Vázlatkönyv 7 csillagozás

Washington Irving: Vázlatkönyv

Szubjektív, gyakran költői előadásban kapjuk itt meg az írónak a kor szokásairól, irodalmáról alkotott nézeteit, s rendkívül színes plasztikus, helyenként novellisztikus előadásban az általa meglátogatott helyekhez fűződő legendákat, adomákat. Ennek a különös útleírásnak köszönheti a világirodalom többek között a Rip Van Winkle-történetet, s a német, apró lovagvárakat gúnyoló „kísértet-vőlegényről” szóló históriát.

Tartalomjegyzék

>!
Magyar Helikon, Budapest, 1959
198 oldal · Fordította: Lutter Tibor · Illusztrálta: Zórád Ernő

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
ForgottenVampire
Washington Irving: Vázlatkönyv

Napjainkban szokatlan ilyesfajta vázlatkönyvet olvasni. Irving Washington korában ez a műfaj nagyon divatosnak számított, akkoriban az olvasók sokkal nyitottabban álltak az úti leírásokhoz, az útikönyvekhez. (Ma ennek a varázsa az Internet által gyorsan és könnyen elérhető tartalmak miatt, azt hiszem, elveszett.) Éppen ezért, úgy vélem, a Rip Van Winkle-féle történet, a kísértetvőlegyénről szóló mese és az Álmosvölgy legendája a könyvben az, ami a novellák, történetek iránt érdeklődő olvasók igényeit kielégíthetik. A magam részéről a beszámolókat is előszeretettel olvastam, de ezek inkább érdekesek, tanulságosak, mintsem emlékezetesek.


Népszerű idézetek

>!
Kovács_Gábor_87

Megálltam egy síremlék előtt, és tetőtől talpig páncélba öltözött lovag képmására esett a tekintetem. Hatalmas pajzs a lovag egyik karján, két keze mintegy könyörgést kifejezőn összekulcsolva pihen a mellén, az arcot csaknem teljesen elfedi a sisak, két lába keresztben fekszik, jeléül annak, hogy részt vett a szent háborúban. Keresztes lovag síremlékénél álltam,tehát ama lelkes katonák egyike volt az, akikben oly különös módon keveredett a vallás a romantikával, s kiknek tettei a hiányzó láncszemet alkotják valóság és képzelet, történelem és tündérmese között. Van valami roppant festői e kalandorok nyers rajzú nemesi jelvényekkel és gótikus kőfaragványokkal díszített síremlékein. Jól illenek a mellékoltárhoz, ahol rendszerint rájuk bukkanunk, s mikor az ember elmereng rajtuk, képzelete szívesen felidézi a legendás képeket, romantikus történeteket, lovagi pompát és fényeket, melyekkel a költészet a Krisztus sírjáért vívott háborúkat feldíszítette. Teljességgel elmúlt idők, az emlékezetből kifakult emberek maradványai ezek, kiknek szokásaival, magatartásával a jelenkornak semmi közös vonása nincs. Idegen, távoli országból valóknak tűnnek, biztosat nem nyújt róluk a tudás, s csak homályosat, megfoghatatlant a képzelet. Van valami rendkívül ünnepélyes és félelemkeltő e gótikus síremlékeken nyugvó képmásokban, amint ott kiterítve a halál álmát alusszák,vagy éppen a halálos órán imádkoznak. Mérhetetlenül nagyobb hatást tesznek érzelmeimre,mint azok a fantasztikus pózok, túlzó ötletek és allegorikus csoportozatok, melyeket oly bőven láthatni modern síremlékeken. Az is meglepett, hogy sok régi felirat mily sokkalta találóbb a maiaknál. Régente nemes egyszerűséggel és mégis büszkén tudtak mondani dolgokat, s nem ismerek oly sírfeliratot, mely egy előkelő család érdemének és tisztes származásának fennkölt öntudatát jobban kifejezné, mint a következő: „valamennyi fia vitéz, minden leánya erényes volt”.

A WESTMINSTERI APÁTSÁG

>!
Kovács_Gábor_87

Elidőztem egy kissé a Költők Zugában, mely a templom egyik kereszthajójának végében van.A síremlékek általában egyszerűek, mert íróemberek élete nemigen nyújt különösebben megkapó témákat a szobrásznak. Shakespeare és Addison emlékét szobrok őrzik, a többiekét inkább csak mellszobrok, kerek emléklapok, sőt néha csak puszta feliratok. Bármily egyszerűek is ezek a síremlékek, mindig megfigyeltem, hogy a templom látogatói itt időznek a leghosszabban. Nyájasabb, melegebb érzés váltja fel azt a hideg kíváncsiságot vagy bizonytalan bámulatot, mellyel az emberek a nagyok és a hősök fényes síremlékeit szemlélik. Itt úgy járnak az emberek, mintha barátaik, társaik sírjánál időznének, mert hiszen csakugyan van valami társas kapcsolat az író és az olvasó között. Más embereket az utókor a történelemközvetítésével ismer meg, ez viszont idővel egyre halványul és homályba vész; ám az író és embertársai közötti kapcsolat örökké új, aktív és közvetlen. Inkább szenteli életét nekik, mint saját magának; feláldozza a környezet kínálta szórakozásokat, magányba zárkózik a társas életörömei elől, csakhogy távoli elmékkel, távoli korokkal léphessen benső kapcsolatba. Jól teszi a világ, ha ébren tartja az író hírnevét, mert ő nem erőszak és vér, hanem az örömről való állhatatos lemondás árán szerezte azt. Jól teszi az utókor, ha hálás az író emlékének, mert ő nem üres nevet vagy hangzatos tetteket hagyott örökül, hanem egész kincsesháznyi bölcsességet, a gondolat fényes ékköveit és a nyelv arany kincseit.

A WESTMINSTERI APÁTSÁG

>!
Kovács_Gábor_87

Szomorú kopárság van e pompában, sírok és győzelmi jelvények e furcsa egyvelegében, ahol a még eleven és törtető törekvés jelvényei oly szoros közelségben állnak azokkal a mementókkal, melyek arra intenek, hogy előbb-utóbb mindennek porba és feledésbe kell hullnia.Semmi sem teszi elménkre a magányosság érzésének oly mély benyomását, mint mikor a hajdani sürgés és pompa e néma és elhagyatott maradékát látjuk. A lovagok és fegyverhordozóik megürült stallumait, a poros, de még mindig pompás lobogókat szemlélve, melyeket egykor előttük hordoztak, képzeletem elővarázsolta azt az időt, amikor ez a csarnok az ország színe virágától volt fényes, amikor ékszerrel díszes rang és katonai pompa ragyogott, sürgő lábak s álmélkodó sokaság morajlott benne. Mindez már a múlté; a hely fölé ismét a halál csendje borul, amit csak itt-ott szakít meg a madarak csiripelése, melyek utat találtak a kápolnahajójába, és fészket raktak a frízeken és függő díszeken – biztos jeléül a magánynak és elhagyatottságnak.

A WESTMINSTERI APÁTSÁG

>!
Kovács_Gábor_87

Megkíséreltem valamiképp rendezni elmémben az imént nyert benyomásokat, de rájöttem,hogy máris elhalványodtak és összekeveredtek, holott még csak most hagyta el lábam a templom küszöbét. Nos, gondoltam, e hatalmas sírgyűjtemény nem egyéb, mint a megaláztatás kincsesháza: kőből emelt óriási prédikáció-gyűjtemény, mely mind a hírnév ürességéről és a feledés bizonyosságáról szól! Valóban, a halál birodalma ez – hatalmas, sötét palota, trónusán a halál ül, gúnyolva az emberi dicsőség maradványait, porral és feledéssel borítva fejedelmek síremlékeit. Minő hiú kérkedés is egy név halhatatlanságáról beszélni. Az idő szüntelenül,csöndben forgatja lapjait, bennünket meg túlságosan leköt a jelen, semhogy azokra az emberekre és eseményekre gondolnánk, amelyek a múlt érdeklődésének középpontjában álltak; minden kor egy-egy kötet, melyet, ha betelt, sürgősen félredobnak és elfelednek. A tegnap hősét kiszorítja emlékezetünkből a ma bálványa, őt meg holnapi utóda követi majd.„Atyáink – írja Sir Thomas Browne – rövid emlékezetünkben lelik sírjukat, és szomorú példával szolgálnak arra, hogyan temetkezünk majd mi el utódainkban.” A történelem regévé halványul, a tények a kételkedés és vita ködébe burkolóznak, a felirat lekopik az emlékkőről, a szobor leomlik állványáról. Oszlopok, boltívek, piramisok – mi egyebek, mint porba rótt betűk? Mit ér a sír biztonsága és a balzsamozás örökkévalósága? Nagy Sándor hamvait szétszórták a szélben, üres szarkofágja most semmi más, mint egy múzeum ódon ritkasága.„Az egyiptomi múmiákat, melyeket Cambyses vagy az idő megkímélt, most a fukarság pusztítja; Mizraim sebkenőcs, a fáraót meg balzsam gyanánt árulják.”
S vajon ezt az épületet, mely most fölöttem tornyosul, megóvhatja-e valaki attól, hogy ugyan-arra a sorsra ne jusson, mint más, még hatalmasabb mauzóleumok? Eljő még az idő, amikor majd arannyal díszített boltívei, melyek most oly magasra szökkennek, romokban hevernek az ember lába alatt, s amikor a dallamok és imádság hangjai helyett szél fütyül a leszakadt bolthajtások között, és bagoly huhog az omladozó toronyból – amikor majd vakító napsugár tör be a halálnak e komor lakhelyei közé, borostyán fonja körül a leomlott oszlopot, és a gyűszűvirágszirmai bókolnak a névtelen hamvveder körül, mintegy csúfolva a holtakat, így múlik el az ember: neve kipusztul a feljegyzésekből és az emlékezetből, története puszta mesévé halványul, és még síremléke is rommá porlad.

A WESTMINSTERI APÁTSÁG

>!
Kasztór_Polüdeukész

AZ AVON-PARTI STRATFORD

Lágyan folyó Avon, kis ezüstös habok,
Hol Shakespeare halhatatlan művet álmodott,
Tündérsereg táncol zöld fűágya fölött,
Mert hol feje pihent, megszentelt az a föld.

GARRICK

AZ AVON-PARTI STRATFORD

>!
Kasztór_Polüdeukész

A templomot a hársfasétány mentén közelítettük meg, s gazdagon díszített, súlyos, faragott tölgyfakapuval ellátott bejáraton át léptünk be. A templom belseje tágas, architektúrája és díszítése különb, mint a legtöbb falusi templomé. Több főúri és nemesi család síremléke díszíti, egynémelyik fölött a falon ott csüng a gyászcímer és lobogó. Shakespeare sírja a szentélyben van. A hely ünnepélyes és komor. A csúcsíves ablakok előtt szilfák hajladoznak, s idehallik a falaktól nem messze folyó Avon állandó, csendes moraja. Lapos kő jelzi, hol temették el a költőt. Négysoros felirat van rajta, állítólag maga Shakespeare írta, s van benne valami különösen szörnyű. Ha csakugyan a költő sorai, a sír nyugalma iránti sóvárgást olvashatjuk ki belőlük, ami érzékeny lelkekben és merengő elmékben természetes vonás:

Ó, jó barát, kérlek Jézusra, Máriára;
Bizony ne ásd a port, mely itt vagyon bezárva.
Ki megkímél, annak áldás és áhítat –
De átkozott, ki megmozgatja csontomat.

Közvetlenül a sírhely fölötti fali rekeszben Shakespeare mellszobra áll. Röviddel halála után került oda, s általában hű képmásának tekintik. Kellemes, komoly arc, finoman ívelt homlok. Úgy éreztem, ki tudom olvasni belőle annak a vidám, társaságkedvelő kedélynek nyomait, melyet kortársai éppoly jól ismertek, mint hatalmas lángelméjét.

A sírkőfelirat életkorát is jelzi: ötvenhárom esztendős volt, amikor meghalt. Túl korai halál a világ számára; mert micsoda termést lehetett volna még várni egy ilyen elme arany őszétől, mikor már az élet viharos viszontagságaitól jól védetten, a nép és a király kegyének napfényében alkothatott volna!

AZ AVON-PARTI STRATFORD

>!
Kasztór_Polüdeukész

FALUSI TEMPLOM

Nemesember?!
Tán a gyapjúbála vagy cukrosláda nemese?
Vagy a bársonyszalagoké? fontra vagy rőfre
mérik nálatok a nemességet?

JOHN FLETCHER: BEGGAR'S BUSH

FALUSI TEMPLOM

>!
Kasztór_Polüdeukész

Fiatalság volt benne, alázatos szépség,
Nagylelkűség, finomság, asszonyos vonások –
Tollamnál Isten jobban tudja, mennyi érték;
Bölcsesség, méltóság, biztos megfontolások
Irányították őt, e példa nélkül állót
Alakban, arckifejezésben, tettben, szóban, –
Nos, a Természet remekműve volt valóban.

KIRÁLYI KÖLTŐ

>!
Kasztór_Polüdeukész

A civilizált életben, ahol az ember boldogsága, sőt léte annyira függ embertársai véleményétől, folyvást tudatosan cselekszünk. A velünk született jellem bátor és különleges vonásait eltünteti vagy meglágyítja az úgynevezett jó nevelés kiegyenlítő hatása; az ember annyi apró csalafintasággal él, és a népszerűség kedvéért oly sok nemes érzelmet színlel, hogy nehéz igazi jellemét a magára erőltetettől megkülönböztetni. Ezzel szemben az indiánt nem köti a civilizált élet korlátja és mesterkéltsége, s minthogy javarészt magános és független lény, saját hajlamának sugallataira hallgat és a maga judiciumának parancsát követi; így természetes tulajdonai, mivel szabadon nőnek, különlegesen naggyá és feltűnővé tudnak fejlődni. A civilizált társadalom olyan, mint a pázsit, ahol minden göröngyöt elegyengetnek, minden gazt gyökerestől kigyomlálnak, s az ember szeme a mosolygó zöld, bársonyos felszínben gyönyörködik; de aki a természet vadságát és változatosságát akarja tanulmányozni, annak az erdő mélyére kell hatolnia, fel kell kutatnia a szurdokot, meg kell küzdenie a zúgó patakkal, és le kell merészkednie a szakadékba.

FÜLÖP KIRÁLY INDIÁN TÖRTÉNET

>!
Kasztór_Polüdeukész

Szép volt e táj: mit bódulat idéz
És félighúnyt pillák előtt suhan –
Volt felhővára, soktornyú, merész,
Mely az égen kereng fenn untalan.

THOMSON: THE CASTLE OF INDOLENCE

AZ ÁLMOSVÖLGY LEGENDÁJA AMINT AZ A MEGBOLDOGULT DIKDKICH KNICKERBOCKER HÁTRAHAGYOTT ÍRÁSAI KÖZT TALÁLTATOTT


Hasonló könyvek címkék alapján

Jean-Jacques Brousson: Anatole France papucsban
Kéry Gyula: Friss nyomon
Gub Jenő: Üres kalász fenn hordja a fejét
Széplaki Ede (szerk.): Magyar felköszöntők (toasztok) könyve
Ujváry Zoltán: Adomák Gömörből
Ágai Adolf: Seiffensteiner Salamon adomái
Kovács Dezső: Egy hordó vicz! Nevessünk!!
Szilágyi Pál: Egy nagypapa regéi unokájának
Katona Béla (szerk.): Krúdy breviárium