A ​folyó istene (Egyiptom 1.) 228 csillagozás

Wilbur Smith: A folyó istene Wilbur Smith: A folyó istene

1988. január 5-én egy egyiptomi tudós ősi királysírt nyitott fel a Nílus nyugati partján. A falakon lévő csodás festmények és hieroglifák között váratlanul rejtett fülke tárult fel, benne tíz alabástrom váza, mindegyikükben írott tekercsek.
A tudós Wilbur Smith-t kérte fel, hogy az eredeti szöveget fogalmazza át mai nyelvre. Az átfogalmazásból a világhírű kalandregényíró talán legelbűvölőbb könyve született meg.
„Alig kezdtem el dolgozni a szövegen, máris teljes egészében beleéltem magam e távoli kor írójának világába és személyiségébe. Megszerettem Taitát, a rabszolgát. Rádöbbentem, hogy az emberi érzések és vágyak mily keveset változtak e hosszú idő alatt, és itt motoszkált bennem az izgalmas gondolat, hogy a hős Tanus múmiája még ma is ott fekszik a Mamose fáraó sértetlen, épen maradt sírjában.” (Wilbur Smith)

Eredeti mű: Wilbur Smith: River God

Eredeti megjelenés éve: 1993

>!
Delej, Budapest, 2008
692 oldal · ISBN: 9639124311 · Fordította: Somló Ágnes
>!
Delej, Budapest, 2001
692 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639124311 · Fordította: Somló Ágnes
>!
Delej, Budapest, 1995
692 oldal · ISBN: 9637696210 · Fordította: Somló Ágnes

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 60

Most olvassa 7

Várólistára tette 84

Kívánságlistára tette 31

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
csillagka P
Wilbur Smith: A folyó istene

Nagyon szeretem Egyiptomot és ez a csodálatos könyvet :)
Fogalmam sincs mennyire valós a 7 tekercs meséje, a megtalálásáról készült könyv is érdekes olvasmány, viszont nálam nem vetélkedhet ezzel a varázslatos mesével. Mindenkinek ajánlom ez a könyvet aki szereti az ókori meséket, szeret barangolni vad afrikai tájakon és érdeklődik a Egyiptom történelme után, szeretnék hinni a könyv történelmi hitelességében amiben azért néha kételkedem.
Taita az ókori Da Vinci talán még inkább sokoldalúbb, mindenhez csodálatosan értő rabszolga, egy dolgot nem értettem sosem, honnan volt annyi ideje, hogy mindent elvégezzen és megtanuljon amennyit elmesélt:)
Lostris és Tanus szerelme igazi romantikus kaland, talán a könyv leghiteltelenebb jelenete a végső kifejlet .
Intef uram egyik legérdekesebb szereplő, nagyon jól felépített karakter, kicsinyke meleg vonal is belejátszik.

11 hozzászólás
>!
Zsuzsanna_Makai 
Wilbur Smith: A folyó istene

„Hiu hangja éppoly dallamos volt, mint egy döglött kutya rothadó holtteste fölött civakodó varjak károgása.”

Imádtam, persze, kedvenceltem is, és újraolvasás is lesz!
Az első 100 oldal meggyötört, háromszor döntöttem úgy, h leteszem, mert túl durva ez nekem, majd emlékeztettem magam, h arcoskodtam, h az egész sorozatot elolvasom, akkor nem tehetem le az elsőnél.
Akik a mi csapatunkban játszottak, mindenkit imádtam, aki a másikban, mindenkit gyűlöltem, a nagy veszteségeknél pedig együtt bőgtem Taitával. A kobratámadást pedig munkábamenet olvastam, és egész meló alatt azon vergődtem, hogy lehet ezt megúszni, jól megkínlódtam.
Kratas Szét-es mondásait imádtam, példát nem tudok hozni, mert vállalhatatlanok.
Sajnálom, hogy ennyit vártam vele, de meg kellett érnem rá.

4 hozzászólás
>!
salidigger P
Wilbur Smith: A folyó istene

Kovács bácsi egyik legjobban sikerült regénye, a szokásosan végletes (nagyon szerethető és nagyon utálható)karakterekkel. Persze tonnányi regénnyel az ember háta mögött némelyik fordulat kilométerekkel előre kitalálható, de ez egyáltalán nem befolyásolta az élvezeti értéket. Máshol már leírtam: ha tizenévesen olvasom, biztos jobban elvarázsolt volna. Ettől függetlenül öt csillag, mert jól szórakoztam és érdekel a folytatás is. Naná! :)

>!
Dyus33 P
Wilbur Smith: A folyó istene

Hoppá-hoppá-hoppá! Ez olyan olvasmányos volt számomra, mint Diana Gabaldon, vagy Jean M. Auel! Aztaaaa! – És még van belőle jó sok rész :) Abszolút kedvenc!

>!
Delej, Budapest, 2008
692 oldal · ISBN: 9639124311 · Fordította: Somló Ágnes
4 hozzászólás
>!
Attila_Saw
Wilbur Smith: A folyó istene

Imádtam.
Úgy tűnik az egyiptomi történetek mindig megfognak. Jó ötletnek találtam, hogy egy rabszolga szemével lássuk a történteket. Nagyon megszerettem Taita-t, az úrnőjét és szerelmét. Intef volt a legellenszenvesebb, ami szerintem nem meglepő. Csodáltam, hogy egy rabszolga mennyi tudást képes felhalmozni, szerintem ma sincs sok olyan ember, aki ennyi mindent tudna egyszerre.
Először egy kicsit meghátráltam, hogy az Író mindent részletesen leírt. Ismétlem:MINDENT. Kezdve a szép leírásoktól – legyen az táj vagy ember vagy érzés –, a vérzengős eseményekig tényleg mindent. Bár egy idő után már ott tartottam, hogy örömmel olvastam ezeket a jeleneteket is, mert talán egy kicsikét….morbid vagyok, mint kiderült.
Sokszor annyira átéltem a könyvben történeteket, hogy a szüleim rákérdeztek az arckifejezésem láttán, hogy mi bajom van. Különböző válaszokat adtam a cselekményeknek megfelelően: spoiler vagy spoiler.
Sajnáltam néhány halálesetet, de egyszer sajnos minden véget ér, legyen az akár jó vagy rossz. Féltem, hogy a könyv Taita halálával fog végződni, de úgy tűnik az istenek még rengeteg feladattal akarták őt ellátni, hiába bánt már el vele az idő, és vált öregebbé.
Élveztem a könyv olvasását, remélem a sorozat többi kötete is minimum ilyen lelkesedést fog kiváltani belőlem.

>!
tamikasipke
Wilbur Smith: A folyó istene

Sokadik újraolvasásra is ugyanolyan kedvenc a könyv, mint amilyen volt legelső olvasatra is. Ha jól emlékszem a könyv olvasása után akartam régész lenni, és kis ecsettel port vakarni gyönyörű kincsekről ;)
A könyv annyira mesés, annyira kalandos, annyira el tudja varázsolni az olvasót, hogy szinte lehetetlen letenni. Bár kitalált történet, mégis Wilbur Smith-nek akár még el is hiszem, hogy élhetett egy ilyen nagyszájú, kérkedő, a szerénytelenséget nyomokban sem ismerő rabszolga, aki ókori Superman-ként mindenhez értett. Negatívumai ellenére is nagyon szerettem Taitát, hiszen tettei mozgatórugója nem volt más, mint asszonya iránt érzett feltétlen szerelem.

>!
WolfEinstein
Wilbur Smith: A folyó istene

Az első, ami meglepett, hogy nincs fejezetekre tagolva. Így 700 oldalon keresztül, megállás nélkül hömpölyög a szöveg. Ez elsőre zavaró volt, de egy idő után sikerült belehelyezkedni. A történet maga kifejezetten érdekes és izgalmas. Megismerhetjük az egyiptomi Középbirodalom végi Egyiptomot minden vonatkozásban: szokások, társadalom, étkezés, hadsereg, vallás és hitvilág, építészet, tudományok, kézművesség, temetkezés, hajózás és még nagyon sok mindent, néha már bosszantóan aprólékosan, mert oldalakon keresztül késleltetett egyes eseményeket, ráadásul a legizgalmasabb részeknél. Itt-ott néhány apró anakronizmust azért mintha felfedezni véltem volna… A stílus viszont kifejezetten sajátos volt. Taita, a kasztrált tudós rabszolga elbeszéléséből ismerhetjük meg a történetet, aki néhol talán túloz, néhol kicsit beképzelt, de nem lehet nem szeretni. Az egész könyv a hitelesség látszatát kelti, ami egy ekkora terjedelmű mű esetében igazán figyelemre méltó. A főszereplőket is könnyen meg lehet kedvelni, bár Taita rajongása sokszor túl tökéletesnek, hibátlannak ábrázolja őket. Az események olykor igencsak felpörögnek, és akkor nem lehet letenni a könyvet, de amúgy lassan hömpölyög. Emiatt olyan, hogy folyamatosan sikerül fenntartani egy mérsékelt érdeklődést, de ez csak ritkán vált körömrágós izgalomba. Jó volt olvasni, bár nem volt könnyű.

>!
Szamღca
Wilbur Smith: A folyó istene

Ez volt az elso olvasasom Wilbur Smith-tol. A konyv vastagsaga ellenere gyorsan olvashato mert vegig olvasmanyos. A leirasok eleg hosszadalmasak de vegig fenn tudtak tartani az erdeklodesemet. Egy szorakoztato kalandregeny.

2 hozzászólás
>!
szendi04
Wilbur Smith: A folyó istene

Kalandozásaim végére értem, mindenféle tekintetben!

Bejártam Egyiptom forró sivatagait, végighajókáztam a Níluson, vadásztam elefántra, és megküzdtem a hikszoszokkal is, de most úgy érzem elfáradtam a rengeteg kaland és az újabbnál újabb felfedezések tengerétől.

Kalandban, szerelemben, ármánykodásban és viadalokban nem volt hiány, és mindezeknek köszönhetően a történetvezetés nem szakadt meg, nem érezte az olvasó, hogy figyelme lankadjon, mindig volt egy szál melyen újra elindulhattunk és mondhatni kitartott egészen a dicső visszavonulásig, Thébába.

Taita, a hűséges rabszolga, mint elbeszélő viszont már az elején ellenszenvet váltott ki belőlem, önteltsége, túlzott önmaga által való felmagasztalása és az, ahogy ő ˝természetesen˝ szinte mindenhez értett a hadvezetéstől, az ország kormányzásán keresztül egészen a orvoslás hihetetlen tudományáig, határtalan volt. Viszont, amiben még eddig, éppen nem volt szerencséje tapasztalatát megszereznie, akkor sem volt csüggedésre oka, hiszen természetéből fakadóan oly fogékony minden új tudomány elsajátításához, hogy az már-már irigylésre méltó. Ahogy szeretágazó tudományának mindenféle helyzetben hasznát vették és jelenléte ily módon, mindenhol kívánatos is volt, ugyanúgy körbehálozta roppant egója a történetet is, helyenként kissé zavaróvá téve így az olvasó számára.

A hosszú vándorlás, kalandozás és az új utakon való ismeretlen felfedezése után, Thébába való visszaérkezésemkor rájöttem, nem szeretem a sűrű és bozontos még ismeretlen ösvényeket magam felfedezni, a kalandozások, és a mások által érintetlen területek megismerésének izgalmát.

Bár szeretem Egyiptomot és az ősi civilizáció titokzatos helyeit, de mégis egy olyan embernek érzem magam, ki szereti felfedezni a számára még új világot, de azt ugyanakkor kényelmes és mások által már jól kitaposott ösvények keretein belül.

Kedves Wilbur Smith, további harcokban és felfedezésekben nem szeretnék társul szegődni, ilyen formán pedig szívesen lemondok a Dicsőség-, és a Vitézség Aranyáról is.

>!
eme P
Wilbur Smith: A folyó istene

A Szinuhe után vettem kézbe, és ez nem tett jót az olvasatomnak. Önkéntelenül is minduntalan olyasmit kértem a regénytől számon, amit nem kellett volna. Szépirodalom ütközött szórakoztató irodalommal, de aztán (azt hiszem) sikerült felülkerekednem ezen a problémán. Kalandregényként mondhatni rendben lenne ez a könyv. Van benne akció, cselekménye nagyon mozgalmas, fordulatos, nem hiányzik belőle az ármány és a szerelem sem, vannak benne legyőzendő gonoszok és diadalmaskodó abszolút jók. Vannak csatajelentetek, halász-vadászatok, érzékletes, gyakran túlzásokba menő, barokkosra sikeredett leírások – és van benne pici Egyiptom is. Mondom pici – mert a külsőségek, a díszlet változtatásával maga a cselekmény és a szereplők nyugodtan belehelyezhetők lennének más korokba, más helyszínekbe. Hiányzik a történelmi háttér és a történelmi összefüggések mélyebbre nyúló hálózata – egy névtelen fáraó korában játszódik a történet, nincs korhoz köthető szereplő, a teljes fikció területén vagyunk, annak ellenére, hogy a szerző beiktat a regénybe egy hitelesítési kísérletet – gondolom csak a hatásosság kedvéért. Véleményem szerint azonban, ennek elő- és nem utószónak kellett volna lennie. A regény végén értesülünk arról, hogy amit olvastunk „színtiszta igazáság” – egy kicsit átköltve, huszadik századi olvasókhoz igazítva. Ezt nem ártott volna hamarabb tudni, hogy ne tépjem a hajam olvasás közben az ordító anakronizmusok miatt. De ha már vannak anakronizmusok, akkor legalább lehetett volna következetes az elbeszélő – kár volt például az agy szó körülményeskedő körülírása – mert ugye akkoriban még nem volt megnevezése annak a szürke trutymónak – míg az agyhártya (!) vagy a nyálkahártya szót vígan használja. Egyébként is, ami a leginkább zavart a könyvben, az az elbeszélő Taita alakja – nem kevés gőg, hiúság, kivagyiság szorult ebbe a szereplőbe. Nagy tudásának eredete azonban ismeretlen marad, akárcsak felemelkedésének története. Már befolyásos és kiváltságos rabszolgaként ériel, hogy ő irányítsa az országot. Nem térek ki minden kiváló tulajdonságára, de azt hiszem, da Vinci leülhet mellette reneszánszemberkedésben. Orvosként nagy magabiztossággal és sikerrel végez koponyalékelést (míg Szinuhenek ez soha nem sikerült, vagy a csoda csak három napig tartott), de gátlástalanul hazudik és megtagadja a gyógyszert az ellenségtől (hol volt még akkor Hippokratész).
Talán egy másik elbeszélő szórakoztatóbbá tehette volna számomra ezt a könyvet. Taita azonban túl sok volt számomra.Egója annyira átfonta a történetet, hogy megfojtotta azt. Kár, többet vártam – nem szépirodalmi, hanem szórakoztató irodalomként – ettől a könyvtől.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
aurorag

A hírnév és a népszerűség magas helyeken irigységet szül és a tömeg tömjénező dicsérete szeszélyesen ingatag. Az emberek, midőn ráuntak, éppoly lelkes élvezettel döntik le bálványaikat, mint amilyen lelkesen a magasba emelték.

65. oldal

1 hozzászólás
>!
aurorag

A folyó olyan súlyosan, olyan csillogón nehezedett rá a sivatagra, akár a kohóból kicsorduló, olvadt fém.

(első mondat)

>!
Lalauda

Az egyik konyhai rabszolga volt olyan figyelmes, hogy néhány nappal az előadás előtt szülje meg gyermekét, így aztán erre az estére kölcsönkértem tőle.

100. oldal

>!
szendi04

Annak, amiről csak beszélnek, sosincs oly súlya, mint annak, amit az ember a saját szemével lát.

71. oldal

>!
Cheril

Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy olyan emberrel sosem találkoztam, ki nálam jobban ismerte volna az emberi testet, és a fej mégis, még mindig talány maradt előttem. Természetesen azzal tisztában voltam, hogy a szem lát, az orr szagol, a száj ízlel, és a fül hall – de mire szolgál az a halvány, kásaszerű anyag, mely kitölti a koponya üregét?
Jómagam sosem jöttem rá a nyitjára és nem találkoztam olyan emberrel, aki kielégítő magyarázattal szolgált volna, talán Tanus volt az, ki ezt leginkább megközelítette. Miután egy estét azzal töltöttünk, hogy alapos vizsgálatnak vetettük alá a legfrissebb bortermést, hajnaltájt felébredt és nyögdécselve azt mondta: – Nyilván Szét tette a fejünkbe ezt a valamit, hogy bosszút álljon az emberiségen.

Delej Kiadó 121. o.

>!
ribizlii

– Legyen hát úgy, hogy ettől kezdve saját útjukat járják! Hadd jussanak el a Boldogság Hegyei közé! – suttogtam fennhangon, de az örömbe, amelyet miattuk éreztem, szomorúság is vegyült, amit saját magam, szegény, magányos Taita miatt éreztem. Ekkor egy hang ütötte meg a fülemet, mely talán csak az esti szél játéka volt a fák lombja közt:
– Te soha sem leszel magányos, Taita, mert a nemes szív mágnesként vonzza magához az emberek szeretetét.

>!
Hóvirág72

Meglehet, hogy itt utoljára vagy száz éve esett eső. Hihetetlennek tűnt, hogy ezek a magok azóta itt szunnyadnak. Mialatt arra vártak, hogy újból eső hulljon a földre, a nap meg a sivatagi szél kiégette, kiszikkasztotta őket. Bárkinek, aki kételkedik az istenek létezésében, ez a csoda bizonyságul szolgálhat. Ha virágok imigyen életben maradhatnak, akkor bizonnyal az ember lelke, mely sokkal csodálatosabb és értékesebb, hasonlóképpen örök életű kell, hogy legyen.

518. oldal

>!
Hóvirág72

Bármely nép körében, bármely kultúrában, még a legprimitívebben is különleges tisztelet és megbecsülés övezi a gyógyítót, az orvost.

596. oldal

>!
Hóvirág72

Minden anya egyben szerető is; nemigen szoktak örülni neki, amikor látják hogy fiukat elveszi tőlük egy fiatalabb nő.

621. oldal

>!
Man_with_Tattoo 

Az egyszerű emberek mindig a fölöttük állók példáját követik.

34. oldal


A sorozat következő kötete

Egyiptom sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Chimamanda Ngozi Adichie: Az aranyló fél napkorong
Paula Hawkins: A lány a vonaton
Mia Couto: Az oroszlán vallomása
Chigozie Obioma: Halászok
Ngũgĩ wa Thiong'o: Egy szem búza
Bédrich Machulka: Vadcsapáson Afrikában
Jonas Hassen Khemiri: Amikre nem emlékszem
Kalanga Abdalla: Az istenek és a dzsungel
Diallo Julianna: Virrasztó éden
Da Silva Katalin: Egy boldog asszony