Jönnek! ​/ Adjátok vissza a hegyeimet! 93% 241 csillagozás

Wass Albert minden könyvéből rendkívüli képet kapunk az adott történelmi korban élő emberekről, éljenek a társadalom bármelyik részén.
Emellett az adott történelmi események leírása is rendkívüli.

Tegnap ezt vittem magammal a vonatra, gondolván, pont befejezem az alatt a rengeteg utazás alatt, de az az igazság, hogy rossz ötlet volt – nem tudom, mit szólt volna az antipatikus idős házaspár meg a vastagon sminkelt lányuk, ha nem tudom visszafogni magam, és sírva fakadok ott a vonaton. Szóval, csak azt szeretném mondani, hogy nem érdekel az a sok minden, amit Wass Albertről meg az őt szeretőkről (ezek szerint rólam is) összehordanak, mert a könyvei gyönyörűek, pedig a stílusa végtelenül egyszerű és tiszta, olyan, mint a hó a hegyein, amiket posztumusz sem ad neki vissza senki.

A funtinelli boszorkànnyal ismertem meg. De azt hiszem a Jönnek ès az Adjàtok vissza a hegyeimet cìmû könyvvel újra itt volt az ideje, hogy „visszatèrjek” a mûveihez. Csodàlatos iràsaival, igazsàgèrzetèvel nekem az egyik legnagyobb magyar íróm!!

Egy szimbolikus gondolat merült fel bennem a könyv elolvasása után:
Wass Albert egy, a természettel szimbiózisban élő fa volt, ott, a komárnyiki hegyekben. Aztán a történelem vihara gyökerestől kitépte földjéből a fát, és messzire sodorta. De a fa gyökere örökké megmaradt. Emlékezett és emlékeztetett a földre, ahol felcseperedett és megerősödött, és ahol még sok-sok megtépázott, a vihar szeszélyének kitett fa maradt.

A legszebb irodalmi nyelven mesél arról a reményről, majd sorscsapásról, amelynek részese volt Erdélyben a múlt század negyvenes éveiben. Akárcsak A funtineli boszorkányban, itt is lenyűgözött a természet gyönyörű leírásával, az egyszerű, becsületes emberek szívszorító sorsának bemutatásával. Hazafiságra, becsületre, emberségre tanít.
Fájdalmasan szép dallamok a lélek húrjain.

A tizenhét éves fiam ennek a könyvnek a hatására csinált nekem egy jelvényt, „90 éve vették el hegyeinket” felirattal.

Nem is tudom, szükséges- e írni valamit… Wass Albert valami elképesztő módon, egyszerűen szívbemarkolóan ír a hazaszeretetről, a mindennapos küzdésről, milyen is volt magyarnak lenni Romániában. Egy- egy ilyen írásból sokkal jobban megérthetjük a történéseket, mint a cenzúrázott történelemkönyvekből. Többször éreztem gombócot a torkomban… Gyönyörű írás.

A megszokott évi egy Wassnak most jött el az ideje. :D
Szélsőségesen elfogult rajongójaként az írónak és Erdélynek, most csupán egy Juhász Gyula idézettel jellemezném ezt a könyvet és a könyvhöz való hozzáállásomat, szerintem mindent elmond:

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Az 5 csillag automata ment. :D

Hangoskönyv volt Szoboszlai Éva művésznő előadásában, akinek a hangja ott a harmadik fejezet végén bizony, bizony megremeget, kibicsaklott, majd nagyot sóhajtva színtelen hangon folytatta tovább. Nagy volt!

Meg- és felrázó, fejbekólintó írás mindkét regény. Ezt is ajánlanám történelemkönyv helyett. Kiváló képet fest az emberi lélek torzulásáról, arról, hogy kevesen vannak, akik emberek tudnak maradni embertelen körülmények között. Miközben tudható, hogy az ember úgy van összerakva, hogy mindig talál mentséget magának.

Ami ma már egy könnyed, gyors olvasmány, az az írónak, az ő idejének igenis fontos volt. Nehéz ma már azonosulni azzal, amit ő leír, mert sok idő eltelt. A látszólag plotless történet egyébként gyorsan feldolgozza az erdélyiek gondolatait, érzéseit arról, ami a második világháború alatt történt velük.

Első könyvem volt Wass Alberttől. Eddig valahogy kimaradt az életemből, de azt tudom, hogy nagyon megoszlik róla a közvélemény.
Nagyon jól le van írva Erdély helyzete, nem tudom, az író ezeket tapasztalatból írta-e.
Egy olvasásnak elment, sőt tetszett is, de nem hiszem, hogy most egyből nekiülök elolvasni a könyveit.