Wass ​Albert minden verse 55 csillagozás

Wass Albert: Wass Albert minden verse

A kibővített, gyűjteményes kötet hű tükre Wass Albert lírai életművének: a tehetségét felvillantó korai verseskötetek után a debreceni tanulóévek újonnan előkerült versciklusa mutatja fel az érdeklődő lírikus szülőföldért és emberiségért aggódó költészetének értékeit, majd az emigrációban kiadott nagyhatású versesköteteit a föllelt publikációk és a posztumusz kéziratok egészítik ki. Az Új székely ballada, a Búcsú Európától és a Tölgyfa az idegen földön címen összeállított ciklusok egy-egy önálló fejezetei az írófejedelem életének, aki vershagyatékának tanúsága szerint soha nem akasztotta fel a „parti fűzekre” a hárfát, bár sokan örültek volna elnémulásának, elnémításának. Wass Albert egy 1955-ös írásával szólva: „Mert elhivatás és isteni parancs elől elmenekülni nem lehet, még barlangok mélyébe se, televíziók izzó lámpái elé se, vadnyugati ostobaságok gyártása mögé se. Ha igazán író az író és Isten gondolata feszíti belülről: a gondolat könyvvé lesz előbb-utóbb.”

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Wass Albert életműve Kráter

>!
Kráter, Pomáz, 2003
294 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639472646
>!
Kráter, Pomáz, 2003
294 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639472654

Enciklopédia 7


Kedvencelte 6

Most olvassa 5

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

Naiva P>!
Wass Albert: Wass Albert minden verse

Egyáltalán nem szeretnék annyira belefolyni, de tudtommal évek óta ő az egyik legvitatottabb, legmegosztóbb irodalmi személyiség.
spoiler
Én csupán az irodalmi munkásságát tudom megítélni, szerény, szubjektív véleményemmel. Először a gimnáziumi években találkoztam a műveivel, verseivel. Akkor jobban tetszettek, pedig soha nem voltam egy versimádó.
Állítólag nagyon, hasonlítanak a versei Márai Sándor verseihez, akit szintén nagyon szeretek. Gondoltam, teszek egy próbát.
Vannak kifejezetten szép versei, de szerintem nagyon nem egy súlycsoport Máraival.
Szerintem a legtöbb verse nem az esztétikai gazdagsága vagy poétikai érdekessége miatt olyan jó, hanem azért, mert azok könnyen értelmezhetőek. Ami zavart az erős vallásosságon kívül, az a rengeteg didaktikai céllal-való nyomatékosító gondolatok. Mintha az olvasó magától nem észlelné ezek fontosságát.

jagoka1984 P>!
Wass Albert: Wass Albert minden verse

Imádom Wass Albert műveit, verseit. Így nem volt kérdés, hogy ezt is el fogom olvasni.
Verseiben is megragadóan „fogalmaz”, szinte maga előtt látja az olvasó a leírt tájat, eseményt, személyt stb.

Katica_98 P>!
Wass Albert: Wass Albert minden verse

Sok éve van a polcomon ez a könyv. Sokszor a kezembe vettem, de nem olvastam el mindegyik verset. Most kellett egy kihíváshoz verseskötet, és emellett döntöttem.
Wass Albert egy megosztó, ellentmondásos személy a magyar irodalomban. Szeretném különválasztani az embert az irodalmártól. Nem teszem le a voksomat sem ellene, sem mellette, de őszinte leszek, tetszik ahogyan ír. És a versek gyönyörűek voltak. Igazából pedig imádom a verseket. Szívből ajánlom!

Nefi>!
Wass Albert: Wass Albert minden verse

Szép, elgondolkoztató versek. Szeretem, ahogy ír :)

Coffee I>!
Wass Albert: Wass Albert minden verse

Van egy ismerősöm, aki rajong Wass Albertért. Épp emiatt a rajongása miatt hittem neki, amikor azt mondta, hogy WA versei elég gyengék. Mennyire pozitív csalódás volt ez a kötet egy ilyen kritika után! :) Élveztem minden sorát, elkísért Rovinjba, a fák, a sziklák közé, útitársam volt túrán és a szikla lábánál várt rám, amíg én másztam. Kellett, mint egy falat kenyér. ♥

Black_Angel>!
Wass Albert: Wass Albert minden verse

nagyon jó versei vannak, nem is tudnék kiemelni egyet sem.. egyszerűen fantasztikus!

SzakácsAnna>!
Wass Albert: Wass Albert minden verse

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy sosem szerettem a verseket; mindig is elhatárolódtam tőlük, nem értettem őket, nem tetszettek. Ez a kötet azonban alapjaiban megváltoztatott bennem mindent. Megkockáztatom, hogy ezelőtt még egyetlen regénytől, novellától, drámától sem kaptam ekkora érzelmi csapást, egyik sem hatolt ilyen mélyen a lelkembe, pedig már nem egy szívszorító történetet olvastam. Nem szoktam sírni könyveken, ennek a kötetnek az olvasása során azonban többször is elhomályosult a látásom. És tényleg nem értem, hogy sikerült mindezt elérnie Wass Albertnak, hisz az egy dolog, hogy fantasztikusan és gyönyörűen ír, na de mások is tudnak szépen és jól írni, mégsem érzem, hogy megszakad a szívem, miközben olvasom a műveiket…
Akárhogy is, igazán hálás vagyok, amiért elolvashattam, mert azt hiszem, életem eddigi legnagyobb könyvélménye volt. Nagyon ajánlom mindenkinek!

3 hozzászólás
Lunemorte P>!
Wass Albert: Wass Albert minden verse

Ez az első mű, melyet Wass Alberttől olvastam. Igazából én jobbat vártam.

Amik nem tetszettek : ismétlődő költői képek, fél kötet az őszről szól majdnem ugyanúgy ; volt 1-2 Ady-utánzat is, kétségtelenül Ady sokkalta jobb költő…

Amik tetszettek : főleg azok a versek, melyeket karcokba kigyűjtöttem. Ezek hangulatosak és egyediek. Nem tudom regényeket milyeneket írt. Ez a verseskötet picit jobb, mint közepes.

Juliska20>!
Wass Albert: Wass Albert minden verse

Kellemesen olvasható, gördülékeny versei vannak Wass Albertnek. Lett 1-2, amit nagyon tudtam értékelni, ami nagyon tetszett, de a többség nem nekem szól úgy érzem, annak ellenére, hogy én is a határon túli magyarokhoz tartozom. Rengeteg az utalás az elszakítással, Trianonnal kapcsolatban, emellett még nagy költőinkre is, mint pl. Ady, Petőfi, vagy Márai – mintegy főhajtásképp. Összességében inkább tetszett ez a kötet, de ez most csak 5/3,5* nálam.

Biró_Krisztina>!
Wass Albert: Wass Albert minden verse

Nagyon szeretem az írásait.Azt hiszem Wass Albert veseit nem lehet csak úgy „átolvasni”,ha nem minden nap olvasgatok belőle egy keveset,-ahogy a finom cukorkával tesszük,ugyan zacskó-szám vesszük,de szemenként fogyasztjuk. Én az elkövetkezző időkben ezt fogom tenni,vers+szemenkét mazsolázom,töltekezem belőle.


Népszerű idézetek

Algernon P>!

ÜZENET HAZA

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

5. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kőmíves Kelemen
5 hozzászólás
Pezy>!

LÁTHATÓ AZ ISTEN

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

>!

Miért?

Miért kell nekem könnyes szemmel megállni
minden viharvert, árva tölgy előtt,
mért kell nekem az őszi csendre vágyni,
ha minden csalfa álmom összedőlt,
mért kell nekem a dombokat bejárni
s bújkálni mint az üldözött gonosz,
mért kell nekem a hegytetőre állni
mikor az orkán fákat ostoroz.
Mért kell nekem elvágyni messze, messze,
bűvös csókkal ha jő az alkonyat,
mért kell, hogy halljam, álmaimban egyre,
búcsú-szavaktól fátylas hangodat,
és mért kell minden szép emléket
fájó betűkkel a szívembe írni,
mért kell olyan nagyon szeretni téged,
csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?

Mért kell mindig magamban vándorolni,
s imákat mondani valakiért…
s mért kell csak mindig rólad álmodozni,
ha nem szeretsz, miért? miért? miért?

45-46. oldal

Leoni I>!

SZÍVPALOTA TITKA

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítna:
zokog, zokog a csontvázembered.)

Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs!neki nincs!

Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba.

69

>!

Álomtündérhez

Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.

Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyújtottál bennem reménycsillagot.

Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.

S te mutattál mindent, ami ott terem
A bűvös, varázsos álom-réteken.

Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.

Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú messiási bérem,

Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.

Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme-Krisztus után,

S hogy az igazság sugározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.

Ha rám viharzott lent az ember átka,
Vittél a béke messze csillagára.

Féltem. . . kezed kezembe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen neved!

145-146. oldal

>!

Gondolsz-e rám?

Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?

Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted, tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?

Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz… s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!

154. oldal

Leoni I>!

JÚLIUS

Fájdalmaim fekete kutyája
ma hasztalan kocogsz nyomomba már.
Virágok közt járunk ma együtt
én és a Nyár.

Ma Örömisten papja vagyok én,
hiszek életben, szépben, jóban.
Cézár vagyok az ölelésben,
Dárius a csókban.

Forró imákat dalolok,
s letépek minden vadvirágot;
ha meghalok,
csak az fogja tudni, hogy ki voltam,
aki így látott.

63

gazibla IP>!

Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak,én és valaki,
Valaki,akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem,mint magamat.

>!

Tudom: a költőt megveted.
Elűzöd és kigúnyolod.
Én szent, szomorú, bűnös Sodomám.
S én mégis egy vagyok Veled:
A szemtanú. A lelkiismeret.

Mámorodban vagyok a csömör
s álmod mélyén a riadt ébredés.
Ami sok benned: én vagyok.
És én vagyok, ami kevés.

Űzhetsz dühödben száz határon át,
utánam futnak nemzedékeid,
s ha többé már nem is lesznek:
múló időnek vérfoltos nyomán,
én drága, bűnös, egyetlen Sodomám
rólam mintázzák meg a képedet!

77. oldal

>!

A MÁSIK

Én nem tudom, mi van velem, de néha
magam elől menekülni vágyom,
hogy az a másik, titkos Énem
meg ne találjon.

Mert jaj, az egy fekete szellem,
s gonosz kínokkal rég hat át.
Ahányszor jött: rengett a lelkem,
s csatát kezdettünk: rém-csatát.

Ha félve, bújva, bajt előzve
olyankor elfutok előle,
s szívemre fény-zápor szakad,
kísérnek újra régi tervek,
és álmaim,
a száműzöttek hazatérni mernek:
elég egy csöndes pillanat,
hogy az a gyűlölt Másik Énem,
tépő vad gondolat-hadakkal
izzó agyamba visszatérjen.

És jaj nekem, ha rám talál:
minden madárdal csendre válik,
s a csend, a csend: ez a Halál…
Most is közelg a szörnyű Másik:
döbbent szemekkel jönni látom;
jaj rejtsetek el, rejtsetek el,
hogy meg ne találjon!


Hasonló könyvek címkék alapján

Szilágyi Domokos: Kényszerleszállás
Hervay Gizella: Az idő körei
Szilágyi Domokos: Élnem adjatok
Dsida Jenő: Összegyűjtött versek és műfordítások
Kányádi Sándor: Harmat a csillagon
Reményik Sándor: Havasi feszület
Reményik Sándor: Reményik Sándor összes versei
Dsida Jenő: Leselkedő magány
Lövétei Lázár László: Zöld
Kovács András Ferenc: Tengerész Henrik búcsúzik