Kívül-belül igényes, értékes és gyönyörű. Már az alapötlet is figyelemre méltó, hiszen a nézőpontkarakter egy hópehelykislány, az ő szemén keresztül ismerünk meg múltbeli karácsonyokat, híres történelmi személyeket, népszokásokat.
Komoly értéket képvisel azáltal, hogy felidézi a múltat, és közelebb hozza hozzánk annak néhány olyan elemét, amellyel ma már nem vagy alig találkoznak a gyerekek (pl. betlehemezés és egyéb falusi karácsonyi népszokások). Ezt segítik elő a csodaszép, békebeli illusztrációk is.
Mind szövegét, mind képi világát tekintve kiemelkedő könyv, minden karácsonykor érdemes lehet elővenni, de akár év közben is. „Csodatévő ereje” abban rejlik, hogy felkelti az érdeklődést olyan dolgok iránt, melyek a mai gyerekektől már idegenek lehetnek, közel hozza hozzánk a múltat, ezáltal az, ahogy nagyszüleink, dédszüleink éltek, már nemcsak a mesék távlatából integet felénk, hanem elérhetővé, átélhetővé válik.
Az átadott történelmi, kulturális és néprajzi tudásanyag által is komoly értéket képvisel, ráadásul mindezt olyan gyerekbarát formában közvetíti, hogy az bizton meg fogja ragadni a kisebbeket is, akik még csak a képekben gyönyörködnek, és azokat is, akik már önállóan olvasnak. Ez a könyv minden ízében olyan szép és igényes, hogy az „áldott, békés karácsony” kifejezés fizikai megtestesülése lehetne.