Elvész ​a nyom 92% 240 csillagozás

Egy jó könyvről mennyivel nehezebb értékelést írni!

Ez volt életem első Wass Albert könyve, igen egyszerű okokból: ha valaki Wass Albertet olvas, akkor automatikusan meg fogja kapni minimum a „jobboldali” de akár a „náci” jelzőt is, én pedig ebből köszönöm szépen, nem kérek. (Ez a tapasztalat onnan jön, hogy még amikor a Greenpeace-nél dolgoztam, egyszer őszintén elmondtam a véleményemet az atomerőművekről, és rögtön én lettem a náci…) Ezentúl nem fogok ilyen ostobaságok miatt visszakozni, mert fantasztikus élményektől fosztanám meg magam!
Ez a könyv szerintem a szeretetről, önmagunk megtalálásáról, a hit erejéről, a kirekesztés és az emberi gonoszság pusztításáról szól. Tele van szebbnél szebb gondolatokkal, melyeket egyszerű, hétköznapi embereken keresztül ismerhetünk meg.
Az első 120 oldal megtévesztő lehet, mert ott ha felületesen figyelünk, csak annyi jöhet le, hogy minden náci katona úriember, és az egyetlen zsidó karakter egy pénzsóvár szemétláda. Tovább kell olvasni, mert akkor feltárulnak előttünk mind a lágerek borzalmai, mind Potrich Gottfried érzései, múltja, története, cselekedetei…melynek hatására minimum megsajnáljuk, de valószínűleg meg is fogjuk kedvelni.

Összetett, tartalmas, könnyed kézzel megírt mű, tele igazi mély tartalommal. Öt csillag!

Az a szerencse, hogy elsőként a funtineli boszorkány került a kezembe. Az máig élő kedvenc. Több könyvét is nagyon szerettem, de okozott már csalódást többször is.
Ez is csalódás volt. Az alaptörténet volt az, ami miatt végigolvastam, kíváncsivá tett, merre vezet az út, vagy inkább merre vezetnek az életutak, mielőtt elvész a nyom. Hagyja-e az Isten, hogy próbára tegyék, kutassák létét vagy nemlétét, vagy valamiképpen lesújt vagy legalább jelt ad. Ahogy aztán szálltak fel a vonatra, egyik a másik után, már előre kitaláltam a végét – legalábbis félig spoiler. De ez se lett volna probléma, jó kriminél se gond, ha az ember sejti a végkifejlet egy részét.
Sajnos, a megvalósítás módja viszont taszított. Ez is egy a pátoszos, sablonokkal, didaktikus elemekkel és demagógiával teleírt művei közül. Mindegyik szereplő körzővel meg derékszögű vonalzóval lett megszerkesztve, hogy megfeleljen az általa képviselt népcsoport, foglalkozás, származás sztereotípiáinak. És annyira kilógott a lóláb, mely fajt/osztályt tartja értékesebbnek a többinél, és melyeket alantas(abb)aknak… Én meg nem szeretem a fajozós könyveket.

Eddig is nagyon szerettem Wass Albertet, de már azt is tudom, hogy nem szabad szoros egymásutánban olvasni a könyveit.
Mert egyébként lehet csak azt érezni, amit én most érzek.
Újra és újra fel kell fedezni azt a sok-sok csodát, amit az írótól kaphatunk.
A gyönyörű természeti képeket, amikor érzem is a hideget, az állatok illatát, a természet ezernyi csodáját, nem csak tudom, hogy ott vannak valahol a messzi tájakon.
Nem beszélve az emberi lélek gyönyörűségeiről, mélységes gonoszságáról, a megbocsájtásról. A csontig hatoló fájdalomról, a gyomrot tezegtető szeretetről, és még hosszasan sorolhatnám.
Tanulhatnánk tőle, hogyan tehetnénk rendbe testünket, lelkünket, hogyan kellene viselkednünk egymás iránt, egymás mellett, és hogyan lehetne leküzdeni az egymás iránt érzett mélységes gyűlöletet.
Aki már szintén megtalálta magának Wass Albertet, az örülhet, hogy mindezeket megtapasztalhatja, mert általa csak gazdagabbak lehetünk.

Annyira jó, de annyira! Nagyon régen olvastam ennyire lebilincselő, szép, tanulságos, érdekes regényt. Szomorúságot is okozott, mert mai napig annyira igaz. (sajnos)

Update (2013)
Még mindig elszomorított, ugyanakkor sokkal jobban elgondolkodtatott. Vajon igaz lehet, amit Wass az öreg papon keresztül sugall? Tényleg van valamiféle küldetése az embernek, amit be kell teljesítenie, ami elől nem tud kitérni? Hogy azok az emberek, akiknek találkozni kell,azok valóban összekerülnek valamikor az életben? És hogyan? Tényleg meg lehet ez előre írva. Tele van nyitott kérdésekkel ez a regény, fájdalommal, szenvedéssel, mindazzal amit a jón felülkerekedő gonosz, a hazugságok, az önzés, okoz. A szemét, ami felkavarodik, ahogyan az író is fogalmaz. De tényleg el lehet takarítani a szemetet? És ki tudja eldönteni, mi a rossz, és mi a jó? Nagyon fontos könyv ez, azt hiszem. Érdemes többször olvasni, mert mindig egy kicsit mást mond, egy kicsit többet.

Eddig nem kifejezetten éreztem késztetést arra, hogy olvassak Wass Alberttől, de ezt a könyvet már többen ajánlották nekem, köztük olyanok, akiknek az eddigi ajánlásai mindig telibe találtak nálam. Most is így történt. Ez a regény csodálatos, lenyűgöző, magával ragadó és nagyon-nagyon elgondolkodtató. A szereplők élete egyenként is egy-egy kis regény, akiket összeköt a közös múlt és közös jövő. Mindegyikük tehetséges valamiben, de a háború gátat szab a fejlődésnek.
A vége számomra megdöbbentő volt!
Ez volt az első igazi olvasásom (pár éve próbálkoztam már, de akkor egy befejezetlen regénye akadt a kezembe) az írótól és mivel összességében nagyon tetszett a könyv, így valószínűleg máskor is fogok tőle olvasni.

Nehéz már Wass Albertről újat mondani. Merthogy mindig lenyűgöz. Viszont ő nekem most újat mondott és másként. Nagyon tetszett a történetvezetése, ahogy hat ember életén keresztül mutatja meg a háborút, az emberséget, az igazságot és kegyetlenséget, azt, ahogy az emberek így-úgy-amúgy alkalmazkodnak a történelem által rájuk szabott szerephez. Vagy éppenhogy nem alkalmazkodnak, és ebben áll a nagyságuk. Wass Albert tiszta, világos gondolatait most is jó érzéssel fogadtam be. És vitatkozom azokkal, hogy Wass Albert egysíkúan írna. Tény, hogy mindig ugyanazt az embert „ismerem meg” belőle, mert nem tud másként írni, mint amilyen ő maga lehetett. De szerintem ettől hiteles.

Többen megjegyezték, hogy ez egy antiszemita írás. Az ilyen ember ne olvasson könyvet! Vagy inkább minél többet, hátha megtanulja megérteni azt, amit olvas. Illetve rájön hány magyar szépirodalmi írónkat lehetne így (ok nélkül) megbélyegezni.

Aki ezt kifogásolja, az nem tudom, hogy maga is zsidó származású és ezért magára veszi, vagy egyszerűen ennyire ostoba és nincs saját véleménye? Sajnálom, ennél diplomatikusabban nem tudok fogalmazni, mert ez a sárdobálás már dühítő!

Wasst folyamatosan támadja a liberális és zsidó „értelmiség”. Mikszáth Kálmánt miért hagyják ki ugyan ezen az alapon? Számos alkalommal feltűnik műveiben a zsidó kereskedő, aki a főhőst kifosztja, megcsalja.

Egy kortárs írót idézve: „Egyes szövegekből semmiképp nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, életművek vizsgálatával lehet kiszűrni az ismétlődő gondolatokat, eszméket.” Márpedig Wass Albert a leghumánusabb írók egyike!

Ez talán úgy működik, mint a pszichológiában a Szondi-teszt. Ha valaki képes belelátni bármilyen negatív (jelen esetben antiszemita) nézetet, az csupán saját lelkivilágának rávetítése. Egy jóérzésű ember egész egyszerűen nem így gondolkodik.

Az egyik legjobb könyv Wass Alberttől. Fordulatos, leköti az embert, érdekes, izgalmas. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Sokáig gondolkoztam, hogy mit is tudnék írni erről a könyvről…
És egyszerűen annyi minden jutott eszembe, annyi érdekes és fontos üzenet, amit a könyv hordoz, hogy üres maradt a papírom.
És ahogy bámultam ezt a vakító, szép és egyben bosszantó fehérséget, hirtelen ötlettől vezérelve, az egészet beszíneztem feketére.
Mert ilyen ez a könyv. Bár a lapom egyik oldala fekete lett, a másik oldal ugyanúgy megmaradt annak a fehérségnek ami volt. És az Elvész a nyom legnagyobb bravúrja szerintem az, hogy egyszerre tudja láttatni „az érme két oldalát”.
Számomra hatalmas élmény volt ez a könyv, és biztos vagyok benne, hogy újra fogom olvasni alkalomadtán.

Rettentő jó könyv , engem nagyon elgondolkoztatott , hogy és rá világított hogy az emberiségnek tényleg meg kell változnia , és jó értelemben :) És ez igaz mára is .
Rettentő jó történet , melyet bemutat több ember életével és szemszögükből .
Nekem ami nem tetszett hogy a pap meghalt a legvégén , nagyon kár :(