Faulkner regénye tíznapnyi jelen, ugyanakkor e tíz napra nehezedő ólomsúlyú múlt: gyilkosságok, fajgyűlölet, erőszak és kiszolgáltatottság megrázó históriája. Fájdalmas történet a Mississippi vidékéről, „az elátkozott Délről”.
A regény Lena Grove, az egészséges gondolkodású, egyszerű parasztlány utazásának történetét mondja el, aki terhességének utolsó heteiben törhetetlen elszántsággal útra kel, hogy felkutassa születendő gyermeke apját. Az ő tekintetén át tárul elénk a Mississippi menti világ: ültetvényes arisztokraták és „szegény fehérek”, néger rabszolgák és félvér felszabadultak, bigott papok, ravasz kereskedők, korrupt bírák és kegyetlen gengszterek népes serege, akiket kegyetlen, rideg törvények irányítanak. Ez a világ töri össze Lena Grove hőn remélt boldogságát, és ez szabja meg újszülött gyermekének sorsát is.
A Megszületik augusztusban 1932-ben jelent meg, az irodalomtörténet Faulkner egyik legjobb regényeként tartja számon.
Megszületik augusztusban 34 csillagozás
Augusztus fénye címmel is megjelent.
Eredeti megjelenés éve: 1932
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion · Fehér Holló Könyvek Magvető · Magvető Remekírók
Enciklopédia 1
Kedvencelte 7
Most olvassa 2
Várólistára tette 53
Kívánságlistára tette 20
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Faulkner az amerikai Dél Tar Sándorja.
Mondom ezt úgy, hogy még nem olvastam Tart – valamint Faulknertől ez az első könyvem –, de az érzékletes vélemények és a közös hajdúsági attribútumok miatt el tudom helyezni a könyves galaxisomban.
Ez nem a fehér oszlopos-verandás, uborkás-szendvicses, napernyős-udvarias, kellemetes kis déli regény, hanem az emberi nyomorúság regénye. A kilátástalanság úgy telepszik az emberek életére, mint az országútról felszálló por, felgyűlik a tüdejükben és gyűlöletként lélegzik ki a körülöttük lévőkre. Mindenki a belső, privát poklában vergődik, amit kiterjesztenek másokra is – meg sem fordul a fejükben, meg sem fordulhat, mert hiányzik az ehhez szükséges késztetés belőlük, hogy korrigálják a saját, örökölt hibáikat és ezáltal egy viszonylagos egyensúlyt teremtsenek. Általában azt vesszük természetesnek, amiben felnövünk.
A másik, ezzel összefüggő fájó pont a kommunikáció teljes hiánya. Meg a kezdeményezőkészségé. Meg minden pozitív tulajdonságé, ami képes lenne legalább a kényelmes (=boldog, de ez olyan kommersz) élet illúzióját megteremteni. Ezek a szereplők egy kitaposott vájatban haladnak, mint az igavonó barmok, úgy cipelik a gondjaikat és az életüket a nyakukban, mint azok a jármot. Nem néznek se jobbra, se balra, csak nyögve mennek előre. Néha reflexből felbőgnek, majd ismét a földre szegezik a tekintetüket.
Nem volt jó érzés olvasni. Tulajdonképpen rohadt dühös voltam a szereplőkre, és a kedves szerint az a hév, amivel a szereplőket ostoroztam, pont azt mutatja, hogy ez egy jó könyv – szerintem az a fajta olvasmányélmény lesz, ami a jövőből visszatekintve jóvá kristályosodik – amolyan lélek-kirohasztósan, megrág-és kiköp módon jóvá.
A stílus nagyban felelős ezért az érzésért. Az első, ami eszembe jut, az, hogy „ragacsos”; sűrű, fullasztó, mintha a 40 fokban párolgó beton-és embertömegben próbálnánk levegőt venni. A szöveg itt nem indázik, mert már annyira összefonódott, hogy áthatolhatatlan dzsungelt alkot. Ha regényszinten nem is tudom szeretni, azt, hogy szövegszinten mesterien van megszerkesztve ez a könyv, csodálom.


Fülledt, poros, forró, piszkos, ragacsos, erőszakos, nyomasztó… Ilyen gondolataim voltak olvasás közben. Néha gyűlöltem, néha elborzadtam, de végig imádtam.
Érdekes az író történetmesélési stílusa, ahogyan ugrál a szereplők és az idősíkok között. Így sosem vált unalmassá, mert legkésőbb a fejezet végére mindig kiderül, hogy az adott történet hogyan kapcsolódik a többi eseményhez.
Remek könyv, bár az utolsó 20 oldalban volt, amit kihagytam volna, de még így is erősen 'kedvenc könyv' kategóriás.


Meglepetés volt ez a könyv, mert a leárazott könyvek között böngésztem a neten, amikor rátaláltam. Igaz kicsit ránéztem a moly-ra is, hogy mit lehet tudni róla, mielőtt megvettem, de így is kétesélyes volt a dolog.
Nekem nagyon tetszett! Végig lekötött – bár a kerettörténetbe ágyazva inkább a főbb szereplők történeteinek kibontása a könyv. Csak a végén vettem észre, hogy nem azoknak a története, akire számítottam a fülszöveg alapján, de hiányérzetem mégsem maradt utána.
Volt viszont néhány szívszorongató jelenet benne – az egyiknél nem sok híja volt, hogy elsírjam magam (a metrón!!!).
Aztán pedig az utolsó meglepetés: az összes, szerintem is moly-ra kívánkozó idézetet mások is érdekesnek találták. :)


Kísértő múlt és nem mindennapi narráció. Kedvelem az ilyesmit, az a helyzet.


tudom, hogy klasszikus, de nekem csak egy két dolog maradt meg az emlékezetemben: az izzadság és a fülledt levegő. Valószínű újraolvasom majd egy későbbi időpontban, amikor kész leszek a befogadására.


Briliáns meglátások vannak benne, de egyébként az egészet reménytelenség és kilátástalanság hatja át. Tényleg muszáj ennyire?
Népszerű idézetek




[…] a jóságért éppúgy kell fizetni, mint a gonoszságért. A költséget meg kell fizetni. És éppen a jók azok, akik benyújtáskor képtelenek megtagadni a fizetést. Azért nem tudják megtagadni, mert úgy sincs rá mód, hogy kényszerítsék őket a fizetésre. Olyan ez, mint amikor egy becsületes ember leült kártyázni. A rosszak nem fizetnek: ezért nem is várják el tőlük, hogy fizessenek. A jók azonban nem tudják ezt megtenni. A jóságért talán hosszabb ideig kell törleszteni, mint a gonoszságért.




Csak azt gondolta csendesen: „Ez tehát a szerelem. Értem. Erről is téves elképzeléseim voltak" – s mint azelőtt, most is arra gondolt, amire még nemegyszer gondol majd, s amire a férfiak már előtte is gondoltak: a legmélyértelműbb könyv is hamisnak bizonyul, mihelyt a való életre alkalmazzák.
[…] „Talán igazuk volt az embereknek, hogy könyveket írtak a szerelemről -gondolta magában csendesen. – A szerelem talán nem is tudna máshol élni." […]




Úgy látszik, a férfiember mindent elvisel. Még azt is, hogy van egy-két dolog, ami felülmúlja erejét. Még azon is úrrá tud lenni, hogy sírva ne fakadjon, és össze ne essék, holott csak erre vágyik. Még azt is meg tudja állni, hogy ne nézzen vissza, jóllehet tisztában van vele, hogy akár visszapillant, akár nem, mit sem könnyít rajta.
383. oldal, 18.




Azt mondják, a gyakorlott hazug ért leginkább a megtévesztéshez. Pedig a gyakorlott, megrögzött hazudozó többnyire csak önmagát téveszti meg; legkönnyebben annak hazugsága talál hitelre, aki egész életében igazmondó volt.
77-78. oldal, 4.
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! 94% ·
Összehasonlítás - Truman Capote: Hidegvérrel 90% ·
Összehasonlítás - Flannery O'Connor: „…és erőszakosak ragadják azt magukhoz” ·
Összehasonlítás - Cormac McCarthy: Vad lovak 90% ·
Összehasonlítás - Carson McCullers: Egy aranyszem tükrében 83% ·
Összehasonlítás - Truman Capote: Más hangok, más szobák / A fűhárfa / Hidegvérrel 88% ·
Összehasonlítás - Erskine Caldwell: Tobacco Road – Dohányföldek ·
Összehasonlítás - Cormac McCarthy: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen 85% ·
Összehasonlítás - Carson McCullers: Magányos vadász a szív 86% ·
Összehasonlítás - Richard Wright: Meghajszolt vad ·
Összehasonlítás