Összegyűjtött ​versek 7 csillagozás

Wass Albert: Összegyűjtött versek

„Az írót és a magyar irodalmat ne kell félteni. Ez a törmelék-magyarság, aki él ma még, elvész, felszívódik, nyoma sem marad. De évtizedek múltán majd itt-ott, régi ládákról, ócska padlásokról előkerülnek az igazi nagy kéziratok, a lopva írottak, hogy egy új reneszánszba bontsák a magyar irodalmat, mihelyt megérik rá az idő és megérik hozzá egy új közönség. A tehetség Istentől való és a katakombákba vonult író még az éj sötétjében is kőbe vési az isteni mondanivalókat, mert másként nem tehet. Kevesebb lesz az írás, de ami lesz, az nagy lesz és eget ostromló, leszűrt óbor. Istenek itala. Mert az elhivatás és isteni parancs elől elmenekülni nem lehet, még barlangok mélyébe se, televíziók izzó lámpái elé se, vadnyugati ostobaságok gyártása mögé se. Ha igazán író az író és Isten gondolata feszíti belülről: a gondolat könyvvé lesz előbb-utóbb.” (részlet Wass Albert 1955-ben megjelent írásából)

>!
Kráter, Pomáz, 2001
168 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639195626
>!
Kráter, Pomáz, 2001
168 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639195634

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

MortuusEst>!
Wass Albert: Összegyűjtött versek

A prózaíró Wass Albertet már ismertem. A költőt még nem. A kötet után annyira ezt a tényt nem is bántam. Ez a költészet nem nekem való. Egy-két jobban sikerült darabot leszámítva a középszerű dicséret. Közhelyes gondolatok, szentimentális szenvelgés, elcsépelt metaforák. (Mintha egy gyengébb Petőfi-epigont olvasnék.) Még soha nem fordult elő ilyen velem eddig, de itt bizony néhány verset át is lapoztam. Maguk a versek is gyengék, de a szerkesztői elvet sem értem. Oké, hogy összegyűjtött versek, de mi alapján rendeződnek? Számomra mindenféle szerkesztő elv nélkül egymás után dobált versek halmaza. Azért nem egyest adok rá, mert akad azért néhány értékelhető darab. Nagyon felejtős.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Szelén>!

Ó Istenem, de könnyû volna
az élet-terhek hordozása,
ha tudnám azt, hogy minden könnyem
Valakinek mosolygása.

53. oldal, Vizek felett (részlet)

>!

Mert nem voltál velem

Nem voltál velem,
pedig oly szépen jött az este:
szelíden, mint a szerelem.

Fütyörésző szél indult esti útra.
Legényesen. Kék hegy-leányok várták.
Nótás aratók jöttek a mezőkről,
és a szívükből messzire dobálták
a vidámságot és az életet.

De nem voltál velem… s az arcokon
hiába simult ma minden redő:
a dombon szürke ködruhában állt
s komoran hallgatott a temető.

61. oldal

Szelén>!

Szívpalota titka

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítna:
zokog, zokog a csontvázembered.)
Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!

Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba…

66. oldal

Szelén>!

A toll

Nézted:
mikor a tollad sercegve szalad,
milyen szeszélyes útakat
kóborol be a fehér papíron?

Én azt hiszem, hogy én is toll vagyok,
eszköz egy láthatatlan kézben.
Szinte érzem:
életútam kanyargós nyomát
vérvörös csíkkal
mint festi be vérem.

Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én,
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.

66 - 67. oldal

Szelén>!

Álompalota ködvárosban

Minden ösvény onnan indul el
és minden ösvény csak odavezet,
de hiába mész,
és hiába megyek.

ha emberkéz a kapujához ér,
bomlik, megindul, ellebeg.

73. oldal

Szelén>!

Májusi találkozás

Májusi estén,
mikor a lombok holdsugárt szitálnak
s a bodza közt csalogány hegedül:
ugye rossz járni egyedül?

Olyankor a szíved mélyén
soha nem csókolt csókok égnek.
Még el nem ölelt ölelések
Tépnek, szaggatnak szüntelen.
Minap, mikor egy ilyen estén
a fehér úton elkószáltam,
nagy- nagy magányba varázsoltan,
fehér arcú szép szeretőmmel:
Halálasszonnyal találkoztam.

Az úton szembe jött.
Köszöntem. Ő visszaköszönt:
– „Jó éjszakát!" –

73 - 74. oldal

Kapcsolódó szócikkek: május
>!

A másik

Én nem tudom, mi van velem, de néha
magam elől menekülni vágyom,
hogy az a másik, titkos Énem
meg ne találjon.

Mert jaj, az egy fekete szellem,
s gonosz kínokkal rég hat át.
Ahányszor jött: rengett a lelkem,
s csatát kezdettünk: rém-csatát.

Ha félve, bújva, bajt előzve
olyankor elfutok előle,
s szívemre fény-zápor szakad,
kísérnek újra régi tervek,
és álmaim,
a száműzöttek hazatérni mernek:
elég egy csöndes pillanat,
hogy az a gyűlölt Másik Énem,
tépő vad gondolat-hadakkal
izzó agyamba visszatérjen.

És jaj nekem, ha rám talál:
minden madárdal csendre válik,
s a csend, a csend: ez a Halál…
Most is közelg a szörnyű Másik:
döbbent szemekkel jönni látom;
jaj rejtsetek el, rejtsetek el,
hogy meg ne találjon!

31. oldal

Szelén>!

Jó lenne így…

Bárkába szállni, nagyba, feketébe,
úgy evezni ki a messzeségbe.

Soha nem látott part felé sietve
kikötni egy névtelen szigetre.

Lenni megbékélt önmagunknak árva,
nevétől fosztott Nemo-kapitánya.

Hullám felett, sziklába vájni házat,
gyökereket enni és csigákat.

Életet élni egymást nézve,
megcsöndesülve, megigézve.

Hegyre futni, ha jönnek mások:
babonás régi látomások.

Keresztet építeni, szörnyű-szépet,
homokba írni végtelen meséket.

Ha messziről jött honvágyak gyötörnek:
múlását lesni csendnek és időnek.

S amikor halkan közelít az óra,
befeküdni egy ringó koporsóba,

zöld vizeken sötétkék égre nézve:
úgy suhanni ki a semmiségbe.

60. oldal

gjudit8 >!

LÁTHATÓ AZ ISTEN
Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

19-20. oldal

gjudit8 >!

DAL
Mikor az első csókot adtad:
már ősz osont a fák alatt,
kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;
a fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt…
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;
felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed…
beléje néztem: vissza-nézett…
és biztatott, és kérdezett…
Szellőt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen…
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.

34-35. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Pomogáts Béla (szerk.): Querela Hungariae
László Noémi: Papírhajó
László Noémi: Föld
Farkas Árpád: Másnapos ének
László Noémi: Bodzabél
László Noémi: Műrepülés
Farkas Árpád: Ostorzúgásban ének
Farkas Árpád: Határátkelés
László Noémi: Az ébredés előterében
László Noémi: Feketeleves