Eliza 85% 70 csillagozás

Wass Albert történetei mindig meghatóak és szívhez szólóak, de ez az egyik leginkább ilyen szép története. Élet van benne.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/02/eliza.html

A Wass Albert művekkel kapcsolatban – nem mintha olyan sokat olvastam volna –, mindig a túlírtság gondolata jut eszembe. Szép, költői és a maga módján jól esik olvasni, de még jobban esne, ha feleennyi jelző szerepelne a mondatokban, ám nagyobb hangsúllyal esne latba a cselekmény. Elvégre, mégiscsak regényekről beszélünk, nem versekről (abban Wass verhetetlen).

Ez a túlírtság fel-feltűnik az Elizában is, de most pozitív módon, időnként megtöri a túl gyorsan száguldó eseményeket, kevés ugyanis négyszáz oldal egy jó családregényhez, én jobban szerettem azokat a leíró részeket, amelyek folyton visszatértek Eliza és Jacob kapcsolatához. A boldogtalanságukhoz. Egy morbid játék az egész, akár a Jadviga párnája, az utolsó oldalig azt kellett találgatni, melyikük lett boldogtalanabb.

A pénzről szól egyébként ez a regény, arról, hogy mennyire elkábítja az embert a fogyasztói társadalom gazdagság, mennyire könnyű elfeledkezni az igazán fontos dolgokról, semmibe venni az apróságokat, a természetet, a madarakat, és hogy az ember egész élete rámegy arra, ha állandóan a „többet” hajkurássza: több pénzt, több földet, több vagyont – de minek? Jacob tetteit egyébként nagyon nehéz megítélni, egyrészt, mert a regény azt mutatja be, hogyan tud valaki a nulláról indulva, sok-sok szorgalom és áldozat árán eljutni valahova, és lássuk be, ez becsülendő dolog, másrészt azért, mert tulajdonképpen mi is azt tesszük, mint Jacob, próbálunk többet összeharácsolni és nehéz eldönteni, vajon mi is átestünk-e már a ló túloldalára.

Itt van egy újabb házaspár, akik tulajdonképpen elmennek egymás mellett az életben. A témaválasztástól függetlenül Wass Albert ebben a regényben is főszerepbe helyezte a természet szeretetét, erre vágyik Eliza is a szénbányák és a villa mellett, különös, hogy épp az az egy dolgot nem kapja meg az életben, ami semmibe nem kerül.

Furcsa, hogy ennyire kevéssé ismert ez a Wass Albert regény, meg az is, hogy mindenki A funtineli boszorkányhoz hasonlítja. Persze, a fő kérdés mindkettőben ugyanazt boncolgatja, vajon tényleg szükségünk van-e a mostani rohamos fejlődésre, ha közben elfelejtük a világ valódi szépségeit, de mégsem látok igazi átfedést a kettő között.

Azt is meg merném kockáztatni, hogy az Eliza kicsit jobban tetszett, talán azért, mert a a funtinelit túl régen olvastam, talán mert túl hosszú ahhoz, hogy igazán hatásos legyen. Itt nincs mibe belefáradni, gyorsan lehet vele haladni, ezért egyszerre üti meg az embert a felismerés, mennyire felesleges állandóan a pénzt hajszolni.

Lásd itt: http://moly.hu/konyvek/wass-albert-eliza-es-a-haz-amit-jacob-epitett/en-es-a-konyv/mama_gold

Talán, ha nem A funtineli boszorkánnyal kezdem Wass Albert írói munkásságának tanulmányozását több csillagot kapott volna. Valami hiányzott belőle, valami ami miatt nem egy leírásnak, hanem egy történetnek érezzem volna Eliza életét és a házét, amit nem is akart.

Amikor olvastam kicsit unalmasabbnak tűnt a többi Wass Albert könyvhöz képest, de végül mégis megfogott. Több évtized és több ezer km távolság ellenére, mégis a saját életünket látom benne. Jákobot mintha a férjemről mintázták volna. Ő is a semmiből teremtett elő nekünk mindent és Jákobhoz hasonlóan ő sem tud megállni és lazítani végre. Én pedig, mint Eliza, érzem, hogy ez így nem jó, de hiába próbálok hatni rá, és ettől végtelen szomorúság tölt el és egyre magányosabb leszek.

Ez az első könyv ,amit Wass Alberttől olvastam,és ő csinált kedvet ,hogy a többi művét is elolvassam.

Nagyon szerettem minden egyes oldalát. Ez volt az első Wass-féle regényem és nem bántam meg, hogy ezzel kezdtem, sőt, örülök, mert meghozta a kedvemet a többi regényhez is. A vége nagyon szentimentálisra sikeredett, de nem rontott az összhatáson semmit.

Egyik legkedvesebb könyvem az Eliza. Megható, életszagú, sokszor összeszorul a torkom az olvasása közben. Ez volt az első Wass Albertem, és imádtam.

Első, és eddigi egyetlen Wass Albertem. Nem ragadott meg igazán. Azért teszek még kísérletet.

Sírtam a történeten és én is szinte meghaltam !
Nagyon jó volt ennek ellenére olvasni!