A ​hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve 38 csillagozás

William Faulkner: A hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve

William ​Faulkner (1897–1962) az amerikai Dél krónikása, a klasszikus nagyepika századunkban szinte egyedülálló mestere. Húsz regényének, öt novelláskötetének legtöbbje összetartozik, együtt adja ki a képzelet alkotta Yoknapatawpha megye történetét. Ebben a csaknem százötven évet átfogó színjátékban „az ősrégi, egyetemes igazságok, az együttérzés és önfeláldozás, a szerelem és becsület, a szánalom és büszkeség” nagy emberi témái bontakoznak ki előttünk tragikus sorsok tükrében, a létezés alaptörvényeit megvilágítva.
Ez a két regény a faulkneri életmű két mesterműve. Az 1929-ben megjelent A hang és téboly az átokverte Compson család históriája, amelyben az író végleges ellentéteket markol össze: durva komikumot és emelkedett hősiességet, bűnt és bűnhődést, múltat és jelent, fehéret és feketéket. Négyen mondják el ugyanazt a mesét, s előadásukban együtt szólal meg az emberi önkifejezés két lehetősége: „a hang”, vagyis az értelmetlen fájdalom történelem előtti üvöltése, és a… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa

>!
Európa, Budapest, 1976
466 oldal · ISBN: 9630703408 · Fordította: Géher István, Göncz Árpád

Kedvencelte 5

Most olvassa 6

Várólistára tette 39

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
William Faulkner: A hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve

Azt hiszem, az állítás, miszerint Faulkner lassú, nem pontosan fedi a valóságot. Sokkal inkább egy helyben jár – de azt időnként elképesztő tempóval teszi. Yoknapatawpha megye és egyáltalán: a faulkner-i életmű sok szempontból mocsárra emlékeztet – bele lehet süppedni az önmagukba visszatérő időhurkok és kétértelműen előadott történések bugyborékoló masszájába, és szerencsések vagyunk, ha csupán a csizmánkat veszítjük el, nem pedig a józan eszünket, ahogy az például egyes Faulkner-szereplőkkel megesik. Egyrészről tehát mocsár, másrészről pedig egy olyan LEGO-készlet, amiből az összeszerelési útmutatót elsikkasztották a gyerekek, apa pedig ott ül a padlón, és a megpróbál a szétszórt elemekből (nevekből*, hazugságokból, tévképzetekből, belső monológokból, satöbbikből) összeeszkábálni valamit, ami koherens elbeszélésnek nevezhető. Ilyen értelemben a Faulkner írások legjava** amolyan csináld magad szövegnek tekinthető, ahol az író rendelkezésünkre bocsátja ugyan a mondatokat, de regényt nekünk kell építeni belőlük. Ami izzadságos munka, afféle irodalmi gyapotszedés. Ezeknél a műveknél kevés dolog mutat rá egyértelműbben, hogy az olvasói élvezet komplex valami, és nem fedhető le azzal a szimpla kifejezéssel, hogy „szórakozás” – de hát pont ez a jó benne, már ha jó, és már akinek jó: a pillanat, amikor apa helyére rakta az összes elemet, a padlószőnyegen pedig ott tornyosul LEGO-város tűzoltósága. Vagy egy LEGO-városháza. Vagy valami, amiről még apa se döntötte el, hogy mi.

* Nevekről jut eszembe: A hang és téboly-ban a nagy déli mókamester még azt a sportszerűtlenséget is megengedi magának, hogy az egyik Compson fiút és annak unokahúgát (spoiler) is Quentin-nek nevezi. Ha esetleg az olvasó még nem lenne amúgy is totálisan megkavarodva.
** Merthogy a Faulkner-életműnek van nem legjava is – például A szentély-t én magam kifejezetten erőtlen szövegnek érzem. Azonban mégsem gyengíti az írói univerzum egészét – valahogy annyira erős, annyira brutális alkotmány az egész, hogy még a gyengébb részleteket is elbírja.

18 hozzászólás
eme P>!
William Faulkner: A hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve

Rosszul időzítettem az olvasást. Faulknert nem lehet fáradtan, le-lecsukódó szemmel olvasni. Sőt, túl lassan sem lehet haladni vele, mert könnyen széthullnak a nehezen összeszedett szálak. Minden mondatánál ébernek kell lenni az embernek, koncentrálni, gondolkodni, dolgozni a szöveggel.
Bár maga a cselekmény egyik regény esetében sem különösebben figyelemfelkeltő, a stílus annál inkább. Töredezettség, párhuzamos szólamok jellemzik, összemosódó mondatok, párbeszédek, idősíkok. Főként az első regényben (A hang és a téboly) néha nehéz eldönteni kinek a hangján szólal meg az elbeszélő, vagy épp kiről beszél. Ebben a szándékosan talányossá szaggatott szövegben nem lehet egy pillanatra sem lazítani, és még így sem lehet biztos az ember benne, hogy mindent megértett…*
Amúgy a hang is és a téboly is az amerikai Dél hangja és tébolya. Az első regényben egy jómódúbb, a másodikban egy sokkal szegényebb család történetének epizódjaiból megismerve, számos bibliai utalással teleszőve.
A hang és a téboly Compson családjának nyomasztó, sötét világa fölött a hanyatlás súlyos árnya lebeg. Alakjai beteg és beteges, életképtelen figurák, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, egymással, magával az élettel. Kiveszett belőlük szinte minden emberi. A család múltja, dicsősége, a berögzült szokások, előítéletek éltetik csak még ideig-óráig őket, meg persze Dilsey és családja, a színesbőrü cselédek. Nem is annyira kötelességtudatból, mint inkább emberségből. Gesztusaik tele vannak törődéssel, megértéssel, türelemmel, valami ösztönös természetességgel, ami a Compsonokból többnyire rég kihalt. Az értelmi fogyatékos Maury/Benjy-hez való viszonyulás úgy a család, mint a cselédek részéről, mindennél többet mond. Az, ahogy az anya átnevezi a „problémát”**, ahogy az egész család lecseréli az artikulálatlan üvöltést, mint kiderül teljesen fölöslegesen és értelmetlenül, a jó hangzású Harvardra. Aztán lassan minden darabjaira hull – psziché, elme, óra, család, becsület, hit, anyagi helyzet –, akár a narráció.

A Míg fekszem kiterítve elbeszélése egy árnyalattal könnyebben követhető, bár itt is hangok, nézőpontok sokaságából kell összeszerkeszteni az olvasónak a történetet, a karaktereket. Az előbbi regényben csak helyenként megjelenő komikum itt sokkal erőteljesebb, sőt groteszk és abszurd elemekkel párosul. A halott anya koporsójával az ősök nyughelye felé vonuló Bundren család tragikomikus-nyomorúságos útja egy igazi odüsszeia, de inkább bibliai vándorlás vízen és tűzön át, megpróbáltatások, bűnök és bűnhődések sorozatával. A regény tele van bibliai utalásokkal, idézetekkel, több szereplő is rendelkezik krisztusi attribútumokkal (az anyát például többször halnak nevezik, Cash koporsót farag…), ahogy A hang és a tébolyban is.

El kellene olvasni valamikor még egyszer, és persze nem ártana a Biblia sokkal részletesebb ismeret sem. Akkor talán igazi csemege is válhatna belőle.

* A hang és a téboly függelékére nem véletlenül volt szükség, de Faulkner itt is ravaszul bánt el az olvasóval. Igaz, hogy bizonyos dolgokat tisztázott, mégis folytatta a regényben megkezdett játékot, olyannyira, hogy bennem például fel sem merült, hogy esetleg ne a regény szerves részeként olvassam ezt az utólag hozzátoldott részt.
** Maury Benjáminná való átkeresztelése érdekes asszociációkat eredményez – elég, ha a bibliai Benjáminra és a családban elfoglalt helyére gondolunk, vagy a Benjámin szó szerinti jelentésére: a Dél fia (persze, hogy a gugli segített). A Bibliában Benjámin születése egyben anyja halálát is jelentette, Faulknernél az anya hipochondriája, betegségének, közelgő halálának állandó emlegetése erre is utalhat stb. Ráadásul Benjy 33 éves… Szenvedésében, feláldozásában, bűnbakként való kezelésében alakja Krisztusra utal. Persze a különbségek egyértelműek, és fontos jelentőséggel bírnak.

kvzs P>!
William Faulkner: A hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve

A hang és téboly
Háromszáz oldal, ami alatt nem történik semmi, vagyis az eddig történt semmi folytatódik. Háromszáz sűrű, hipnotikus szöveggel tele oldal, amit az ember elborzadva és lenyűgözve olvas. Amit nem lehet megérteni, mert a logikus gondolatoktól az összes szál messze szalad. Megérezni viszont meg kell, és kapaszkodni kell közben a való életbe, hogy ne szaladjon messzire az olvasó ezektől a szerencsétlen, keserű, magukat és egymást gyűlölő, elveszett emberektől, akik úgy csinálnak, mintha család lennének.
Nyomasztó és fárasztó olvasmány.

Míg fekszem kiterítve
Az önzőség határtalan, avagy hogyan áldozzuk fel az élőket egy halottért.
Érdekes volt figyelni, hogy a szereplők hogy állnak hozzá a családhoz, az abban betöltött szerepükhöz, és ehhez az őrült utazáshoz. Mintha mindegyik a saját, külön poklát járta volna be. A halott anya egyszerre lett egyre elvontabb és egyre valóságosabb. A végén már nem is őt akarták eltemetni, hanem az apa feloldozásával menekülni akartak a rájuk kényszerített helyzetből.
Sokszor nem tudtam, hogy a családtagokat sajnáljam, vagy haragudjak rájuk, megszeretni viszont egyiket sem lehet, ahogy a történetüket sem.

vargarockzsolt>!
William Faulkner: A hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve

Nem lettem rajongó.
A hang és a tébolyt elolvastam, a stílusa érdekes volt : néhol összefüggéstelen gondolatáramlások, egy értelmi fogyatékos, és egy erősen terhelt szereplő belső monológja. Tetszett, ahogy a regény végén – Faulkner jegyzetei alapján – közlik a szereplők élettörténeteinek összefoglalóit. A történet viszont érdektelen volt, és azt sem látom, hogy a 20. század eleji felbomlóban lévő amerikai rabszolgatartó társadalom dekadenciája milyen módon kapcsolódhatna a mai világhoz, ezért a második regényt kihagyom.

6 hozzászólás
Kovács_Heni>!
William Faulkner: A hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve

Maradjunk annyiban, hogy rossz időszakban kapott el a könyv és az első néhány oldal keszekuszasága után nem maradt türelmem kibogozni, mikor ki beszél és miről. Félmondatok, érthetetlen célzások, nagyon-nagyon sok szereplő zúdul ránk egyszerre mindkét kisregényből.

Karácsony körül kezdtem el a kötetet, aztán hetekre félreraktam, mert valami könyedebbre vágytam, a javarészét viszont néhány nap alatt letudtam. Őszintén szólva nem tudom, vajon türelmesebb időszakomban mennyit értettem volna a két kisregényből, a posztmodern semmiféle művészeti ágban nem az én műfajom.

tgorsy>!
William Faulkner: A hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve

Nem könnyű lányregény, de nagyon jó.
Ugyanazt az eseményt mondja el három testvér. Pontosabban nem elmondja, gondolja. Érdemes vele megküzdeni

3 hozzászólás
abcug IP>!
William Faulkner: A hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve

Faulkner egy zseni!
A „Míg fekszem kiterítve” az egyik legremekebb könyve, „A hang és a téboly” pedig az egyik legkomolyabb kísérlet a Joyce-féle gondolatfolyam-írásmód történettel való feltöltésére. Benjy szólama az elején nem kínál fogódzókat, nem könnyű elkapni a ritmust, s tartani még aztán Quentin fejezetén is – azután letisztul az elbeszélésmód. A „Míg fekszem…” lényegesen könnyebb olvasmány – keresztül Mississippi vadonján, de sohasem tudni kijutni az emberi vadonból. Rengeteg történet és érzelem és ember, burjánzó vadvidék – három számomra legremekebb könyve között van (melyek még: Megszületik augusztusban/Augusztus fénye, ill. Fiam, Absolom!). A maga korának déli emberét nagyon érzékletesen írja le – nem mellékesen összevethetőek pl. Móricz, vagy a Németh László novellák magyar parasztjaival (de nem muszáj!). Nagyon tetszik a cselekménybonyolítás, hogy egy tragikus alaphelyzetből egy csomó groteszk és abszurd szituáción át még sötétebb nagy történetet bont ki. A narratíva sem hétköznapi – dehát jó néha engedni az olvasóban bujkáló avantgárdnak! Mindkettőt ajánlani tudom, de ha „A hang…” eleje megállítani, a másik regénnyel még mindig meg lehet próbálkozni….

nopet>!
William Faulkner: A hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve

Faulkner elbeszélői stílusa levett a lábamról, ha csak a magasirodalmi kivitelezésen múlna a dolog, bekezdésenként min. háromszor újraolvastam volna a szöveget. Ugyanis a sajátos stílus és szerkezet természetesen nem adja könnyen magát: komoly koncentráció szükségeltetik a leírtak befogadásához, említenem sem kellene, hogy a fő mondandó a háttérben sejlik fel. És mivel az esztétikum mellett sajnos történet is van, ezért legszívesebben néha kivágtam volna az ablakon, s azt kívántam, bárcsak soha ne vettem volna a kezembe (mondjuk, a düh az egyik meghatározó érzelmi állapot a regények olvasása közben).
A címek nem árulnak zsákbamacskát, itt aztán téboly és borzalom csapódik a pofánkba, felmosórongyként leszünk használva. A szenny, a mocsok tapad, aztán szeretné az a felmosó, ha valami „tisztesebb” házba vették volna, ahol tisztaság van, épp csak megijesztik egy kis porcicával néhanapján, aztán azt gyorsan ki is csavarják belőle, és olyan, mint újkorában.

Az a fajta történetek ezek, melyek annyi borzalmat tartalmaznak, hogy a néha becsúszó humoros szituáción nevetve (ha egyáltalán), abban a bizonyos kínos, szájelhúzós-fejrázós állapotban találjuk magunkat.

Nem akarok sokat agyalni rajtuk.

A hang és a téboly: csapnivaló szülők és azok szerencsétlen leszármazottai (és így tovább), ahol talán az értelmi fogyatékos a legépeszűbb. Mintha olykor hatásvadászatot érzékeltem volna a történetben. Szánni való család, és minimális feloldást hozó személyzet. spoiler

Míg fekszem kiterítve: ják. Megint csak generációkon átívelő rothadás. Sorolom az ismét „kedves” szülők, „szerencsés” gyermekeinek nevét: Cash, Darl, Jewel, Dewey Dell (lány), és a kedvencem, Vardaman. Na, itt aztán a háttérben annyi minden van, hogy azt hámozd ki, apukám! Addie narrációja… Komolyan, borsózott a hátam.

Letehetetlen, remek regények, a kettő között nagyobb légvétel ajánlatos. spoiler

Borzalom.

libapásztor>!
William Faulkner: A hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve

Vannak könyvek amiket többször kell.. sőt még többször, lehetőleg egymásután, vagy mondjuk féléves kihagyással. Faulkner három regénye, amiket olvastam, ebbe a kategóriába tartoznak. Különösen A hang és téboly (és a Fiam Absolon! ).
A szerkesztés zseniális és furmányos, az első fejezet a massza megkavarása, hogy a továbbiakban (és az újraolvasásokban) legyen mit kibogozni. (Csak egy példa: a két Quentin ahogy az első fejezetben Benjy örült gondolataiban keveredik, térben, időben).
Nem lettem boldogabb az olvasás és újraolvasás folyamán, de gazdagabb igen

valdav>!
William Faulkner: A hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve

Most fejeztem be a két regényt, és olyan érzésem van, mintha Faulkner közben kandi-kamerán keresztül lesett volna, kaján vigyorral: „Na, még mindig azt gondolod, hogy olvasni öröm…?” Mindent bevet, hogy megváltoztassa véleményünket. Nem külön tárgyalom a két regényt, hanem mindkettőre érvényesek a következők:
– zavaros, követhetetlen események (tényleg téboly…)
– követhetetlen szereplőgárda; még ha van is segítség a szereplők felsorolásával, az átlagnál így is nehezebb követni a sztorit
– a szereplők egyikével sem lehet azonosulni, senkiről nem kapunk például külső leírást
– van, hogy fejezeteken át nem derül ki, hogy milyen nemű az illető (sőt, van, hogy két ellenkező nemű szereplőnek ugyanaz a neve)
– zavaros utalások, gondolattöredékek, emlékek, melyekből össze kéne rakni a cselekmény nagy részét
– gyakran egyik oldalról a másikra váltakozó stílusok, írásmód, mert több szereplő szemszögéből, belső monológjából áll össze a két mű
– ha mindez nem lenne elég, akkor jönnek a mindenféle központozás nélküli „mondatok”; van, hogy oldalakon keresztül nincsen semmi írásjel, csak szavak egymás után (de közben pl. párbeszéd is zajlik!)
– körítésnek szürkeség, szegénység, tudatlanság, őrület, érzelemmentesség (gyűlöleten, bosszúvágyon, beletörődésen kívül nem sok egyéb árnyalat jelenik meg); filmen csak fekete-fehérben tudnám elképzelni…
Oké, hogy így együtt mindez nagyon alternatív, meg újító, de az olvasó dolgát nem teszi könnyűvé, az biztos. (Nyilván nem is ez a célja…) A három csillag a néhol „kitisztuló”, és olyankor izgalmas történetnek, az egyedi hangulatnak és a fanyar-groteszk humornak jár…


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Mondtam én Addie-nek, hogy nem hoz szerencsét, ha az útszélen lakik az ember, amikor ide jött nekem, ő meg csak azt mondja rá, amit egy asszony tud mondani, hogy – Kelj fel akkor, s menjél. – De én megmondtam neki, hogy nem hoz ez szerencsét, mert az Úristen az utat utazni teremtette: máskülönben mért fektette vón le hosszant a fődre. Mert ha az Úristen arra szán valamit, hogy szüntelen mozogjék, azt hosszantformán teremti, ilyen az út, ilyen a ló, a szekér, míg ellenben ha arra szán valamit, hogy egy helyben álljék, azt fel-le-formán teremti, ilyen a fa, ilyen az ember.

319. oldal, Míg fekszem kiterítve

9 hozzászólás
eme P>!

Rádöbbentem, a nigger nem személy, hanem magatartásforma, valamiféle fonák visszatükröződése a fehérekének, akik között él.

82. oldal

Zsu81>!

Emlékszem, fiatal koromban azt hittem, hogy a halál testi valóság; most már tudom, hogy pusztán csak az elme játéka – csupán a gyászolók elméjében játszódik. A nihilisták azt mondják, hogy ez a vég, a fundamentalisták, hogy a kezdet; pedig igazában annyi az egész, mintha egy bérlő vagy család egyszer csak kiköltözne egy lakásból vagy egy városból.

324. oldal

valdav>!

Két ember kell hozzá, hogy megcsinálja az embert, de ahhoz, hogy meghaljon, már csak egy ember kell. Így lesz vége a világnak.

Míg fekszem kiterítve

sophie P>!

(…), ágaskodnak, horkantanak, a lábukkal hangosan kapálják a földet; azér hangosan, mert esni fog és a levegő mán üres az esőnek.

331. oldal - Míg fekszem kiterítve - Vardaman

Cneajna>!

…hallottam az órát. Nagyapáé volt, s mikor Apa nekem adta, azt mondta, Quentin, megajándékozlak minden vágy és remény mauzóleumával.

73. oldal

Cneajna>!

Futott a tükörben mikor én még nem is tudtam hogy mit hallok. S milyen gyorsan uszályát karjára kapva futott ki a tükörből mint egy felhő hosszan elnyúlva kavargott a fátyla a cipője sarka kopogott a másik kezével meg a ruháját markolta a vállán úgy futott ki a tükörből és rózsaillat volt elfúló rózsaillat az Éden után. Már kívül is volt a verandán nem hallottam a sarkát és a holdfényben mint egy felhő úszott a fátyol árnyéka át a gyepen bele az üvöltésbe.

77. oldal

Szuszusz>!

Az a baj ezzel a vidékkel: minden, az idő, a vihar, minden, minden túl soká késlekedik. Akár a folyónk, a földünk: átláthatatlan, lassú, erőszakos; ilyenné formálja, ilyennek teremti az ember életét is, önnön engesztelhetetlen és tűnődő képére.

325. oldal (Míg fekszem kiterítve)

Cneajna>!

Átmásztunk a kerítésen, a disznók röfögtek és szuszogtak. Biztos szomorúak, mert az egyiket ma megölik, mondta Caddy.

12. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Kathryn Stockett: A Segítség
Donna Tartt: A kis barát
Flannery O'Connor: „…és erőszakosak ragadják azt magukhoz”
Erskine Caldwell: Tobacco Road – Dohányföldek
Carson McCullers: Magányos vadász a szív
Erskine Caldwell: Isten földecskéje
Erskine Caldwell: Tobacco Road – A semmi közepén
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Anne Rice: Interjú a vámpírral