Scars 2 csillagozás

Valószínűleg túl sokat vártam ettől a minisorozattól, főképp azért, mert a marketingjében fontos szerepet kapott, hogy ez Warren Ellis egyik (ha nem a) legkeményebb sztorija. Fú, mondom, hátha meg tud lepni a Strange Kisses/Strange Killings belezős orgiái után. A felütésben még meg is tudott, a spoiler olyan gonosz ötlet, hogy őszintén elirigyeltem a szerzőtől. De innentől csupa olyan dolog következik, amiket jó sokszor láttam már máshol is: traumatizált/neurotikus nyomozó a nagyon brutál-szemét gyilkos nyomába ered, ettől maga is megkorrumpálódik lelkileg, miközben nincs egy fordulat vagy képkocka a hat füzetben, ami ne lenne ismerős a nyolcvanas-kilencvenes évek zsaruthrillereiből. Ellis azt nyilatkozta, hogy azért tartja ezt a legnehezebb munkájának, mert el nem tud képzelni annál borzasztóbb dolgot, hogy valami történik a kislányával (értsd: spoiler). Hát oké, de ez a személyes vonal rólam lepattant, és enélkül nem sok maradt a Scarsból – azért meg nem fogok gyereket vállalni, hogy maradéktalanul átélhessek egy ilyen képregénysztorit. Szóval egynek elmegy, ha valaki régivágású pszichopata gyilkosos témára vágyik vagy érzékenyen érinti a gyerekdarabolás, de igazából egy random Luther-epizódban több ötlet és iszony van.