Hitler ​fúriái 78% 32 csillagozás

Lower könyve elsősorban néhány női portréból áll – ápolónők, feleségek, titkárnők pályafutásáról olvashatunk, akik a második világháború éveit a nácik által gyarmatosított keleti végeken töltötték. A tárgyalt események sajnálatosan ismerősek lehetnek azoknak, akik már érintették a témát, és hangja, ez a tényszerű, de legkevésbé sem tárgyilagos hang sem újdonság. (Hiszen lehet-e egy népirtásról tárgyilagosan beszélni? Szabad-e?) De a nézőpontja (talán mondhatjuk így) forradalmi újítás. Amellett érvel ugyanis, hogy Hitler rezsimjének sikeressége sokkal többet köszönhetett a nőknek, mint ezt általában hajlandóak vagyunk elismerni. A háború utáni visszaemlékezésekben a német asszony többnyire mint áldozat jelent meg: a nemi erőszak áldozata, a széthulló családok összetartója, az „újjáépítő”. Természetesen joggal, ám Lower felhívja a figyelmet, hogy bár megnyugtató ennél a szemléletnél maradni (legalább ők mentek maradtak a bűntől!), de történelmileg tarthatatlan. A helyzet ennél bonyolultabb.

A kötet koronája, ami a ötre emelte a csillagok számát, az utolsó pár fejezet, melyet konklúzióként is értelmezhetünk. Ebben Lower a történelmi adatok megvizsgálása után etikai és filozófiai értelemben is kibontja a témát, szembesít a nácitlanító bíróságok erkölcsi kompromisszumaival, azzal, hogy használták ki a női háborús bűnösök az apolitikus nőről kialakult előítéletet, hogy megmeneküljenek a büntetéstől… Csupa kellemetlen, megválaszolhatatlan morális kérdést tesz fel az olvasónak – finoman szólva is nyugtalanító. Fájdalmas olvasmány. Pont olyan, amilyennek lennie kell.

Amikor a nőknek a holokausztban betöltött szerepe kerül szóba, akkor bizonyára mindenkinek beugrik a kép a szadista tábori őrökről, akik gyakran a férfiakat is messze túlszárnyalták a kegyetlenségben. Talán Irma Grese (Auschwitz hiénája) vagy Ilse Koch neve is ismerős lehet. Wendy Lower könyve nem a koncentrációs táborok nőnemű őreivel foglalkozik. Akkor kikkel? Idézek a fülszövegből: „Bemutatja, hogy nemcsak a koncentrációs táborok őrei között voltak nők, de a tömeggyilkosságok elkövetői között is, a zsidóüldözők és -kifosztók között is. Tanítónő, ápolónő, szociális gondozó, titkárnő, feleség: több, mint félmillió nő vett tevékeny részt a keleti területeken a holokausztban.”. Fontos téma, hiánypótló, hiszen meglehetősen elterület a nők holokausztban betöltött szerepének kutatása.

Sajnos több szempontból is csalódás lett számomra a Hitler fúriái. Hamar, és több alkalommal is szemet szúr a tárgyilagosság hiánya. Ez bizonyos mértékig megbocsájtható – ki tudna teljesen szenvtelen lenni pl. arról olvasva, amikor ártatlan csöppséget csap falhoz egy némber? Én sem tudok.* De pont azért, mert tudjuk pontosan, hogy milyenek voltak ezek a nők, nem kellene olyan felesleges körökbe belemenni, mint az író teszi azt például egy fénykép kapcsán (https://moly.hu/karcok/1174267). Zavart a rengeteg önismétlés is, valamint sokszor éreztem azt, mintha egyszerűen megvágták volna a szöveget. Mint kiderült, valóban így történt: a szerző egy interjú során elmondja, hogy 100 oldalnyi történeti elemzést ollóztak ki – hogy a szélesebb közönség számár is prezentálható legyen a könyv. Ezt azért is sajnálom, mert talán a kihagyott elemzések pontosabb képet, magyarázatot adhatnának arra, hogy mi alapján jött ki a fülszövegben olvasható félmilliós szám.
13 nő portréján keresztül mutatja be a könyv, hogy a nők milyen szerepekben jelentek meg a náci keleti végeken. Volt közöttük ápolónő, tanárnő, titkárnő, feleség – és ők egyúttal szerepük súlyosságát tekintve tanúk, cinkosok és tettesek is voltak.
Az ápolónőkről tudjuk, hogy sokan önként részt vettek az eutanáziaprogramokban, szemrebbenés nélkül adták be a fogyatékosoknak a mérgező injekciót. Egyesek orvosi kísérletekhez asszisztáltak. De nem tartom jogosnak az olyan kijelentést, hogy: „Mindezek az ápolónők egy bűnös rendszer képviseltek, és ha személyes tetteik nem is, de jelenlétül, szerepvállalásuk őket is bűnössé tette.” Nem minden ápolónő gyilkolt – azt persze fel lehet róni, hogy a rendszer kiszolgálói voltak azáltal, hogy náci katonákat (is) ápoltak. Úgy érzem azonban, hogy némi árnyalás szükséges lett volna, pláne, hogy nem mindenki ment önként és dalolva keletre szolgálni.
A titkárnők többsége valószínűleg már közvetlenebb kapcsolatban volt a tömeggyilkosságokkal. A nácik igyekeztek úgy szervezni a dolgaikat, hogy a felelősséget minél többfelé el lehessen osztani, a kivégzésekre vonatköző parancsokban pedig meglehetősen körülírt megfogalmazást használtak – de kétlem, hogy a parancsot legépelő titkárnő nem sejtette, hogy miről van szó. Bűnösök ők is, közvetlenebbül, mint az átlag (nem gyilkoló) ápolónő.
A táborvezetők, körzetvezetők , náci parancsnokok feleségei pedig még egyértelműbben bűnösök. Nekem ne mondja senki, hogy egy feleség nincs tudatában annak, hogy mit művel a hites ura… arról nem is beszélve, amikor a feleség is lelkesen lövöldözi a zsidókat az erkélyről – vagy éppen gyereket lő agyon az ezüstpisztolyával.

Lower műve annyiban teljesíti, amit ígért, hogy bemutatja, hogy nem csak táborok őreiként vettek részt a nők a holokausztban, hanem sok egyéb szerepben is. Számomra azonban a cím, együtt azzal a kijelentéssel, hogy „több, mint félmillió nő vett tevékeny részt a keleti területeken a holokausztban” egy sokkal közvetlenebb részvételre utal, mint az, hogy Ingrid legépelt egy parancsot. Több példa olvasható személyesen is gyilkoló nőkről – viszont nem látom, hogy pontosan mire alapozza a félmilliós becslést az író. Ha pedig félreértem, és nem csak a személyes gyilkolásra vonatkozik, akkor pedig szerintem nem ártott volna árnyaltabb kategórizálást alkalmazni: bűnös a parancsot gépelő titkárnő is, de talán nem ugyanaz a kategória, mint az erkélyről lövöldöző némber.

Hasonló dologról beszél Karin Himmler (igen, a tyúktenyésztő rokona) az alábbi videóban:
https://youtu.be/5oU3zlY3tes

Ha már bűn: az eredendő bűnnek azt tartom, hogy a társadalom hagyta, sőt, nem kis része támogatta a nácik hatalomra jutását.

*: A Schindler listáját még sokadik alkalommal sem tudom úgy megnézni, hogy ne csúszna ki pár velősebb szitkozódás.

„Az ember az egyetlen állat, amely népirtást követ el.”
Ez egy nagyon jól megírt könyv, értékes jegyzetekkel.
Anno rengeteget olvastam a témában, de olyat ami kifejezetten a nők szerepét taglalja a Harmadik Birodalom gyalázatos működésében, még nem, így hiánypótló mű.
Megrendítő volt olvasni, sokszor megkönnyeztem.
spoiler

Nem kicsit megrázó olvasmány.

Nem is tudom mit lehetne hozzátenni mèg, amit @Kuszma nem tett meg.http://moly.hu/ertekelesek/1764663

UH, ez a könyv! Nehezen találom a szavakat.
Hajlamosak vagyunk abban a hitben lenni – főleg, mi nők –, hogy a holokauszt rémtetteiben csak férfiak vettek részt. Vagy ha esetleg még is volt benne részük nőknek, akkor csak 1-2-ről van szó. Hisz egy nő gyenge, gyengéd, könnyen sérül.
Egy nő nem ver halálra ostorral egy rabot.
Egy nő nem nézi végig mosolyogva egy tömegsír mellől, ahogy tucatszámra ölik meg a gyermekeket.
Egy nő nem véreskezű, nem bírja a rémtetteket.
Egy nő törékeny, védelmező, óvó, benne van az ősi ösztön, hogy ANYA.
A férfiak már igen. Mert ők szeretnek harcolni, szeretik azt mutatni, hogy erősek, rettenthetetlenek, nem félnek semmitől és senkitől.
De egy nő?
Amiért mégis közepesre értékelem az azért van, mert hiányérzetem maradt. 13 nő történetén keresztül mutatja be a többi náci nő sorsát is. Ez nekem kevés! Ha több száz, több ezer női sorsról ír, akkor ennél több nő életének a sorsának a bemutatását vártam volna.
Ettől függetlenül tudom a könyvet a figyelmetekbe ajánlani. Dokumentumkönyv, tényszerű, száraz, nehéz irodalom, de ha érdekel titeket ez az időszak, akkor szerintem ne hagyjátok ki az olvasását!
Bővebben: https://azajtom.blogspot.com/2019/02/wendy-lower-hitler…

Nagyon nehéz és lassú olvasás. Iszonyú embertelenség. Magyar szerzőtől Gyilkos irodák címmel jelent meg könyv, ami ugyanezt a korszakot, kicsit másképp, de a nők részvételét is feltárja – ez annál jelentősen olvasmányosabb, könnyebben átlátható a rendszerek felépítése, a nők motivációja, az is, hogyan és milyen okok miatt nem lett következménye tetteiknek.

Bajban vagyok ezzel a könyvvel. Mert van az a helyzet, amikor az ember olvas egy kevésbé erős könyvet, ami elnyeri a tetszését, akkor még nem is olyan nehéz a helyzet. Itt viszont a fordítottja áll fenn. Egy alapos, jól megírt, komoly könyvről van szó, mai sok kérdést és némi kellemetlen utóérzetet hagyott bennem. Szóval inkább arról fog ez szólni, amit én gondoltam, mint a könyvről magáról.

Párhuzamos élettörténeteken keresztül vázolja fel a keleti megszállás egy kis szeletét, és hamar szűkiti a kört, hogy a „civil” nőkkel foglalkozik, nem azokkal, akik pl.: táborokban voltak őrök. Ápolónők, titkárnők, feleségek. Akik láttak, hallottak, tettek, nem tettek dolgokat.

Ami nekem kicsit furcsa volt, hogy néha úgy emlegette a Nőket, mint valami elvont valamit, mintha nem is emberek lettek volna, hanem valami külön faj. Pedig az egyének, akik megjelentek a könyvben, ők is annyira sokfélélk voltak, ahogy megélték a dolgokat, naiv idealistáktól a gátlástalan törtetőkig.
Sokszor éreztem úgy (nem tudom, hogy valóban így van-e, vagy csak bennem csapódott le), hogy nagyon ujjal akar a szerző mutogatni, hogy mindenki mennyire bűnös. Mintha ezt az olvasó nem értené meg nem lenne képes felfogni elsőre, urambocsá' eldönteni. Valahogy nem éreztem a különbségtételt a titkárnő, aki papírokat rendezgetett a kis irodájában és a háziasszony között, aki a veteményesében bújkáó zsidókra lövöldöz, mintha mindkettő ugyanazzal a súllyal bírna. Abban igaza van a szerzőnek, hogy mindannyian egy nagy gonosz gépezet elemei voltak, de én próbálnék valami árnyalatot vinni az egészbe. Ugyanígy az ápolónőknél is több százezer embert vett egy kalap alá az „eutanázia” program kapcsán. Értettem a szándékot, de zavart.

És kimaradt az, egyben ennek a „mulasztásnak” az oka, ami szerintem a Harmadik Birodalom egész generációjának tragédiája. Az, hogy bár szinte mindenki „üzemeltetője” volt a rendszernek, okozója, egyúttal az áldozata is. Mert azokat az embereket is elnyomták, becsapták, belekényszerítették egy hazug párhuzamos világba. Mert a könyv is írja, sokuk nem akart nagy dolgokat, csak valakik lenni, elkerülni faluról, szép ruhákat és cipőket, jól akarták érezni magukat, akalndot kerestek, és mit kaptak? Próbáltak valahol megmaradni egy olyan világban, amiből szépen elveszett minden normalitás. És ez szerintem szörnyű.

Egy másik dolog, az a szándék, hogy a szerző mindenképpen törvényt akar ülni. Néha mindegy, hogy ki fölött. Félreértés ne essék, mert lenne/ lett volna ki fölött, és ez egy nagyon érdekes fejezete a könyvnek, hogy sokan hogyan úszták meg, amit nem szabadott volna. Mert ezt is ki kell mondani. Csak kicsit azt nem értem, hogy pl.: a titkárnő, aki látja éjszaka, hogy elhajtanak embereket, meg is írja az otthoniaknak, hogy milyen elfajzott állapotok uralkodnak, de az nem derül ki, hogy mit is tehetett volna? Mintha a szerző megfeledkezett volna arról, hogy ott már a „szabad” emberek is régen a rendszer foglyai voltak, és hiába próbálták felfogni a felfoghatatlant, elhinni a hihetetlent.
A törvénytartás érdekében néha elég furcsa feltételezésekbe bocsátkozott, csak egyszer kétszer, de szerintem ez pont nem az a téma, ahol mindenképpen feltételezésekbe kell belemenni. Ugyanígy egy fényképből, (amin az egyik nő egy álló motoron pózol virágos kötényben) kihozza azt, hogy ütközik ki a képen a „náci perverzió”, és szimbolikus fejtegetésbe kezd a hitleri társadalomkép női szerepeiről a kép kapcsán…És ezt egy olyan illetővel kapcsolatban, akinek amúgy is sok volt a rovásán, szóval szerintem teljesen indokolatlan volt az okfejtés.
Az ilyen kis kirohanások (szerencsére nincs sok) nekem zavaróak voltak, az én szememben a tényszerűség rovására mentek.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mennyire helyezkedhet a ma embere erkölcsi magaslatokra ezekkel a nőkkel szemben, mármint nem azokkal, akik tevőlegesen embert öltek, hanem azokkal, akik valahogy közvetve belekerültek ebbe az egészbe. De idevehetjük az otthonülő német anyákat, a gyári munkásokat, igazából mindenkit, aki akkor Németországban élt. Rámutathatunk-e erre a tömegre, hogy bűnösök, anélkül, hogy kimondanánk, hogy nem olvashattak bármilyen újságot, nem hallgathattak bármilyen rádiót, téveszméket mondtak nekik nap mint nap olyanok, akiknek igazat kellett volna mondani.
Mi kiállnánk az ő próbájukat, vagy valami hasonlót? Értelmesek tudunk majd maradni az értelmetlen propaganda viharában? Ki fogunk állni valami igazságtalanság ellen, ami talán szépen elrejtve történik, nem a képünkbe nyomva?
spoiler

Mindig legyünk óvatosak, amikor valaki felett törvényt akarunk tartani. A polgármesterünk még ogy. képviselő korában törvénymódosítást kezdeményezett nagy hanggal, hogy a halálos balesetet okozó sofőrök mindenképpen letöltendő börtönt kapjanak, nem elég a felfüggesztett. Egy év múlva egy idős nő körülnézés nélkül lépett a kocsija elé…

Feszengek az ilyen mű során, miközben fotelből, ágyból, kényelmesen olvasom..Annyi borzalom gyűlik össze ezen a háromszáz oldalon, hogy az olvasó lassan immunissá válik rá..Talán ilyen lehetett ezt átélni is, az ember összes, a békében működő érzékszerve kiég, nem funkcionál többé.
Mindaz, ami emberré teszi egy marék hamu lesz. Porhüvelyek vánszorogtak az ég alatt. Az olvasó, éppen én nem akarja elhinni, kétszer is elolvassa, de nem éri fel ép ésszel, hogy történhetett ez meg, ráadásul, hogy érzékeny nők, hogy voltak képesek a gyilkolásra.Mintha ez inkább a férfiak műfaja lenne. ..És ez a fajta embernek nem nevezhető csökevény most is itt él közöttük, számtalan maszk alatt.

Kissé gondban vagyok ezzel a könyvvel. Nagyon érdekelt a téma, mert úgy gondolom, hogy egy viszonylag keveset érintett, rendhagyó szemszögből taglalja a nácizmust. A dokumentumszerű, kissé száraz stíluson hamar túllendültem, mert hát egy ilyen témáról hogyan is lehetne írni, ha nincs kellőléppen megalapozva, dokumentálva…? Viszont sok helyen úgy éreztem, az író túlságosan is érezteti a véleményét, ítélkezik. Ezt leszámítva kellőképpen hátborzongató volt, és számomra néha még mindig felfoghatatlan, hogy mindezek tényleg így történtek.

A borító nekem nagyon tetszett, és jó a betűtípus, tetszik, hogy minimálisan lóg rá a fejére csak az egyik nőnek a szöveg, még az is tetszik, hogy egy szürkés a belső „valódi” borító, mintha csak azt érzékeltetné, hogy a máz ilyen, a tartalom olyan… Aztán jön a térkép, ami nekem örök szerelem, még akkor is ha néha a vaktérképen annyi esélyem van mint Stevie Wondernek…. Ami egy kicsit még jobbá tehette volna, ha pl a hátuljára, nem egy az egybe ugyanaz a térkép kerül, hanem pl megjelölték volna a nagyobb táborokat, vagy vonat útvonalat, bármit…vagy akár egyenruhás kiskatonákat tettek volna bele itt ott, egy tankot vagy valami :D
A könyv maga nagyon vegyes, mert az elején nagyon örültem, hogy a másik részről is lehet olvasni végre, de mégsem az volt amit „szerettem” volna. ÉS hogy folyton lapozgatni kellett hátra az egy dolog, az is, hogy van amikor totál fölösleges és csak a forrást jelöli, míg van ahol tényleg kiegészíti a dolgokat, de volt amit jó lett volna ha leír, de nem tette…A fényképeket még mindig nagyon kedvelem, és sokkal többet is el tudtam volna viselni (tudom hogy sok helyen hozzáférhető, de ide pl még fért volna)
Egy nagy adag adat, innen- onnan, bizonyos rendszerben. Volt ahol olvastam volna még, és volt amit szívesen kihagytam volna, pl a falhoz csapást vagy tarkón lövést… és tudom, hogy pont ez a lényeg, de ismételni azt hiszem annyira nem szükséges, az első olvasásnál is borzalmas… Az olvasó szájába rágja, hogy a német nők rosszak és gonoszak, és mind kegyetlen… (aztán ír pár kevésbé általánosító, felmentő szöveget is „A félelem elfojtja az empátiát.”)
Mindenesetre picit zavaró, hogy a saját véleménye erősen kiütközik, és értem hogy egy beteg elme dolgait ne vegyük értelmesnek, de sokkal árnyaltabb a dolog annál amit ír.
A nőknek hatalmas szerepe volt, tény.
Az hogy a férfiak mind elmentek a háborúba, hozta magával, hogy a helyüket be kell tölteni, és ha nincs ló, jó a szamár is, és a nők ezt kihasználták. Felszabadító érzés, ha több lehetsz, mint amit addig engedélyeztek.
Részegítő helyzet… Ha a mai világban valaki azt mondaná, hogy nem lehetsz ez vagy az, kinevetnék, feljelentenék vagy hasonló, akkor természetes volt, de jött a pillanat, amikor a Führer kegyesen adott egy esélyt, hogy a bátor és fontos honleányok, hasznára legyenek a népnek, amellett hogy az otthon melegét biztosítják.
Szögezzük le, hogy a nők sokkal kegyetlenebbek tudnak lenni (ezt már többször bizonyították is, hogy miért az lényegtelen most) de azt azért ne felejtsük el, hogy bármely korban a tömeghez tartozás (vagy bárkihez, csoport, gyülekezet) igénye mindenkiben benne van, és ha azt látja maga körül, hogy mindenki iszik, ő is inni fog. (persze mindig van ellenpélda, és pl ha azt látja hogy a sok alkoholista miket tesz és mivel jár, lehet hogy pont a totál ellentétét akarja majd,de akkor is az adott életre reflektál) Az hogy valaki belép egy szervezetbe, ahova mindenki más is, nem tudom miért elítélendő… A propaganda is ezt erősítette, ezt látta, ez volt a normális. Légy jó katona, honleány, állampolgár, védd a hazád, tegyél a fejlődésért stb
Elítélni valakit úgy, hogy az életének kb 0,001% részét ismerjük, azt sem feltétlenül pontosan, az nem túl normális… A titkárnő, aki legépel egy oldalt és ezzel halálra ítél valakit, és az aki a kertben tarkón lövi az eltérő nemzetiségűeket, azt nem hinném hogy egy lapon lehet említeni. És vajon a mostani ember mit tenne? Mit tehet? A könyv leírja azt is, hogy aki segített azt megölték ugyanúgy. Az a baj hogy életben akart maradni? Nem mindenki állt ott másokat bántva, sőt, ahogy elvitték a nem árja lakókat, akik helyben maradt csak passzívak voltak (ilyenkor az se jó, de nem egyenlő azzal aki kimegy és belerúg egy földön fekvőbe, hogy leszedhesse róla a kabátot..)
Aki pedig elment egy jobb élet reményében, mert a propaganda azt mondta ott jobb, és nem kell a földet túrni, irodában dolgozhat, megbecsült tagja a társadalomnak és azt vehet amit szeretne, és barátok veszik körbe aki ugyanazt szeretnék, azt miért tesszük bele a mindenki gyilkos kategóriába?
„… nők tízezrei….nézelődő vagy bámészkodó kívülállókét. Nem szólították fel őket, hogy közvetlenül is vegyenek részt a brutális akciókban, nem ragadták meg az alkalmat, hogy kollaboránssá váljanak. Német honleányok voltak, akik polgári szolgálatukat teljesítették.
….
óhatatlanul szemtanúja lett a tömeggyilkosságnak. Nem helyeselhette, de nem is akadályozhatta meg. 133 oldal”
Tudom, hogy gyilkosok közt cinkos, aki néma, de akkor sincsenek egy színvonalon!

Elég sok minden van benne, és még szerintem pár sorocskába , kb 100-150 tudnám fejtegetni, hogy mi hogy merre SZERINTEM, de ettől eltekintek :) ajánlom másoknak is
Amit nem értettem az egy másik kisebbség „” jeles írása, amikor a többi nemzetiséget jelek nélkül is ki lehetett írni… fura, mindegy
Igazából olyanra számítottam mint a zsidó visszaemlékezések … de egyébként összességében jó könyv

„…mint potenciális anyák, nem teljesítik a nemzettel szembeni kötelességüket” ezt mintha már hallottam volna máskor, nem is olyan rég…most csak úgy itt hagyom…