Időrabló (Időrabló 1.) 143 csillagozás

Wesley Chu: Időrabló

„Wesley ​Chu időutazással, erőtér-kungfuval és hatalmas adagnyi szellemességgel nagy oktánszámú szórakozássá varázsolja át a sivár apokalipszist.”
Max Gladstone, a Nagyrészt halott című regény szerzője

A Föld a 25. században egy mérgező, elhagyatott világ, lakossága a túlélés érdekében a külső Naprendszerbe menekült, ahol gyengén, halálra ítélve tengődik idegen bolygókon és azok holdjai közt. Az emberiség fennmaradásának kulcsa az időutazás, azonban a történelem legveszélyesebb feladatainak elvégzésére egyre kevesebben képesek.
James Griffin-Mars kronoember, küldetéseket vállal a Föld múltjába, hogy ritka technológiai eszközöket szerezzen az idővonal megváltoztatása nélkül. A legtöbb kronoember nem éli meg az öregkort; az időugrásokkal járó stressz a személyes és jövőbeli kockázatokkal vegyítve felőröl mindenkit.
A nyugdíjazását bebiztosító, utolsó bevetésén James megismeri Elise Kimet, egy korábbi évszázadból származó tudóst, akinek a végzete… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tartalomjegyzék

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
464 oldal · ISBN: 9789634191438 · Fordította: Kerekes Éva
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
458 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191421 · Fordította: Kerekes Éva

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

James Griffin-Mars


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 145

Kívánságlistára tette 102

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Wesley Chu: Időrabló

Teljesen megvett magának a sztori. Bár túl sötét jövőképet fest, cselekményben és izgalmakban bővelkedik és tele van meglepetésekkel. Főhősünk, James amolyan mogorva alak, aki az egyik legjobb kronotop, vagyis hivatásos időugró. Bármit bárhonnan elhoz, csak sajnos ezek mind tárgyak. Nyomasztja, hogy embereket az első időtörvény miatt nem menthet meg. Mert mi van ha mégis? Az összes ügynök ezentúl rá vadászik, miközben simlis dolgok derülnek ki. Mert ugye mindig van a háttérben egy kapzsi vállalat, aki semmitől sem riad vissza. Nagyon jó sorozatkezdő kötet.

gesztenye63>!
Wesley Chu: Időrabló

Rém egyszerű alapvetés, ami aztán a későbbiek során sem válik túlzottan komplex, összetett történetté.
Adott egy huszonixedik századi, vészesen lepusztított, disztópikus rémálmokat tükröző földi valóság, adott néhány Földet és más planétákat uraló multinaci gazdasági farkas, meg néhány milliárdnyi nyomorú lélek, vegetáló/pusztuló emberiség-maradvány. Természetesen ebben a jövőben már jól ismert az időutazás/időugrás egyirányú spoiler válfaja, amely roppant praktikus módon, csakis a szottyadt, túlélésre spoiler bazírozó jelenkor energia-éhségének kiszolgálását hivatott energia- és/vagy technológia-rablás üdvös céljaira használtatik.
Megvan az ehhez a játékhoz szükséges szereplők leosztása is… Egyrészt a kronotrop, aki ugrik, és busás fizetség fejében a bőrét viszi a vásárra, másrészt pedig az időcowboyokat kordában tartani hivatott spoiler auditori testület. Persze, mint minden alapszintű videójátékban, itt is vannak szabályok. Első és legfontosabb ezek sorában ha jól tévedek, mást nem is ismerünk meg, hogy nem hozunk a múltból semmilyen élő-lélegző szuvenírt, csecsebecsét, úgymint kismacska, kutyus, csüngőhasú vietnami, vagy neadjisten’ csinos, hosszú combú ifjú hölgy. Mert akkor megvan a baj, nyakunkon az anomália, aztán soha a büdös életben nem gyógyul be a végzetes repedés az idő szövetén.

Ebben a játékban a karakterek szerintem teljesen a helyükön vannak: James, a kronotrop épphogy még kellemesen fanyar, megkeseredett, vagány és pont annyira über-macsó, amennyire egy ilyen közegben illik és szokás; Levin, a renitens időutazókra vadászó rendfenntartó-auditor pont olyan merev, karótnyelt, keményfejű szabálykövető idealista, amilyennek egy ilyen figurát az olvasó alapból elképzelne. Kettejük jellem-, vagy jóval inkább karakter-fejlődése ugyancsak dicséretes technikai húzás. S közöttük egyszer csak megjelenik Elisa, az anomália, aki épp annyira nő, hogy a történetbe teljességgel testidegen módon, romantikus szálat csempésszen.

Összességében, a közel ötszáz oldalnyi cselekményt számomra túlságosan elvitte a lövöldözős, videojáték-szerű, üldözéses csihi-puhi jelenetek dominanciája, pedig ott lapult diszkréten a háttérben, a már évszázadokkal korábban bekövetkezett környezeti katasztrófa, aminek a kívánatos megoldása talán nem mindig erőből a legszerencsésebb. Az én gusztusomnak ezen a téren sokkal jobban fekszik a Bacigalupi-féle öko-nyavalygás, mindenféle „zöld” problémák elvetemült fantáziával történő, soha véget nem érő boncolgatása.

De azért az Időrabló természetesen a maga egyszerű, időutazós/akcióregény vonulatában tökéletesen hozta azt, ami tőle elvárható. Minden más csupán az én privát nyüsszenetem, én meg vessek magamra. :) Ha száz oldallal kevesebb, nálam máris fél csillaggal több.

csartak P>!
Wesley Chu: Időrabló

A fekete mélységbe! – mondhatnám, ahogy a könyvben káromkodnak (amúgy ez tetszik nekem, lehet használni fogom), – ebben a regényben nincsenek mélységek. Vannak viszont sűrűn és képletesen leírt akciójelenetek.
Röpköd a sok kábeltekercs, ragyog az exo, szakad a padló.
Olvastam, hogy Wesley Chu a filmes világból érkezett, így nem csoda hogy az akciófilmek vonalát követi a történet. A könyv hőse a hányatott sorsú, időutazó férfi, és egy megvédni való (ál)naiva tudósnő, aki aztán úgy ujja köré csavarja a palit, hogy arról koldul. Aztán van egy hős barát, egy egzisztenciális válságban lévő főnök, egy erőszakos nő, és jó karban lévő idős (szó szerint, nem is rossz szójáték) asszony.
A kezdés erős, tényleg mintha berántanának egy pörgős filmbe, de valahol közeptájon kicsit leült a dolog. Az időutazás viszont nagyon jó alapot biztosít a helyszínek változatosságára, tulajdonképpen miénk az egész világ, az egész megélt történelem, sőt még távolabbra megyünk: a fantáziának is helyt ad.
Ezek persze jól ismert sablonok, itt-ott már találkozhattunk velük. A Nyilvánosság kora Adonia úszó városával, ahol a Nagy Testvér figyel, és kivételesen fejlett álcázási technológiát fejlesztett ki, egészen tetszett, persze újdonság nincs benne, de hangulatos. Szintén érdekes a könyv sötét jelenkora, a 25. század, az elpusztult városokban életben maradásért küzdő embertörzsekkel, akik a technológiát és a régi hagyományos eszközöket egyaránt használják.
Úgy összességében tehát nem volt időrabló a történet, bár én folytatást nem igényeltem volna, szépen le lehetett volna zárni, hogy mindenki megy a dolgára. De csak azért is olvasom majd a folytatást.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
464 oldal · ISBN: 9789634191438 · Fordította: Kerekes Éva
Noro P>!
Wesley Chu: Időrabló

Az űrutazás és az időutazás valahol ugyanannak az receptnek két eltérő ízesítése. Chu is valószínűleg ezt ismerte föl, amikor a kettőből kevert egy felettébb ízletes, édes-csípős szószt. Le kell szögeznem, hogy a szerző pontosan azt műveli, amit a főhőse: visszanyúl a múltba (a SF klasszikusaihoz) és ellopja, amit talál. Ha úgy tetszik, ez akár még metafora is lehet: az újrahasznosítás korát éljük. A regényben, az irodalomban és a valóságban egyaránt.

A sorok között ráismerhetünk a Star Trekre, a Szárnyas fejvadászra, az Avatárra, a Milleniumra, és még számos konkrét műre vagy általánosabb SF irányzatra, amit a szerző mind beépített a történetbe. De ez a könyv mégis sokkal szórakoztatóbb, mint az utóbbi egy-két évben magyarra lefordított űroperák jelentős része spoiler. Részben talán épp szemtelensége nyűgöz le, illetve az, hogy nagyon is jól tudja, mihez kezdjen a hozott anyaggal. A „technokrata” irányzathoz tartozik spoiler, vagyis szeret elbíbelődni a futurisztikus kütyükkel, és felhasználja őket a jövő hangulatának megteremtéséhez. De a feszes, jól felépített cselekmény is sokat nyom a latban.

A történet egy meglehetősen lelakott Naprendszerben játszódik, ahol az emberiség kinyírta a legtöbb természeti erőforrást, megmérgezte a Földet, és tönkretette vagy elfeledte a technológia számos vívmányát is. Az időutazók nélkül spoiler már valószínűleg kihalt volna a civilizáció. E célra általában látens szociopatákat választanak ki, akik képesek végignézni egyik háborút és balesetet a másik után, anélkül, hogy beavatkoznának a már megtörtént eseményekbe. Mantrájuk szerint „a múlt halott” – ami színtiszta paradoxon, hiszen ha halott lenne, nem lehetne megváltoztatni, ergo nem kéne ilyen kínosan őrködni az épségén. A meló pedig hamar kiöli a megmaradt empátiát is, így a tipikus időutazó egy lelki sérült, elfojtott haraggal teli, nem ritkán szuicid hajlamú figura. A főszereplő naiv, néha szinte gyermeteg érzelmi reakciói tökéletesen példázzák mindezt – vagyis Chu itt is összekötötte a lustaságot a logikával: gyengén felépített, kétdimenziós karaktert alkotott, de az adott körülmények között épp az lenne a furcsa, ha hőse érettebb és normálisabb emberi lény lenne.

A világ egyik-másik premisszáját már valamivel nehezebb volt elfogadnom. A gázóriások körül keringve sok mindent kellhet nélkülöznie az emberi kolóniáknak, de az energia speciel pont nem tartozik ezek közé. És furcsán szelektív memóriára vall az is, ha időgépet tudnak építeni, fúziós reaktort viszont nem. A 26. századi energia-éhség tehát hard SF szempontból gyenge pontja a könyvnek. Szinte bármi mást jobb lett volna a hanyatlás középpontjába állítani, mindenek előtt a biomasszát spoiler. De ez valószínűleg csak a keményvonalas tudomány-mániásoknak fog gondot okozni.

A múlt kiaknázása, és e munka drákói szabályozása persze a jövő érdekében történik – sugallják nekünk a könyv első fejezetei. Később azonban ezt is meg kell kérdőjeleznünk. Főhősünk ugyanis fokozatosan rádöbben, hogy amit az időutazásról tudni vélt, annak fele sem igaz – sem tudományos, sem történelmi, sem pedig morális szempontból. És itt lesz a könyv minden összelopott anyagával együtt is igazán ötletes: az időutazás, mint eszköz beszürkítésével megteremt egyfajta „timepunk” (időutazós kiberpunk) stílust. Így lesz a mogorva időkommandósból valószínűtlen (anti)hős, na meg a látványos, remekül megírt összecsapások – és valóban rengeteg erőtér kung-fu, ahogy az ajánló írja – is egyedi hangulatot teremtenek.

1 hozzászólás
NewL P>!
Wesley Chu: Időrabló

Nagyon nehezen jutottam el ennek a könyvnek a végére, mert a tetszik – nem tetszik kategóriába verekedte magát többször az olvasás közben. Szeretem az időugrással foglalkozó könyveket, mert rengeteg lehetőség rejlik bennük. A könyv ezeket a lehetőségeket elég nagy mértékben ki is használja, de számomra egyedül ez mentette meg a történetet. Nem akarom boncolgatni az eseményeket, mert ezt már mások megtették előttem, de azt azért megemlíteném, hogy nagyon sok helyről lopkodott a szerző, amit egy elég egységes szerkezetté kovácsolt össze a könyvben.
Nem szerettem a szereplőket, egyiknek a sorsa sem tudott igazán érdekelni, így hiába volnultatott fel a szerző jobbnál jobb ötleteket, utalásokat, ezzel sem tudta azt az atmoszférát megteremteni, ami miatt egy könyv letehetetlenné teszi magát. Ha a sorozat többi része megjelenik, ettől függetlenül el fogom olvasni, mert azért az érdekel mit akar kihozni belőle a szerző.

4 hozzászólás
Oriente>!
Wesley Chu: Időrabló

Ne szépítsük, ez egy sci-fi ponyva. Csak szép a borítója.
Persze ilyen is kell, de lehetne például vicces, mint Scalzi – hogy ne unatkozzak, ha már nincs min gondolkodni. Sajna nekem ez így kevés a boldogsághoz.

Biztos van aki vitába szállna velem, de attól még nem lesz jó egy sci-fi, hogy hemzsegnek benne az olyan zsánerspecifikus varázsszavak, mint kriokarkötő, atmoszféraszabályozó, gravitációátalakító és társaik. Van egyébként a sztoriban egy ütős novellára (esetleg kisregényre) elegendő ötlet, méghozzá a múlt intézményes szintre emelt fosztogatása, ami egy alaposan körbetéblábolható, érdekes etikai kérdés (és legalább háromszor két percre le is kötött az átgondolása). Reflektálnak erre bizonyos részek, bár meglepően ritkán, és a szereplők közül meglepően kevesen. Praktikusan egyetlen, az események szempontjából is fajsúlyos szereplő szájából hangzanak csak el idevonatkozó magvasabb hasonlatok, aki például egy alkalommal a kortárs társadalom viselkedését dögevőként jellemzi. Az alapötlet tehát tulajdonképpen tetszett, de így, ebben a formában, ennek az ötletnek a 450 oldalra puffasztása, sőt, sorozatosítása pusztán kommerciális megfontolásnak tűnik. Hozzáteszem, a regény határozottan ügyesebben tölthetné be a neki szánt piaci szerepet, ha némileg több humor szorul a szerzőbe. Mert akkor egyszerűen jól szórakozok, és nem érek rá hibákat keresni spoiler.
Azt is ötletesnek találtam, hogy az időugrós játékkal kapunk hideget és meleget, vagyis belekukkanthatunk az utópisztikus és disztópikus jövőbe is (és nem feltétlenül a várt sorrendben), de az utóbbi kialakulásának okozati lánca nem mondható túlságosan eredetinek vagy kidolgozottnak spoiler. Na meg kilóg a lóláb: a 25. századi technológiákat elnézve nehezen érthető ez a szűnni nem akaró energiaválság. Naprendszert behálózó kolóniák, fegyverkezés, fejlett űrmechanika, időutazás(!), de az emberiség nem tud energiát szipkázni a Napból, vagy teszemazt néhány mezei atomreaktort építeni?? Ezen felül számtalan kisebb-nagyobb, bosszantó logikai hiba is megakasztott, nemcsak a szokásos időparadoxonos rések.

Amúgy értem én, hogy ez kalandregény, vagyis lételeme az üldözés, robbantás, épületlyuggatás, illetve a falhoz csapkodós, csápos közelharc minden mennyiségben. Annak biztos jól működik, látva a magas tetszési indexet. Mivel én akciófilmekben is csak a vicceseket bírom elviselni, fenemód unatkoztam…

8 hozzászólás
Lisie87>!
Wesley Chu: Időrabló

Mostanában fenntartásokkal kezelem az új megjelenésű, ismeretlen írók könyveit (ugye @elge76?)! De most szerencsére nem nyúltam mellé. Ami nagyon tetszett ebben a könyvben, hogy „olvasóbarát”, egy-két ismeretlen kifejezésre (kronotrop) azonnal kapunk magyarázatot. Emellett nagyon cselekményes, kicsit a közepén belassult, de a végére megint bővelkedett izgalmakban.
A téma is jó választás, szeretem az időutazásos történeteket, és itt egész jól felépítette az író, vannak szabályok, kütyük és egy felépített rendszer, ami szerint utazhatnak a kronotropok. Az más kérdés, hogy bennem merültek fel kérdések, hogy vajon ha így történne, mi lenne… Mindemellett egy disztópia is, mert a távoli jövőben tökéletesen tönkre tettük a világunkat. Remélem a folytatásban kapunk még az aktuális világegyetemről bővebb infókat, bár a földi helyzetet egészen jól bemutatta.
A karaktereket is bírtam, színesek voltak a főszereplők, bár a női főhős néha kicsit idegesített, de végül egész életrevalónak bizonyult. :)
Összességében élvezhető könyv, lehet vele haladni és szórakoztató!

20 hozzászólás
Riszperidon>!
Wesley Chu: Időrabló

Úgy látszik, nekem az az új szokásom, hogy azok a könyvek, amik molyon viszonylag alacsonyabb százalékon állnak, nekem bejönnek. :D
Ezzel is így volt. Az elejétől kezdve nagyon izgalmasnak és pörgősnek találtam. A főszereplőket nagyon szerettem, és ha valaki elvetemült erre tenne egy romantikus címkét spoiler, akkor ez lenne az a típus, ami bejönne, báááár, néha itt is súrolta az ingerküszöbön határait, ha csak pillanatokra és minimálisan is.
A fél csillagot azért vonom le, mert néhány személy oda-vissza hozatalát kicsit abszurdnak, vagy túl idealistának éreztem, valamint nem minden olyan katona, aki a könyvben szerepel szörnyeteg, akármilyen undorító rezsimet is szolgáltak, voltak köztük emberek.
Nagy kíváncsisággal várom a következő részt, annak ellenére, hogy sejthető a vége, és remélem, jelenik meg még az írónak könyve magyarul!

12 hozzászólás
ViraMors P>!
Wesley Chu: Időrabló

Ezt a könyvet sok tekintetben nagyon nekem találták ki.
– Van benn időutazás. Ráadásul nem csak úgy beledobták, hanem Chu át is gondolta, és próbált némi logikát és szabályrendszert csempészni bele. spoiler
– Van benne űrutazás. Jó, nem viszik túlzásba, de van.
– Vannak mechák. Jó, ezek is csak elvétve, de vannak :)
– Van benne használható női karakter. Néha kissé idealista az én ízlésemnek, de leírhatatlanul értékelem az életképes női karaktert, aki nem csak egy megmentésre szoruló kellék, van sütnivalója, és tisztában van vele, hogy mire képes, mire nem. Legalábbis az esetek nagy többségében. – Látványos. Jaj, de még mennyire, hogy az! Színes szagos, helyenként kifejezetten büdös, és nagyon-nagyon jól érzékelteti a különbséget az egyes korok között.
– Pörög. Legalábbis nagy részt, mert a közepe nekem kissé monoton volt.
– Korrekt sztori. Nem mondom, ezt-azt egyértelműen az elődöktől mentett, de egy ügyes masszát hozott össze belőle, amit határozottan élveztem.
És mindemellé van itt némi tanulság spoiler, ami tulajdonképpen folyamatosan szem előtt van, mégsem éreztem azt, hogy az arcomba tolná, és minden erejével le akarja nyomni a torkomon.

Itt-ott tudnék kötözködni a regénnyel, de nem teszem, mert nagyon élveztem. Alaphangon egy jó erős négyest adnék rá, de ez az egyik kedvenc borítóm az idei termésből, ezért 4,5 a vége :)

3 hozzászólás
Morpheus>!
Wesley Chu: Időrabló

Egy újabb időutazós történet, kicsit másképp. Érdekes maga az időutazás témája, de már lerágott csont, sőt egyre inkább az a meggyőződésem, hogy időutazás nincs (mert csupán a jelen pillanat létezik, a múlt szétfoszlott, a jövő pedig nem több, mint több-kevesebb lehetőség megvalósulása), legfeljebb előre (hibernáció), de vissza sohasem.
No de térjek vissza a könyvhöz. Szórakoztató, egy magányos főhőssel, aki mellett mindenki más csak díszlet, a női szereplővel a kapcsolata egy vicc, minden helyzetből kivágja magát… Nem hiába, James egy krono Indiana Jones. Több szót nem érdemes erre vesztegetni. Hogy elolvasom-e a folytatást, ha lesz, még magam sem tudom.


Népszerű idézetek

csartak P>!

Az emberiség pontosan ugyanolyan pöcegödröt teremtett 1551-ben, a Ming-dinasztia fénykorában, mint a jelenben. Valamilyen oknál fogva ez a nyavalyás faj sosem tanulta meg, hogy ne merüljön el a szennyben. Valószínűleg ezért becsülték úgy a tudósok, hogy az emberi faj 3000-re ki fog halni.

Noro P>!

A KronoCom pár évvel ezelőtt megbízást adott egy tanulmány elkészítésére, hogy megvizsgálják, miért olyan magas az időügynökök körében az öngyilkossági ráta. Néhány tudós azt feltételezte, hogy a túlzásba vitt időutazás káros hatást gyakorol az agysejtekre. James megkímélhette volna őket a felmérésbe fektetett időtől és energiától, ha közli velük, hogy azért váltak a kronotropok olyanná, amilyenné, mert szar a meló.

84. oldal

Riszperidon>!

– És most mi lesz? – kérdezte újból.
[…]
– Várunk, aztán megmentjük a világot.

306. oldal

1 hozzászólás
Chöpp >!

Manapság egy csomó minden olyan átkozottul szánalmas.

349. oldal

gesztenye63>!

– Egy jó Legidősebb vezető tudja, mikor mártózzon meg más bölcsességének a kútjában. Bőven lesz miből innia.

Chöpp >!

Ha lehetett volna egy kívánsága, azt kérte volna, hogy valaki egy hatalmas seprűvel seperje ki az egész bolygót. Talán bele is lökhetné a mosógépbe. Elfintorodott. A szagából ítélve, némi fertőtlenítés is ráférne.

217. oldal

Chöpp >!

Túl sok energiát feccölsz abba, hogy egy gólemnek tűnj, pedig valójában nagyon jó ember vagy.

357. oldal

gesztenye63>!

– Folyamatosan a vérzést próbáljuk elállítani a lyukak tömködésével és a repedések befoltozásával. Bármivel próbálkoztunk, csak rosszabb lett a helyzet. Az összes egymást követő generáció csak azt látta, ami az orra előtt volt, anélkül hogy az összképet nézte volna. […] Sosem vizsgáltuk a problémáink gyökerét. Egy nap, és ez a nap szemlátomást egyre közeledik, semmilyen foltozgatás nem fog működni. Az emberiség menthetetlen lesz, s a tüzünk kialszik.

Mhysa>!

– Mikor sétáltál utoljára odakint? – kérdezte halkan. – A nyomorult emberek között. Mikor szippantottál utoljára szűretlen levegőt? Éltél már a mocsokban? Vesztésre állunk.

Kapcsolódó szócikkek: James Griffin-Mars
Mhysa>!

Úgy tűnik, az összes korábbi korszak jobb volt. A civilizáció csontjairól szopogatjuk le a maradék húst. Őszintén, belefáradtam, hogy mindig vissza kell jönnöm a jelenbe.

Kapcsolódó szócikkek: időutazás · James Griffin-Mars

A sorozat következő kötete

Időrabló sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Adrian Tchaikovsky: Hadállat
Justin Cronin: A szabadulás
Keith R. A. DeCandido: Alien: Isolation – Izoláció
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Szemán Zoltán: Idegen istenek
Michael Walden: Csillagikrek
David Mitchell: Felhőatlasz
Andy Weir: A marsi
Jasper Fforde: Egy regény rabjai
Harrison Fawcett: A Katedrális harcosai