Ember az országút szélén 104 csillagozás
Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
Eredeti megjelenés éve: 1951
Kedvencelte 20
Most olvassa 4
Várólistára tette 28
Kívánságlistára tette 16
Kiemelt értékelések
A megszokott igazi Wass Albert mű. Egyedülállóan ábrázol az író mindent ami szép, ami örömöt ad, mindent ami jó, vagy épp mindent ami rossz, csúnya vagy bánatot ad. Egyedülállóan mutatja be az erdélyi emberek életét, Erdély szépségét felhasználva erre.
Aki ismer tudja, hogy egy komplett dráma tagozat lakik a lelkemben, így azt hiszem aki nem csak ismer, de olvasta is a könyvet, az tisztában van vele, hogy ezen a könyvön bizony én úgy zokogtam, ahogy egy anya zokog gyermeke elvesztésén.
Mit sirattam? Az emberiséget. Az első világháborút, a csonka Magyarországot, majd a második világháború előtti kibővült Magyarországot, aztán pedig a második világháborút, s az azutáni rendet, pontosabban rendetlen embertelen világot, a rossz döntéseket, a gonosz tetteket, amiket végrehajtanak egymáson az emberek.
Igaza van Albert bácsinak, ezeknek a gaztetteknek semmi értelme. A politikának sincs semmi értelme, marakodásnak, rombolásnak. Miért? Mert a sors keze mindegyikünket van, hogy a mennyek felé emel, majd váratlanul, vagy tán kissé megjósolhatóan, de hatalmas lendülettel földre csap. Aztán megint fel, s így megy ez míg bírja szívünk, míg van dolgunk a világban. Minek ez a nagy napra forgás, az eszmék követése, miközben egyetlen dolgot vetkezik le az emberiség, a legfontosabbat, amiért itt vagyunk : egymást segítsük, szeressük, ki-ki legjobb tudása szerint.
Albert bácsi majd' minden regényében arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy soha nem az ember származása dönti el, milyen is valójában, hanem a lelkének jósága, vagy épp romlottsága. Minden írása útravaló nekünk, az utána jövőknek, hogy ne feledjük, hogy vannak értékek és ezekkel az értékekkel élni kell. Ezek nem az arany, nem a különböző osztogatott rangok, nem is a föld, bár az utóbbi nagy érték, de csak akkor, ha megvan a kellő alázat is hozzá. Hanem a becsület, jóság,tisztesség, hűség, megértés, igazságszeretet, emberszeretet, amennyiben ezek a szívünkben laknak, akkor nagy baj ugyan történhet velünk, de az biztos, hogy értékes emberek leszünk. Minden más esetben csak kétes, rövid életű ragyogásban lehet részünk az életben.
A nagy dolog ebben a kötetében talán az, mikor épp ő maga írja le, hogy sajnos hiába is papol erről bárki, hiába hajtogatja az igaz ember az igazát, ha valakiben ez nincs, mert csíráját is kiölte annak, amivel útra engedte őt a Jóisten, akkor ezek a szavak, tanítások nem maradnak meg bennük. Ezt nem lehet tanítani, csak csiszolni.
Hát Albert bácsi művei ilyen csiszoló papírok, s ellenzői mondjanak bármit, az ő megmaradt írásai bizony hogy nem húznak se jobbra, se balra, csak nyíl egyenesen középre, szív tájékra.
Nem talalok szavakat…. Nagyon tetszett.
A konyv elejevel volt egy kis problemam – egy kicsit tul keserunek ereztem de egy ido utan teljesen magaba szippantott – egyszeruen ha nem olvastam is a konyv jart a fejemben es az utolso oldalakat vegig sirtam…. Csodalatos, igaz gondolatok voltak benne tele szeretettel, szepseggel.
Hiaba volt szomoru a konyv befejeztevel nem azt ereztem, hogy elszomoritott inkabb azt hogy feltoltott – olyan volt mint egy balzsam a lelkemnek…..
Egy igazi Wass Albert. Ezzel talán mindent el is mondtam. Fájdalmasan szép és elborzasztó történések, öröm és bánat, szeretet és gyűlölet. Minden ami szép, minden ami jó és minden ami csúf, minden ami rossz. Emberi sorsokon, Erdély szépségén keresztül bemutatva az erdélyi magyarság életet, mindennapjait, üldöztetését, hol ide hol oda tartozását. A hányattatott sorsú igaz erdélyi ember hite az őseiben, az őshazában, a hagyományiban és önmagában. Gyönyörű és mégis keserédes, az olvasóban a könyv végén ott marad az űr, a fájdalom.
Ez is egy remek regény, egy romániai magyar család és három gyereke sorsát mutatja be (Jancsi, Lajos, Ilonka).
Szívbemarkoló idézetekkel, tájleírásokkal, ahogy azt megszokhattuk.
„Az egyetlen örökség, amit az ember a gyermekeinek hátrahagyni köteles, az a fegyverzet, amivel ezt a harcot megharcolhatja. S ez a fegyverzet az iskolázás, a szakképzettség. (…) Egyéb örökség nem szükséges, csak lustává és elbizakodottakká teszi az embereket.”
„Apróságok, amikre az ember nem is emlékszik már vissza egy idő után, csak éppen valami keserű íz marad meg utánuk, és apró kis szurkálások emléke.”
Összességében ezt is szerettem, ahogy Wass Albert minden művét. Azért nem lett kedvenc, mert a könyv egy része annyira keserű, kiábrándult és szinte szárazan távolságtartó, hogy majdnem félretettem. De örülök, hogy kitartottam mellette, mert a sokszor mélyen elgondolkodtató, súlyos mondatok, gondolatfolyamok mellett megtaláltam ebben is az általam szeretett szerző szívmelengető, sokszor torokszorítóan, fájón szép stílusát.
Lassan fordul a világ kereke….Túl lassan és lehet,hogy az eltelt idő alatt elfelejtjük amiről az az ember ott az országút szélén beszélt. „Emberszeretet.Megértés. Hűség. Tisztesség.Becsület. Jóság. ” Közben jó néhány évtized eltelt,de még mindig vannak akik lenézik a magyart, mert az hazájának és nemzete hazájának tekinti Erdélyt. Akik arra törekszenek, hogy békében éljen együtt a magyar a románnal, hiszen ez lenne a lényeg. Emberszeretet! Wass Albert csak ezt írja,csak erről beszél .Nincs ebben semmi gyűlöletkeltés csak a kegyetlen,fájó igazság.
Népszerű idézetek
Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Hogy megfogja és kiértékelje azt, ami az életben szép, jó, kellemes és megnyugtató. Nem mintha nem látná meg. Meglátja, csakhogy nincs mit kezdjen vele. Nem leli meg a helyes szemszöget, ahogyan nézni kellene. Valahogy így. Mint ahogy nem tudunk örvendeni az örömnek sem, ha nincs akinek elmondjuk. Megkeseredik az öröm az ember szájában, ha sokáig ott ül és nem tud kijönni. Ugyanígy fonnyad el az élet szépsége is, ha az ember egymagában van vele. Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm.
Az ember tervez, és tervez az ember egész életén keresztül, mind csak tervez. Ezt, meg azt. Mert szép az, tervezni. Az életben aztán úgysem az történik, amit az ember tervez, de az már szinte mindegy. A tervezésről úgysem szokunk le soha. A tervezés maga az élet. Addig él az ember, amíg tervezni tud. Mikor már az sincs meg, akkor…
Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockával. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahova az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.
Ezek az emberek, akik írónak nevezik magukat, sokmindenfélét összeírnak, érdekeset és kevésbé érdekeset, de rendszerint felesleges dolgokat írnak. Úgy értem ezt, hogy ami fontos, azt többnyire nem írják meg. Az többnyire kimarad. Elsikkad a történések között.Valószínűleg azért, mert akik a könyveket írják, maguk sem tudják, hogy mi fontos és mi nem. Leírják, mondjuk, egy ember életét. Hogy ezt, meg ezt csinálta, ez meg ez történt vele. De hogy belül mi történt vele, miket érzett, vagy miket nem érzett… azt a belső életet, ami tulajdonképpen a lényeges élete az embernek, arról nagyon ritkán írnak valamit. Valószínűleg azért, mert nem foglalkoztak még önmagukkal sem eleget, az önmaguk belső életével, és ezért nem értenek hozzá.
17. oldal (Kráter 2003)
Annak az orosz embernek igaza volt. Van egy bizonyos emberfajta, aki nem orosz, nem román, nem magyar és nem német. Aki csak rest, és ezért elégedetlen. Aki tehetségtelen, és ezért irigy. Aki gyűlölködő és mindenkit meg akar ölni, akitől elvehet valamit. Aki nem akar egyebet, mint munka nélkül hozzájutni valamihez, osztozkodni a másén. És gyilkosságokkal csinálni magának helyet a világban. Mindegy, hogy minek nevezi magát. Mindegy, hogy milyen jelszó nevében fosztogat és milyen zászló alatt vonul föl az utcákon. Végeredményben egy és ugyanaz. Homo bestialis. Állatember. […] mindegy, hogy milyen nevet adunk nekik. Nem a név a fontos. Nem a szín, a jelszó, a lobogó. A felfogás és a módszer mindig ugyanaz. Homo bestialis.
96. oldal
„Meghalt a hazáért” – mondják. Pedig ennél ostobább és megalázóbb halál nincsen. Az ember lép egyet, vagy nem lép egyet és véletlenül éppen útjába kerül egy golyónak. Meghalt a hazáért. Káromkodni tudtam volna, mikor ezt a frázist hallottam. Mi haszna volt a hazának abból, hogy ez, vagy az beletévedt egy golyó útjába? Még csak hősiesség sem volt benne többnyire, nemhogy azt lehetne mondani reá, hogy a „hazáért”. Félelmetesen ostoba dolog volt az egész, én láttam. Valaki éppen rágyújtott a pipájára, eldobta a gyufát és azt mondta: jövő héten hazamegyek és elmesélem a fiacskámnak ezt, vagy amazt … és közben oldalra fordult, szájában a pipával, maga sem tudja miért. És ez a kis mozdulat belevitte a véletlen útjába, és nem ment haza, és nem mondott el semmit a kisfiának, hanem elásták valahol egy erdő szélén egy kis kerek lyukkal a fejében, amit az ostoba véletlen belefúrt a tervei, céljai és gondolatai közé. Csak azért, mert pipára gyújtott, csípte a szemét a füst és félrefordult a füst elől.
30. oldal (Kráter, 2003)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szilágyi István: Kő hull apadó kútba 92% ·
Összehasonlítás - Karácsony Benő: Napos oldal 92% ·
Összehasonlítás - Kemény János: Víziboszorkány 91% ·
Összehasonlítás - Bodor Ádám: Sinistra körzet 87% ·
Összehasonlítás - Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér / Engedjétek hozzám jönni a szavakat ·
Összehasonlítás - Karácsony Benő: Utazás a szürke folyón ·
Összehasonlítás - Bálint Tibor: Zokogó majom 83% ·
Összehasonlítás - Tamási Áron: Ábel az országban 85% ·
Összehasonlítás - Karácsony Benő: Új élet kapujában 81% ·
Összehasonlítás - Méhes György: Gina 74% ·
Összehasonlítás