Anus ​Mundi 7 csillagozás

Öt év Auschwitzban
Wiesław Kielar: Anus Mundi

Ami azt illeti, alaposan megismerhette öt esztendő alatt. Megtanulta a túlélés művészetének minden „naprakész” csínját-bínját, a fogarany, a cigaretta, a krumpli csereértékét, illetve az emberélet értékének teljes semmibevételét.
És megismerte Kielar a halál minden fajtáját, mielőtt megismerhette volna a szerelmet, az életet. Alvilági útikalauz ez a fekete memoár; felsorol minden pokolbeli látnivalót, és mint minden jó útikalauz, végül a halál glosszáriumát is közli, azt a német társalgási nyelvet, amelyet rabok és rabtartók egyaránt beszéltek.
Az olvasót magával ragadja a szerző egyéni bája és egyéni látásmódja. S amit olyan sokszor elmondtunk már: a haláltáborok kora után született nemzedékek megismerhetik ebből a könyvből azt a világot, amely ugyan már távoli, de amelyről a haladó emberiség nem feledkezhetik meg soha.

Megjelent Az auschwitzi halálgyár rémtettei és A 290. számú auschwitzi fogoly címmel is.

>!
Lazi, Szeged, 2017
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632673424 · Fordította: Murányi Beatrix

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

Kek P>!
Wiesław Kielar: Anus Mundi

Wiesław Kielar: Anus Mundi Öt év Auschwitzban

Öt év koncentrációs tábor egy fiatal lengyel férfi szemszögéből. Akinek a neve nem is tudom, hogy szerepel-e valahol – minden bizonnyal, hisz a fülszöveg említi…, de nekem a könyv végére teljesen homályba süppedt, hiszen őt sosem szólítják meg a könyvben, folyton csak ő beszél, elejétől a végéig. Megtudjuk, hogy huszonéves – szerencsére erre a könyv vége felé van utalás, így ez az infó rögzül, nem vész el. Valami börtönből helyezik át még a háború elején, aztán látjuk, hogyan éli át az egyik napot a másik után a lágerben – leleményesen mindig feltalálja magát, jól helyezkedik és csencsel és organizál, hol asztalosnak adja ki magát, s így kijárhat civil műhelybe dolgozni, hol meg betegápolónak, s így a revírben, gyógyszerek és orvosok mellett szerencsésen lébecolhat, túlélhet egy flekktífuszt, majd jó pár likvidálást. 3 év után persze már ő is szökését tervezi, mint ahogy a legtöbb, alacsony számmal rendelkező, vagyis a legrégebb óta lágerlakó. Már az is csoda, hogy eddig túlélték. Ennek persze ára van, el kell jutni a tábori tisztségek ranglétráján egy bizonyos szintre, hogy ez lehetséges legyen. Az önvallomás persze kizárja, hogy arról meséljen: ő spicli volt-e – talán elhihetjük, hogy nem… –, más spiclikről viszont negatívan nyilatkozik. Azért a túléléshez kell egyfajta közöny és másokon keresztül gázoló érdek – ez, ha nem is ilyen nyíltan, de nincs letagadva. Merthogy a szökésterv is az, hogy SS-egyenruhát lopnak… És sikerül. Mármint a ruha ellopása. A szökés már kevésbé, persze ezt sejthetjük előre a könyv alcíméből, mert hisz még nem járunk az 5. évben… No, de hogy akkor mi lesz a szökés, illetve szökésterv ára, azt nem árulom el, meg kell, hogy mondjam, ez a legizgalmasabb rész a könyvben. Utána a többi már csak haladék – mi tudjuk, hogy 5 év lesz belőle, meg az önvallóból túlélő, hiszen most kezünkben ez a könyv és olvassuk (- még akkor is, ha ez fiktív így, ahogy van, de azért történelmileg hű.) Nem, nem Auschwitzban éli meg a tábor felszabadítását – az túl egyszerű lenne, talán sablonos is a már megszokott lágerirodalomban. Ehelyett továbbszállítások sorozata következik, hiszen fiatal, erős, munkaképes… Követhetjük a transzport útját Németországba, egyik helyről a másikra, előbb a Birodalom haderejét szolgáló üzemekbe, gyárakba, majd az amerikai felmentő seregek elől menekítve. Végül is ők lesznek, akik szabaddá teszik őket valahol német honban, s ők a német hadifogságba menetelők között indulnak el keletre, hogy hazajussanak. Páran. Mind lengyelek. Ennyi maga a történet. És persze nem „csak” ennyi – hisz a könyv elég hosszú, az öt év lepergetéséért az olvasónak is meg kell küzdenie. Aki olvasott már eleget a lágerirodalomból, annak elsősorban az unalommal – már bocsánat, de erről a szörnyűségről is lehet a rétestészta-szerűen elnyújtott szöveg unalmas, vagy legalábbis az eddig elmondottakhoz képest semmi újat nem adó, mondó. Én magam nagyon sokáig így éreztem, ezt a „sokadik” könyvet olvasva. A fiatalabb nemzedéknek, aki talán még nem olvasott ilyesmi könyvet, talán lehet ez meghatározó… Hiszen azért sok minden fel van sorakoztatva, bemutatva, a lágerélet apró mozzanatai mind kipipálva: oké, ez mind benne volt. Csak valahogy hiányzik valami felsőbb szempont, valami cél, ami elhiteti velem, hogy ezt valóban túl is akarta élni valaki. Szóval, így a könyv lezárása után is azt mondom: ne ebből a könyvből akarja valaki megismerni, hogy mi is volt Auschwitz. Ahhoz ez nem elég jó beszámoló. Valami lényeges nagyon kimarad belőle. Pl. az áldozatok értéke.


Népszerű idézetek

Kek P>!

A büszkén revírnek nevezett terem, az árnyékszék szomszédságában, igazi kinyírda volt. A szerencsétlen, durchfallos dánok és hollandok haldokoltak itt. Ők élelemcsomagokat kaptak. Mivel a csomag éjszaka rendszerint eltűnt, egyszerre tömték magukba a tartalmát, ez pedig a halált jelentette. A zsírtól elszokott szervezet nem bírta ki a megterhelést. Azok maradtak életben, akiknek ellopták a csomagját. A sors iróniája.

328. oldal

Wiesław Kielar: Anus Mundi Öt év Auschwitzban

Kek P>!

A lágerben egyik napról a másikra éltünk, az volt az egyetlen cél, hogy a holnapig kihúzzuk. Mennyi kitartás, bátorság, szerencse kellett ahhoz, hogy túléljük ezt az egy napot! Aki lelkileg megtört, az gyorsan befejezte nyomorúságos életét, vagy pár nap alatt kinyírták az emberirtásban gyakorlott kápók, blokkparancsnokok és SS-ek. Általában a fiatalok maradtak életben, de közülük is csak a régi foglyok, akik már akklimatizálódtak a lágerviszonyokhoz, jól ismerték a lágeréletet, így tűrhetően boldogultak. A legnehezebben bírták az újonnan érkezett zugangok, akiknek halvány fogalmuk sem volt, mi is a koncentrációs tábor. Szerencsésebbek voltak, akik az idegen környezetben még idejében találtak ismerősöket, barátokat vagy rokonokat, s azok gondjukba vették őket a legrosszabb első napokban, addig, amíg megismerték a lágerélet nehéz tudományának minden csínját-bínját, és „önállósulhattak”. Márpedig ez a tudomány nem volt gyerekjáték.

77. oldal

Wiesław Kielar: Anus Mundi Öt év Auschwitzban

Kek P>!

Másnap reggel egy gerendán ültem lovaglóülésben, és a kérget hántottam róla egy jókora késsel. Mellettem nagy buzgón dolgozott egy fogoly. Csak úgy égett a keze alatt a munka. Azt hittem, ács a szakmája, olyan ügyesen csinálta. Elnevette magát, amikor megkérdeztem. Elárulta, hogy kapucinus szerzetes, de ezt inkább titokban tartja. Most jutott eszembe, hogy érkezésünk napján volt közöttünk egy barát, jellegzetes, hosszú szakállal. Borotválás után már nem lehetett megkülönböztetni a többi fogolytól.

21. oldal

Wiesław Kielar: Anus Mundi Öt év Auschwitzban

Kek P>!

A vezetéknevemről hosszabb fejtegetésbe bocsátkozott. Kijelentette, hogy németesen hangzik, tehát germán származású vagyok. Azt feleltem, hogy ez svéd név, legalábbis így mondták otthon.
– Úgy is van, igaz! – felelte. – Hiszen a svédek is germánok… Északi germánok!
Ezek után a tárgyra tért.

32. oldal

Wiesław Kielar: Anus Mundi Öt év Auschwitzban

Kek P>!

Czesiek Sowul, aki a lágerzenekarban cintányérozik és dobol, új hangszert kapott: xilofont. Kitette az asztalra, végigfutott az ütőkkel a fabillentyűkön, de a hangjuk nem volt valami tiszta.
– Szalmát kell tenni alája! – jelentette ki több sikertelen kísérlet után. Honnan szerzünk neki szalmát?
Nosza, gyerünk gyűretlen szalmát keresni. Felforgatott nekem minden ágyat, összevissza szemetelte a szobát, de végül talált olyat, amilyet akart. És hogy játszott aztán, hajaj!… Ki hitte volna, hogy Czesio ilyen remek zenész?

87. oldal

Wiesław Kielar: Anus Mundi Öt év Auschwitzban

Kapcsolódó szócikkek: xilofon
Kek P>!

Wojszczyk trombitált, Stasiak harmonikázott, a rendelőbeli „Cigány” olyan tüzesen hegedült, mint egy született magyar, Adam Wysocki a hangját próbálgatta, nem ment-e tönkre a táborban. Egyik este elrendeztem a termet: jöhet az előadás.

87. oldal

Wiesław Kielar: Anus Mundi Öt év Auschwitzban

Kek P>!

A fogakból kivett aranyat téglákba öntötték és a Birodalomba küldték, hogy az omladozó monstrum kincstárát gazdagítsa. A csontokat szétszórták a földeken és a tavakban. Csak az emberzsír veszett kárba. Auschwitzban nem gyártottak szappant.
     A tábori feketepiac szédületes forgalmat bonyolított le. Hans, a „Kanada” kápója volt most a legnépszerűbb ember a táborban. Danisz lagerältester nyájasan mosolygott rá, Jupp lágerkápó a kebelbarátja lett, sőt karonfogva sétált vele. Hans ragyogott a boldogságtól, és szórta az ajándékokat. Ez az állapot néhány hétig tartott, amíg a transzportok jöttek. Múltak a napok, a hetek. Hány magyart gázosítottak már el?… Legalább százezret, mit is beszélek: kétszáz-, négyszáz-, ötszázezret! Végül, úgy látszik, elfogytak a zsidók Magyarországon, mert a transzportok kisebbek és egyre ritkábbak lettek. A rámpa kiürült. Az SS-ek megint rászálltak a táborra, látogatásaik egyre gyakoribbá váltak. A blockführerek őrjöngtek, folyton házkutatást tartottak a blokkokban. Most itt kerestek aranyat.

261. oldal

Wiesław Kielar: Anus Mundi Öt év Auschwitzban

Kek P>!

Akkoriban óriási magyar zsidó transzportok érkeztek. Ekkora forgalom még sohasem volt. Egymás után gördültek a vonatok a rámpa mellé. A vagonokból embertömegek áradtak ki. Férfiak, nők, öregek és fiatalok, gyerekek. Mindenüket magukkal hozták. A rengeteg holmit kirakták a vagonokból, és nagy halmokba hordták, nem is látszottak mögöttük a sorba állított emberek, akik lassan elvonultak az SS-csoport előtt. Itt, a szelekciónál, attól függött az emberi élet, hogy az SS-tiszt jobbra int vagy balra.
     A transzportok elenyésző kisebbségét vezették be a táborba. Főleg fiatal nőket és egészségesnek látszó, fiatal férfiakat. A többiek, kézipoggyászukkal, kétfelé mentek: az egyik oszlop a rámpa mentén az erdőben elrejtett II. és III. krematórium felé, a másik a főutcán a férfitábor és a cigánytábor mellett elhaladva abba az erdőbe, ahol a IV. és V. krematórium volt. Itt véget ért az útjuk. Az elégett testek édeskés füstje az egész környéket ködbe borította.

260. oldal

Wiesław Kielar: Anus Mundi Öt év Auschwitzban

Kek P>!

     Ebben az asztalosműhelyben egész jól berendezkedtem. A csiriz olvasztására szolgáló vaskályha volt a tűzhelyünk, ezen sütöttük meg a lágerkonyháról organizált krumplit. Szerény étlapunkat olyan ínyencfalatok tarkították, mint a disznózsír, oldalas vagy hagyma, amit otthonról kaptam (már küldhettek nekünk kis csomagokat). A rohadt vagy fagyos marharépából főtt lágerleves egyre kevésbé ízlett nekünk.
     Gyalutársam összebarátkozott két „tetoválóval”, egyikük ugyanabból a községből való volt, mint ő, a másik egy fiatal szlovák zsidó. A tetoválóknak, feladatukból kifolyólag, a zugangokkal volt dolguk, így aztán úsztak mindenben, amit akkoriban a frissen érkező transzportoktól szerezni lehetett. Viszonzásul a krumplis lángosért, amivel megvendégeltük őket, hoztak nekünk fügét, mazsolát, datolyát, kukoricalepényt, amit a görög zsidók hoztak magukkal, újabban tömegesen likvidálták őket a gázkamrákba. Alig néhányan kerültek be közülük a táborba, miután bal alkarjukra rátetoválták a számot. Nem voltak hozzászokva a nehéz munkához és a nehéz lágerviszonyokhoz, hamar muzulmánok lettek. Belőlük került ki a hetes és a nyolcas blokk pácienseinek zöme.

182. oldal

Wiesław Kielar: Anus Mundi Öt év Auschwitzban


Hasonló könyvek címkék alapján

Lidia Maksymowicz: A kislány, aki képtelen gyűlölni
Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Ellie Midwood: A lány, aki megszökött Auschwitzból
Robert Merle: Mesterségem a halál
Jack Fairweather: Az önkéntes
J. R. dos Santos: A birkenaui kézirat
Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás
Eva Mozes Kor – Lisa Rojany Buccieri: Az auschwitzi ikrek
Antonio Iturbe: Az auschwitzi könyvtáros
Oliver Lustig: Lágerszótár