Marco ​Polo kalandos utazásai 3 csillagozás

Willi Meinck: Marco Polo kalandos utazásai Willi Meinck: Marco Polo kalandos utazásai

Az ​utazások csodálatos történetének jelentős alakja a velencei születésű Marco Polo. A 13. század második felében tette meg nagy utazásait, amelyeknek során eljutott az akkor még csak a mendemondákból ismert Kínába is, a Nagy Kán országába. E közel két évtizedes utazásról írt könyve könnyedségével, hitelességével és nem utolsósorban érdekes tartalmával késői korok nemzedékeire is hatott. S mivel akkora utakat megtenni hajdanában nem volt olyan egyszerű, mint manapság, kellett, hogy e nagyszerű megfigyelő, e bátor és merész kereskedő gyermekkorában is különbözzék társaitól. Willi Meinck a gyermek Marco Polót elgondolkozó, messzi tájakra kívánkozó fiúnak festi, aki azonban bátorságával komoly higgadtságával elárulja, hogy nagy tettekre hivatott. A középkori Velencében járunk. A csatornákon áruval megrakott bárkák úsznak, a San Marco templom tornyában megkondul a harang, Murano szigetén a derék hajóépítő mester az első gondolát tervezi, a kocsmák mélyén orgyilkosságra készülnek a… (tovább)

>!
Móra, Budapest, 1962
440 oldal · Fordította: Sós Endre · Illusztrálta: Hans Mau

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Góth_Gergő>!
Willi Meinck: Marco Polo kalandos utazásai

Marco Poloval először egy mesében találkoztam. Aztán később több változatban is viszont láttam. Lehetséges, hogy Marco karaktere ahogy leírták sosem létezett, és az utazásait csak kitalálta. Összefűzte a kereskedőktől hallott történeteket valami egésszé. Amit az akkori emberek amúgy sem tudtak volna megcáfolni. A könyv szempontjából mindegy melyik igazságot fogadjuk el.

Körülbelül a könyv feléig egy kalandregény volt, ami viszonylag jól kezelte a szereplőket és lassan építgette őket. De amint megérkeztek Kínába minden összezavarodott, elkezdett furán ugrálni az időben, és hatalmas nagy túlzások jelentek meg amikor például a Császár udvarát írja le. Ahogy haladt előre a cselekmény ezek egyre csak nőttek. (A hatalmas 5 árbocos hajók amikben 60 kabin van.) Meg több ezer híd? Az író érezhetően nem tudott már mit kezdeni Marcoval, a legtöbbször letudta annyival, hogy Asima annyit mond, jaj Marco már megint elfoglalt és fontos ügyeket intéz. Kicsit matinéban éreztem magamat. Meg a két idősebb Polo akik bölcs kereskedők és azért ilyenek mert már régóta kereskednek. Valóban.

Mindenesetre nem voltak nagy elvárásaim, és nem is akarom lehúzni ezt a könyvet. De számtalan hibája van. Mégis egy fiatalabb korosztálynak jó lehet. Mondjuk általános iskolásoknak, amikor még csak éppen elkezdik tanulni a földrajzi felfedezéseket, és nem hallottak Marco Poloról.


Hasonló könyvek címkék alapján

Timothy Brook: Vermeer kalapja
Koszó-Stammberger Kinga (szerk.): Felfedezések kora
Stefan Zweig: Magellán
Jules Verne: Jutalomutazás az Antillákon
Tiziano Terzani: A vég nekem a kezdet
Gavin Menzies: 1421 – amikor Kína felfedezte a világot
Ed Wright: Eltűnt felfedezők legendás útjai
Luís de Camões: A lusiadák
Lucy Foley: A meghívó
Sz. A. Tokarev (szerk.): Mitológiai enciklopédia I-II.