Kurszk 7 csillagozás

A legfontosabb 24 óra
Will Fowler: Kurszk

A hatalmas páncélosütközet, a kurszki csata kimenetelét döntően befolyásoló 24 óra történetét írta meg Fowler ebben a könyvben. A mindkét küzdő fél számára hatalmas veszteségeket hozó csata ismertetése természetesen nem merül ki ebben a rövid periódusban, a műből megismerhetjük az előzményeket, az összecsapás kezdeti és végső fázisait is. Olvashatunk a fegyverekről, a katonákról, megtudhatjuk, hogy a harckocsik mellett milyen szerepet kapott a gyalogság, a tüzérség és a légierő a csatában.

Eredeti cím: Kursk: The Vital 24 Hours

Eredeti megjelenés éve: 2005

A következő kiadói sorozatban jelent meg: 20. századi hadtörténet Hajja & Fiai

>!
Hajja & Fiai, Debrecen, 2006
192 oldal · ISBN: 9637054227 · Fordította: Bilik Péter

Kedvencelte 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Hanging_Moss_9102 >!
Will Fowler: Kurszk

Will Fowler: Kurszk A legfontosabb 24 óra

Will Fowler egy nagyon jó könyvet dobott össze, ezen a könyvén egyáltalán nem érzékelhető, hogy „felületes” lenne, sikerült neki elég részletesen elemeznie ennek a sorsfontosságú ütközetnek a történetét, kiemelt jelentőséggel a prohorovkai eseményekre, amire a könyv alcíme is utal. Elgondolkodtató, hogy a Barbarossa hadművelet 2. évfordulója után is sikerült egy ilyen jelentős offenzívát indítania Németországnak a Szovjetunió ellen, Sztálingrád és Harkov után. Mint kiderült, a Zitadelle volt az utolsó jelentős offenzívája a németeknek, ahol még a tét az volt, kié legyen a kezdeményezés.
A szerző részletesen mutatja be a szemben álló feleket, a résztvevők közül néhány fontosabbnak vélt hadvezért külön mutat be, a fontosabb páncélosok, repülőgépek szintén megjelennek a műben, továbbá számos visszaemlékezés színesíti a beszámolót. Számos térkép segít eligazodni a hadműveletek megértéséhez. A nagy alakú Hajja könyvekhez híven számos fénykép került be a résztvevő felekről, mellettük tömör magyarázatok. A könyv számos legendát és tévhitet közöl és oszlatja el ezeknek igazságalapjait, különösen a két fél veszteségeit illetően, illetve a bevetett páncélosok létszámáról. Külön fejezetben tér ki Fowler, hogy kiemelje a szövetségesek Husky hadműveletének fontosságát a Zitadelle-vel összefüggésben. Szerencsére szinte tényleg csak a Kurszk térségében lezajlott ütközeteket mutatja be, Harkovval kezdi, mint kiindulási alap, és 1943 őszéig írja le a következményeket.
Hihetetlen, hogy a németek annak ellenére is megindították a támadást, hogy szinte mindent tudtak róla az oroszok. Sikerült egy olyan erős és mély védvonalat megtámadni, amit egyszerűen lehetetlen lett volna áttörni, annak ellenére is, hogy igen erős német csapatok vettek részt a hadműveletben (SS hadosztályok, Leibstandarta, Totenkopf, Das Reich, Wehrmacht elit egységek, mint a Großdeutchland stb), a legjobb német koponyák irányították a közvetlen hadműveleteket, mint Erich von Manstein, Walther Model, vagy Paul Hausser és a legjobb német páncélosok színe java került bevetésre, Tigerek, Pantherek, stb. Ekkora már azonban a szovjet tábornokok is kiváló vezetésről tettek tanúbizonyságot, elég kiemelni Vatutyint, Rokosszovszkijt vagy Rotmisztrovot.
Többrétű védvonalak, lövészárkok, védművek, bunkerek, szögesdrótok, aknamezők szinte mindenhol, amelyek ráadásul úgy voltak kiépítve, hogy úgy tereljék az ellenséget, hogy azok a tüzérség és páncéltörő lövegek útjába kerüljenek, közel milliónyi ellenséges katona, több ezer páncélos… ezt az ütközetet nem lehetett megnyerni így, ehhez képest nem sokon múlt a dolog, ahogy Manstein fogalmazott, „elveszett győzelmek”…Elképzelhetjük, ha az oroszok nem lettek volna ilyen jól informálva, mi történt volna.
Minőségi kiadás, minőségi szakelemzés, ritka jó könyv Kurszkról.

1 hozzászólás
G0211>!
Will Fowler: Kurszk

Will Fowler: Kurszk A legfontosabb 24 óra

Nem rossz, de nem szólt akkorát, mint a Tigris lövege. A képanyag ott van a szeren, de amúgy az egész zanzásított hadtörténelem; inkább álmosító, mint érdekfeszítő. Persze a fegyverleírások és visszaemlékezések fel-feldobták a „sztorit”. Az biztos, hogy 1943 nyarán morzsolódott az acél és ömlött a vér rendesen a végtelen szovjet sztyeppéken. Vulgárisan kifejezve: a németek tátott szájjal rohantak a f**zerdőbe. A szovjet vezérkar jó előre tájékozódott (by Radó elvtárs és csapata) a németek támadási terveiről, és ütős mélységi védelemmel ásták be magukat a kurszki kiszögellés köré. Lett is az egészből ország-világra szóló csihi-puhi. Az igazsághoz viszont hozzátartozik: a Vörös Hadsereg minden jól informáltsága és erőcsoportosításának ellenére irdatlan mennyiségű vérveszteséggel tudta csak a javára fordítani az egész összecsapást. Ha nincsen délen a Husky, és Hitler nem állítja le az előrenyomulást, nem biztos, hogy a hősi Szovjetunió még hősebb katonái útját álltak volna a németek minőségi fölényének (mind technikai, mind emberanyag vonatkozásában). Nem baj, legalább így íródott nekik egy újabb hősköltemény a Nagy Honvédő Háború mitológiájába.

vaclav322>!
Will Fowler: Kurszk

Will Fowler: Kurszk A legfontosabb 24 óra

Akit érdekel a páncélos-hadviselés, annak mindenképp ajánlom a könyvet, ugyanis nem csak a 2. világháború, hanem a világtörténelem egyik legnagyobb páncélos csatájáról szól, igencsak részletesen.

Tiger205>!
Will Fowler: Kurszk

Will Fowler: Kurszk A legfontosabb 24 óra

A Kurszki csata irodalma tele van „urban legend”-ekkel. Ezek többségét a szovjet vezetés keltette.
Többségüket az angolszászok kontroll nélkül átvették, így eléggé nagy fenntartással kezdtem a könyvhöz. Ismerve a szerző (néha kissé felszínes) stílusát, nagyon meglepődtem, mekkora pozitív csalódás volt.
Bárkinek ajánlom: a témához hozzá nem szagolóktól a hadtörténészekig!


Hasonló könyvek címkék alapján

Norman Stone: The Eastern Front 1914–1917
Ian Kershaw – Moshe Lewin (szerk.): Sztálinizmus és nácizmus
Gordon Győri János (szerk.): Irodalomtanítás a világ kilenc oktatási rendszerében
Colin Falconer: Anasztázia
Wladimir Kaminer: Orosz diszkó
Földi Pál: Titkos diplomácia – Német-orosz kapcsolatok a történelem tükrében
John le Carré: Az üldözött
Földi Pál: A Barbarossa hadművelet
K. Sz. Moszkalenko: A délnyugati irányban I-II.
Guido Knopp: Sztálingrád