A zsennyei ismét szerepverseket ír. Önmagát játssza benne. Igen jól (teszi). Őszinte kitárulkozása, naplószerű versei, érzéseinek és gondolatainak labirintusai hívogatóan meggyőzőek. Meggyőzően hívogatóak. Élvezettel engedtem neki, s bolyongtam vele…
Versek a kisházból 5 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2007
Enciklopédia 2
Kedvencelte 2
Kívánságlistára tette 4
Kiemelt értékelések
VargaÍriszDóra I>!
8 hozzászólás
„Ez már a tavasz vagy megint csak emlékezés?”*
A minap kerítettem még csak sorát, egyre restebb vagyok évről évre a vénasszonyok nyara elengedése terén, hogy nyári ruháimat összehajtogatva bőröndbe zárjam, kevés a hely, préselek ezért, mikor is visszahajtogatódott bennem a röpke párnapos augusztusi balatongyöröki nyaralás. Kulcsot kaptunk barátaink házához, miénk volt ágy, asztal, eszpresszógép, terasz nyugággyal, fényfüzérrel, kert mandula- s nyárialmafákkal, Balatonra nyíló kilátás napkeltével, napnyugtával. S legfőképp az otthonosság, hogy a magam ritmusa szerint éljem meg a hajnalokat, magamban. Nap nap után lebaktattam a szabadstrandra. Bicikliúton, vonatsíneken vitt az út. Mint legfinomabb szeletet a tortából, néptelen időt hasítva ki magamnak, hol simogató napsütésben, hol viharkészülő hűsben átmezítlábaztam a plázs gyönyörűen gondozott, öntözött vízharmatos gyepén, nagyokat úszni meg lesni a vizet, az eget, a felhőket, a vadkacsákat, a hattyúkat… és fényképezni, olvasni, írogatni, s más efféle földi jókat cselekedni. A Versek a kisházból kísértek utamon minden hajnalon. Lent a tóparton. Lent az elmélkedésben. Lent a föntben. Kivételes élményt szereztek nekem táj és versek, a tájjal a versek, a versekkel a táj. A ruháim megőrzik emlékét, bőröndbe zárva suttogják egymásnak. Kihallgattam őket, ahogy kibeszélik a kisházverseket. Jó nekik, nem lépnek tovább, miként az évszak továbblép, s benne az ember is továbblép, miérthogy muszáj nekik. A ház, amelyben lakhattunk, nem kisház volt, de nagy, sokszobás, mindenki megtalálhatta helyét, vackát kedvére. Ha sziesztában folytathattam a hajnal megkezdett versek sorát, leeresztett redőny mögé rejtőztem az éjjeliszekrényemhez, bezárt ajtóval rekesztve el a folyó életet, hogy magányom ne zavarja. Félórácskák-órácskák a zöldborítós könyveimmel. Kisházversek és gangregény.** Ám képzeletben egy másik házban voltam, egy kisházban, „Szeged szélén, Európa és a Balkán tűhegynyi határába beleszúrva, a Szélkakas csárda és a Cserpes-sor piacának és cigánytelepének békés háromszögének közepén ücsörögve”***. Hozzá találtam magamnak egy kisházat a közelemben, mit belakhat képzeletem, egy valóságosat, a part felé kanyarodó utam állandó kísérőjeként. A szememmel is belaktam, s a mobilom optikájával. Oda képzelődtem magam láthatatlan tisztaszobájába és titkos kertjébe. A kicsiny kis házikó napról napra hatalmasabbra emelte trónját a szívemben, ahogy a kisházversekkel otthont teremtettem magamnak a zsúpfedeles gyerekrajzolta mesebeli györöki házikóban, mely hiába nem volt enyém, az enyém volt. Megnyíltak ablakai, kapuja. Ott voltam hát, benn a kisházban és benn a kisházversekben egészen. Hogy ha mindeme szerencsés csillagzat nem így esik az égnek boltozatára…? Fölösleges kérdés. S fölösleges kérdésekre fölösleges a válasz. Így kellett lennie. Nem kell ott lenni ahhoz, hogy ott legyünk a valaholban. Ott voltam: a három ház, a kölcsönkapott, a meglesett és a megénekelt ház békés háromszöge közepén. A szívem egy darabja a kisházban nyaralt. S lám, azóta is ott nyaral. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zöldlevelecskés könyvecske, mely társamul szegődött a nyárban, én meg melléje. Ez már így marad. Mert nyitva volt az aranykapu, s bebújtam rajta. Most pedig visszahajtogatott emlékként múlhatatlanul megörökítem „így esett”-történetemet Weiner Sennyey Tibor kisházverskönyvével. A kötet versei nem az ismeretlenből köszöntöttek rám, hanem mint visszatérő ismerősök a tengerszint feletti magasságból. Ahogy az A tengerszint feletti magasság meghatározása, úgy a Versek a kisházból is a tengerszint felett, a magyar tenger szintje felett mutatkozott meg nekem. S majd jön új nyár, jönnek új nyarak, hogy felidézzék bennem a kisházversek megérintését, ha most a polcon szendergik is téli álmukat.
Köszönöm néked, Herceg, a magasba-mélybe vezető utat.
* ld.: https://moly.hu/karcok/1674963
** ld.: https://moly.hu/karcok/1674543
** Weiner Sennyey Tibor: Versek a kisházból / Viarium Arcadiae (9. oldal, Concord Media, 2007)
Gabriella_Györe>!
A három olvasott kötet közül ez volt a kedvencem. 2007-es, fél évnyi verstermést ad közre, egy speciális helyzetben, egy kisházban töltött időszak lenyomatait, melynek során sokfelé kalandozott olvasmányaiban a szerző. Szerelmét Lydiaként, a kísértőket Chloéként jeleníti meg, ő maga pedig az újra fellelt Arcadia boldog békességében szeretne lenni. A januártól induló versek (ötvenig számozva, címmel, azonban van olyan pár soros is, ami kimaradt a számozásból) leírják a természet átalakulását e mikrokörnyezetben, a két ember egymáshoz való viszonyát lenyomatai a kapcsolat hullámhegyeinek és -völgyeinek, közben a belső száműzetésről is számot adnak, s mindezt valamiféle megtépázhatatlannak tűnő derűvel teszik. Hogy a forma tökéletes-e, a rmíke épp a megfelelőek-e többnyire eltörpül amellett, hogy megjelenik előttünk ez az antik köntösbe bújtatott magánvilág, amibe jó belehelyezkedni.
Népszerű idézetek
VargaÍriszDóra I>!
A minap álmodtam
Csak A MINAP ÁLMODTAM előre meg
Vagy a jelenidő fényessége mutatta az imént fel
Hogy jövök haza a szép ezüst biciklimmel
Jövök haza a kisház és a kiskert
Éhesen nyílik a költő érkezésére
Jövök haza és az eső és az úristen szemhéja
Alól kivergődött boldog tenger
Szikrázó tükröt vet a mocskos aszfalton
És én elkanyarodok jobbra a Szivárvány
Utcán biciklizek éppen úgy mint ahogy
Tanultam gyermekkorom illatos tavaszi
Barackos kertjében hol a gyümölcsfák
Tömény tavaszi illatában melynek olyan
Illata volt mint a női kéznek mely enni ad
Inni ad simogatást ad altatót énekel
Olyan illatban mint ami kettőnkből
Szalad az égre ha ölelkezésünkben feloldódunk
Tanultam a kerékpározás csínját-bínját
A barackos kertben mely a tó fele lejtett
És bölcs nagyapám ki már ekkor is többet
Látott vakon mint mi a színes árnyakat csak
Mondta hogy vigyázz csak arra az egyre
Csak arra az egyre ott lenn mert ha azt
Inkább a fejed és én tekertem kettler
Alurad kétezer hatos bringám már Szegeden
Kétezer-hatban tizenöt évre vagy többre
A kerttől ami már nincs a barackfákat
Kivágták nagyapám nagyanyámmal
A kisházukba szorult a zsákutca már
Nem poros hanem hazug beton
És én jövök ennek a betonnak a túloldalán
Isten szemhéja alól szivárog a tenger
A szívem tiszta a lelkem egyenes
Ha most embert ölnék tudnám az isten vezet
De csak megállok mint Pál álhatott
Meg mostanában egyre többször jelenik
Tudatom előtt a Herceg és az elefánt meg
Fél úton behúzom az első féket
És vigyázva hogy azt ott lent be ne üssem
Egy telefonfülkének esek és zsebemből
Bilincsét – mi eladott könyveimből
Megmarad – jaj pénzt ér fájdalmas
Énekem – mi a versekből nekem itt marad
Előveszem és emlékezetből hívok két
Számot nagyapám a zsákutcában
És kint Feketeszélen mesterem és persze
Két nő nagyanyám és mesterem felesége
A vonal túl végén mondom
Hogy álmodtam nem mondom mit
S hogy két lét összekeveredett
Nagyanyám az aszfalt mögé szorított
Kertes kisházban megkérdi nagyapám
Hogy mondhatja-e s mesterem édes
Felesége kit úgy is hívnak a Feketeszélen
Akár anyám hogy drága-drága Márta
Mondja egy hete hogy örökbe fogadták
Tizenöt hónapos de most született tehát
S mondja nagyapád rákos mondja nagyanyám
Igen az ott lenn nincs egy hete hogy biztos
Kisfiam vigyázz ránk gyere utazz haza
Gondoltam felülök bicajomra és
Kitekerek a Holdra mert nincs rosszabb
A tudásnál hogy születés és halál
Összeforr de még nem haltunk
Még nem születtünk eleget
A Szivárvány utca sarkán a kisház
Felé fél úton a telefonfülkéből
Halkan kilépek a biciklimre kettler
Alurad kétezer hatos ezüstnyíl
Bringámra ülök alatta, föld felettem fellegek
Felleg fű fa és fény leszek és az úristen
Szemhéja alól szivárgó tengeren szépen
Mint egy Herceg áttekerek s nem tudom eldönteni
Csak a minap álmodtam előre meg
Vagy az örökidő fényessége mutatta imént fel?
hazafelé szerda, 2006. március 22. Este
51-53. oldal (Concord Media, 2007)
VargaÍriszDóra I>!
A meggyfa fehérben
A tanár úr kertjében A MEGGYFA FEHÉRBEN
Várakozik zümmögő szerelemmel ölelve
Alatta a gyepből sárga könnyként csöppen
A kutyatej a létezés ezen formájába
Mögötte pletykás halak a tóban bent
A vízben rólunk tudják jobban amit mi nem
És a szomszédban már épül az új ház
Míg mi itt ülünk itt nézzük a fát
Itt néz a fa itt ál és emlékeztet
Az új épület készül nem csak a versben
Halak éneke egyetlen cseppben
Melyben madarak rebbenése tükröződik
A gyep öleli ezt a képet és szalad
Sárga gombostűket elejtve hozzánk
Miközben zümmögő szabók rávarrják
A tanár úr meggyfájára a fehéret.
csütörtök, 2006. április 20.
68. oldal (Concord Media, 2007)
VargaÍriszDóra I>!
Ez már a tavasz
EZ MÁR A TAVASZ vagy megint csak emlékezés
Az utazások távoli illatai betörnek s kérdik
Hol késhet oly rég ha egyszer tavasz
És mért a korai felbuzdulás néhány sugár miatt
Melyek előtt kitárom a kisház ablakait
A naplemente egyik szobából a másikba folyik
És én nem próbálom utolérni a csóvát
Vagy a végét innen e sorból elfogni
Egyszerűen csak hagyom elmúlni életem
Úgy hogy látom egyikből a másikba folyik
Ahelyett hogy megragadnám a sugaram
Kitárom előtte a kiskert egyetlen ablakát
Hol a kisfa és néhány fűszál azt kérdi
Mért késtem oly rég ha egyszer a Tavasz
Utazásaim során engem a kertnek ítélt
S most döntsd el nem tévedhetsz éber Herceg
Ez már a tavasz vagy megint csak emlékezés?
hétfő, 2006. február 20.
24. oldal (Concord Media, 2007)
VargaÍriszDóra I>!
Ez az elmúlás
EZ AZ ELMÚLÁS most segít a napsütésnek
Tűzrakás tégláin eszmél a dér
Az éjszaka száműzött könnyei
És a hegy mélyéből kiemelt anyag
Összesimuló násza a tűz emlékén
Végül felragyog a fagyott napsugár
A növényeket öntözöm a házat
Tisztán tartom eledelt szórok a madaraknak
És gyakran gondolok rád éhes angyal
Végül a napsugár a fagyból felragyog
A tűz összesimulva emlékszik a nászra
Ahogy az anyagot e hegyből kiemelte
Száműzve az éjszaka könnyeit
Párologni kezd a reszkető téglán a dér
Az elmúlásnak most is segít a napsütés.
kedd, 2006. február 7.
19. oldal (Concord Media, 2007)
VargaÍriszDóra I>!
Napsütésbe teszem
NAPSÜTÉSBE TESZEM fekete füzetem
Kitárom és az üres lapra a sugarakat
Esni hagyom és hangtalan letérdelek
Fekete tollam hegyét fénybe mártom
Mert a térd az angyaloké a térdre ereszkedett
A padlóra hullik az én és az angyal
A térden keresztül a lapra szivárog
Sejtjeink közepén DNS csavarodik
Galaxisunk közepén por száll DNS
Alakban a Naprendszer egyetlen atom
És vidám elektron csupán a Föld
Térdre rogyva verset fénybe írva
Utazok a Földdel az elektronon
A Nappal az atomban a Galaxissal
A sejtben és egyetlen teljes kört téve
Újra csavarodik a tudatban minden
Ragyogásba feszítem fehér lelkem
Kitárom és az üres lapon te verset olvasol.
tavaszi napforduló, 2006. március 20.
47. oldal (Concord Media, 2007)
VargaÍriszDóra I>!
Napfelkeltekor már
NAPFELKELTEKOR MÁR mély meditációt folytatok
Repülőszőnyegen ülök – mégis kisházban maradok
Előbb eltűnik a fülembe szorult emlékek zaja
Aztán felbomlik a házfal éggé párolog a tető
Meghatározhatatlan hol végződik a kiskert
És hol kezdődik a ház melyben vagyok
Lassan szálanként szertefoszlik amin ülök
Előbb a szőnyeg aztán a repülés lehelete
És eltűnnek a minták és egyetlen szárnyam
A kiskert elnyeli az anyagát a szőnyegnek
S már a kert fölött ülök szőttest virágok nyílnak
Textil indák harapnak körém egyszárnyúakat
De a zajból a Herceg belép csöndes énekembe
Míg véges vagy nyúlhatsz-e végtelenbe?
Ijedtében gyökeret ver a vers rügybe búvik a rím
Botlott ritmus bomlik a Herceg előtt
Kis átnyúl a soron átnyúl falamon szívemet szorítja
Meghatározhatatlan hol végződik a Herceg
És hol kezdődik a szív melyben vagyok
Aztán szálanként szövődik újra amin ülök
Előbb a szőnyeg aztán a lélegzés szálai
Újraépül a házfal és befödi a tető
Fülemben egyetlen tiszta hang cseng
Moccanatlan szőnyegen mégsem itt
Mély meditációból eszmélek – napfelkeltekor.
kedd, 2006. február 21.
26. oldal (Concord Media, 2007)
VargaÍriszDóra I>!
Ébredéskor
ÉBREDÉSKOR kitárom az ajtót
Engedem a fényt az ablakon át
Zubogni a szobára hogy a kristály
Széttörje a sugarakat színes folttá
Ébredéskor kitárom az ajtót
A deres föveny harapja lépésem
Eleséget szórok a madaraknak
Füstölőt gyújtok és várakozok
Nem birtoklom az ajtót
Miképpen nem az enyém a fény
Nem birtoklom az ablakot
Miképp nem az enyém a föveny
De kitárhatom az ébredést
És felszabadíthatom a színes fényt
De elfogadhatom a madaraktól
Ünneplő énekük eleségként
szerda, 2006. január 25.
17. oldal (Concord Media, 2007)
VargaÍriszDóra I>!
Barátaimmal kint
Tegnap éjjel BARÁTAIMMAL KINT feküdtünk
A kertben alattunk föld felettünk ég
Ez a legpontosabbnak tűnő helyzetünk
És néztük az égbolt emlékezetét
Távoli és régelmúlt ragyogását
Egészen egyszerűen és derűvel telve
Csupáncsak néztük az eget a földről
S csak az ég nézte a földet egymaga
Összetett szerkezeten szivárgott a bánat
Melyben közeli és jelenvaló ragyogásban
Fénylik szembogarunkból a Föld története
Zavartan rebben fel és szárnyal
A házon pislákoló lámpa fényét
Körbetáncolni egy éhes éjjeli lepke.
vasárnap, 2006. április 23.
69. oldal (Concord Media, 2007)
VargaÍriszDóra I>!
Két utazás között
Mindig KÉT UTAZÁS KÖZÖTT vagyok a kertben
Jobb lenne két kert között az úton
Látni hogy itt a kisház és itt a kiskert
S hogy nem csak bennem lakik mindez
Hanem másban is van nyikorgó kapu
Madárkönnyel töltött tükörösvény
Dideregve bújó fűszálak és Marsbéli bokrok
És a középpontban minden összekötő fa
Rend bent a házban képek a falon
És az ágyban álomba hullott Lydia
Mindig két utazás között vagyunk a kertben
De két kertet is összeköthet egy út
Látod hogy itt a kisház és itt a kiskert
S hogy nem csak bennem lakik mindez
Hanem benned is van táruló kapu
Ablakként égre nyíló kicsi ösvény
Éneklő fűszálak és vénuszi bokrok
És a lentit a fentivel egybekötő fa
Csendes élet a házban árnyak a falon
Én ezt látom benned ó alvó Lydia.
péntek, 2006. február 17.
23. oldal (Concord Media, 2007)
VargaÍriszDóra I>!
A napsütés ma
A NAPSÜTÉS MA tökéletesen áthatol
Egész nap meditálok élek levelet írok
A kezem fehér de már pirul a toll körül
A papír a verssel szennyeződve tisztul
Mostanában sokat gondolok a halálra
De nem mint napnyugta hanem napfelkelte
Az üdv a léten áthatol mint zárt szelence
Titkos tartalmának titok jellege
Az üdv a nem-léten áthatol mint a nap
De nem mint nyugvás hanem felkelés
Mostanában sokat gondolok az életre
A vers olvasóval szennyeződve tisztul
A tető fehér de már pirul a kémény körül
Egész nap meditálsz élsz levelet írsz
A napsütés ma tökéletesen áthatol.
szerda, 2006. március 8.
43. oldal (Concord Media, 2007)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Radnóti Miklós: Bori notesz 98% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai 97% ·
Összehasonlítás - Pilinszky János: Pilinszky János összes versei 97% ·
Összehasonlítás - Romhányi József: Nagy szamárfül 96% ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Addig is 96% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei 97% ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Buddha Weimarban 97% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Eclogák 97% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Erőltetett menet 96% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava 97% ·
Összehasonlítás