A ​hang és a téboly 111 csillagozás

William Faulkner: A hang és a téboly William Faulkner: A hang és a téboly William Faulkner: A hang és a téboly

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​kísérlet: Faulkner legnagyobb, méltán leghíresebb regénye. A történet: a faulkneri legendakör legteljesebb összegzése. Egy átokvert család, mint „az elátkozott Dél” megtestesítője – ismerős képlet, ám a Compsonok históriája jóval szövevényesebb, semhogy mindenestül beleférne. Sorstragédia, mint az Atreidáké. S mint minden tragédia, mondataiban – áradó és meg-megbicsakló, darabokra töredező és oldalak, évtizedek távolából is egymást kereső, eltéphetetlenül összetartozó mondataiban – roppant ellentéteket markol össze: durva komikumot és nemes heroizmust, bűnt és bűnhődést, jót és rosszat, feketéket és fehéreket. Tragikus költészet ez, szemléletében, szerkesztésmódjában és stílusában egyaránt. És tragikus filozófia, melyben egyszerre szólal meg az emberi önkifejezés két végletesen távoli lehetősége: „a hang” – az értelmetlen iszonyat történelem előtti üvöltése, és „a téboly” – a túlhajszolt értelem, a betegesen érzékeny huszadik századi tudat önmagát tagadó-bizonygató vitája. Négy… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1929

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2002
318 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635474814 · Fordította: Göncz Árpád
>!
Kriterion, Kolozsvár, 1976
478 oldal · keménytáblás · Fordította: Göncz Árpád, Geher István
>!
Európa, Budapest, 1970
334 oldal · keménytáblás · Fordította: Göncz Árpád

Enciklopédia 1


Kedvencelte 8

Most olvassa 19

Várólistára tette 191

Kívánságlistára tette 98


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth I>!
William Faulkner: A hang és a téboly

Különös ízt ad ennek a regénynek, hogy Faulkner – mint mindig – most is a régi déli társadalom, a felbomlóban lévő helyi dzsentriség sorsáról ír egy maga korában talán még modernnek és jövőbe mutatónak tűnő formátumban (igaz ez persze akkor, ha a tudatfolyam írásmódnak tulajdonítunk valamiféle korszerűséget). Tény azonban, hogy technikailag Faulkner sokkal jobban hasonlít a szememben az őt tíz-húsz évvel követő írókra, netán magára Doctorowra, mint saját kortársaira. Pedig a múlt, a középpontba állított emberek és családok gyökérzete talán neki a legfontosabb.
Mindez a modern hangvétel nem könnyíti meg az olvasó dolgát: tudatfolyamos szöveget olvasni élvezet, az irodalmi utazás egy új dimenziója lehet a befogadó számára, ugyanakkor egy regény cselekményét, kronológiáját és az események ok-okozati viszonyait kihámozni belőle nehéz feladat, és erre remek példa az egyébként a szerző által is minden oldalról plusz információkkal megtoldott A hang és a téboly. Kérdés persze megint, hogy kell-e nekünk egyáltalán értenünk a cselekményt a maga linearitásában ahhoz, hogy Faulkner elérje a kívánt hatást…

A regény négy nagy fejezetéből kettő tulajdonképpen gyilkos módon mintha csak az olvasó összezavarását és katonai kiképzőként az új módihoz való szigorú hozzászoktatását szolgálná. Az első elbeszélő egy szellemi fogyatékos személy, szemén keresztül a világot térben talán nem egészen, de időben abszolút darabokra hullott szilánkokként látjuk viszont. Faulkner ugyan kísérletezik a különböző síkok szétválasztásával dőlt szedéssel (illetve eredetileg különböző színű tintával írta az eltérő jelentőségű és idősíkban játszódó részleteket), de nem igazán ér célt. Szerkesztői szempontból rémálom lehet szembesülni azzal, hogy miközben az első oldalakon komplett kronologikus táblázatot kapunk a cselekmény szempontjából meghatározó előzményekkel, illetve a komplett és irányadó családfával, az eseményeknek helyet adó 1928-as napon mintha senki nem lenne annyi idős, amennyinek kellene – és az sem halott, akinek legjobb tudásunk szerint már annak kellene lennie…
Benjy fejezete ugyanakkor érzésem szerint akár a kötetről leválasztva is képes lenne elműködni, ugyanis remekül kifejezi a bomlott elméjű főalak számára a valóságból lecsapódó részleteket, és az általa jelképezett általános állapot egy rétegét. A Compson család jelenének egy zavart, eldugott tébolydáját, ami tele van a múlt csillogó és vonzó szilánkjaival, a jelen frusztrációival és a jövő nyomasztó bizonytalanságaival. Mindez meggátolja őket abban, hogy így vagy úgy, de előre nézhessenek – off.
Quentin második fejezete, benne a kiérlelt tudatfolyam írásmóddal már nem tartalmazza ezt az őrült felhangot, de éppen a narratíva átalakulása miatt még mindig kvázi-rejtélyes, az olvasó számára nehezebben befogadható epizód marad, élvezeti értéke továbbra is másban rejlik, mint egy hagyományos regény esetében. Az ezután következő két fejezet viszont már a faulkneri normáknak megfelelő formában és stílusban került előadásra – mondhatni, eddigre már a szerző felépítette számunkra a Compsonok pszichés várkastélyát, amire felhúzhatja a nyilvánvaló cselekmény szakaszait. Ekkor már sokkal többet tudunk róluk, mint azt a puszta tényekből kikövetkeztethetnénk, és ennek fényében ítéljük meg az eseményeket – mindezzel együtt, a szöveg íze itt érdekes módon nekem nem volt annyira , mint a korábbi Faulkner-olvasásaim esetében.
A regény végére utólag betoldott jegyzet talán arról árulkodik, hogy maga a szerző sem volt biztos benne, hogy írása ebben a formában eléri a megfelelő hatást. Sőt, már eleve az furcsa, hogy az első oldalakon a megértést és a feldolgozást segítő adalékokat ad közre – ez nem okvetlen helyes megfigyelés, de érzésem szerint Faulknert is elbizonytalanította választott stílusa, és tetszetős, hogy magán a konkrét szövegen ez nem, inkább csak a körítésen csapódik le. Nem gondolom azonban, hogy a megadott plusz információk feleslegesek, nélkülük az olvasó bizony bajban lenne, és a mű világában forgolódó író erre végső soron helyesen érzett rá. Ámbár az első fejezet ellentmondásai miatt még így is sokszor fogjuk értetlenül csóválni a fejünket…

A hang és a téboly objektív szempontból nézve nagyszerű regény: írástechnika tekintetében lenyűgözően összetett és kigondolt, mondanivalójában esszenciája a faulkneri nagy egésznek, és a maga korában minden bizonnyal sokkolóan erőteljes hatást gyakorolhatott az első olvasókra. Ránk valószínűleg nem fog, főleg akkor, ha már találkoztunk tudatfolyamos módszerrel írt művekkel – látatlanban sem gondolom, hogy ilyen téren például az Ulysses fölé tudna nőni, de a későbbi generációkból (saját tapasztalataim, emlékeim alapján) Salinger vagy Doctorow például még bátrabban nyúlt ehhez az eszközhöz, de legalábbis emlékezetesebbek maradtak ilyen irányú próbálkozásaik.
Izgalmas és érdekes regény, nem nagyon lehet elvitatni jelentőségét és elismertségét.

>!
Európa, Budapest, 1970
334 oldal · keménytáblás · Fordította: Göncz Árpád
2 hozzászólás
SteelCurtain>!
William Faulkner: A hang és a téboly

Vigyázat!
Fakírok, fogyókúrázók és kényszeres táplálkozók hagyják ki az értékelés első felét, mert nyomokban ételrecepteket tartalmazhat!
Mert írva vagyon a Nagy Moly Szakácskönyvben:
A verzió:
Végy egy marha nagy cubákot. Az sem baj, ha disznó. Ha rosszul mennek a dolgaid, hurcold magaddal egy napig, hogy 24 óráig a hús is pácban legyen. Ejtsd bele a sóba, majd ha felpaprikáztad magad, borsozd meg erősen. Hajítsd némi zsiradékkal egy tepsibe és pörköld alá a pokol tüzét. Sülés közben temesd fokhagyma alá. Ha színe vetekszik a szénével, tálald és hívd a tűzoltókat.
B verzió:
Végy egy zsíros cubákot. Flexxel vagy láncfűrésszel szeleteld fel. Művészi hajlamúak konyhakéssel is próbálkozhatnak. Sérüléseid ellátása után fogj egy kalapácsot, a húsokat terítsd szét a fertőtlenített konyhakövön. Engedd szabadjára vandál ösztöneidet és verd rojtosra a hússzeleteket. Utána lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgasd. Haladók ezt három fázisban is végezhetik. A felismerhetetlenségig álcázott hússzeleteket forró olajban addig süsd, míg meg nem erősödik benned a gyanú, hogy ma nem lesz ebéd.
C verzió:
Végy egy rágós cubákot. Aprítsd kockára. Mértanból bukottak forduljanak Rubik Ernőhöz! Miután sikerült változatos geometriai alakzatokkal benépesíteni a konyhaasztalt, kerítsünk egy lábast. Kivételesen ne a kutya elöl csórjuk el. Olvasszunk benne zsírjára egy tenyérnyi szalonnát. Kísérletezők előtte apró kockákra darabolhatják. [Nem a lábast!] Hintsünk bele háromféle paprikát; erőset, még erősebbet, és a legerősebbet. Szórjuk bele a húst és visszafogottan fűszerezzük. A cukrot és fahéjat például fájó szívvel el is hagyhatjuk. Öntsünk bele egy pohár vizet és néha megkavarva főzzük. A pohár választása egyéni ízléstől függően lehet kétliteres söröskorsótól a kétcentes pohárig akármi. Ha fogytán a sörünk, megkóstolunk két húskockát. Ha az egyik nyers, a másik meg égett, akkor a főzést befejezettnek nyilváníthatjuk, mert bízvást feltételezhetjük, hogy lesz majd benne köztes állapotú is.
D verzió:
Fagyassz le egy cubákot. Mérőszalaggal és filctollal szerkessz rá egy négyzethálót, majd kalapáccsal és vésővel faragj belőle kockákat. Légy büszke önmagadra, mert te vagy a konyha Leonardoja! Hagyd kiolvadni, majd hajigáld egy kondér vízbe némi krumplival és zöldségfélével. Fűszerezd, de vigyázz, mert konzervatív szakácsok szerint a mazsola nem univerzálisan felhasználható segédanyag. A paprikát semmilyen formájában ne sajnáld, ellenben takarékoskodj a fűfélékkel.. A tűzhelyet kapcsold a legmagasabb fokozatba, s addigi fáradalmaid kipihenése végett feküdj le aludni. Ha a másnapi ébredéskor a hús alatt még van lé, akkor kész a leves. Előrelátóak már korábban szabadságot kérnek a következő napi gyomormosásra.
Ha valaki ebből arra a téves következtetésre jut, hogy ez egy vidám könyv, az kb. akkora baklövést követ el, mintha hinne egy politikusnak, a Béke Nobel-díjra javasolná az Iszlám Államot, vagy a következő világbajnokot tisztelné a magyar labdarugdaló válogatottban. Ez a kiadós cubák, – a Compson család – ugyanis egy múltba révedő déli család története a négy Compson gyerek különböző szemszögéből. Különösen üdvös olvasmány ez egy olyan országban, ahol folyton megvan a szándék az idő kerekének visszatekerésére és az összes fékek behúzása mellett a múltban való lehorgonyzásra. A Compsonok is makacs horgonyzók. A múlt ködébe vész a valaha volt, – vagy csak a legendákban létező? – jólét. Nincs már birtok, nincs már vagyon, csak a látszat, a nagy ház, a kötelező néger cselédekkel, akik ugyan már nem rabszolgák, de azért szokványos tartozékai egy déli úriember háztartásának. Egy úriember nem dolgozik, egy szalmaszálat sem tesz keresztbe, fontosabb tennivalói vannak; lopnia kell a napot és zugivásra is időt kell szakítania, míg a ház asszonyának is csupán napi huszonnégy órája van a gyengélkedésre.
Csak véletlen, de a közelmúltban két remek regényben is találkoztam már ezzel a kihalásra ítélt déli embertípussal. Richard Bradford: Lángoló hajnali ég és Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! egyaránt epizódszerepben, s nem túl hízelgően ábrázolja a semmittevést hivatásszerűen űző déli úriembereket. Faulknernél főszerepet kapnak, de ez sem teszi rokonszenvesebbé őket. Nézeteik, megnyilvánulásaik egyaránt anakronisztikusak. Egyedül Jason, éppen a legellenszenvesebb Compton fiú az, aki igyekszik lépést tartani a korral. Állást vállal és megpróbál tőkét fölhalmozni. A módszereit most ne kritizáljuk, mert a sikeresek tündérmesét kanyarítanak meggazdagodásuk története köré, míg a vesztesek ugyanazokkal a módszerekkel nemcsak vagyonukat veszíthetik el. Be kell látni, hogy néha éppen a legvisszataszítóbb képviseli a fejlődést. A többiek csak a tragédia különféle aspektusait képviselik. A lényegesen izgalmasabbnak ígérkező fekete szolgák iskolázatlanságuk és babonáik ellenére sokkal életrevalóbbnak tűnnek, mint a saját gyökereikből kigabalyodni képtelen Compsonok.
Az irodalom mesterszakácsa, Faulkner pazar négyfogásos regényt kanyarított a látszólag ínycsiklandozó, ám belülről már korántsem olyan bizalomgerjesztő Compson cubákból. Hölgyek, urak asztalhoz! Lehet olvasni!

4 hozzászólás
mbazsa P>!
William Faulkner: A hang és a téboly

Klasszikusokról mindig nehéz írni, mert már mindent megírtak róluk. Itt akár abba is hagyhatnám, de nem teszem.

Sokáig kerülgettük egymást a könyvvel, vagy is inkább én ódzkodtam tőle. Már régóta porosodott a könyvespolcon, és szemeztünk egymással, mígnem nagy levegőt vettem, és végre rávettem magamat, hogy elolvassam. Utólag nem bántam meg, sőt. Számomra mindig is izgalmasak voltak azok a regények, amelyekben több narrátor elbeszéléséből rajzolódik ki egy történet. Faulkner a világirodalomban mindenképpen az első formabontók közé tartozik, aki ezzel a technikával élt. Négy elbeszélői hang szólal meg ebben a regényben, akik tulajdonképpen nem is egy család történetét, hanem sokkal inkább a saját vagy a környezetükben élők megtébolyodását mesélik el, már amennyire ez elmesélhető. Sötét, sűrű, nyomasztó atmoszféra ez, ahol bizony Faulkner nem nagyon hagyja lélegezni az olvasót.

Van tehát négy elbeszélőnk: Három fiútestvér, egy szellemi fogyatékos, egy éppen megőrülő és egy lelketlen mizantróp, valamint egy külső, szenvtelen narrátor elbeszéléséből tevődik össze a regény cselekménye. Nagyon koncentrálni kell, hiszen különösen az első két narrátor igencsak elveszik a saját tudatfolyamában. A bolond Benjy szövegében az nehezíti meg az olvasó dolgát, hogy időtlenség van, és nem tudhatjuk, hogy most melyik idősíkban vagyunk. (Valahol olvastam, hogy Faulkner különböző színű tollakkal írta ezt a részt, és mindegyik idősíkhoz más-más színt használt.) Az éppen megőrülő Quentin is igencsak csapong a gondolataiban, de őt talán már könnyebb követni, mint a félkegyelmű testvérét. (Ebben a részben a kurzívval szedett szövegek egyértelműen a múltbéli eseményeket, emlékeket jelenítenek meg, így a dőlt betűs részek segítik az olvasó tájékozódását a különböző idősíkokban.) Persze itt is könnyen el lelhet veszni a részeltekben. spoiler Személyes kedvencem a szívtelen Jason volt, aki mindvégig egy igazi gci maradt. Ő az igazi déli redneck archetípusa. Egyáltalán nem tudtam vele szimpatizálni, de a róla alkotott kép, ahogyan a karakter ki volt dolgozva, és ahogyan el lett mesélve a története, az zseniális volt. spoiler A negyedik hang, a perszonális narrátor, elsősorban a fekete szakácsnő, Dilsey története köré összpontosít. Faulkner személytelen elbeszélője már nem a klasszikus mindentudó narrátor hangja. Noha Hemingwayhez képest elég részletesen ír, leginkább mégis az olvasóra bízza a tanulságot. A szöveg, soha nem mondja ki nyíltan, de mégiscsak sejteti az amerikai író álláspontját, aki különös figyelemmel fordul, és jeleníti meg elsősorban az afroamerikaik, a nők és a szegények sorsát. Persze ahogy haladunk előre az olvasásban, úgy egyre jobban letisztultabbak, átláthatóbbak lesznek az elbeszélések, és szép lassan összeáll a kép, már amennyire össze lehet rakni a különböző narrációkból a Compson család kárhozattörténetét.

Valószínűleg nem véletlenül mellékelt az amerikai író évekkel később egy függeléket a regényhez, amelyben röviden összefoglalja a családtörténetet, valamint további előzményekkel és következményekkel látja el a regényt. Persze e nélkül is teljes a szöveg, sőt, talán még izgalmasabb, ahogy meghagyja azokat az üres helyeket, amelyeket az olvasónak kell betöltenie a képzeletében.

Faulkner tisztességes munkát végzett, úgy érzem, hogy ez a könyv kiállta az idő próbáját. Tisztelet ezért az írónak, amiért regényében szakít a tipikus dél-amerikai (itt most csak az USA-t értem) diszkriminatív szemlélettel, és együtt érzően mutatja be a nők, a feketék, az elesettek, a szegények, a társadalmilag kirekesztetek és megvetettek életét.

2 hozzászólás
Emmi_Lotta I>!
William Faulkner: A hang és a téboly

Ugyanaz a történet négy változatban. Lassanként áll össze a cselekmény, és derül ki a lényeg. Megdolgoztatja az olvasót, de megéri a fáradságot. Egyik legnagyobb hatású olvasmányom. Zseniális. Újraolvasós kedvenc.

>!
Európa, Budapest, 1970
334 oldal · keménytáblás · Fordította: Göncz Árpád
2 hozzászólás
cseri P>!
William Faulkner: A hang és a téboly

Hála a kedvences kihívásnak, oda a Faulkner-szüzességem is. Nem tudom, de úgy féltem tőle, mint a tűztől. Már évek óta nagyon határozottan akartam olvasni, több várólistás kihívás szereplője volt. Nem kell egyébként annyira félni tőle, bár tény, hogy nem egy egyszerű könyv, tekintve hogy nem rágja az olvasó szájába, hogy mi történik, azt ki kell hámozni a sorok közül. Vagy máshonnan. Nekem pl. segítségemre volt ebben a wikipédia is, amelynek a szócikkét párhuzamosan azért elovastam.
Azt írják, ugyanazt a történetet meséli el négy változatban, ez így pontatlan, mert a történetnek mindig más időszakaszában járunk, így áll össze az egész, amennyire összeáll. A jellemábrázolást éreztem az erősségének, abban zseniális. Igazából az lenne jó, ha az ember újra elolvasná az egészet, miután befejezte, mert biztosan több dolog kerülne a helyére.

ppeva P>!
William Faulkner: A hang és a téboly

Az a fajta könyv, ami nekem nem szokott tetszeni – kivéve, ha ilyen zseniálisan van megírva. Nem állítom, hogy minden szavát, jelképét, töredékes mondatát felfogtam, de teljesen magába szippantott, le se tudtam tenni. Kemény könyv.

2 hozzászólás
n P>!
William Faulkner: A hang és a téboly

A könyv negyedénél megnéztem mit írtok róla…mert már kezdtem aggódni magamért. A címéből kiindulva sejthettem volna, hogy nem lesz egyszerű menet. Így sem biztos, hogy teljesen felfogtam, úgyhogy nagy bátorság lenne a kiolvasottak közé tenni. Amúgy is egy kicsit megkavartam az olvasását, mert a végét is hamarabb elolvastam, gondolván, hogy akkor felfogom a tébolyt. A lényeg a lényeg, jó könyv, de ha könnyű laza olvasmányt akarsz, ne Faulknert vedd a kezedbe.
Akik várólistára tették is jól tették, de legjobban a kívánságlistások az okosak, mert, hogy ezt csak úgy könyvtári időn belül, nehéz több nekifutással elolvasni.
(@robertjordan látom most olvasod, számítok rád egy jó értékelésben) :)

16 hozzászólás
_ada>!
William Faulkner: A hang és a téboly

Ritkán esik meg, hogy egy regényt amiatt olvassak el, de ennek az alkotásnak azonnal beleszerettem a címébe, mikor anno a gimnáziumban szóba került. Most azt kell mondanom, a tartalom ugyanúgy elkápráztatott. Bizonyára az egyik legkülönlegesebb családregény, amit olvastam, vagy fogok olvasni. Faulkner ahelyett, hogy részletesen bemutatná a família tagjait, felsorolja a nevüket más jelentősebb szereplőével együtt, majd belevág egy olyan történetbe, melynek jókora része utalásokkal, homályos metaforákkal, körülírásokkal, zavaros eszmefuttatásokkal van elmondva a linearitást teljesen mellőzve.
Különleges a regény felépítése is: 4 nagy fejezet, és az a csodálatosan csodálatos függelék, ami azért tisztáz egy s mást. Az első részbe, vagyis Benji narrációjába volt legnehezebb belerázódnom, de kb. 10 oldal után, már egészen jól tájékozódtam az ugráló idősíkok között. Talán itt lehet a legtöbbet megtudni a Compson-Bascomb családról. Nem részleteket, inkább általánosságokat. Fura, de az utána következő Quentin-fejezetet tartott a legtovább felfognom. Lassacskán rájöttem a dolgok nyitjára spoiler, de szégyenletesen sokáig nem voltam képben. Majd Jason ellenszenves, de valamilyen szinten szánandó figurájának unalmasabb beszámolója után végre eléri kulminációját az egész történet. Láttuk a vég kezdetét, és nem volt kétségem, hogy így zárul majd a história.

William Faulkner fantasztikus műve teljesen meghazudtolja azt a tévképzetet, hogy a klasszikusok mind egyformák ergo egyformán unalmasak… Nem egy könnyű olvasmány, és természetesen ízlés dolga, de nekem kifejezetten tetszett a regény, meg ez a faulkneri stíl. Egyszerűen zseniális.

csillagka P>!
William Faulkner: A hang és a téboly

Újfent csillagka film ajánlóját olvashatjátok :) a „Tranzit a mindenhatóhoz” egy szuper film, ajánlom aki nem látta volna gyorsan pótolja egy könnyed vígjáték két emberről akik a menny előszobájában szeretnek egymásba.
Nem is erről szerettem volna írni, hanem arról ami innen oda jött, lényeg az életed pár leélt és újrajátszott napja alapján dől el a sorsod a filmben.
Itt a könyvben pontosan ugyan azt éreztem, hogy csak az a pár kritikus nap vagy történés számít, mintha nem lennének előzmények, csak a kiragadott kritikus pillanatok.
Adott három szerencsétlen és egy szemét testvér, még is bevallom nekem az ő gondolkozása volt a leginkább érthető, persze mocsok volt a végtelenségig, de legalább tudta mit is szeretne és azt hogyan akarja elérni.
Benjit sajnáltam, milyen már hogy mint a nevedet mint a vagyonodat elveszik, mert nem vagy méltó az elődök érdemeihez.
Quentin pedig megoldotta, szép volt kislány.
Nagyon nehéz boldogultam a cselekmény kibogozásával, sok volt a oda-vissza lapozgatás, szerencsére papíron ez könnyebb. Az első modern USA dráma stílust teremtett, az érthetetlenség diadalát ami Ernest Hemingway egyes műveiben járatódik a csúcsra, itt még csak kicsit zagyva összképet teremt.
Nehéz könyv, nehéz kezdéssel és nem könnyű véggel.
Azért igazságot szolgáltatott a sors és voltak akik fennmaradtak.

2 hozzászólás
nyerw>!
William Faulkner: A hang és a téboly

Szilágyi István Kő hull apadó kútba c. regénye kapcsán vettem elő ezt az egyetem alatt időhiány miatt félretett olvasmányt. Az egyik legkomolyabb koncentrációt igénylő olvasmányom volt, pedig olvastam már Kantot, Lukács Györgyöt és Derridát is. Zseniális irodalmi teljesítmény; teljesen berántott, a földbe döngölt, tollba forgatott, majd kirakott száradni a napra.

Viszont pont azt érzem, mint Petőfi: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek”. Nem fogom pontozni ezt a könyvet, mert könnyebb lett minden, mikor becsuktam, de sokkal kevesebb is lennék, ha nem olvastam volna el. Hosszas elemző gondolatmenet követte és fogja is követni az olvasásomat, még akkor is, ha még Benjy narrációját is össze tudtam rakni. Faulkner feladta a leckét, megcsináltam, de most félreteszem egy időre, és az As I Lay Dying-gal fogom folytatni, ha elég erős leszek hozzá.


Népszerű idézetek

robertjordan>!

Apa azt mondta, az ember az őt ért csapások summája.

102. oldal ( Magyar Könyvklub, Budapest, 2002 )

Chöpp P>!

Apa azt mondta, valamikor arról lehetett megismerni egy úriembert, hogy milyen könyvei vannak manapság meg arról, hogy milyen könyveket nem ad vissza.

1 hozzászólás
Enola87 P>!

Már megtanultam, hogy ha valaki egyszer rákezdett a mondókájára, legokosabb hagyni, hadd mondja végig.

224. oldal

verdeleth>!

(Egy óráról): „Nagyapáé volt, s mikor Apa nekem adta, azt mondta, Quentin, megajándékozlak minden vágy és remény mauzóleumával; kínosan alkalmas rá, hogy segítségével megszerezd az emberi tapasztalás reducto absurdum-át, amely a maga teljességében éppúgy nem elégíti ki a te egyéni szükségleteidet, mint ahogy nem elégítette ki a Nagyapádét se és az ő apjáét sem. Nem azért adom, hogy emlékeztessen az időre, hanem hogy olykor-olykor, egy percre elfeledkezz róla, és ne igyekezz minden lélegzetvételeddel legyőzni.”

1 hozzászólás
Cheril>!

Apa azt mondta, az ember az őt ért csapások summája. Az ember azt hinné, hogy egyszer még a csapások is kifogynak, de végül is az idő léte a legnagyobb csapás, ami az embert érheti, mondta Apa. Egy sirályt húzott valami láthatatlan madzag a térben. Az ember az örökkévalóságba is magával cipeli kudarca szimbólumát. Ott is csak annak van nagyobb szárnya, mondta Apa, aki hárfázni tud.

107. oldal

Frank_Spielmann I>!

– A nigger pénze is ér annyit, mint a fehéreké, asziszem.
– Azér ád a fehér a niggernek pénzt, mer tudja, hogy úgyis visszaveszi tőle az első magafajta, amék egy rezesbandával arra keveredik, a nigger meg dógozhat újra, hogy legyen neki.

21. oldal

5 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Nálatok Délen szégyen szűznek lenni. Fiúk. Férfiak. Mindent összehazudnak. Mert a nők szemében kevesebbet számít, mondta Apa. Azt mondta. A szüzességet a férfiak találták ki, nem a nők. Apa azt mondta, Olyan az, mint a halál, állapot, van aki megmarad benne, és én azt mondtam, Nehéz elhinni, hogy ne volna fontos mire ő azt mondta, Mindenben ez a szomorú, nemcsak a szüzességben mire én, Akkor miért épp a nő és miért nem én vagyok az, aki elveszíti a szüzességét ő meg azt mondta, Többek közt ez a szomorú benne, nincs ami megérné, hogy változtassunk rajta.

79. oldal

robertjordan>!

A vízbe fúlt embert az idők végezetéig lesi az árnyéka a vízen, mondják a niggerek.

89. oldal ( Magyar Könyvklub, Budapest, 2002 )

robertjordan>!

– De nem akarja becsapni az öreg niggert, ugye ?
– Tudod, hogy nem. Csapott be már egyszer is déli ember ?
– Nem, az igaz. Azok finom népek. Csak együtt élni nem lehet velük.

98. oldal ( Magyar Könyvklub, Budapest, 2002 )

tndora>!

Komor, reménytelen hangjában benne a világ minden hangtalan szomorúsága.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

John Steinbeck: Egerek és emberek
Virginia Woolf: Clarissa
Virginia Woolf: Mrs. Dalloway
John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a hold
John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a Hold / Szerelem csütörtök
Vladimir Nabokov: Lolita
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Mario Puzo: A Keresztapa
Thomas Mann: József és testvérei
William Somerset Maugham: Borotvaélen