Aki látta a Vasember 3-at, az nagyjából sejtheti, hogy miről is van ebben a képregényben szó. A mozis verzióhoz képest persze vannak lényeges különbségek: először is, mivel ez a képregény egyfajta reboot volt, kapunk egy jó adagnyi előtörténetet, ami szintén ismerős lesz az első mozifilmből.
Ami a fő történetszálat illeti, az messze nem olyan hollywoodi – sem a csavarok, sem a látványos csihipuhik* szempontjából nem mérhető a képregény a filmekhez.
A képregény erénye az emberközelibb megvalósítás: Tony Stark itt sokkal kevésbé ripacs és showman, mint a filmekben, és a problémái is jobban átérezhetőek. A karakterek közötti párbeszédek szellemesek, és még csak nem jól megcsócsált mondanivalót próbálnak a szánkba rágni. Az ellenfélként feltűnő terrorista, Mallen pedig tökéletesen hozza a saját igazának 100%-os bizonyossággal tudatában lévő fanatikus önérzetében sértett korlátolt gonoszságát. A képregény egyik legelgondolkoztatóbb, leghitelesebb és legbrutálisabb jelenete, amelyben Mallen nem bírja elviselni azt, ahogy a saját torz ideológiájára egy hétköznapi fiatal lány reagál.
A grafikai kivitelezés egyedi: az olajfestményt idéző panelek úgy maradnak képregényesen látványosak, hogy ahol kellett a szereplők érzelmeit is jól mutatják.
Lehetett volna ennél azért tényleg kicsit összetettebb a sztori, kevesebb oldalszámban is elbírtam volna viselni a bunyó bemutatását, és egy jobban előkészített csavarral nagyobb lehetett volna a katarzis a végén, de még így is igen jól sikerült történet lett ez.
* Őszintén szólva, itt a látványos csihipuhik kimondottan unalmasan néznek ki: oldalakon keresztül azt követni, ahogy nagyjából egy hang nélkül üti egymást a két szereplő, hát minden, csak nem érdekfeszítő.