A ​periféria 63 csillagozás

William Gibson: A periféria

A ​MÚLT ÉS A JÖVŐ KÉZ A KÉZBEN JÁR

Flynne Fisher az országút szélén tengeti életét a közeljövő Amerikájában, ahol az illegális drogfőzésen kívül már alig akad munka. Korábban sokat keresett harci felderítőként egy online shooterben, de ezekről a játékokról le kellett mondania. Mégis egy brutális gyilkosság szemtanúja lesz, amikor kivételesen helyettesíti a bátyját virtuális biztonsági őrként.

Wilf Netherton a hivatása szerint jelentős befolyással rendelkező publicista, aki az egyik ügyfele testvérének haláláról értesül egy olyan társadalomban, ahol belenyúlni a múltba csupán egy hobbi a sok közül. Hetven évvel később, egy lassú apokalipszist elszenvedő Londonban él, ahol a dolgok egyelőre még bíztatóak a vagyonosok számára. Igaz, a szegények legtöbbje már nem él.

Flynne és Wilf találkozni fognak egymással. Időutazással, szellemekkel, harci drónokkal, bérgyilkos robotokkal és kleptokratákkal teli történetük során a nő világa teljesen és visszavonhatatlanul… (tovább)

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
528 oldal · ISBN: 9786155468940 · Fordította: Bottka Sándor Mátyás
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
528 oldal · ISBN: 9786155468933 · Fordította: Bottka Sándor Mátyás

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 8

Várólistára tette 41

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

>!
NewL P
William Gibson: A periféria

Igazság szerint csak nosztalgikus érzések miatt vettem meg az író ezen regényét, mert annak idején a Neurománc című könyve volt az első, amit a cyberpunk témában először olvastam, és miatta kedveltem meg ezt a zsánert. A könyv elején nem igazán tudtam eldönteni, hogy most utálom, vagy szeretem ezt a könyvet. Hiába voltak rövidek a fejezetek, és nem túl bonyolultak a történések, nem igazán értettem miről is van szó, és nem is kicsit untam. Ha nem lenne szokásom, hogy minden elkezdett könyvet be akarnék fejezni, akkor félretettem volna azzal, hogy ez nem jó könyv. De aztán úgy az egyharmada után a regény hirtelen elkezdett nagyon jó lenni, hirtelen kezdtek a helyükre kattanni a történések, és nem annyira olyan semmilyenek a szereplők. Gibson zseniálisan keveri a múltat, a jövőt, és a különböző síkokat egymással. A regény elmesél egy elképzelhető jövőt, a jövő által megváltoztatott múltat úgy, hogy az ember szinte látja maga előtt a szétágazó kontinuumokat. Ez egy nagyon jó sci-fi, érdemes olvasni.

2 hozzászólás
>!
Noro MP
William Gibson: A periféria

Gibson valóban visszatért a SF-hez, ez kétségtelen. Sajátságos módon ötvözi az „időutazást” – ez igazából nem jó szó, de nehéz rá jobbat találni – az információs technológiával. A világ építése során természetesen nagy hangsúlyt ad a friss IRL technikai újításoknak (a kedvence a 3D nyomtatás). Ebből a szempontból tehát hasonlít egykori önmagára. A stílusa azonban sokat változott.
Tudniillik én még sosem láttam Gibson-regényben ennyire optimista, a humorérzéküket mindig megőrző karaktereket. Bár valahol megjelenik a klasszikus kiberpunk amoralitása – elvégre a modern világ legnagyobb találmányát a „klept” csak önmaga szórakoztatására használja –, az arctalan felsőbb hatalmaknak itt megvannak a méltó ellenfeleik.
(Nem tudom nem összevetni egy orosz regénnyel, amely hasonló ötletre épül, és természetesen végigmoralizálja az egész történetet. Gibson ezzel szemben úgy hívja fel a figyelmet az erkölcsi vozatokra, hogy agyonhallgatja őket. Így kénytelen vagy te magad végiggondolni.)
A cselekmény hajlamos elaprózni magát – ezzel nem arra célzok, hogy 124 fejezetből áll, sőt, ez inkább hasznos, mert a kezdetben elég nehéz szöveget könnyebb kis darabokban megemészteni :) Hanem arra, hogy rengeteg apró, nem létfontosságú kitérő van a történetben. De ezek alapvetően egyfelé mutatnak, koherensen állnak össze a regény hátterévé. Csupán azért zavart egy cseppet ez a megoldás, mert így a történet lényege, a fő konfliktus a könyv végén kissé öszecsapottnak hat. És csak nem tudtuk meg, hogy mi a Szerver, ki építette és miért!
A magyar kiadásról annyit, hogy a fülszöveg sztem túl sokat árul el (olyan dolgokat, amiket 100 oldal után is csak kapizsgálni kellene), a fordítás korrekt, de néhány idegen szót lusták voltak magyarítani, a tördelés pedig szemmel láthatóan pazarlóbb, mint a hasonló terjedelmű, de öt évvel ezelőtt kiadott agave könyvekben.

6 hozzászólás
>!
Lisie87 P
William Gibson: A periféria

Tetszett az alapötlet – múlt és jövő találkozása, de tulajdonképpen mindkettőnél a jelenben voltunk, csak a saját jelenükben. Szóval ez így nem értelmes, de ez van! :D
A 3D-s nyomtatás nagyon bejöhet az írónak, mert szinte már mindent azzal valósítottak meg a szereplők! XD A bekövetkezett jövő tetszene @elge76-nak, ugyanis spoiler .
Akcióban tényleg bővelkedik a történet, amit én nem éreztem hátránynak, mert tényleg pörögtek így az oldalak olvasás közben és jót tett az is, hogy rövidek voltak a fejezetek, és velősek. Most kivételesen a fejezetenként váltott nézőpont sem zavart.
Összességében tetszett a könyv, bár nem volt az a kimondottan sci-fis téma (amilyen űröset én szeretek), de érdekes dupla jövőképet kaptunk, kedvelhető-összetartó karaktereket, jó kivitelezésben! :)

9 hozzászólás
>!
elge76
William Gibson: A periféria

Gibson történeteiben az a fantasztikus, hogy tulajdonképpen bármit is ír le, abból bármelyik megjósolt jövő lehetne akár a mi jövőnk is, úgy 10-20-30-40 év múlva. Ahogy ő formálja az írásaival a jövőt, úgy formálja a jövő is az ő írásait, mint egy szimbiózis, ami mindkét félnek csak előnyöket és kölcsönös tiszteletet hordoz.

Ez a története is egy remekbe szabott kaland, de itt most egy nagyon érdekes csavarral beleszőtte az időutazást is, ami tulajdonképpen mégsem az, csak információk áramlása a múltba és a jövőbe is egyaránt, amelyet mind a két korban élők egyidőben képesek érzékelni. Ebbe szőtte bele az ő sajátos világát, nanorobotokkal, androidokkal, drónokkal és mindenféle high-tech kütyüvel, mindezt megspékelve egy téren és időn átívelő gyilkosság kinyomozásával.
Remek szereplőgárdát hozott létre újfent, ez a másik amit imádok benne, hogy minden egyes karakterének megvan a sajátos bája, mintha lenne köztük egy láthatatlan kapocs, úgy értem, minden könyve minden egyes szereplője között, de mégis eltérő stílusú szereplőkről van szó.
Belőlük is megtalálhatóak a szokásos felhozatal: rendőrnyomozó, gonosz és arctalan multimilliárdos vállalati emberek, katonák (akiket itt a nemzetbiztonságiak testesítenek meg), és a velük ellentétes oldalon álló lecsúszott és jelen esetben lakókocsiban meg egy csendes kisvárosban élő kisemberek.
Mindannyiuknak fontos szerep jut, és állást kell foglalniuk egy olyan játszmában, ami az egész bolygót veszélybe sodorhatja. És így épülnek fel, lépésről-lépésre, az átlagos és hétköznapi figurák a világ legfontosabb szereplőivé.

A vége talán egy picit elsietettnek hathat, de nem az, hiszen egy olyan szereplő bukkan fel, akivel addig csak szóbeszédek formájában találkoztunk, így a belépője is kellően hatásosra sikeredett, ezért hát ennél több magyarázat nem is kellett vele kapcsolatban, hiszen így visszanyúlva a történet elejére máris láthatjuk, hogy már a könyv elején megvolt ennek az alappillére, amelyek felemelték az egész végkifejletet arra a bizonyos emelvényre.

A fantasztikus karakter- és környezetleírásokért, a párbeszédekért, és a humorért külön csillagot adnék, ha lehetne.
Imádtam ezt a könyvét is, remélem Gibson mester még sokáig köztünk marad és megörvendeztet minket, engem legalábbis mindenképpen, rengeteg jó könyvel!
(azt a malacfalatkát egyszer megkóstolom :))

Helyesírási hibák is maradtak benne sajnos, kedves @Agave_Könyvek, bár azt külön értékelem, hogy a ti könyveitekben ez az arány általában alacsonynak tűnik, nagyjából egy tucatnyit számolhattam össze.

>!
pat P
William Gibson: A periféria

Alapvetően teljesen jól elvoltam a könyvvel, de muszáj megkérdeznem: hát itten most már mindig akció lesz?! Nincs kortárs SF nemzetbiztonsági erők, pisztolyok, verekedős és vérezős kalandok nélkül?!
Jó, mondjuk szép ügyesen felskiccel nekünk egy (két) érdekes jövőt, pár egészen működő, de nem túlzásba vitt karaktert, az időutazásból fakadó számos paradoxont pedig egy igen szép huszárvágással elintézi. És végre, lehet egy könyvön belüli példákkal illusztrálni, mi a különbség cyberpunk és transzhumán között! (Azt hiszem, bár ilyen kategóriákban sose voltam jó, mint az tudott.)
Egyébként a regény terjedelméhez képest nem történik olyan rettenetesen sok minden (az akciókon kívül), de legalább azt se értettem egész pontosan, hogy ami történik – miszerint fő konfliktus és mellékszálai – az tulajdonképpen miért is történik. De azért úgy olvastatja magát mégis – igen nagy részben az extrarövid fejezetecskéknek, vagyis a gyakori nézőpontváltásoknak köszönhetően. És az az utolsó két fejezet, az mi volt? Az így most vérkomolyan ennyire szentimentális, vagy az volt a terv, hogy röhögni fogunk rajta? (Mondjuk én igen, de nem biztos, hogy ez szép dolog volt.)

>!
vöri P
William Gibson: A periféria

Gondban vagyok erősen ezzel a könyvvel, régen olvastam már olyasmit, ami egyszerre tud rémesen ötletes és borzasztóan tucatdarab lenni.
Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, egész ötletkavalkád, ráadásul állati jó stílusban előadva – talán leginkább ez az utóbbi az, amiért tényleg tetszik a könyv. Közben meg néha túlságosan is egy amerikai filmben érzem magam, noha nem rosszban, de mégis áthatja az a hangulat, és ezért kár – néha túl egyszerű, túl szájbarágós, vagy épp a falba verném a fejem tőle. (Erre legjobb példa az utolsó két fejezet, amit szerintem úgy ahogy van, ki kellett volna hagyni – sokkal kínosabb itt, mint például a Harry Potter sorozat sokat emlegetett vége utáni vége, ezzel azt hiszem minden elmondtam.)
Érdekes nagyon az alapötlet, rengeteg minden felvet, de sajnos csak felveti őket. Mindenről pont annyi ideig van szó, és pont annyira mélyen, mint a cselekmény miatt feltétlenül szükséges, és emiatt azért hiányérzetem volt végig. Igaz, a bő 500 oldal csak pár igen eseménydús nap története, ahol a szereplőknek sem jut idejük elgondolkodni bármin, sajnos nagyon az olvasónak sem – lehet elviseltem volna belőle még 1-200 oldalt, ha beáldozza ennek a célnak.
Az egész rettentően darabos – az első 100 oldalon szinte követhetetlen, hogy aztán egészen egyszerű legyen (sajnos egyik fordulat sem tudott igazán meglepni). Tényleg úgy gondolom, hogy ez kifejezetten inkább film alapanyag. Összességében viszont mindezek ellenére tényleg jó könyv, merném ajánlani is, csak talán a benne lévő potenciál miatt vártam többet tőle, ezért nem tudok szabadulni a furcsa mellékíztől.

>!
ppayter
William Gibson: A periféria

„William Gibsont olvasni minden egyes alkalommal olyan, mint fejest ugrani az ismeretlenbe. Hiába vannak kedvelt témái, hiába ismerjük a stílust – vagy akár az adott történetet nagy vonalakban, mindig képes meglepni valami teljesen váratlan megoldással. Értelemszerűen most is ez a helyzet, A periféria tökéletes Gibson-mű, kicsit szokatlan arányokkal, izgalmas cselekménnyel, alapos történet- és világépítéssel, de nem egészen az – pozitív értelemben –, mint amire számítana az ember akár ezt a bejegyzést, akár a fülszöveget (vagy a regény elejét) olvasva. […]”


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2014/12/william-gibson-pe…

>!
Kkatja P
William Gibson: A periféria

Beleszerettem a borítójába, de a történet most (A felhúzhatós lány izgalmai után) nagyon nem tudott lekötni, csak olvastam-olvastam, de egyre csökkenő lelkesedéssel, köszönhetően az iszonyat uncsi leírásoknak és a szereplők jellegtelenségének…

4 hozzászólás
>!
kvzs P
William Gibson: A periféria

Sok új ötlet nincs ebben a könyvben, az egész mégis olyan profin van összerakva, hogy ez szinte fel sem tűnik.
Tetszik a két idő ötlete és az is, ahogy Gibson az információkat adagolta róluk. Nincs szájbarágás, nincs mesterséges ködösítés csak az izgalmas cselekmény és a sodró lendület. Mellé kapunk szerethető vagy utálható -de nem egydimenziós- főszereplőket, komor jövőképet és jó pár kérdést a technológiai fejlődéssel kapcsolatban.
Összességében egy izgalmas, szerethető könyv, ami azonban a jövőre vonatkozó „jóslatai” miatt sem sorolható be az egyszerű olvasmányok közé.

>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
William Gibson: A periféria

Elfogulatlan voltam az íróval szemben, mivel ez volt az első könyv, ami olvashattam tőle.
Szóval nem tudom milyen volt korábban a stílusa, vagy mit kellett tőle várni.
Számomra néha kicsit követhetetlen volt a történet, főleg a szereplők miatt. Nem mindig voltam biztos benne, hogy ki kivel hol és mikor és miért van. Biztosan buta vagyok, vagy direkt így csinálták, de számomra ez itt most negatívan jött ki. A Sztori maga se fogott meg annyira, nem is hozott semmi különösebb meglepetést. Voltak benne jó ötletek, jó pillanatok, amiket élveztem, de nem kötött le különösebben. Ettől függetlenül nem arról van szó, hogy rossznak tartom a könyvet, csak nekem semmi pluszt nem adott, ami miatt számomra szerethető(bb) lenne. Pedig érdekelt a témája.


Népszerű idézetek

>!
Noro MP

Abban a pillanatban Netherton tökéletesen emberinek látta. Gyönyörűen preposzthumánnak.

86. oldal (20: Szellem)

>!
Noro MP

– Meteorológusnak kellene menned. A jövőben élsz, és tudod, milyen az idő.

446. oldal (100: Itteniek)

>!
ppayter

A hivatalos álláspont szerint Flynne bátyja nem szenvedett poszttraumatikus stressz szindrómában, de a haptikák néha zavart okoztak.

(első mondat)

>!
SchizoVampire P

– Macon nyomott neked újat, itt van nálam. És nehéz kiszedni azt az izét a gyomrodból?
– Hat hónap alatt magától leválik onnan.
– És aztán?
– Kikakilom, Janice.
– A vécébe?
– Nem. A barátnőm fejére.

342. oldal

>!
Noro MP

– A megye legnagyobb része a Coldiron tulajdona – folytatta Tacoma. – Bár ezt elég nehéz lenne a bíróságon bizonyítani. A KCV totál matrjoska üzemmódba kapcsolt.

437. oldal (97: Konvoj)

>!
elge76

Burton hetente egyszer-kétszer kihordta minden cuccát, és slaggal lemosta a kocsi belsejét, mint egy műanyag ételdobozt.

6. oldal

>!
csartak MP

A lány, aki kiadta a sörét, ugyanolyan vizort hordott, mint Macon és Edward: ezüstös pókhálószerű gubancot a szemgödrében. A háló mögött látszott a szeme, ahogyan nézte a vizor által kivetített képet. A Hefty Mart-ban először letapogatták az ember szemét, és csak utána nyomtak ilyet, hogy jól illeszkedjen. Ebből még nem lehetett trükköset kapni. Jobban mutat a feketéken, állapította meg magában Flynne, de minden gyereknek volt ilyenje. Ettől öregnek érezte magát, annál is inkább, mert szerinte ezek a vizorok elég hülyén néztek ki. Minden éven jött valami új őrület.

71. oldal

>!
SchizoVampire P

– A kaviár igazi?
– Ha tőkehalkaviárt szeretnél, menj látogatóba nagyapámhoz!
– Kösz, inkább nem.

316. oldal

>!
elge76

A pult feletti Red Bull-os tükörre rajzolt bika észrevette őt, és rákacsintott. Flynne elfordította a fejét. Utálta, ha a reklámok megszólaltak és néven szólították.

42. oldal

>!
NewL P

Aznap, a séta alatt Flynne megemlítette Ainsley-nek, aggódik, hogy igazából nem is tesznek semmi jót, csak a saját kleptokráciájukat építgetik. Ainsley erre azt mondta, ez így van jól, és hogy nem csak jó, de elengedhetetlenül fontos is, hogy ezt mindig észben tartsák, és aggódjanak. Mert azok, akik nem tudják elképzelni magukról, hogy képesek gonoszságra, hátrányban vannak azokkal szemben, akiknek ezt nem kell elképzelniük. Azt mondta, hiba azt hinni, hogy ezek az emberek mások, különlegesek, vagy hogy megfertőzte őket az embertelenség, a kegyetlenség vagy valami más alantas dolog. Erről Flynne-nek eszébe jutott, amit az anyja mondott Corbell Pickettről. Hogy a gonoszság nem valami különleges dolog, csak a normális, hétköznapi, elhanyagolható, rossz dolgok eredménye. A gimis rosszaságoké, amik valahogy teret kapnak, hogy nagyra nőjenek, míg végül hatalmas gonoszság lesz belőlük szörnyű következményekkel, de akkor is csak az általános emberi rosszaság kumulatív eredménye marad. Ez Ainsley szerint igaz volt a legmegátalkodottabb szörnyetegekre is, akik között megfordult. Flynne könnyen hihetné azt is, hogy az ő munkája Londonban csak a különösen mérgező állatok türelmes gondozójáéra hasonlít, de igazából nem erről volt szó.
– Nagyon is emberek vagyunk mind – mondta Ainsley, miközben öreg, kék szemét a víz felé fordította –, és abban a pillanatban, hogy erről megfeledkezünk, elvesztünk.

123.fejezet, 440. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

John Scalzi: Bezárt elmék
Kim Stanley Robinson: 2312
Kim Stanley Robinson: Aurora
Ursula K. Le Guin: A rege
Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió
Alfred Bester: Az Arcnélküli Ember
Vladimír Páral: Kísértések Á-tól cettig
China Miéville: Konzulváros
Brian W. Aldiss: Amíg világ a világ
Dan Simmons: Hyperion