Míg ​fekszem kiterítve 87% 50 csillagozás

Ha valaki könnyen, világosan érthető írásra vágyik az alapból kerülje ezt a regényt, vagy ha magyaros virtusból (vírusból?) mégis nekiveselkedik, az alaposan kösse fel a gatyáját, miegyébjét, mert lehet, hogy vért izzad mire megvilágosodik előtte, hogy ki kicsoda a regényben, s éppen mit csinál. Ha idáig eljut az olvasó onnan már mondhatnám, hogy könnyű lesz. De nem. Csak másképpen nehezebb. Nehezebb, mert szinte felfoghatatlan a szegénységnek, primitívségnek, archaikus viszonyoknak, vallási tébolynak és zsigeri fukarságnak az a különös elegye, mely mocsárként öleli körül, s béklyózza le a könyv szereplőit. Maga a történet rém egyszerű, egy éhenkórász farmer felesége elhalálozik, s a farmer ígéretéhez híven szülőföldjére viszi neje holttestét, hogy ott temessék el. Az út normál körülmények között nem túl hosszú, ám a kalandos út végére már nem éppen virágillatú koporsóval érkezik a gyászoló család. Közben képet alkothatunk valamennyiük titkolt bűneiről, kisszerűségükről, ám eltökéltségükről is, mely minden visszataszító jellemvonásaik ellenére kivívja az olvasó elismerését. Faulkner írásaiban eddig sem édenként jelenik meg a Dél, de itt egészen brutális képet fest róla. S az elesettséget csak fokozza, hogy szereplői amolyan átlag körüli fehérek azon a vidéken, ahol egy fekete még a legsilányabb fehér mellett is csak másodrendű lehet. Nem kell Faulknernek egy szót sem írnia a feketékről, hogy elképzeljük, hogy milyen szörnyű lehet az ő világuk, ha a fehér kisemberről ezt a pokoli képet mutatja fel.
Azt mondtam, nem javaslom senkinek ezt a regényt, ha könnyű olvasmányra vágyik. De ha valaki hajlandó megküzdeni az értelmezés nehézségeivel, s valami egészen különlegesre vágyik, mellbevágó élményre, annak ez kihagyhatatlan darab. Egy olyan realista regény, mely úgy groteszk, hogy az már szinte a groteszk paródiájának hat. Igazi kihívás ínyenceknek.

Ez könyv úgy múlt ki, hogy még lélegzik. Ebben a könyvben az élők holtabbak annál, mint aki a koporsó mélyén fekszik. Ebben a könyvben mindenki a saját bűneit cipeli a hátán, csak a bűz közös, amit maguk után húznak. Ez a könyv egy 15 kameraállásból rögzített családi sorstragédia. A könyv, amiben senki nem normális, de csakis egy lehet közülük a befutó az aljassági sorversenyben, miközben végig biztosak lehetünk benne, hogy a halott járt a legjobban, akinek már nem kell megszabadulnia ettől a nyakába varrt mocskos élettől.

Nem voltunk egy hullámhosszon.

Röviden az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam.
Nem szeretem elkoptatni a szót, de ez tényleg valami zseniális, a borító pedig közel tökéletesen
megteremti az alaphangulatot.
Minden fejezet megállná önmagában is a helyét, de együtt van értelmük, csakúgy, mint a megjelenő család tagjainak.
Az emberi állapot, sorsok rettenetét veti fel a könyv, groteszken nevetséges momentumokban bemutatva mindezt, de ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre kevésbé mulattató, képeit könnyű elképzelni, mert zsigeriek, szívbemarkolóak, az író karakterei pedig az egyik legemberibbek, amikről eddig olvastam, minden hibájukkal egyetemben.
Hangulat kell hozzá, de a legjobban úgy működik, hogyha belemerülünk a könyv világába és magunkba szívjuk a 20. század eleji USA déli államainak atmoszféráját és közben más könyvet nem olvasunk.
Örök érvényű mű, amelyet szerintem majdhogynem bármilyen életkorban olvashat bármely nem képviselője, annyi minden bele van sűrítve, pedig nem hosszú, aprócska könyv ez.
Először gondolom úgy egy írásról, hogy ezt mindenkinek el kéne egyszer olvasnia.
Olvassátok hát :)

Hej,a végin azé' megnéztem vóna Anse ábrázatját,nagymerész-nézésit,olyan megvert-kutya-formán,meg osztán a kis surmó tátott száját is.,azám. :D
Jaj,Istenem,idegileg – idegileg tönkretettek ezek a buta suttyó népek.:D
Buták,emberek,a szívem szakadt meg értük…..

Érdekes utazás egy foszlásnak indult hulla társaságában. A tanulatlan, beszűkült, együgyű emberek minden sztereotípiájával rendelkeznek a szereplők, főleg az apa. Mégis megindító, érdekes és elgondolkodtató volt a történet. A szereplők által előadott cselekmény pedig zseniális volt. Eleinte kuszának tűnt, de amikor belejön az ember a különböző nézőpontok gyors egymás utáni cserélődésébe, utána nagyon magával ragadóvá válik a stílus.

Nehéz szülés volt, de ez nem a könyv hibája. Amolyan biztonsági tartalék volt a mérete miatt (ha éppen kifogynék az aktuális olvasnivalóból, akkor még mindig ott van ez a táskában), de így sokszor nehezen tudtam visszarázódni a történetbe -és ezt a különféle nézőpontok sem könnyítették meg (persze a nézőpontozást meg alapból csípem, úgyhogy nem zavart, de azért néha elkelt volna egy „Ki-Kicsoda?”).
Szóval a könyv jó: erős hangulat és emberi drámák néha olyan rövidke fejezetekbe sűrítve, hogy az ember mire elmerülne bennük, már véget is értek.

Ismét egy élvezetes és nagy hatású Faulkner-féle kirakó, ahol az olvasó becsatlakozik útitársnak a családhoz, hogy elejtett mondataikból megismerje titkaikat, és a végére összeálljon a közel sem idilli összkép.

Míg fekszik kiterítve Addie Bundren lassan napvilágra kerülnek az addig eltitkolt, elhallgatott dolgok. S az ígéret beváltása sem hozza egymáshoz közel a család tagjait, sőt egyre inkább meglátszanak a különbségek.
A hang és téboly után nem volt meglepő, hogy itt is különböző szereplők szemével látjuk a történéseket, de továbbra is szokatlan maradt ezek olvasása. Legtöbbjük egy fajta belső, vívódó monológ. S nagyon résen kell lenni, figyelni a sorokat, mert így kerekedik ki a teljes történet.
Nehéz olvasmány ez is.

Eleinte nem tetszett a könyv, de ahogy haladtam előre a történetben és megismertem a szereplőket, úgy ragadott magával a történet. Aki elkezdi és úgy ítéli meg, hogy túl nehéz olvasmány és hirtelen nem tudja, hogy ki kivel van, azoknak csak annyit mondanék, hogy ki fog derülni és majd megszokják ezt a stílust. Szóval kitartás :)
Nem is szaporítanám tovább a szót, mások elég jól jellemezték ezt a könyvet, nem ismételném őket.