Égi ​sas 79% 31 csillagozás

Nagyon régóta – majd' 10 éve… – porosodott már a várólistámon, s végre eljött az idő és összeálltak a körülmények, hogy leporoljam a közelmúltban többször szemrevételezett fedeléről. Aztán elég gyorsan a lapjairól is, hiszen olvastatta magát. S bár a repülés nem az én világom, a korabeli izráeli politikai és főként katonai helyzet érdekelt, meg az afrikai rezervátumban lakásberendezés és életmódkialakítás hasonlóan spoiler.
Tetszett! WS önálló történetei között sodrú lendületű és romantikus töltetű, nem sok borzalmasságot részletesen taglaló, szerintem kimagasló regény.

Először is ez (sem) kalandregény, nem értem miért azonosítják az írót a műfajjal. Legtöbbször akcióregényt ír, itt is, először katonai-háborús, majd más jellegű, s ez mellett a romantika és a dráma vonul végig a művön.
Viszont a fordító – legalábbis az általam olvasott változatban – nem tudja, hogy Afrikában nincsenek bölények, csak bivalyok? Ez nálam már gyermekként alapismeret volt. Smith itt is túl keményen ábrázolja a borzalmakat, sőt, még egy műtétet is leír, amit ki is hagytam, mert ami sok az sok…
Teljes értékelésem a műről: https://regiujkonyvek.blogspot.com/2020/08/wilbur-smith…

Nem rég fejeztem be és még mindig a hatása alatt állok.
Őszintén bevallom, nem egyszer könnyeztem meg. Olyan mértéke és mennyiségű drámaiság van benne és fordulat, hogy ép elméjű ember legyen a talpán, aki ezt kibírja bárminemű érzelmi válság nélkül.
Mégsem adtam neki maximális csillagozást. Miért is?
Most először kacsingattam ki ennyire, igaz kihívás jóvoltából, más műfaj felé. Kalandregény. Nem igazán olvastam hasonlót ezelőtt, és nem is baj, hogy nem tetszett. Ez nem az író hibája volt, pusztán nem az én műfajom. A csillag levonáshoz még hozzátartozik a rettentő nagy szenvedésem az elejével. Iszonyatosan vontatott volt számomra.
A rengeteg leírás Jókai emlékezett, meg Gárdonyi Egri csillagjára, számomra ez a legszörnyűbb része az olvasásnak: a leírás. Nem szeretem, soha nem szerettem és nem is fogom.
Maga a könyv rettentő alapos munkára épült, látszik, ahogy az író utána nézett mindennek, esetleg alapjáraton tudott minderről és saját kútfőből építkezett; ezt nem tudhatom. A lényeg, hogy rettentően nagy munka van benne, ez tény.
A történet magával ragadó és megrendítő. Végigkísérhetjük David életet és annak mindennemű folyását. Viszonylag hamar összejön Debrával és jön is a következő kérdés: Mi lesz a fennmaradó akárhány száz oldallal? Minden. Minden más számításba jöhető dolog. Az elképzelhető összes kín, dráma, feszültség és fordulat járja át. Együtt izgulhatunk a főszereplőkkel, drukkolhatunk nekik és szidhatjuk is olykor-olykor őket.
Talán még egy apró negatív pont ezzel kapcsolatban, hogy már túl sok minden is történik a szereplők körül. Túl sok „akció”.
Összességében viszont mégis elérte a kellő hatást, úgy gondolom, hiszen megsiratott, megnevettetett nem egyszer, és a nagy szó az, hogy nem is kétszer. :)

Az író többi kalandregényéhez képest ebben kevesebb az akció, ez inkább egy romantikus, drámai történet. Kicsit kilóg a sorból. Ezzel nem is lenne baj, csak túl sok volt benne a szenvedés, elég lehangoló volt.

Épp érzékenyebb lelkületű korszakomban olvastam. Ott,akkor nagyon jólesett.