Tanyán 12 csillagozás

William Faulkner: Tanyán

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​Tanyán a Faulkner több regényében szereplő Snopes család krónikájának első kötete: a Snopesok bevonulása Yoknapatawpha megyébe, Flem Snopes buborék-karrierjének első állomására. A színhely az állam délkeleti sarka, Franciagát, a Míg fekszem kiterítve és A szentély kötetéből ismerős vidék. Civilizálatlan tanyás parasztok világa: ős-Amerika. Bukolikus táj, de kíméletlen, vad indulatok, elemi erők csatatere. Maga az alig megszelídített amerikai Vadon, szinte még történelem előtti állapotában – sugallja megfejtését az allegória, ámde rögtön felsejlenek a hajdani pompás kastély romjai, az elpusztult ültetvény maradványai. A titokzatos francia, a földrajzi névvé – Franciagát – szublimált Grenier csillogó kultúrát telepített ide valamikor, de aztán összecsapott a feje fölött a polgárháború és a lebírhatatlan erejű ősbozót. Nagyon is történelem utáni állapot tehát, amit látunk: az elsöpört civilizációt követő második barbárság korszaka. Franciagát tanyásainak testi-lelki nyomorúságán… (tovább)

Eredeti cím: William Faulkner: The Hamlet

Eredeti megjelenés éve: 1940

>!
Európa, Budapest, 1977
360 oldal · ISBN: 9630709872 · Fordította: Papp Zoltán, Szilágyi Tibor

Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Lara>!
William Faulkner: Tanyán

Egyszerű emberekről, bonyolultan. Yoknapatawpha megye atmoszferikus világ, az amerikai Dél tökéletes képmása, amit Faulkner olyan hitelességgel, belülről tud ábrázolni, ahogy senki más – ezt a többi déli író is elismerte.
Egészen ritka olyan szöveggel találkozni, amiről pár mondat elolvasása után érezhető, hogy az író nyelvileg és tartalmilag is tökéletesen képes volt visszaadni azt, amit látott, tapasztalt. Itt a tájleírások akár fél oldalas körmondataival együtt hömpölyög a cselekmény is. Szinte képtelenség elképzelni, hogyan lehet minden apró eseményt, mozdulatot, vagy érzést ilyen pontosan észlelni, s utána szavakba is önteni azt – legtöbbünk már azzal megelégedhetne, ha képes így látni – ha már írni nem is.


Népszerű idézetek

Lara>!

Minden betegségre van orvosság, csak az utolsóra nincs. (…) Még ha idő mindig volna is bevenni. A szusz az emberben látra szóló váltó, előző napi dátummal.

300. oldal (A parasztok)

Lara>!

Megvolt benne valami, ami nélkül nincs sem teljesen bátor, sem teljesen gyáva ember: az a képesség, hogy a valóság mindkét oldalát nézze, és eleve úgy lássa ebben önmagát, mint aki legyőzetett; mint aki bukásra és pusztulásra született.

115. oldal (Eula)

oscarmániás>!

Mrs. Varner a megye legkiválóbb háziasszonya volt, s mint ilyen, fáradhatatlan. Ebben lelt igazi testi gyönyörűséget, de nem a mintaszerűség vagy a takarékosság elvont tudatában, hanem a frissen vasalt ágynemű vagy a rakott stelázsi látványában, a krumpliveremben vagy a füstölt sonka-kolbász díszítőelemeiben. (…) Meggyőződéssel vallotta, hogy nem a nyomtatott lapokon, de a fakanál ízén lehet megtanulni a hozzávalók helyes keverését (…)

97. oldal

NoirDésirer>!

Tizenhárom éves korában fejletebb volt a legtöbb felnőtt korú nőnél, mellei sem afféle kicsiny, kőkemény, harcias bimbójú kamasz- vagy éppen szűzleánykeblek. Ellenkezőleg, egész megjelenése az ősi dionüszoszi kor jelképiségét sugalmazta-méz és napsugár, kicsattanó gyümölcs, a megtermékenyítetten széttiport szőlő vonagló kivérzése az erőszakkal tapodó vad kecskelábak alatt. Mintha nem is élő jelenlét volna a kortársi színen inkább csak a viselős űrben létezne, hangszigetelt üvegtérben múlnának napjai, valami durcás kábaságban, és minden anyányivá érett emlős bölcs beletörődését örökölve, csupán szervei növekedésére figyelne.

95. oldal

oscarmániás>!

Aznap este vacsoránál beszámolt az apjának. A roskadozó, favázas deszkaépítmény kivételével, melyet Littlejohn fogadónak nevezett, Will Varneré volt az egyetlen emeletes ház a környéken. Még szakácsnéjuk is volt, az egyetlen néger szolgáló, vagyis hogy az egyetlen szolgáló az egész kerületben. Időtlen idők óta náluk volt már, Mrs. Varner mégis azt mondta róla, és bizonyosan hitte is, hogy felügyelete nélkül egy lábos vizet nem volna képes felforralni. Jody elmondta hát aznap este, miközben anyja, ez a duzzadt, vidám sürgölődő asszonyság, aki tizenhat gyermeket hozott a világra és ötöt már el is temetett, és még mindig díjakat nyert az évi megyei vásáron befőttjeivel és savanyúságaival, ide-oda sürgölődött a konyha meg az ebédlő között, a húga meg, ez a puha, vastag húsú lány, akinek már tizenhárom éves korában jelentős emlői voltak, a bőséges fiatal nőstényhús mogorva kábaságában üldögélt a helyén, a szemei, mint valami fátyolos fényű melegházi gyümölcsök, duzzadt, nedves szája kicsit mindig tátva, és láthatólag még csak nem is erőlködött, hogy ne figyeljen.

16. oldal

oscarmániás>!

Aznap délután eleredt az eső. Figyelmeztetés nélkül jött, és nem tartott sokáig. Egy darabig figyelte, ijedtség nélkül, először meddő volt, véletlenszerű és határozatlan, aztán végül kialakult, összpontosult, egyszerre két-három helyen is keskeny, ferde szalagokban csüngött a horizonton, s mint fátyolszerű, meghurkolt köldökzsinór lógott a hasas kumuluszfelhőkről, a nyárnak a délnyugati szelet föllegelő, napsugár-csengettyűs bárányairól. Mintha az eső egyenesen őket kettőjüket kereste volna: fölkutatta őket az árnyékban, ahol álltak, aztán végül vidám, engesztelhetetlen tébolyban rájuk talált. A fenyőket meghorkantó szél hol elállt, hol nekilódult; a teljes vákuum hirtelen saját ellentétébe csapott, a föld kopott irhája végigborzongott, akár egy kancáé, mikor megadja magát az ágaskodó mén rohamának, a vad, kurta megtermékenyítés ágaskodva szórta magját a zaj és a dühöngés felvillanásaiba, aztán vége lett, eltűnt; aztán, a mintegy saját dús, túl termékeny súlya alatt meghasadó égből, megjött maga az eső, nem cseppekben, hanem tüzes jégtűkben , melyek mintha meg sem próbáltak volna lehullni, hanem fittyet hányva a földi gravitációra, pusztán lépést próbáltak volna tartani az üvöltő széllel, amely nemzette és ellette őket; áthatoltak a haján meg az ingén, és vékony, törékeny csapásokkal vágódtak fölemelt arcának, minden egyes apró lándzsa máris saját azonnali megszűnésének csillogó ígéretét hordozva, akár egy kislány egy szál elveszített virág miatti apró, csillogó, sótlan könnyei; aztán el is tűnt, elmenekült saját testetlen fegyverszünetének színes ívén túlra, észak és kelet felé, maga mögött hagyva karneváljának szétszórt konfettijét, hadd csöpögjön levélről levére, ágról ágra, majd fűszálról fűszálra, hogy csobogó csermelyekbe gyűlve szabadon engedje tükrében az eget, melynek lehulló kékét és aranyát csillogó villanásokban foglyul ejtették a cseppek.

178. oldal

oscarmániás>!

– Az asszony hazajött – mondta Bookwright. – Múlt héten jött meg.
– Gyorsan jár – mondta Ratliff. – Éppen most láttam, amikor egy kanna hamut cipelt ki a Savoy Hotel hátsó ajtaján, öt perccel ezelőtt.
– Én a másikról beszélek – mondta Bookwright teli szájjal. – A Flem feleségéről. Will áthajtott Mottstownba, és hazahozta őket a múlt héten.
– Őket?
– Flemet nem. Eulát meg a kicsit.
Szóval már hallotta, gondolta Ratliff. Valaki már megírta neki. – A kicsit – mondta. – Nocsak, nocsak. Február, január, december, november, október, szeptember, augusztus. Meg egy kis március. Asziszem, akkor még kicsi ahhoz, hogy bagót rágjon.
– Nem fog bagót rágni – mondta Bookwright. – Kislány.

256. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Alice Walker: Kedves Jóisten
Truman Capote: Hidegvérrel
Cormac McCarthy: Vad lovak
Thomas Wolfe: Nézz vissza, angyal!
Flannery O'Connor: „…és erőszakosak ragadják azt magukhoz”
Cormac McCarthy: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen
Richard Wright: Meghajszolt vad
Kathryn Stockett: A Segítség