A zsennyei ismét szerepverseket ír. Önmagát játssza benne. Igen jól (teszi). Őszinte kitárulkozása, naplószerű versei, érzéseinek és gondolatainak labirintusai hívogatóan meggyőzőek. Meggyőzően hívogatóak. Élvezettel engedtem neki, s bolyongtam vele…
Versek a kisházból 5 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2007
Enciklopédia 2
Kedvencelte 2
Kívánságlistára tette 4
Kiemelt értékelések
„Ez már a tavasz vagy megint csak emlékezés?”*
A minap kerítettem még csak sorát, egyre restebb vagyok évről évre a vénasszonyok nyara elengedése terén, hogy nyári ruháimat összehajtogatva bőröndbe zárjam, kevés a hely, préselek ezért, mikor is visszahajtogatódott bennem a röpke párnapos augusztusi balatongyöröki nyaralás. Kulcsot kaptunk barátaink házához, miénk volt ágy, asztal, eszpresszógép, terasz nyugággyal, fényfüzérrel, kert mandula- s nyárialmafákkal, Balatonra nyíló kilátás napkeltével, napnyugtával. S legfőképp az otthonosság, hogy a magam ritmusa szerint éljem meg a hajnalokat, magamban. Nap nap után lebaktattam a szabadstrandra. Bicikliúton, vonatsíneken vitt az út. Mint legfinomabb szeletet a tortából, néptelen időt hasítva ki magamnak, hol simogató napsütésben, hol viharkészülő hűsben átmezítlábaztam a plázs gyönyörűen gondozott, öntözött vízharmatos gyepén, nagyokat úszni meg lesni a vizet, az eget, a felhőket, a vadkacsákat, a hattyúkat… és fényképezni, olvasni, írogatni, s más efféle földi jókat cselekedni. A Versek a kisházból kísértek utamon minden hajnalon. Lent a tóparton. Lent az elmélkedésben. Lent a föntben. Kivételes élményt szereztek nekem táj és versek, a tájjal a versek, a versekkel a táj. A ruháim megőrzik emlékét, bőröndbe zárva suttogják egymásnak. Kihallgattam őket, ahogy kibeszélik a kisházverseket. Jó nekik, nem lépnek tovább, miként az évszak továbblép, s benne az ember is továbblép, miérthogy muszáj nekik. A ház, amelyben lakhattunk, nem kisház volt, de nagy, sokszobás, mindenki megtalálhatta helyét, vackát kedvére. Ha sziesztában folytathattam a hajnal megkezdett versek sorát, leeresztett redőny mögé rejtőztem az éjjeliszekrényemhez, bezárt ajtóval rekesztve el a folyó életet, hogy magányom ne zavarja. Félórácskák-órácskák a zöldborítós könyveimmel. Kisházversek és gangregény.** Ám képzeletben egy másik házban voltam, egy kisházban, „Szeged szélén, Európa és a Balkán tűhegynyi határába beleszúrva, a Szélkakas csárda és a Cserpes-sor piacának és cigánytelepének békés háromszögének közepén ücsörögve”***. Hozzá találtam magamnak egy kisházat a közelemben, mit belakhat képzeletem, egy valóságosat, a part felé kanyarodó utam állandó kísérőjeként. A szememmel is belaktam, s a mobilom optikájával. Oda képzelődtem magam láthatatlan tisztaszobájába és titkos kertjébe. A kicsiny kis házikó napról napra hatalmasabbra emelte trónját a szívemben, ahogy a kisházversekkel otthont teremtettem magamnak a zsúpfedeles gyerekrajzolta mesebeli györöki házikóban, mely hiába nem volt enyém, az enyém volt. Megnyíltak ablakai, kapuja. Ott voltam hát, benn a kisházban és benn a kisházversekben egészen. Hogy ha mindeme szerencsés csillagzat nem így esik az égnek boltozatára…? Fölösleges kérdés. S fölösleges kérdésekre fölösleges a válasz. Így kellett lennie. Nem kell ott lenni ahhoz, hogy ott legyünk a valaholban. Ott voltam: a három ház, a kölcsönkapott, a meglesett és a megénekelt ház békés háromszöge közepén. A szívem egy darabja a kisházban nyaralt. S lám, azóta is ott nyaral. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zöldlevelecskés könyvecske, mely társamul szegődött a nyárban, én meg melléje. Ez már így marad. Mert nyitva volt az aranykapu, s bebújtam rajta. Most pedig visszahajtogatott emlékként múlhatatlanul megörökítem „így esett”-történetemet Weiner Sennyey Tibor kisházverskönyvével. A kötet versei nem az ismeretlenből köszöntöttek rám, hanem mint visszatérő ismerősök a tengerszint feletti magasságból. Ahogy az A tengerszint feletti magasság meghatározása, úgy a Versek a kisházból is a tengerszint felett, a magyar tenger szintje felett mutatkozott meg nekem. S majd jön új nyár, jönnek új nyarak, hogy felidézzék bennem a kisházversek megérintését, ha most a polcon szendergik is téli álmukat.
Köszönöm néked, Herceg, a magasba-mélybe vezető utat.
* ld.: https://moly.hu/karcok/1674963
** ld.: https://moly.hu/karcok/1674543
** Weiner Sennyey Tibor: Versek a kisházból / Viarium Arcadiae (9. oldal, Concord Media, 2007)
A három olvasott kötet közül ez volt a kedvencem. 2007-es, fél évnyi verstermést ad közre, egy speciális helyzetben, egy kisházban töltött időszak lenyomatait, melynek során sokfelé kalandozott olvasmányaiban a szerző. Szerelmét Lydiaként, a kísértőket Chloéként jeleníti meg, ő maga pedig az újra fellelt Arcadia boldog békességében szeretne lenni. A januártól induló versek (ötvenig számozva, címmel, azonban van olyan pár soros is, ami kimaradt a számozásból) leírják a természet átalakulását e mikrokörnyezetben, a két ember egymáshoz való viszonyát lenyomatai a kapcsolat hullámhegyeinek és -völgyeinek, közben a belső száműzetésről is számot adnak, s mindezt valamiféle megtépázhatatlannak tűnő derűvel teszik. Hogy a forma tökéletes-e, a rmíke épp a megfelelőek-e többnyire eltörpül amellett, hogy megjelenik előttünk ez az antik köntösbe bújtatott magánvilág, amibe jó belehelyezkedni.
Népszerű idézetek
A minap álmodtam
Csak A MINAP ÁLMODTAM előre meg
Vagy a jelenidő fényessége mutatta az imént fel
Hogy jövök haza a szép ezüst biciklimmel
Jövök haza a kisház és a kiskert
Éhesen nyílik a költő érkezésére
Jövök haza és az eső és az úristen szemhéja
Alól kivergődött boldog tenger
Szikrázó tükröt vet a mocskos aszfalton
És én elkanyarodok jobbra a Szivárvány
Utcán biciklizek éppen úgy mint ahogy
Tanultam gyermekkorom illatos tavaszi
Barackos kertjében hol a gyümölcsfák
Tömény tavaszi illatában melynek olyan
Illata volt mint a női kéznek mely enni ad
Inni ad simogatást ad altatót énekel
Olyan illatban mint ami kettőnkből
Szalad az égre ha ölelkezésünkben feloldódunk
Tanultam a kerékpározás csínját-bínját
A barackos kertben mely a tó fele lejtett
És bölcs nagyapám ki már ekkor is többet
Látott vakon mint mi a színes árnyakat csak
Mondta hogy vigyázz csak arra az egyre
Csak arra az egyre ott lenn mert ha azt
Inkább a fejed és én tekertem kettler
Alurad kétezer hatos bringám már Szegeden
Kétezer-hatban tizenöt évre vagy többre
A kerttől ami már nincs a barackfákat
Kivágták nagyapám nagyanyámmal
A kisházukba szorult a zsákutca már
Nem poros hanem hazug beton
És én jövök ennek a betonnak a túloldalán
Isten szemhéja alól szivárog a tenger
A szívem tiszta a lelkem egyenes
Ha most embert ölnék tudnám az isten vezet
De csak megállok mint Pál álhatott
Meg mostanában egyre többször jelenik
Tudatom előtt a Herceg és az elefánt meg
Fél úton behúzom az első féket
És vigyázva hogy azt ott lent be ne üssem
Egy telefonfülkének esek és zsebemből
Bilincsét – mi eladott könyveimből
Megmarad – jaj pénzt ér fájdalmas
Énekem – mi a versekből nekem itt marad
Előveszem és emlékezetből hívok két
Számot nagyapám a zsákutcában
És kint Feketeszélen mesterem és persze
Két nő nagyanyám és mesterem felesége
A vonal túl végén mondom
Hogy álmodtam nem mondom mit
S hogy két lét összekeveredett
Nagyanyám az aszfalt mögé szorított
Kertes kisházban megkérdi nagyapám
Hogy mondhatja-e s mesterem édes
Felesége kit úgy is hívnak a Feketeszélen
Akár anyám hogy drága-drága Márta
Mondja egy hete hogy örökbe fogadták
Tizenöt hónapos de most született tehát
S mondja nagyapád rákos mondja nagyanyám
Igen az ott lenn nincs egy hete hogy biztos
Kisfiam vigyázz ránk gyere utazz haza
Gondoltam felülök bicajomra és
Kitekerek a Holdra mert nincs rosszabb
A tudásnál hogy születés és halál
Összeforr de még nem haltunk
Még nem születtünk eleget
A Szivárvány utca sarkán a kisház
Felé fél úton a telefonfülkéből
Halkan kilépek a biciklimre kettler
Alurad kétezer hatos ezüstnyíl
Bringámra ülök alatta, föld felettem fellegek
Felleg fű fa és fény leszek és az úristen
Szemhéja alól szivárgó tengeren szépen
Mint egy Herceg áttekerek s nem tudom eldönteni
Csak a minap álmodtam előre meg
Vagy az örökidő fényessége mutatta imént fel?
hazafelé szerda, 2006. március 22. Este
51-53. oldal (Concord Media, 2007)
A meggyfa fehérben
A tanár úr kertjében A MEGGYFA FEHÉRBEN
Várakozik zümmögő szerelemmel ölelve
Alatta a gyepből sárga könnyként csöppen
A kutyatej a létezés ezen formájába
Mögötte pletykás halak a tóban bent
A vízben rólunk tudják jobban amit mi nem
És a szomszédban már épül az új ház
Míg mi itt ülünk itt nézzük a fát
Itt néz a fa itt ál és emlékeztet
Az új épület készül nem csak a versben
Halak éneke egyetlen cseppben
Melyben madarak rebbenése tükröződik
A gyep öleli ezt a képet és szalad
Sárga gombostűket elejtve hozzánk
Miközben zümmögő szabók rávarrják
A tanár úr meggyfájára a fehéret.
csütörtök, 2006. április 20.
68. oldal (Concord Media, 2007)
Ez már a tavasz
EZ MÁR A TAVASZ vagy megint csak emlékezés
Az utazások távoli illatai betörnek s kérdik
Hol késhet oly rég ha egyszer tavasz
És mért a korai felbuzdulás néhány sugár miatt
Melyek előtt kitárom a kisház ablakait
A naplemente egyik szobából a másikba folyik
És én nem próbálom utolérni a csóvát
Vagy a végét innen e sorból elfogni
Egyszerűen csak hagyom elmúlni életem
Úgy hogy látom egyikből a másikba folyik
Ahelyett hogy megragadnám a sugaram
Kitárom előtte a kiskert egyetlen ablakát
Hol a kisfa és néhány fűszál azt kérdi
Mért késtem oly rég ha egyszer a Tavasz
Utazásaim során engem a kertnek ítélt
S most döntsd el nem tévedhetsz éber Herceg
Ez már a tavasz vagy megint csak emlékezés?
hétfő, 2006. február 20.
24. oldal (Concord Media, 2007)
Ez az elmúlás
EZ AZ ELMÚLÁS most segít a napsütésnek
Tűzrakás tégláin eszmél a dér
Az éjszaka száműzött könnyei
És a hegy mélyéből kiemelt anyag
Összesimuló násza a tűz emlékén
Végül felragyog a fagyott napsugár
A növényeket öntözöm a házat
Tisztán tartom eledelt szórok a madaraknak
És gyakran gondolok rád éhes angyal
Végül a napsugár a fagyból felragyog
A tűz összesimulva emlékszik a nászra
Ahogy az anyagot e hegyből kiemelte
Száműzve az éjszaka könnyeit
Párologni kezd a reszkető téglán a dér
Az elmúlásnak most is segít a napsütés.
kedd, 2006. február 7.
19. oldal (Concord Media, 2007)
Napsütésbe teszem
NAPSÜTÉSBE TESZEM fekete füzetem
Kitárom és az üres lapra a sugarakat
Esni hagyom és hangtalan letérdelek
Fekete tollam hegyét fénybe mártom
Mert a térd az angyaloké a térdre ereszkedett
A padlóra hullik az én és az angyal
A térden keresztül a lapra szivárog
Sejtjeink közepén DNS csavarodik
Galaxisunk közepén por száll DNS
Alakban a Naprendszer egyetlen atom
És vidám elektron csupán a Föld
Térdre rogyva verset fénybe írva
Utazok a Földdel az elektronon
A Nappal az atomban a Galaxissal
A sejtben és egyetlen teljes kört téve
Újra csavarodik a tudatban minden
Ragyogásba feszítem fehér lelkem
Kitárom és az üres lapon te verset olvasol.
tavaszi napforduló, 2006. március 20.
47. oldal (Concord Media, 2007)
Napfelkeltekor már
NAPFELKELTEKOR MÁR mély meditációt folytatok
Repülőszőnyegen ülök – mégis kisházban maradok
Előbb eltűnik a fülembe szorult emlékek zaja
Aztán felbomlik a házfal éggé párolog a tető
Meghatározhatatlan hol végződik a kiskert
És hol kezdődik a ház melyben vagyok
Lassan szálanként szertefoszlik amin ülök
Előbb a szőnyeg aztán a repülés lehelete
És eltűnnek a minták és egyetlen szárnyam
A kiskert elnyeli az anyagát a szőnyegnek
S már a kert fölött ülök szőttest virágok nyílnak
Textil indák harapnak körém egyszárnyúakat
De a zajból a Herceg belép csöndes énekembe
Míg véges vagy nyúlhatsz-e végtelenbe?
Ijedtében gyökeret ver a vers rügybe búvik a rím
Botlott ritmus bomlik a Herceg előtt
Kis átnyúl a soron átnyúl falamon szívemet szorítja
Meghatározhatatlan hol végződik a Herceg
És hol kezdődik a szív melyben vagyok
Aztán szálanként szövődik újra amin ülök
Előbb a szőnyeg aztán a lélegzés szálai
Újraépül a házfal és befödi a tető
Fülemben egyetlen tiszta hang cseng
Moccanatlan szőnyegen mégsem itt
Mély meditációból eszmélek – napfelkeltekor.
kedd, 2006. február 21.
26. oldal (Concord Media, 2007)
Ébredéskor
ÉBREDÉSKOR kitárom az ajtót
Engedem a fényt az ablakon át
Zubogni a szobára hogy a kristály
Széttörje a sugarakat színes folttá
Ébredéskor kitárom az ajtót
A deres föveny harapja lépésem
Eleséget szórok a madaraknak
Füstölőt gyújtok és várakozok
Nem birtoklom az ajtót
Miképpen nem az enyém a fény
Nem birtoklom az ablakot
Miképp nem az enyém a föveny
De kitárhatom az ébredést
És felszabadíthatom a színes fényt
De elfogadhatom a madaraktól
Ünneplő énekük eleségként
szerda, 2006. január 25.
17. oldal (Concord Media, 2007)
Barátaimmal kint
Tegnap éjjel BARÁTAIMMAL KINT feküdtünk
A kertben alattunk föld felettünk ég
Ez a legpontosabbnak tűnő helyzetünk
És néztük az égbolt emlékezetét
Távoli és régelmúlt ragyogását
Egészen egyszerűen és derűvel telve
Csupáncsak néztük az eget a földről
S csak az ég nézte a földet egymaga
Összetett szerkezeten szivárgott a bánat
Melyben közeli és jelenvaló ragyogásban
Fénylik szembogarunkból a Föld története
Zavartan rebben fel és szárnyal
A házon pislákoló lámpa fényét
Körbetáncolni egy éhes éjjeli lepke.
vasárnap, 2006. április 23.
69. oldal (Concord Media, 2007)
Két utazás között
Mindig KÉT UTAZÁS KÖZÖTT vagyok a kertben
Jobb lenne két kert között az úton
Látni hogy itt a kisház és itt a kiskert
S hogy nem csak bennem lakik mindez
Hanem másban is van nyikorgó kapu
Madárkönnyel töltött tükörösvény
Dideregve bújó fűszálak és Marsbéli bokrok
És a középpontban minden összekötő fa
Rend bent a házban képek a falon
És az ágyban álomba hullott Lydia
Mindig két utazás között vagyunk a kertben
De két kertet is összeköthet egy út
Látod hogy itt a kisház és itt a kiskert
S hogy nem csak bennem lakik mindez
Hanem benned is van táruló kapu
Ablakként égre nyíló kicsi ösvény
Éneklő fűszálak és vénuszi bokrok
És a lentit a fentivel egybekötő fa
Csendes élet a házban árnyak a falon
Én ezt látom benned ó alvó Lydia.
péntek, 2006. február 17.
23. oldal (Concord Media, 2007)
A napsütés ma
A NAPSÜTÉS MA tökéletesen áthatol
Egész nap meditálok élek levelet írok
A kezem fehér de már pirul a toll körül
A papír a verssel szennyeződve tisztul
Mostanában sokat gondolok a halálra
De nem mint napnyugta hanem napfelkelte
Az üdv a léten áthatol mint zárt szelence
Titkos tartalmának titok jellege
Az üdv a nem-léten áthatol mint a nap
De nem mint nyugvás hanem felkelés
Mostanában sokat gondolok az életre
A vers olvasóval szennyeződve tisztul
A tető fehér de már pirul a kémény körül
Egész nap meditálsz élsz levelet írsz
A napsütés ma tökéletesen áthatol.
szerda, 2006. március 8.
43. oldal (Concord Media, 2007)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Radnóti Miklós: Bori notesz 98% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai 97% ·
Összehasonlítás - Pilinszky János: Pilinszky János összes versei 97% ·
Összehasonlítás - Romhányi József: Nagy szamárfül 96% ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Addig is 96% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei 97% ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Buddha Weimarban 97% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Eclogák 97% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Erőltetett menet 96% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava 97% ·
Összehasonlítás