Míg ​fekszem kiterítve 88% 42 csillagozás

Ez könyv úgy múlt ki, hogy még lélegzik. Ebben a könyvben az élők holtabbak annál, mint aki a koporsó mélyén fekszik. Ebben a könyvben mindenki a saját bűneit cipeli a hátán, csak a bűz közös, amit maguk után húznak. Ez a könyv egy 15 kameraállásból rögzített családi sorstragédia. A könyv, amiben senki nem normális, de csakis egy lehet közülük a befutó az aljassági sorversenyben, miközben végig biztosak lehetünk benne, hogy a halott járt a legjobban, akinek már nem kell megszabadulnia ettől a nyakába varrt mocskos élettől.

Hej,a végin azé' megnéztem vóna Anse ábrázatját,nagymerész-nézésit,olyan megvert-kutya-formán,meg osztán a kis surmó tátott száját is.,azám. :D
Jaj,Istenem,idegileg – idegileg tönkretettek ezek a buta suttyó népek.:D
Buták,emberek,a szívem szakadt meg értük…..

Érdekes utazás egy foszlásnak indult hulla társaságában. A tanulatlan, beszűkült, együgyű emberek minden sztereotípiájával rendelkeznek a szereplők, főleg az apa. Mégis megindító, érdekes és elgondolkodtató volt a történet. A szereplők által előadott cselekmény pedig zseniális volt. Eleinte kuszának tűnt, de amikor belejön az ember a különböző nézőpontok gyors egymás utáni cserélődésébe, utána nagyon magával ragadóvá válik a stílus.

Röviden az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam.
Nem szeretem elkoptatni a szót, de ez tényleg valami zseniális, a borító pedig közel tökéletesen
megteremti az alaphangulatot.
Minden fejezet megállná önmagában is a helyét, de együtt van értelmük, csakúgy, mint a megjelenő család tagjainak.
Az emberi állapot, sorsok rettenetét veti fel a könyv, groteszken nevetséges momentumokban bemutatva mindezt, de ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre kevésbé mulattató, képeit könnyű elképzelni, mert zsigeriek, szívbemarkolóak, az író karakterei pedig az egyik legemberibbek, amikről eddig olvastam, minden hibájukkal egyetemben.
Hangulat kell hozzá, de a legjobban úgy működik, hogyha belemerülünk a könyv világába és magunkba szívjuk a 20. század eleji USA déli államainak atmoszféráját és közben más könyvet nem olvasunk.
Örök érvényű mű, amelyet szerintem majdhogynem bármilyen életkorban olvashat bármely nem képviselője, annyi minden bele van sűrítve, pedig nem hosszú, aprócska könyv ez.
Először gondolom úgy egy írásról, hogy ezt mindenkinek el kéne egyszer olvasnia.
Olvassátok hát :)

Nehéz szülés volt, de ez nem a könyv hibája. Amolyan biztonsági tartalék volt a mérete miatt (ha éppen kifogynék az aktuális olvasnivalóból, akkor még mindig ott van ez a táskában), de így sokszor nehezen tudtam visszarázódni a történetbe -és ezt a különféle nézőpontok sem könnyítették meg (persze a nézőpontozást meg alapból csípem, úgyhogy nem zavart, de azért néha elkelt volna egy „Ki-Kicsoda?”).
Szóval a könyv jó: erős hangulat és emberi drámák néha olyan rövidke fejezetekbe sűrítve, hogy az ember mire elmerülne bennük, már véget is értek.

Ismét egy élvezetes és nagy hatású Faulkner-féle kirakó, ahol az olvasó becsatlakozik útitársnak a családhoz, hogy elejtett mondataikból megismerje titkaikat, és a végére összeálljon a közel sem idilli összkép.

Míg fekszik kiterítve Addie Bundren lassan napvilágra kerülnek az addig eltitkolt, elhallgatott dolgok. S az ígéret beváltása sem hozza egymáshoz közel a család tagjait, sőt egyre inkább meglátszanak a különbségek.
A hang és téboly után nem volt meglepő, hogy itt is különböző szereplők szemével látjuk a történéseket, de továbbra is szokatlan maradt ezek olvasása. Legtöbbjük egy fajta belső, vívódó monológ. S nagyon résen kell lenni, figyelni a sorokat, mert így kerekedik ki a teljes történet.
Nehéz olvasmány ez is.

Eleinte nem tetszett a könyv, de ahogy haladtam előre a történetben és megismertem a szereplőket, úgy ragadott magával a történet. Aki elkezdi és úgy ítéli meg, hogy túl nehéz olvasmány és hirtelen nem tudja, hogy ki kivel van, azoknak csak annyit mondanék, hogy ki fog derülni és majd megszokják ezt a stílust. Szóval kitartás :)
Nem is szaporítanám tovább a szót, mások elég jól jellemezték ezt a könyvet, nem ismételném őket.

Számomra a mű kicsit lassan indult be, és a 35. oldalnál megálltam, és az újra kellett olvasnom az elejétől, hogy kicsit jobban összeálljon a kép. Ezenfelül csak astílussal volt némi problémám, ami lehetséges, hogy a fordítás eredménye, de lehetséges, hogy csak a század eleji amerikai próza jellegzetessége ez nálam, mert Hemingway esetében is hasonlót tapasztaltam. Maga a mű nagyon ügyesen építi fel a karaktereket, pont elég a foreshadowing, hogy érezzük, hogy valami nincs rendben, de a mélyebb megismerés a mű során lépésről lépésre épül fel.