Karnevál (Tier nan Gorduin ciklus 4.) 111 csillagozás

Wayne Chapman: Karnevál Wayne Chapman: Karnevál Wayne Chapman: Karnevál Wayne Chapman: Karnevál

A Zászlóháborúban megfáradt fekete dalnok nyugalmat és feledést keres a narvani karneválon, az ingoványra épült város falai közt azonban csak sötét szenvedélyt, ősi titkokat és halálos veszedelmet talál. A helyi trónörökös testőreként egy ámokfutó gyilkossal és egy bosszúálló szellemmel, a talavrai fejedelem adósaként egy gorviki romlásszektával, a nagy ellenfelét üldöző Nogren Praedarmon fegyvertársaként magával Kránnal kerül szembe… hogy lángvörös hajú szerelme kovábbi kedveséről, a tanítványa lelkére pályázó démonfajzatról és a mindenütt jelenlévő toroniakról ne is beszéljünk.

Chapman irányzatteremtő sorozatának hőse egyenlőtlen harcba kezd, kalandozói múltjában keres menedéket az eleve elrendelt jövő elől… és fordulatok sorsán át jut el a felismerésig, hogy aki a Jelet hordozza, nem úr többé önnön sorsa felett.

>!
Delta Vision, Budapest, 2013
602 oldal · ISBN: 9786155314049
>!
Delta Vision, Budapest, 2010
602 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639890633
>!
Inomi, Budapest, 2004
512 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638643579

2 további kiadás


Kedvencelte 26

Most olvassa 8

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Dominik_Blasir>!
Wayne Chapman: Karnevál

Rémisztően ambivalens élmény: oldalanként tűnődöm el azon, hogy miért is olvasom én igazából ezt, és azon, hogy mennyire király is mindez. Ugyanakkor talán most először volt olyan a Gorduin-sorozatban, hogy az összkép alapvetően és egyértelműen pozitív: talán most tudtam leginkább és legtovább ráhangolódni a stílusra, utazni ezekkel a mondatokkal, nem belefáradni az olvasásba.
Azzal eddig sem volt problémám, amit olvasok, itt pedig tényleg a csúcsra jár ez a rezignált és közben mégis mindent megoldó alak. Néha konkrét oldalakat vigyorogtam végig, annyira menők ezek az események, annyira jó nézni, hogy a szerző milyen töménységben mennyi mindent csődít össze. Izgalmas és sokszínű figurákból áll össze a cselekmény, remek élmény figyelni, hogyan hatnak egymásra. Talán a végén nem is tudtam minden érthetőségi akadályt megugrani, hiányzott azért az a függelék, hogy minden eseményt, minden véletlenszerűen feltűnő nagyhatalmat vagy játékost a maga súlyával érzékeljek, de azért így is nagyon szórakoztató regény volt.

Leonidas>!
Wayne Chapman: Karnevál

Mindig is nagyon szerettem Gáspár András műveit, a Karnevál pedig kedvenceim közt is kedvencnek számít. A magyar fantasy irodalom csúcsának tartom. Egy Gáspár Andrással folytatott beszélgetés során szóba került a regény. András a Karnevált tartja eddigi pályafutása legjobb művének, melynek megírása során nem akadtak zavaró tényezők, és minden úgy működött, ahogy szerette volna.
A történet egyszerűen fantasztikus, a hangulat varázslatos, a helyszín titokzatos és remek karakterek találhatók benne.
Útban a Narvani karneválra, Gorduin hajóját kalóztámadás éri. Mindjárt ez az első fejezet is lenyűgöző. Itt lezajlott tengeri ütközet, pont olyan, amilyenek én azt egy fantasy történetben elképzelem. Nemcsak hagyományos fegyverekkel küzdenek, hanem minden rendelkezésre álló mágiát, trükköt bevetnek egymás ellen. Remekül megírt fejezet, ugyanez vonatkozik a történetben található összes csatajelenetre.
Gorduin ajánlatot kap, hogy testőrként szolgálja a hercegi családot. Társaival megpróbálják megóvni a trónörököst a rá leselkedő szörnyű sorstól, de rettenetesen nehéz dolguk van, mert Narvan-ban semmi sem az, aminek elsőre látszik. Mindenki álarcot visel(nemcsak a karnevál idején), szörnyű titkokat rejteget, ebben a hercegi família jár az élen.
Gorduin nehezen boldogul, eleinte túl sok a homályos részlet, ezért többször téved, és később is követ el pár végzetes hibát. Szóval nem a megszokott profi kalandozó, hanem egy sokkal emberibb hős. Gorduin nehezen viseli évei súlyát, szenved és már régen megbánta tévedését. A végén megismeri az árulás fájdalmát. Nagyszerűek a visszaemlékezések, mindig vártam a következőt, ilyenkor még gyorsabban faltam az oldalakat. Több nagyon jó karakter található a történetben. Odan az őrült elf, a gátlástalan gyilkos, akit lassan elemészt a kór. Nagyon tetszett, ahogy Chapman leírta a gondolatait. Egy teljesen becsavarodott őrült, nagyszerűen ábrázolt lelkivilága. De megemlíteném még Sichetti kapitányt, vagy Bincaidát a kráni nagyurat. A bárd karaktere is sokkal emberibb, szerethetőbb.
Mindent összegezve, kétségtelenül a legjobb M* regény. Minden fantasy rajongónak ajánlom, de a megértéséhez szükséges A Halál havában, Észak lángjai regények elolvasása.

2 hozzászólás
kvzs P>!
Wayne Chapman: Karnevál

Régen nem olvastam ilyen jó mókus regényt. Van benne minden, ami miatt ezt a világot szeretjük. Kaland, izgalom, rejtély, intrika, élet, halál, szerelem… Tetszik, hogy bepillantást enged abba, hogy Ynev milyen sok arcú és milyen vén: felvillantja a történelmének távlatait, a vallások és a népek sokféleségét, a szemben álló felek jellegzetességeit, a politika mozgatórugóit (emiatt a töménység miatt „előképzettség” nélkül lehet, hogy néhány dolog érthetetlen a történetben)
A szereplők néha sablonosak kicsit, de a kalandozókat így is/ezért is szeretjük, a régi ismerősöknek pedig mindenképpen örülünk.

3 hozzászólás
mongúz>!
Wayne Chapman: Karnevál

Egyik kedvenc MAGUS-om. Bármilyen kalandregénnyel felveszi a versenyt. Van itt szerelem, párbaj, ármány, varázslat, bosszú, őrület, vallási fanatizmus, vér és belek. Minden stimmel a karakterektől a vonalvezetésen át az írói stílusig. Klasszikus.

tinuviel89>!
Wayne Chapman: Karnevál

A fő kedvencem az írótól, mert csodálatos.

Margarita>!
Wayne Chapman: Karnevál

MAGUS-ban a legjobb Wayne Chapman, és ez itt a nekem leginkább tetsző Tier nan Gorduin-történet.

Zanbar>!
Wayne Chapman: Karnevál

Egynapon, mikor Gorduinnak semmi dolga nem akadt, elindult mert tenni kéne, valami nagyon hagyjámárbékéndepisvagyokmainkábbcsakiszomésTheCurethallgatok-osat…

Sokan nyilván mérete okán egyfajta csúcsként tartják számon a kötetet – főleg mert az a ciklus utolsó valóban befejezett darabja és valahol igaz is.
A velencei karnevál, hideg, nyirkos, de közben színpompás világa elevenedik meg a kötet lapjain Ynev átiratában, mely álarcaival és zavaros forgatagával mintegy megtestesítője annak, ami a regényben áll. Tervek, ellentervek, kontraellentervek, antikontraellentervek, machiavellista tébolya uralja az árnyakba burkolódzó várost és itt senki sem az akinek elsőre, másodjára, vagy éppen harmadjára látszik.
A terjengős kötet egyszerre egy Caravaggio remekmű és egy suta grafittanulmány, sokszor egymást követő jelenetekben, mintha nem is egyazon ember írta volna őket. Látványosan felejti el, hogy az első vonásokból annak idején még egy sárkány született volna meg, de az évek során helyesebbnek látta inkább egy kő alatt meglapuló varanggyá formálni az adott eseményt s mikor a véghez ért visszatekintett és felsejlett előtte valami az egykor volt óriási fenevadból… így a béka hirtelen tüzet kezdett fújni….
Kimunkált összetettsége oldalanként képes átcsúszni a totális túlbonyolításba, mikor újabb és újabb hagymarétegek bukkannak fel, a káposzta mélye felé haladva.
Mindezt megspékelve egyfajta Jókai Móros/Tolkieni filozófiába: „Párizs jókora s a világ éppen kétakkora” realitásképbe mely szerint itt minden nap olyan hosszú, mint egy élet a földön s közben elváráskánt fogalmazza meg, az olvasó felé, hogy valós jelentőséggel ruházza fel mindazon percéletű dolgokat, melyek a műben megszületnek, virágoznak és elmúlnak, mint a karnevál végét lezáró tűzijáték fénylő pelyhei, hiszen ezek nélkül mit sem ér az egész…

Kamasz voltam még, szinte gyermek, mikor faltam ezt a kötetet, és éveknek kellett eltelnie – no meg az egész ciklusnak meghalnia ahhoz, hogy rájöjjek az író már itt sem tudott mit kezdeni ezzel a gyökereit vesztett Marlowe és Bond szerelemgyerekkel, aki saját kasztját és minden korábbi személyiség jegyét hátrahagyva halhatatlansága és kvázi legyőzhetetlensége teljes tudatában búsong s ont komor gondolatokat zord szavakkal, setét húrokon, majd vonul az elvi anonim illegalitásba, és áll olyasvalami szolgálatába, amit nem érez a magáénak, hogy várhatóan – és most már köztudomásúlag egy kötettel később nagyjából ennek is hátat fordítva ott folytassa ahol abba sem hagyta…

Mikor a karnevál véget ér Velencében, csak a hideg város rideg kőfalai, a tenger felől érkező rothadás szagú szél és egy az utca kövén heverő kopottas maszk marad csak az egészből…

1 hozzászólás
Ravenstein P>!
Wayne Chapman: Karnevál

Karácsonyra kaptam a könyvet, nagyon örültem neki. Szerintem a legjobb és legismertebb M. regény, ezt még sok „laikus” is olvassa, de azoknak akik rendszeresen játszanak KÖTELEZŐ!!!

kreon>!
Wayne Chapman: Karnevál

A Tier ciklus legjobb darabja. Chapman ha nem magyar író lenne, akkor a könyvei ugyanolyan híres művek lehetnének, mint a Gyűrűk Ura vagy a Conan a barbár (ráadásul a Conan elég gyenge fantasy).
Körülbelül 5-6szor olvastam és mindig találok benne valami új összefüggést. Az sem véletlen, hogy a világ, amit felépít számtalan más írónak ad ihletet.
Ebben a könyvben van minden ami egy jó fantasy könyvhöz kell: mázlista hős, gyönyörű mindenre kapható nő, mágia, fekete mágia, harc, társak, viszály, összeesküvés, lovag, mágus.
Mindenkinek csak ajánlani tudom.


Népszerű idézetek

NewL P>!

A hegyi ösvényekről lélegzetelállító látvány tárul a szemlélődő elé: mintha a világot teremtő Nagyok épp itt fáradtak volna bele munkájukba, és ahelyett, hogy újabb vonulatokat gyűrtek volna fel, s körmeikkel vagy karmaikkal újabb völgyeket vájtak volna az engedelmes sziklába, öklük egy-egy csapásával görgetegeket, azokon túl roppant síkságot alkottak, mely északkeleten a Sinemos-, délkeleten a Duaron-öbölig húzódik, s melynek végtelenjét azóta sem tekinti otthonának más a vadakon és a nomádokon kívül. A geográfusok persze más véleményen vannak: állítják, hogy a Nagyok igenis bevégezték művüket, hogy az Onpor, az Idinal és K’Harkad csúcsai a teremtés hajnalán Ynev második gerinceként követték a Sheral vonulatát, s csak utóbb váltak a Kwyn Lior fűtengerének erdős szigeteivé… de hát szerintük a vidéket dúló viharokért sem az istenek, hanem holmiféle felszálló légtömegek felelősek.

2. rész - Az engesztelhetetlen

Laren_Dorr>!

Magad mögött hagytad megtöretett testedet, mely tíz-egynéhány esztendőn át lelked otthona volt, s magasba szökkentél egy végtelenbe nyúló fényfonálon. Távolodtál a várostól, a világtól, de mert úgy akartad, sikerült letekintened a dombok közt kanyargó úton vágtató lovasokra – a bajtársaidra, akiket meneküléshez segítettél, egy lányra, akit a falak közt ismertél meg, s aki néhány nap alatt közelebb került hozzád, mint bármelyikőtök sejtette, mert halálod pillanatában az ég felé fordult, úgy sikoltotta a nevedet. Láttad őket, és a szférák síkjain tükröződő ragyogásban kiégett belőled minden kétség, minden félelem. Az Egyetlen credóját suttogva szálltál tovább a fény felé, nem rettegve a Végső Mérlegelést, eltelve a bizonyossággal, hogy mindez – egyszer, tízszer vagy tízezerszer – megtörtént már, hogy éppoly természetes, mint a nappalok és éjszakák váltakozása, s hogy a földre, melyet ezúttal egy ifjú lovag vérével jelöltél meg, lelked idővel ismét visszatér…

129. oldal, 5. rész - A mérlegelő, 8. fejezet, 2. kötet (Valhalla, 1997)


A sorozat következő kötete

Tier nan Gorduin ciklus sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Raoul Renier: Acél és Oroszlán
Alan O'Connor: Csillagvető
Raoul Renier: Krán
Christie Golden: A Holtak Tánca
Greg Gorden: Jóslat
John Caldwell: Fekete lángok
Edo van Belkom: Őrjítő éhség
Ian Russel: Egyezség
Ray O'Sullivan: Sötét zarándok
Luis Saul: Syburr csillaga