Akasha-krónika 5 csillagozás

A Beszélő Fény krónikájában való olvasás tankönyve
Wictor Charon: Akasha-krónika Wictor Charon: Akasha-krónika

Ez a kis kézikönyv a Fraternitas Hermetica Rosae Crucis mesterképző tanfolyamának vezérfonala. A benne lefektetett anyag évezredeken keresztül, mint Manual Secretorum hagyományozódott a Rend vezetőiről azok utódaira. Tisztában vagyunk azzal, hogy a feladatok, melyekre ezek a titkos hagyományok köteleznek nagyok, s a vállalkozás, melybe ennek a titkos kézikönyvnek fordításával és tolmácsolásával kezdtünk, hálátlan. Valószínűleg csak kevesen lesznek, akik a benne foglalt egyéni munkát elvégezhetik, még kevesebben azok, akiknek szellemi érettsége elegendő lehet az ezzel járó súlyos problémák megoldásához. De akadtak olyanok kortársaink között is, akik erre képesek voltak, s a Vízöntő-korszakban még többen lesznek, akik az elődök példáját követik majd.

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Hermit, Miskolc, 2009
76 oldal · ISBN: 9789639654716
>!
Rockcity, Budapest, 1997
66 oldal · ISBN: 9630480689

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 6


Népszerű idézetek

Lilla_Moly>!

Az egyiptomi legszentebb jóga gyakorlása lassan teljesen átalakítja a neofita öntudatát. A harmadik szem életre keltésének következtében rendszeresen fellépnek az extázishoz hasonló állapotok, melyekben a tanítvány a dolgokat igazi lényegükben, eredetükre
visszavezetve szemléli. A múlt és a jövő az örök jelenben folynak össze. A tárgyak és lények puszta megjelenésükkel elmondják titkaikat. Végül pedig a kozmikus öntudat kifejlődése következtében üres agyrémként omlik össze a halálfélelem, mert a halandók világát a szellemvilágtól elválasztó fátyol lehullik az adeptus szeméről, s az univerzum vándora visszanyeri kozmikus állampolgárságát.

32. oldal

Wictor Charon: Akasha-krónika A Beszélő Fény krónikájában való olvasás tankönyve


Hasonló könyvek címkék alapján

Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata
Kaczvinszky József: Meditációs könyv / Töredékek / A Tarot nagy arkánuma
Deepak Chopra: A varázsló mágiája
Sascha Wuillemet – Andrea-Anna Cavelius: Színmeditációk
Deepak Chopra: A mágus útja
Deepak Chopra: Merlin és Artúr király
Popper Péter: A reggel és az este jógája
Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titka I-II.
F. E. Eckard Strohm: Atlantisz angyalai
Rákos Péter: Horoszkóp útikalauz