Adjátok ​vissza a hegyeimet! 286 csillagozás

Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Az Adjátok vissza a hegyeimet! Wass Albert 1949-ben írt regénye, mely A Nagy Könyv szavazásán a 14. legnépszerűbb magyar regénynek bizonyult. Koltay Gábor azonos címen rendezett dokumentumfilmet a szerző életéről, mely 2007-ben jelent meg. A regényt németül, 1949-ben Gebt mir meine Berge wieder címmel, angol nyelven 1970-ben Give me back my mountains! címmel adták ki.

Eredeti megjelenés éve: 1949

>!
Duna International, Budapest, 2011
204 oldal · ISBN: 9786155013522
>!
Mentor, Marosvásárhely, 2001
204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9738002893

Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

tömeg

Helyszínek népszerűség szerint

Erdély


Kedvencelte 60

Most olvassa 10

Várólistára tette 110

Kívánságlistára tette 37

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Nem szeretem Wass Albert könyveit. És nem csak a szerző köré fűződő legendák, mítoszok, patetikus és idejétmúlt ködös érzelmek, politikai felhangok stb. miatt. Nem szeretem, mert nem találom meg írásaiban azt, amit a szépirodalomtól elvárok. Néhány tényleg szép, megdöbbentő erejű szókép, tájleírás vagy jelenet kivételével semmi sem fogott meg benne. Maga a mű, mint egész, számomra nem szimpatikus, hogy finoman fogalmazzak. Nem irodalom, hanem valami más, ami pontosan az irodalom semlegesítéséhez járul hozzá. Ezt nem részletezném.
Nem szeretem, hogy az elbeszélő kettős mércével mér, nem szeretem, hogy gyakran önellentmondásba keveredik emiatt, nem szeretem, hogy a világot két táborra osztja, hogy vannak fehérek és feketék, vannak ártatlanok és bűnösök – és hogy a két tábor közt a határ mindig éles és egyértelmű – annak ellenére, hogy néha patetikus-érzelgős szavakban foglalva prédikálja a minden ember egyenlőségét… Nem szeretem a „nekünk van igazunk”, „mi vagyunk az áldozatok”, „csak ők a bűnösök” megközelítést. Nem szeretem könyveinek mai népszerűségét, nem szeretem azt, ahogy bizonyos célokra fel- és kihasználják – mert fel- és kihasználható.
Hogy konkrétan e regényről szóljak: a fentiek mellet zavaró az egyszerű székely ember nézőpontja, beszédstílusa és az elbeszélői nézőpont és fogalmazás közti feszültség és disszonancia, a néha ötletszerűen beszúrt tájnyelvi szavak és a festői tájleírások, költői szóképek stílusának össze nem illése stb. Első személyű elbeszélésben mindez nagyon irritálóan hat. Nem tetszik a valóságnak álcázott, de gyakran meseszerűen alakuló eseménysor sem. Csodás találkozások, egybeesések, véletlenek és párhuzamok sorozata ez (pl. az örmény, az öreg báró és az aranyóra története, véletlen találkozás a testvérrel az amerikai hontalanok tömegében, a főszereplő családjának öntudatlanul vesztét okozó kovács hasonló sorsra jutása stb.), meseszerű, didaktikus, közhelyes – jó tettért jót várj, szemet szemért, fogat fogért, vér nem válik vízzé, kutyából nem lesz szalonna stb. Nem szeretem a főszereplő impulzív viselkedését, erőszakra erőszakkal való reagálását (annak ellenére, hogy egy helyen pontosan a „dobd vissza kenyérrel” magatartás erkölcsi magasabbrendűségéről prédikál) – főként mivel mindez gyakran didaktikai célzatú elbeszéléssel párosul – e kettő párosítása pedig szerintem nem a legszerencsésebb dolog.
Nem szeretem…

74 hozzászólás
>!
krlany I+SMP
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Nem nagyon értem a Wass Albert mizériát, hogy miért kell zászlóra tűzni és harsogva lobogtatni, de azokat sem, akik nagyon ellenzik őt… Tényleg nem.
Gyönyörűen ír elgondolkodtató dolgokról, hogy ezekkel mit kezdesz ez csak rajtad múlik. Van egy véleménye, másoknak meg más, ebben nem foglalnék állást, merthogy kivagyok én ehhez… ám… az a nyelvezet amit használ, az valami csodaszép. Egyszerű szavakkal ír itt-ott megtűzdelve népies, tájjellegű, néhol kevert szavakkal, amitől az egész kilép a lapokról és megelevenedik. Érzékletes, színe-szaga van tájleírásokat kerekít, hogy az ember máris csomagolna, és ezekkel tűzdeli meg mondandóját, mintegy enyhítve azt a nagy szenvedést és fájdalmat, amit megmutat nekünk.
A kedvenc részeim, amikor ül a tűz mellett és elrendezi magában a világ nagy dolgait, nem cifrázva, hanem csak úgy józan paraszti ésszel, ahogy próbálja megérteni az érthetetlent, utat keres és értelmet a zűrzavaros életben. Fáj ez a könyv ott legeslegbelül.

12 hozzászólás
>!
Ross P
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Én egyébként értem, hogy Wass Albert mit akart ezzel a regénnyel.
Az utolsó oldalakkal egyértelművé válik, hogy milyen programot – ha tetszik küldetést – akar teljesíteni a maga szerény eszközével; az irodalommal.
Felhívni a világ figyelmét arra, hogy mi történt az Erdélyben élő egyszerű emberekkel, nyomot hagyni a papíron mindarról a megaláztatásról, meghurcolásról, kegyetlenségről és szenvedésről, aminek ezek az emberek ki voltak téve csak azért, mert rosszkor voltak a történelemben rossz helyen. Foglalkozni olyanokkal, akik adott esetben eltűnnének a feledés feneketlen kútjában, és túllépne rajtuk az idő, ez a kegyetlen k*rva.
Ez szerintem fontos.
Gondjaim a megvalósítással vannak.

Áttekintve a könyvhöz írott jegyzeteimet, ahogy a történet egyes elemeit egymás mellé pakoltam, túlságosan, fájóan szembeötlött, hogy mennyire élettelen, mennyire konstruált az egész. Főhősünk – akinek még csak neve sincs – a saját személyében egyesíti mindazt, amit az erdélyi magyarok a románoktól és az oroszoktól szenvedtek el a második világháborút megelőző, alatta lévő, és az azt követő időszakban; szegregáció áldozata, megalázzák a nyelvhasználata miatt, elviszik katonának, kiirtják a családját, hadifogságba kerül, ám mindenhonnan, egyszerűen MINDENHONNAN megszökik; katonaságtól, fogolytáborból, sóbányából. Fegyverek, falak, katonák ugyan nem tartják vissza ezt a szabadságszerető embert. Csodás találkozásokban van része, az egyes szereplők meseszerűen bukkannak fel és kapcsolódnak egymáshoz, dolgok történnek PONT akkor, PONT ott, szóval az egész… művies.
Én értem, hogy miért van megcsinálva, de engem zavar, ha egy könyv meg van csinálva.

Ettől függetlenül látom azt is, miért reveláció erejű számos olvasónak.

7 hozzászólás
>!
Roszka
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Lehet megkövezni,nekem tetszett.
Számomra olyan,mint egy idős sváb bácsi volt,aki megjárta a háborút,volt hadifogoly,és átélte a kitelepítéseket is!
Az Ő történetét is szájtátva hallgattam,ha sírt,Vele sírtam,és csodáltam az ember-nek maradását. Ebben a könyvben is ott van a mesélő-én.És én aki szerencsére ezt nem éltem át,néhol hitetlenkedve,néhol borzalommal,néhol könnyezve olvastam.
Hát ilyen is volt?
Embereknek kellett megélniük,hogy tényleg adták-vették Őket!
Most Magyarország vagytok,most Románia! Vajon milyen iszonyat lehetett megélni,hogy most kellek,most nem kellek?Most béke van és lehetsz magyar,most haragszom Rád,mert magyar vagy!
Iszonyú lehetett,lehet még most is.De ez már mai politika,ebbe nem mennék bele!
Számomra valóságosan adta ezt vissza,néhol eltúlozva a mesélő a saját igazát,de ez emberi gyarlóság. Szerintem.

27 hozzászólás
>!
Mackólány
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Van az, amikor én is elnémulok.
Most is ez történt.
Nehezen tudom megfogalmazni, amit éreztem olvasás közben, olyan mélyen vágott a lelkembe.
Miközben boldogság volt olvasni a táj, az erdő, a fák gyönyörűségét, a hangokat hallani, a fülemnek oly kedves hangokat.
El is gondolkodtam rajta, hogy máskor ki nem állhatom, ha a cselekmény haladását akadályozza, hogy közben el kell olvasnom azt is, merre halad a táj, az időjárás, de most ezek olyan lágyan és kellemesen olvadtak bele a valóságba, hogy öröm volt olvasni.
Úgy érzem nagy kedvencem lesz Wass Albert.
Még most is borzongok tőle és általa.
Hogyan tud egy ember ennyi terhet elviselni?
Pedig biztosan el tud, hiszen hányan élhettek át ilyen viharokat!!!

>!
Maya 
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Sokáig halogattam a könyv elolvasását. Elég régóta halogatom az értékelés megírását is. Nem lett kedvencem, de ezt előre sejtettem.
Nem is tudom mi újat mondhatnék, amit már előttem nem mondott volna el valaki.
Soha nem bírtam, azokat az írókat, akik kivándoroltak és aztán a régi hazáról siránkoztak. Wass Albertben is az zavar, hogy visszatekintve másképp látja, másképp tálalja a dolgokat. Ha kellenek a hegyei, hát költözzön vissza. Ha székely tájszólásban akar beszélni, hát beszéljen úgy. De ezt az irodalmi nyelvbe becsempészett népiességet én ki nem állhatom. Hallaná az öcsémet beszélni. Na, úgy beszél egy székely. (Ha én eccer a szalmapityókát szeretem, nem fogok hasábburgonyát kérni! – Nem tudom ezt most valaki érti-e?)
Ami még nagyon zavart ebben a könyvben, az a sok hibáztatás. Csak a másik fél a rossz, mi mindent jól csináltunk. (Szóval, a koma csak visszaütött.) Én elég gyakran úgy láttam, hogy biza a koma behúzott farokkal odébbállt.

6 hozzászólás
>!
Fermina
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Nyomasztó, szívszorító élmény volt olvasni. Napokig nem tudtam volna róla értékelést írni, ha csak eszembe jutott a könyv könnyeztem és szó nélkül maradtam.
A szilveszter esték jutnak eszembe még róla, amikor a tv-t nézve várjuk az éjfélt és koccintuk az új évre, de ebből is csak az a rész amikor a magyar himnusz megszólal. Végig könnyezem, mert ilyenkor eszembe jut hogy magyar vagyok ugyan, de mégse vagyok magyar. Nem tartozom sehová, nincs otthonom, nincs himnuszom. Hogy is lehetne amikor a szerbeknek mi itt ragadtak „büdös magyarok” vagyunk, a magyarországi magyaroknak meg „büdös jugók”? Senki nem tudja elképzelni milyen ez, csak aki ugyanígy járt.
A könyv olvasása előtt is fájó dolog volt tudni, hogy egy kilométeren múlott szinte, hogy melyik országban fogom leélni az életem, de bele voltunk mi már ebbe törődve. Megszoktuk, hogy volt egyszer a trianoni egyezmény réges régen, és mi kívül maradtunk. Én is mindig azt mondtam, hogy törődjenek már bele és fogadják el a „vesszen trianon”-isták, mert ezen változtatni már nem lehet. De hogy ez abban a korban mekkora fájdalom lehetett átélni azt csak most éreztem át. A rengeteg megaláztatás és megkülönböztetés, amit átéltek csak azért mert ők Romániában magyarok… annyira ismerős.
A könyv egyetlen mondata sem unalmas, nagyon szerettem, és akarok még Wass Alberttől olvasni!
Csodálom őt, hogy ember tudott maradni pedig az egész élete tragédiák sorozata. A legrosszabb rémálom megvalósulva. Csodálom, hogy nem romlott meg és nem adta fel!

>!
Kati8814
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Első könyvem az írótól. Megható, felkavaró és elgondolkodtató! Szívhez szóló! Nekem tetszett!

8 hozzászólás
>!
sassenach
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Már nem is tudom, mióta halogattam, hogy elolvassam. Tartottam tőle. Nagy hiba volt! Iszonyat jó könyv! Nagyon tetszett!!!

>!
ursus MP
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Első könyvem a szerzőtől – talán nem az utolsó, az A funtineli boszorkányra még pályázom.

Érdekes volt. Először is: ez egy vérprofin megírt történet, sorra indulnak s ágaznak el a szálak, majd találkoznak egymással – épp a megfelelő pillanatban, akár egy „New York Times bestseller” regényben. Este csak bele akartam nézni, aztán nem tudtam letenni fél kettőig, majd reggel ezzel kezdtem a napot és nem álltam meg a végéig. Most itt állok némileg kisemmizve, mert vége lett, s éppen felborul bennem a látszólagos egyensúly, amelynek megtartására kínosan ügyel az író végig, amíg csak tart a cselekmény: minden náció és gondolkodásmód kap a könyvben hideget és meleget. Amikor a főszereplő már nem (lehet) képes távolról, mintegy kívülállóként szemlélni az eseményeket, az író csavarja úgy a történetet, hogy az olvasónak sikerülhessen ez – vagy legalább úgy érezze, csak a jó és a rossz küzd egymással a könyv lapjain, nem pedig identitások, ideológiák, érdekek. Mintha egy mese olvastatná magát, egy szörnyű, valóságos mese… De végül mégis csak „mi vagyunk a jók”, akikkel mindez csak megtörtént, szinte ott sem voltunk, csak éltük a magunk életét, amikor megjött a gonosz – és ráadásul egyszerre mindenhonnan, hogy éppen mivelünk legyen igazságtalan, velünk, akik semmiről sem tehetünk. Mi legfeljebb csak megtévedünk, s maga az élet tesz olyankor igazságot a maga kegyetlenségével, hogy visszataláljunk a helyes útra, de mások számára ez lehetetlen, mert mindenki más eleve elzárkózik a helyes úttól – vagy egyszerűen nem odavaló.

Egy biztos: hatalmas tehetségű író volt ez az ember, és – mint minden író – maga döntött arról, mit ír meg és hogyan. Kurzusírónak nem mindenkit lehet használni. Szentegyedi és czegei gróf Wass Albertet lehet. Tamásit, Karácsonyt, Dsidát, Szilágyit nem lehetett és most sem lehet. Ez azért elgondolkodtató…

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
krlany I+SMP

Mert, ha már az Úristen úgy rendelte el Erdély dolgát, hogy ott magyarok és románok vegyesen éljenek, akkor ezen nem lehet segíteni, s bele kell nyugodnia mind a kettőnek abba, hogy a másik is ott van. Már most: hogy egyszer az egyik van fölül, máskor a másik – aszerint, hogy a világ nagy urai miképpen ravaszkodják össze a politikát –, úgy látszik, ezen sem lehet segíteni. Tehát úgy kell ezt is venni, ahogy az Isten adja. Mint a jégverést, vagy a napsütést. De ha ez a politika, amit a nagyurak csinálnak, megzavarja az emberek eszit, és akik egyazon földön élnek, egymást verik főbe, ahelyett, hogy megsegítenék egymást: ez már igazán nagy baj. És ez a baj történt minálunk, látni lehetett tisztán.

Kapcsolódó szócikkek: Erdély · politika
>!
Dormeck

Mint ahogy az ember nem veszi különösebben észre azt, hogy tiszta, napsütötte levegőt szív be a tüdejébe. Csak amikor koromba és porba kerül, csak akkor emlékszik vissza arra, hogy valamikor más volt a levegő. Éppen így nem érzi az ember a szabadságot sem, amikor benne él. Hiszen a szabadság maga a levegő, amit valahogyan belülről szív az ember, és az igazi szabadság olyan, mint a napsütötte havasi levegő…

Kapcsolódó szócikkek: szabadság
>!
Brigi007

Az ember nem víz, ahol minden csepp egyforma. Az ember ember. Minden ember külön valaki, sajátságosan más, mint a többi, és semmiféle művelettel össze nem olvasztható.

66. oldal

>!
Goofry P

…milyen különös az élet. Mindenki tesz valamit, ezer minden történik, és mégsem hibás soha senki.

105. oldal

>!
Brigi007

Nem tudom, más is érezte már ezt: az ember alól egyszerre csak kiesik a világ. Az egész világ, a maga hegyeivel és templomaival, a maga szokásaival, a maga rendjével, a maga törvényeivel. Az emberek, a vágyak, az örömök, az aggodalmak: minden kiesik. És csak az ember marad egyedül. Egyedül. Mint egy vadállat a sziklán, amelyiken semmi sincs, se fű, se bokor, se moha, csak áll magában, körülötte köd, s a köd alatt félelmetes és fekete szakadék. S az ember áll rajta, egyedül. Magányos sziklán egy magányos vadállat, akit már nem érdekel semmi, ami ezután következik. Hogy van-e mit enni, vagy nincsen mit enni. Hogy van-e, hol meghúzódjék az eső elől, vagy nincs hol meghúzódjék. Hogy üldözik-e, vagy már nem üldözik. Mindegy. Az ember alól kiesik a világ, és az ember áll egyedül, és csak áll és olyan, mintha hirtelen elfújtak volna egy gyertyát, ami az egész világnak addig a percig értelmet adott. És az ember áll a sötétben, a vaksötétben, és nincs sehol semmi, és nincsen értelme többé semminek.

93-94. oldal

>!
Goofry P

Ha szolgálnod kell, csak uraságot szolgálj, sose koldusból lett urat, mert az lenyúzza a bőrödet is.

126. oldal

>!
Kati8814

Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek.
Adjátok vissza az én hegyeimet!

>!
monica

Minden embernek van egy csillaga, csakhogy azt a csillagot nem az égen kell keresni, gyermek, hanem a szívedben.

12. oldal

>!
krlany I+SMP

Délután letettük a fegyvert. Hátraparancsoltak egy faluba, és két napig nem történt semmi. Harmadik napon megjöttek az oroszok és nekünk estek.
Nem haragszom én senkire azért, amit velünk csináltak akkor. Hogy elvették mindenünket, hogy akinek valamivel jobb bakancsa volt, még azt is lehúzták a lábáról, hogy naponta egyszer adtak ennünk valami híg levest, hogy rúgtak, pofoztak, puskatussal és korbáccsal vertek: mindezekért én nem haragszom ma már senkire. Foglyok voltunk, magunk akaratából tettük le a fegyvert, nem is érdemeltünk egyebet. De hogy mindezt fölszabadulásnak nevezték, hogy röpcédulákon és hangszórókon naponta közénk ordibálták, hogy ők nem ellenségeink, hanem fölszabadítóink: ezt nem tudom nekik soha megbocsájtani. Mert ez hazugság volt, és hazudni csak a gyöngének lehet joga, annak, akit levertek, hogy a bőrét mentse vele, ahogy lehet. De az erősnek, a győztesnek nincsen joga hazugsághoz. Aljas gazember, aki ezt teszi. Joga van ahhoz, hogy üssön, verjen, éheztessen, kiraboljon, joga van ahhoz is, hogy agyonlőjjön vagy fölakasszon, mert ő az erősebb, ő lett a győztes. De hazudni nincsen joga. És én mindent megbocsájtok a győzteseknek, amit velünk elkövettek, de ezt az egyet nem.

>!
Szédültnapraforgó P

Most olyan a világ, hogy az ember azt hiheti: az egyszerű, szép és tiszta dolgok kivesztek belőle egészen.

53. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Bitó László: Istenjárás
Móricz Zsigmond: Erdély I-III.
Gárdonyi Géza: Isten rabjai
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Szabó Magda: Az ajtó
Németh László: Égető Eszter
Vámos Miklós: Apák könyve
Szerb Antal: A Pendragon legenda