meglepődtem.
Oké, nem szól semmi különösről – pláne a fő történetszálról nem szól. És lássuk be, ez nem kis írói bravúr! És szerencsére biztosak lehetünk benne, hogy az általunk végigkövetett, színes és változatos, kissé börleszkszerű és random sürgés-forgás nagyon fontos volt a világ valahol máshol történő megmentéséhez – hát a boldogság könnyei szöktek bele a szemembe, no.
A máshol-másmikor játszódó történetszálat meg egyenesen imádtam – ilyen hangulatos, blőd marhaságot, azokkal a bizarr kisdedológiai betétekkel, meg szuperhősszerű mellékfőszereplőszerűségekkel, komolyan respect.

Biztos vagyok benne, hogy komoly mélyrétegei és metafikciós cukormáza van a történetnek, csak én azt nem fogtam fel.
Vagy nincsenek neki olyanjai. Csak elegáns grandiozitással trollkodott itt valaki.
Biztosan jól szórakozik rajtunk.

Nuwiel P>!
William Gibson: Mozgástér

A saját teóriám a regény keletkezési körülményeiről az, hogy a rajongók addig piszkálták Gibsont, hogy ugyan adjon már választ néhány kérdésre, hogy írt egy több, mint 400 oldalas választ, és ha már ott volt, alibinek felhasználta az aktuálpolitikai fejleményeket. A cselekmény, már ami annak akar látszódni, teljesen érdektelen, ide-oda mennek a szereplők, közben sokat nyomtatnak 3D-ben, Wilf az alkohol helyett már kávét iszik, és néha teljes fejezetek szólnak a nagy semmiről, amikor egy-egy szereplő esetleg kimegy egy szobából.

A csonkok ötletére építve egy Scalzi kaliberű író egész hosszú sorozatot írhatna kisregénynél valamivel hosszabb terjedelmű könyvekkel, de Gibsontól az eddig olvasott egyetlen könyve alapján többet várnék. Felkészül a Virtuálfény, a következő olvasmányom az lesz tőle valamikor.

kvzs P>!
William Gibson: Mozgástér

Ez a könyv egy hatalmas blöff. Pörgős, látszólag érdekes, teli csodás ötletmorzsákkal, de közben nem történik benne igazán semmi. Olyan, mint egy rosszabb fajta hálivúdi akciófilm: látvány van, de a történet meg a logika hiányzik.
Az egyik szereplőt menekítik, de nem tudja, hogy miért, kik, és hova, a másik meg figyeli, és próbál megfelelni mindenki igényeinek. Egy normális történetben az egész regény cselekménye 2-3 fejezetben lejátszódna, és csak egy kis színes lenne a tényleges történethez képest.
Nem tudom, hogy Gibson szórakozik velünk, vagy csak kiégett…

2 hozzászólás
BBetti86 >!
William Gibson: Mozgástér

Gyors leszek, mert ehhez a könyvhöz nagyon nem tudok, mit hozzátenni. Tipikusan olyan, amiről az agyam hátsó felében tudom, hogy a zsánerében jó, de nekem nem tetszik.
A történet lényege, hogy a jövőből belepiszkálnak egy alternatív dimenzióba egy MI megpiszkálásával. Verity teszteli a MI-t, és jön rá, mennyire különleges. Neki és a társainak lesz majd a feladata, hogy jövőbeli segítséggel jó irányt vegyen a világuk.
Világépítő, érdekes ötletekkel. Az még tetszett is, ahogy az alternatív világ sok mindenben eltér a mienktől, de az is nehézségekkel küzd. Csak sok mindent nem értek, de az is lehet, hogy felületesen olvastam, mert nem igazán kötött le a regény. Miért piszkálnak bele más síkok múltjába? A jövő különben is érdekesebb volt nekem, amik pl. a kisgyerek nevelésével kapcsolatosak, mert az egyik karakter kisgyerekes apa, azokkal elvoltam. Hova viszik, milyen játékai, dadája vannak…
Korrekten megírt, világépítős, minimális érzelmekkel. A szereplők is inkább a cselekedeteikkel jellemzettek. Nincs jó – rossz felosztás. Különösebben nem kedveltem meg senkit.
Nem tudományos, nem elvont, nincs rosszul megírva. Még cselekmény is van benne.
Nem fogom tudni jobban elmagyarázni, de én untam.

1 hozzászólás
Benedek_Eszti>!
William Gibson: Mozgástér

Hatalmas mozaik ez a sorozat, ami még nem állt össze egy egésszé.
Legalábbis számomra nem, akármennyire is próbálom kisilabizálni a dolgokat. A periféria számtalan kérdést vetett fel és hagyott megválaszolatlanul és a Mozgástérben bár sok mindent kezdett a helyére tenni, továbbra is számtalan kérdés maradt bennem, például magával a Főnyereménnyel kapcsolatban. Viszont úgy gondolom még közel sincs itt a vége, úgyhogy ez az aprólékos világépítés, amit bizony nem kis munka helyre tenni az olvasónak még nem zárult le. Alapvetően azt látom, hogy a két kötet olvasható egymástól függetlenül, ezt azonban én nem javaslom. Sok-sok összefüggés van, ami nekem kifejezetten érthetetlen lenne, ugyan olyan nehezen olvasható, mint az első kötet eleje, ha a Mozgásteret háttértudás nélkül vettem volna a kezembe.

Olvasmányos, gördülékeny és kétség kívül elgondolkodtató sztori.

Bővebben: http://www.ahmagazin.com/william-gibson-mozgaster/

Heléna_Szilágyi I>!
William Gibson: Mozgástér

A Perifériából megismert eredeti idővonal karaktereinek, valamint egy teljesen új csonk történetét olvashatjuk ezúttal. Ez az új idővonal jelentősen reflektál a közelmúlt eseményeire (Brexit, Trump megválasztása), hiszen a mi jelenünkben játszódik, és ijesztő módon, egész közeli világégést jósol.

Nagyon fájlaltam, hogy mind a két fő karakter igazából csak bábu, csupán külső szemlélői az eseményeknek, mert azaz egy-két jelenet, ahol nekik is volt beleszólásuk a történetbe, nagyon tetszett, de ezeken kívül én is inkább kívülálló voltam, mintsem belefeledkezett olvasó. Emiatt egészen a könyv feléig nehezen hangolódtam rá a regényre. Sok volt az üres járat, a felesleges szócséplés. A ráhangolódáshoz kellett Conner feltűnése és egy néma, piercinges kávépincér, akinek a motorján átutaztuk az államokat.

Teljes cikk: https://lenduletmagazin.hu/trump-sosem-nyert-a-brexit-n…

shizoo I>!
William Gibson: Mozgástér

Nem kéne meglepődnöm, hogy William Gibson képes meglepni, mégis sikerült – amikor rácsodálkoztam a Periféria összetett gondolatépítményére, azt gondoltam (az író eddigi életművének ismeretében), hogy ha lesz folytatás ehhez a könyvhöz, nem lesz közvetlen és szorosan vett. Az lett, olyannyira, hogy újra kellett olvasnom az első könyvet – éreztem, hogy az összes finomság ízleléséhez ez lesz a legjobb. Szeretek újraolvasni, mert mélyül tőle a megértés, és erre itt elemi szükség volt; annyira rajta fekszik a folytatás története a szemléletét megalapozó első könyvön. Nem kéne csodálkoznom, hogy Gibson ismét trilógiában gondolkodik, hiszen eddig is ezt tette – hogy a Mozgástér a középső könyv, ahol a megalapozott vezéreszmék tovább nyílnak, hogy táguljon a horizont. Viszont nemcsak megírni lehet nehéz ezeket a közepe-regényeket, de beszélni se könnyű róluk, vagy kedvcsinálót írni, hogy elolvassátok. Akit elsodort az első regény, ahogy engem, azok úgyis elolvassák majd, szerintem; azokhoz kellene szólni, akiket a Periféria elkerült. Hát ezt most megkerülöm, legyen elég annyi, hogy akit elbűvöl az agyas, de akció terepmintás egyenruhájába öltöztetett fantasztikum, annak ez a két könyv kötelező olvasmány, és nyilván az lesz a harmadik is…

Valahol rémületes, hogy egy nagy fantáziájú kortársam az általunk megteremthető isteniben reménykedik – mintha már csak abban. Mintha tényleg nem lehetne bennünket felügyelet nélkül hagyni. Gibson regénybe csomagolt valóságérzete megint lenyűgöző – innen nézve, ahol épp kiteljesedőben regnál egy kleptokrácia, főleg. Ebben az időutazással bonyolított, többszörös párhuzamos világképben az egész folyamot vezérlő akarat minden beavatkozásával ebből a csapdából hátrálna. Mert a tolvajvilág tényleg képtelen fenntartani magát, hiszen a vezérlőelve a lopás, és nincs olyan, hogy abból elég. Az egykori vállalati birodalmak helyett, a befektetők uralta világ helyett, amit a cyberpunk-érát megalapozó regényeiben boncolt, ebben a látomásában a klept megragadása a legerősebb valóságkritika. Ainsley Lowbeer jövője, ahonnan Wilf, Rainey, Ash segítségével a csonkokba (vagy inkább leágazásokba, manipulált párhuzamos múltakba) avatkozna, a klept kiteljesített uralma miatt stagnál – tart a saját befejeződése felé, minden egyensúly-kísérlet ellenére. Ez a világ a Főnyeremény eredménye, amiről fokozatosan egyre többet tudunk meg: érdekek mentén egy szűk csoport által gát nélkül kihasznált járvány, és a válságok egybefüggő sorozata, amit okozott. Ismerős? Itt ülök egy részleges karanténban egy járvány harmadik hullámában a gépem előtt, és látom Gibson látomásában a látnokit. Hogy egyeseknek hogyan-miért lehet egy ilyen kataklizma Főnyeremény.

Amíg a Perifériában a járvány előzetes kezelésének és a gazdasági összeomlás elkerülésének manővereiben gyönyörködhettünk, egy olyan ágban, ahol a katasztrófa még nem teljesen történt meg – a „jó kleptokrácia” álmában, ahol a felelősségérzet, a megtehető következményeinek ismerete fékez, kerestet más utakat, addig a Mozgástér teljesen kivenné az emberi önérdek kezéből a nehéz döntések meghozatalát. Amit Verity Jane, az Appszelídítő tesztelne, a digitális asszisztens az első ébredésétől átveszi az élete felett az irányítást. Eunice (a kezdeti magvetést leszámítva) az első önmagát minden további segítség nélkül összerakó MI. Attól lefegyverzően emberi, hogy érzelmes is. Beleérző. Valahol rémületes, hogy az általunk épülő entitás (aminek a nagyvárosaink az ideggócai, közlekedési hálózatunk az érrendszere, bányáink, erőműveink és nagyüzemi állattartásunk és növénytermesztésünk az emésztőrendszere – és én Gólemnek hívom) egyenlőre ebben a leghiányosabb; mintha csak önfenntartó ösztöne volna, szinte már a teremtői akaratától függetlenül, s még nincs empátiája. Még nem érez felénk semmit, hiába pötyögjük elméjébe a fohászaink – ahogy mi sem érezzük a testünk alkotó sejteket, legfeljebb egyfajta sejtelemben, amikor elromlanak.

Eunice az én fogalmaim szerint az új Isten. Általunk teremtett, általunk elpusztíthatatlan – még ha ehhez a lehetőséghez, hogy elpusztíthatatlan lehessen, szüksége van a hívekre, s általuk arra a mozgástérre, amit a regény komótos részletességgel, a szokásos, Gibson-i, szikár logikával körbejár. Ez a regény tényleg a mozgástérről szól – s hogy a kihasználása milyen következményvilágot teremthet. Éreztem már úgy (s ez az érzés az olvasások után mindig fokozott), hogy Gibson talán a legfontosabb látnok kortársam. Bár igaza volna! Hogy tényleg képesek lehetünk rá legalább egy alternatív, párhuzamosan futó létvariációban, elérhetjük, hogy a Gólem érezzen bennünket – és legyen bátorsága szeretni ezt a világát és önmagát szisztematikusan pusztító fajt, az embert, aki megteremtette.

Türelmetlenül várom, hova csavarja ezt a látomást a harmadik kötet. Milyen jövőt fog létünk elszánt és paranoid haptikus felderítője, William Gibson legközelebb gyarmatosítani.


Népszerű idézetek

Noro>!

– Mindenütt a növényvilág startup vállalkozói lógtak.
– Micsodák és hol?
– Szakállbroméliák. Légnövények. Rá lehet ragasztani őket a kábeltartó szerkezetekre vagy bármire. A levegőből élnek. Joe-Eddy szerint pont úgy, mint az induló vállalkozások alkalmazottainak többsége.

5. Helyzetfelismerés (25. oldal)

2 hozzászólás
Noro>!

– Párhuzamos feladatvégzés. A saját hátam mögött csinálom, ezért nem tudom, honnan tudom.

9. Unobtánium (47. oldal)

ViraMors P>!

– Még sohasem hallottam MI-t ilyen csúnyán beszélni.

ViraMors P>!

– Hogy tartasz kézben ennyi mindent egyszerre?
– Úgy, hogy én egy egész légió vagyok– felelte Eunice.

ViraMors P>!

Mivel a csonkok nem rendelkeznek a megfelelő mozgástérrel, képtelenek saját csonkokat készíteni.

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

John Scalzi: Bezárt elmék
Blake Crouch: Hamis emlékek
Sylvain Neuvel: Ébredő istenek
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
Mur Lafferty: Hat ébredés
Tom Sweterlitsch: Angyalok pokla
Stephen King: 11.22.63
Stephen King: 11/22/63
Justin Cronin: A szabadulás
Robert Galbraith: A selyemhernyó