Adjátok ​vissza a hegyeimet! 434 csillagozás

Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

A második világégés poklát követően nem csak mozdítható kincsek, de hazák is gazdát cseréltek. A szerző megkísérli bemutatni, hogyan lehet ezt az elviselhetetlenség kínzó helyzetét emberien, méltósággal megélni, túlélni.

Eredeti megjelenés éve: 1949

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Wass Albert díszkiadás · Wass Albert életmű-sorozat Mentor

>!
Duna International, Budapest, 2011
204 oldal · ISBN: 9786155013522
>!
Mentor, Marosvásárhely, 2001
204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9738002893
>!
Hungária, Bad Wörishofen, 1949
128 oldal · puhatáblás

Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

román

Helyszínek népszerűség szerint

Erdély


Kedvencelte 77

Most olvassa 21

Várólistára tette 164

Kívánságlistára tette 87

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

eme>!
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Nem szeretem Wass Albert könyveit. És nem csak a szerző köré fűződő legendák, mítoszok, patetikus és idejétmúlt ködös érzelmek, politikai felhangok stb. miatt. Nem szeretem, mert nem találom meg írásaiban azt, amit a szépirodalomtól elvárok. Néhány tényleg szép, megdöbbentő erejű szókép, tájleírás vagy jelenet kivételével semmi sem fogott meg benne. Maga a mű, mint egész, számomra nem szimpatikus, hogy finoman fogalmazzak. Nem irodalom, hanem valami más, ami pontosan az irodalom semlegesítéséhez járul hozzá. Ezt nem részletezném.
Nem szeretem, hogy az elbeszélő kettős mércével mér, nem szeretem, hogy gyakran önellentmondásba keveredik emiatt, nem szeretem, hogy a világot két táborra osztja, hogy vannak fehérek és feketék, vannak ártatlanok és bűnösök – és hogy a két tábor közt a határ mindig éles és egyértelmű – annak ellenére, hogy néha patetikus-érzelgős szavakban foglalva prédikálja a minden ember egyenlőségét… Nem szeretem a „nekünk van igazunk”, „mi vagyunk az áldozatok”, „csak ők a bűnösök” megközelítést. Nem szeretem könyveinek mai népszerűségét, nem szeretem azt, ahogy bizonyos célokra fel- és kihasználják – mert fel- és kihasználható.
Hogy konkrétan e regényről szóljak: a fentiek mellet zavaró az egyszerű székely ember nézőpontja, beszédstílusa és az elbeszélői nézőpont és fogalmazás közti feszültség és disszonancia, a néha ötletszerűen beszúrt tájnyelvi szavak és a festői tájleírások, költői szóképek stílusának össze nem illése stb. Első személyű elbeszélésben mindez nagyon irritálóan hat. Nem tetszik a valóságnak álcázott, de gyakran meseszerűen alakuló eseménysor sem. Csodás találkozások, egybeesések, véletlenek és párhuzamok sorozata ez (pl. az örmény, az öreg báró és az aranyóra története, véletlen találkozás a testvérrel az amerikai hontalanok tömegében, a főszereplő családjának öntudatlanul vesztét okozó kovács hasonló sorsra jutása stb.), meseszerű, didaktikus, közhelyes – jó tettért jót várj, szemet szemért, fogat fogért, vér nem válik vízzé, kutyából nem lesz szalonna stb. Nem szeretem a főszereplő impulzív viselkedését, erőszakra erőszakkal való reagálását (annak ellenére, hogy egy helyen pontosan a „dobd vissza kenyérrel” magatartás erkölcsi magasabbrendűségéről prédikál) – főként mivel mindez gyakran didaktikai célzatú elbeszéléssel párosul – e kettő párosítása pedig szerintem nem a legszerencsésebb dolog.
Nem szeretem…

85 hozzászólás
pannik >!
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Az értékelések alapján egy kicsit féltem ettől a könyvtől, megosztó itt a molyon.
Örülök, hogy kézbe vettem, mert értékes írás.
Nehéz is szavakba önteni az érzéseket, amiket keltett, mert a történethez kevés jelző passzol igazán. Hogyan is lehetne egy ország szétszakadásából eredő fájdalmakat jelzőkkel illetni? Nehezen.

Az sem jó ide, hogy tetszett vagy nem tetszett.
Olvastatta magát, akartam ismerni a gondolatokat, érzéseket amiket közvetít.
Fájdalmas, szomorú história ez. Szívbemarkolóan szomorú.

Mit éltek át az érintettek, a határon kívül maradtak akik egyik nap még Magyarországon, a hazájukban éltek magyarként, másik nap már egy idegen ország állampolgáraként éltek, kirekesztve, magyarként? Nagypapám átélte ezt. A lábát nem tette ki a falucskából ahol megszületett, és többször váltott hazát mint házat. Pedig hazát váltani nem lehet. Lehet, hogy emiatt is érintett meg ez a könyv olyan nagyon. Bárcsak vissza adhatná valaki a hegyeket, a völgyeket, a folyókat, a réteket, az embereket akik kint rekedtek a hazájukból. Bárcsak…

2 hozzászólás
krlany I>!
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Nem nagyon értem a Wass Albert mizériát, hogy miért kell zászlóra tűzni és harsogva lobogtatni, de azokat sem, akik nagyon ellenzik őt… Tényleg nem.
Gyönyörűen ír elgondolkodtató dolgokról, hogy ezekkel mit kezdesz ez csak rajtad múlik. Van egy ténylegesen vitatható életútja, véleménye, másoknak meg más, ebben nem foglalnék állást, merthogy kivagyok én ahhoz, hogy mások életét kritizáljam, úgy hogy soha nem voltam a helyében… ám… az a nyelvezet amit használ, az valami csodaszép. Egyszerű szavakkal ír itt-ott megtűzdelve népies, tájjellegű, néhol kevert szavakkal, amitől az egész kilép a lapokról és megelevenedik. Érzékletes, színe-szaga van tájleírásokat kerekít, hogy az ember máris csomagolna, és ezekkel tűzdeli meg mondandóját, mintegy enyhítve azt a nagy szenvedést és fájdalmat, amit megmutat nekünk.
A kedvenc részeim, amikor ül a tűz mellett és elrendezi magában a világ nagy dolgait, nem cifrázva, hanem csak úgy józan paraszti ésszel, ahogy próbálja megérteni az érthetetlent, utat keres és értelmet a zűrzavaros életben. Fáj ez a könyv ott legeslegbelül.

12 hozzászólás
Ibanez P>!
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

„… aki meghalt, az nem támad föl többé, és ami elmúlt, az nem tér vissza soha.”

A Tizenhárom alma már humorosan meséli el azt, amit itt az író még véresen komolyan vetett papírra. Nagyszerű, szomorú, megható könyv az erdélyi hegyekben élő magyarokról és románokról, világháborúról, mindarról, ami elveszíthető egy pillanat alatt, ha valahol, valakik úgy döntenek.

„Úgy tudtam, hogy adni csak egy bicskát lehet, vagy egy cifra dobozt, vagy egy madárfiókát. Hogy országot is adni lehet, erdőkkel, hegyekkel, patakokkal és emberekkel együtt, ezt sehogyan sem tudtam elképzelni.”

A történet főhőse testvéreivel együtt, a románok megvetése és bántása között élnek, vagy inkább tengetik nyomorúságukat, hiszen magyarként a legutolsó senkik. A fiú ki akar törni, teszi a dolgát, dolgozik, s mikor elérkezik a nap, hogy ismét Magyarországhoz tartozzanak a hegyek, végre előreléphet ő is az életben. Mindezt mindig becsülettel.

„Nyár volt, egyike azoknak a szép nyári napoknak, amikor a levegő csillag a fenyők csúcsa fölött, s az ég kékje olyan, mintha száraz aranyporral hintették volna tele az angyalok.”

„…szép volt elheverni a tűz mellett ott fent a hegyen, nézni a csillagos éjszakát, ahogy fölénk borult, mint egy óriási sátor, és hallgatni kereken az erdőt, ahogy a sötétség mögött megszűrték titokzatosra a csöndet, és a patakok zúgása úgy hallatszott föl messziről, mint egy borzongató simogatás.”

A második világháború azonban közbeszól, s megkapjuk Mózsi életét is: a vadászatok után a katonaság gyötrelmeit, a hazáért való kiállást, majd az otthon utáni vágyódást és féltést, s a hazaérkezést, a gyászt…

„Nem tudom, más is érezte már ezt: az ember alól egyszerre csak kiesik a világ. Az egész világ, a maga hegyeivel és templomaival, a maga szokásaival, a maga rendjével, a maga törvényeivel. Az emberek, a vágyak, az örömök, az aggodalmak: minden kiesik. És csak az ember marad egyedül. Egyedül. Mint egy vadállat a sziklán, amelyiken semmi sincs, se fű, se bokor, se moha, csak áll magában, körülötte köd, s a köd alatt félelmetes és fekete szakadékok. S az ember áll rajta, egyedül. Magányos sziklán egy magányos vadállat, akit már nem érdekel semmi, ami ezután következik. Hogy van-e mit enni, vagy nincsen mit enni. Hogy van-e, hol meghúzódjék az eső elől, vagy nincs hol meghúzódjék. Hogy üldözik-e, vagy már nem üldözik. Mindegy. Az ember alól kiesik a világ, és az ember áll egyedül, és csak áll és olyan, mintha hirtelen elfújtak volna egy gyertyát, ami az egész világnak addig a percig értelmet adott. És az ember áll a sötétben, a vaksötétben és nincs sehol semmi, és nincsen értelme többé semminek.”

Sokaknak úgy látom, azért nem tetszik a könyv, mert úgy érzik, állandó nyavalygás ez Erdély miatt. Én úgy olvastam a könyvet, hogy nem gondoltam igazán arra, hová lett helyezve a történet. Éppúgy szólhat ez a világ bármely pontjáról, az igazsága ott van benne. Most például az afgánoknak (ismét), de még sorolhatnánk napestig, hány nép, hány kisebbség élte át azt, amit itt a főhős és családja. Ahol sosem az egyszerű kisember, hanem ahogy az író is írja, a fent ülő hatalmasok (akik persze mindig védve vannak és a megfelelő időben kényelmesen – és gazdagon – elmehetnek a bajok elől máshová) hozzák a döntéseket, sokszor teljesen logikátlanul és csak a saját érdekeiket figyelembe véve.

„A ház sarkában tépett orgonabokrok álltak, néhány veréb kezdett mozgolódni köztük. Aztán feljött a nap, és megvilágította a halott udvart. Törött deszkákat, széklábakat, zúzott képeket, taposott papírt, üvegcserepet, faltörmeléket, szemetet. Arra kellett gondolnom, hogy valamikor rend votl itt, tisztaság és jólét. Az istállókban állatok álltak, a színben gépek, a csűrben gabona. A ház körül gyermekek kacagtak, és a házban asszonynép szorgoskodott, tyúkok kapirgáltak, virágok nyílottak… s mindennek vége lett. És arra kellet gondolnom, hogy azoknak, akik a háborút elindították a mi házaink ellen, valószínűleg éppen ilyen házaik vannak ott messze más országokban. Házaik, állattal tömött istállóik, nevető gyermekek és szorgoskodó asszonyaik s nyíló virágok a házaik előtt. Ők is szeretik mindezt, örvendenek az asszonyok mosolyának és a gyermekeik kacagásának, a nyíló virágoknak, a meleg otthonoknak, az állattal tele istállónak, és fájna nekik, ha el kellene veszítsék mindezt. Milyen különös, hogy nem jutott eszükbe mégsem, hogy ami nekik fájna, fáj az nekünk is ugyanúgy.”

Nagyon tetszett a regényben az örmény molnár és a báró kapcsolata, mindkettő becsületessége (ami ritka), éles ellentéte volt a Durdukáséknak, akik mindig arra fordultak, amerre a jobb szél fújt és gond nélkül beáldozták akár a saját családtagjukat is, csak nekik védve legyen a bőrük (Juliska esete igazán szánalomra méltó volt). Csak azt lehet mondani, bár ne engedné senki, hogy ilyenek újra megtörténjenek és bár élhetnének úgy a különböző népcsoportok egymással békességben, ahogy azt a főhősünk gondolta…

„Látod, az a baj, hogy kevés az igazi búzaszem, a tiszta búzaszem. Sok nagyon a törött, az üszkös, az aszott, és sok nagyon közöttük a konkoly is. És ha az ocsút elvetik a földbe, és csírázni hagyják, akkor a gaz elnyomja a búzát, és ilyen lesz a világ, amilyen most.”

2 hozzászólás
gabiica P>!
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Olvasás közben, és most is szerettem volna és szeretnék eltekinteni mindattól, ami Wass Albert köré épült korábban és napjainkban. Nem az író személyét akarom értékelni vagy véleményezni, hanem a könyvet.
A könyv igenis jó volt. Gyönyörű tájbemutatás, szomorú, de gyönyörű történet. Mélyen szívszorító volt számomra…

KBCsilla P>!
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Van az, amikor én is elnémulok.
Most is ez történt.
Nehezen tudom megfogalmazni, amit éreztem olvasás közben, olyan mélyen vágott a lelkembe.
Miközben boldogság volt olvasni a táj, az erdő, a fák gyönyörűségét, a hangokat hallani, a fülemnek oly kedves hangokat.
El is gondolkodtam rajta, hogy máskor ki nem állhatom, ha a cselekmény haladását akadályozza, hogy közben el kell olvasnom azt is, merre halad a táj, az időjárás, de most ezek olyan lágyan és kellemesen olvadtak bele a valóságba, hogy öröm volt olvasni.
Úgy érzem nagy kedvencem lesz Wass Albert.
Még most is borzongok tőle és általa.
Hogyan tud egy ember ennyi terhet elviselni?
Pedig biztosan el tud, hiszen hányan élhettek át ilyen viharokat!!!

Fermina>!
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Nyomasztó, szívszorító élmény volt olvasni. Napokig nem tudtam volna róla értékelést írni, ha csak eszembe jutott a könyv könnyeztem és szó nélkül maradtam.
A szilveszter esték jutnak eszembe még róla, amikor a tv-t nézve várjuk az éjfélt és koccintuk az új évre, de ebből is csak az a rész amikor a magyar himnusz megszólal. Végig könnyezem, mert ilyenkor eszembe jut hogy magyar vagyok ugyan, de mégse vagyok magyar. Nem tartozom sehová, nincs otthonom, nincs himnuszom. Hogy is lehetne amikor a szerbeknek mi itt ragadtak „büdös magyarok” vagyunk, a magyarországi magyaroknak meg „büdös jugók”? Senki nem tudja elképzelni milyen ez, csak aki ugyanígy járt.
A könyv olvasása előtt is fájó dolog volt tudni, hogy egy kilométeren múlott szinte, hogy melyik országban fogom leélni az életem, de bele voltunk mi már ebbe törődve. Megszoktuk, hogy volt egyszer a trianoni egyezmény réges régen, és mi kívül maradtunk. Én is mindig azt mondtam, hogy törődjenek már bele és fogadják el a „vesszen trianon”-isták, mert ezen változtatni már nem lehet. De hogy ez abban a korban mekkora fájdalom lehetett átélni azt csak most éreztem át. A rengeteg megaláztatás és megkülönböztetés, amit átéltek csak azért mert ők Romániában magyarok… annyira ismerős.
A könyv egyetlen mondata sem unalmas, nagyon szerettem, és akarok még Wass Alberttől olvasni!
Csodálom őt, hogy ember tudott maradni pedig az egész élete tragédiák sorozata. A legrosszabb rémálom megvalósulva. Csodálom, hogy nem romlott meg és nem adta fel!

Roszka>!
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Lehet megkövezni,nekem tetszett.
Számomra olyan,mint egy idős sváb bácsi volt,aki megjárta a háborút,volt hadifogoly,és átélte a kitelepítéseket is!
Az Ő történetét is szájtátva hallgattam,ha sírt,Vele sírtam,és csodáltam az ember-nek maradását. Ebben a könyvben is ott van a mesélő-én.És én aki szerencsére ezt nem éltem át,néhol hitetlenkedve,néhol borzalommal,néhol könnyezve olvastam.
Hát ilyen is volt?
Embereknek kellett megélniük,hogy tényleg adták-vették Őket!
Most Magyarország vagytok,most Románia! Vajon milyen iszonyat lehetett megélni,hogy most kellek,most nem kellek?Most béke van és lehetsz magyar,most haragszom Rád,mert magyar vagy!
Iszonyú lehetett,lehet még most is.De ez már mai politika,ebbe nem mennék bele!
Számomra valóságosan adta ezt vissza,néhol eltúlozva a mesélő a saját igazát,de ez emberi gyarlóság. Szerintem.

27 hozzászólás
Maya>!
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Sokáig halogattam a könyv elolvasását. Elég régóta halogatom az értékelés megírását is. Nem lett kedvencem, de ezt előre sejtettem.
Nem is tudom mi újat mondhatnék, amit már előttem nem mondott volna el valaki.
Soha nem bírtam, azokat az írókat, akik kivándoroltak és aztán a régi hazáról siránkoztak. Wass Albertben is az zavar, hogy visszatekintve másképp látja, másképp tálalja a dolgokat. Ha kellenek a hegyei, hát költözzön vissza. Ha székely tájszólásban akar beszélni, hát beszéljen úgy. De ezt az irodalmi nyelvbe becsempészett népiességet én ki nem állhatom. Hallaná az öcsémet beszélni. Na, úgy beszél egy székely. (Ha én eccer a szalmapityókát szeretem, nem fogok hasábburgonyát kérni! – Nem tudom ezt most valaki érti-e?)
Ami még nagyon zavart ebben a könyvben, az a sok hibáztatás. Csak a másik fél a rossz, mi mindent jól csináltunk. (Szóval, a koma csak visszaütött.) Én elég gyakran úgy láttam, hogy biza a koma behúzott farokkal odébbállt.

6 hozzászólás
_Katie_ P>!
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Wass Albert könyvei még mindig mondanak valamit. Elgondolkodtat és egyszerűen, férfi módra mondja el a dolgokat.
Több embert ismerek, akik még mindig nyögik az ezekben az években történteket. Akik Erdélyben élnek, magyarok, de nem veszik őket emberszámba. Papíron román, lélekben magyar. Sehova nem tartoznak, mert elvették a hegyeiket olyanok, akiket nem érdekelték soha azok, akik ott éltek/élnek.
Köszönöm az élményt! Még ennyi év után is mondott olyat, amit sokaknak illene megfontolnia és amin illene elgondolkodnia.


Népszerű idézetek

krlany I>!

Mert, ha már az Úristen úgy rendelte el Erdély dolgát, hogy ott magyarok és románok vegyesen éljenek, akkor ezen nem lehet segíteni, s bele kell nyugodnia mind a kettőnek abba, hogy a másik is ott van. Már most: hogy egyszer az egyik van fölül, máskor a másik – aszerint, hogy a világ nagy urai miképpen ravaszkodják össze a politikát –, úgy látszik, ezen sem lehet segíteni. Tehát úgy kell ezt is venni, ahogy az Isten adja. Mint a jégverést, vagy a napsütést. De ha ez a politika, amit a nagyurak csinálnak, megzavarja az emberek eszit, és akik egyazon földön élnek, egymást verik főbe, ahelyett, hogy megsegítenék egymást: ez már igazán nagy baj. És ez a baj történt minálunk, látni lehetett tisztán.

Kapcsolódó szócikkek: Erdély · magyarok, magyarság · politika · román
Dormeck>!

Mint ahogy az ember nem veszi különösebben észre azt, hogy tiszta, napsütötte levegőt szív be a tüdejébe. Csak amikor koromba és porba kerül, csak akkor emlékszik vissza arra, hogy valamikor más volt a levegő. Éppen így nem érzi az ember a szabadságot sem, amikor benne él. Hiszen a szabadság maga a levegő, amit valahogyan belülről szív az ember, és az igazi szabadság olyan, mint a napsütötte havasi levegő…

Kapcsolódó szócikkek: szabadság
Brigi007>!

Nem tudom, más is érezte már ezt: az ember alól egyszerre csak kiesik a világ. Az egész világ, a maga hegyeivel és templomaival, a maga szokásaival, a maga rendjével, a maga törvényeivel. Az emberek, a vágyak, az örömök, az aggodalmak: minden kiesik. És csak az ember marad egyedül. Egyedül. Mint egy vadállat a sziklán, amelyiken semmi sincs, se fű, se bokor, se moha, csak áll magában, körülötte köd, s a köd alatt félelmetes és fekete szakadék. S az ember áll rajta, egyedül. Magányos sziklán egy magányos vadállat, akit már nem érdekel semmi, ami ezután következik. Hogy van-e mit enni, vagy nincsen mit enni. Hogy van-e, hol meghúzódjék az eső elől, vagy nincs hol meghúzódjék. Hogy üldözik-e, vagy már nem üldözik. Mindegy. Az ember alól kiesik a világ, és az ember áll egyedül, és csak áll és olyan, mintha hirtelen elfújtak volna egy gyertyát, ami az egész világnak addig a percig értelmet adott. És az ember áll a sötétben, a vaksötétben, és nincs sehol semmi, és nincsen értelme többé semminek.

93-94. oldal

pannik >!

Félelmetesen üres tud lenni egy tisztás, így ősszel, egy olyan tisztás, amelyiken nyáron valakivel együtt voltunk.

85. oldal

Goofry>!

…milyen különös az élet. Mindenki tesz valamit, ezer minden történik, és mégsem hibás soha senki.

105. oldal

Knefkati>!

Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek.
Adjátok vissza az én hegyeimet!

Brigi007>!

Az ember nem víz, ahol minden csepp egyforma. Az ember ember. Minden ember külön valaki, sajátságosan más, mint a többi, és semmiféle művelettel össze nem olvasztható.

66. oldal

Szédültnapraforgó>!

Most olyan a világ, hogy az ember azt hiheti: az egyszerű, szép és tiszta dolgok kivesztek belőle egészen.

53. oldal

monica>!

Minden embernek van egy csillaga, csakhogy azt a csillagot nem az égen kell keresni, gyermek, hanem a szívedben.

12. oldal

Goofry>!

Ha szolgálnod kell, csak uraságot szolgálj, sose koldusból lett urat, mert az lenyúzza a bőrödet is.

126. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bálint Tibor: Zokogó majom
Vida Gábor: Senkiháza
Tompa Andrea: Fejtől s lábtól
Dragomán György: Máglya
Dragomán György: A fehér király
Bánffy Miklós: Megszámláltattál…
Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér / Engedjétek hozzám jönni a szavakat
Závada Pál: Jadviga párnája
Robin O'Wrightly: Emlékkönny
Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg