Sokszavú ​poszáta 16 csillagozás

Walter Tevis: Sokszavú poszáta

A ​25. század disztópikus világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást számítógépek és robotok végzik az ember helyett. A jelszó: „Ne kérdezz; lazíts!” E látszatélet megkapó jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.

Az emberiséget már csak egy halálvágyával küzdő android mentheti meg, valamint egy fiatal pár, akik szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás és a könyvek iránt. Ez a szenvedély talán még az apátiába kövült gépi intelligenciákat is képes felrázni.

Walter Tevis, A svindler és A pénz színe írója Nebula-díjra jelölt regényével ékesen bizonyítja, hogy… (tovább)

Eredeti mű: Walter Tevis: Mockingbird

Eredeti megjelenés éve: 1980

>!
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628788 · Fordította: Joó Attila

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
pat P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

És Dan Simmons egy szép napon azt a feladatot kapta a kreatív írás kurzuson, hogy írjon Philip K. Dick modorában egy klasszikus disztópiát, ami a kultúra és a szeretet erejéről szól…
Így született meg ez a kellemes regény, ami persze nem úgy kellemes, hogy boldog-rózsaszín élmény olvasni.
Hanem inkább úgy, hogy (a viszonylag egyszerű, kissé talán már 1980-ban is idejétmúltnak számító alapfelállás ellenére) kifejezetten érdekes, elgondolkodtató, nagyon működnek a karakterek, és be tudott vonni annyira a történet, hogy az esetleges laposabb vagy elnagyolt, netán furcsácska részek se zökkentsenek ki nagyon a műélvezetből. Pár helyen kifejezetten izgultam, a vége pedig még meg is hatott.
Talán csak azért voltam elég mérges, hogy egy olyan baromi érdekes, ellentmondásos és egy döbbenetes egzisztenciális dilemmát hordozó karaktert, mint Spofforth, csak amolyan szegről-végről ismerhettünk meg – én azt se bántam volna, ha az egész regény róla szól.

2 hozzászólás
>!
Oriente P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Nagyon tetszett a Poszáta, de azt hiszem igazából szerencsés találkozás volt: egyszerűen jókor olvastam ezt a könyvet. Engem is meglepett, de a részletek naív(nak tűnő) kidolgozatlansága ellenére remekül rezonáltam a szereplőkkel és a történettel. Tulajdonképpen elég egyszerű metaforákkal és allegóriákkal dolgozik a regény, ilyen például a paradicsomi nyugalmat megidéző állatkert a pitonnal és a leszakított gyümölccsel, vagy a zárt láncú újrahasznosított pirítósgépek gyára, de valahogy szépnek és elegánsnak találtam ezeket az egyszerű megoldásokat, átcsorogtak rajtam, nem zaklattak fel, de nem is idegesítettek.

A három nézőpontkarakter szerintem jól kiegészítette egymást: Mary Lou, aki már eleve más volt, Bentley, aki olyan volt mint a többiek, de más lett, és Spofforth, aki mindig más akart lenne, de nem tudott. Ugyan Bentley kapta a legtöbb teret a szövegben, de végül is talán a változás és eszmélés folyamata a legérdekesebb, és az ő érzékei és megismerési hullámai kapcsolják össze leginkább az olvasót ezzel a világgal.

Olyan típusú science fiction regény ez, ami nem akar globális magyarázatokat nyújtani, csak kiragad egy szálat, egyet az alattomos aggodalmaink közül, hogy végeredményben merre és miért is haladunk ilyen eszement lendülettel, és ezt a zsigeri aggodalmat alaposan körbejárja. És ha már itt tartunk, bár nem új a téma, nem is érzem kimerítettnek. Nagyjából arról van szó, hogy a végletekig tökéletesített kudarckerülés, konfliktusminimalizálás, illetve az individuális élvezet kultusza milyen jellegű társadalmi degenerációhoz vezethet. Na meg hogy mi lesz abból ha a mesterséges intelligenciákat arra programozzuk, hogy megalkossák nekünk ezt a világot és túl jól csinálják. Ez persze nagyon ismerős motívum, de nekem tetszett a „hiba” természete és mechanizmusa, amin itt csúszott el a nagyreményű terv – teljes mértékben hihetetlen, már-már bárgyú, de mégis megkapó és drámai. Szóval nem egy nagyon okos könyv ez, inkább az érzelmekre hat és intuitív, de talán pont ezért nekem most nagyon jól esett.

>!
ViraMors P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Miért nem beszélgetünk egymással?

Huszonötödik század. Egy világ, amiben lassacskán minden tönkremegy, „szétesik, oszt heló…” Az emberek, a robotok, az épületek, a gépek… minden és mindenki. Az emberek rég elfelejtették a múltat, az olvasást, az írást. Hangzatos szlogenek, jelmondatok, gyógyszerek és drogok mögé bújnak, nem beszélgetnek, nincsenek családok, nem születnek gyermekek…

Miért?

Kár ezért a könyvért. Feltett pár kérdést, de igazából nem keres rá választ. Megmarad az egyének, a főbb szereplők szintjén, az ő életüket, létüket terelgeti, de a menet közben felmerülő kérdésekre nem igazán keresgéli a választ. Egy részére kapunk valami elnagyolt magyarázatot az utolsó oldalakon, de őszintén azt gondolom, hogy ez kevés, és kevésnek kellett lennie akkor is, amikor a könyv még egészen friss volt. Így részemről leginkább valamiféle crossover hatása van, ami Philip K Dick-et, Asimovot, Fahrenheit 451-et, Szép új világot is tartalmaz.
Voltak jó pillanatai, spoiler a vége pedig a maga abszurd módján egészen szép lett, de valahogy nem érzem azt a súlyt az egészben, amitől erőteljessé válhatott volna.

4 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff IP
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Egész végig olyan érzésem volt, mintha én ezt a történetet már olvastam volna. Nem gondolom, hogy feltétlenül azért, mert eléggé Dickre hajaz a szituáció (pirulák, robotok és atombunkerek), hanem mert a világ igazságára ráébredő, a társadalmi szabályokat pedig a „szerelem” miatt felrúgó karakterek történetét elég sokan elmesélték már. Sajnos ebben a könyvben nem éreztem, hogy annyi potenciál lett volna, hogy feltétlenül ezt a sztorit akarjam olvasni ismét. Pedig a végére kifejezetten összeszedte magát a könyv, voltak megkapó jelenetei (pl. Bentley és a busz párbeszéde), és hát ott volt Spofforth figurája, akivel szerintem méltánytalanul keveset (vagy nem eléggé mélyen) foglalkozott a könyv (míg a kevésbé érdekes Mary Lou-val sokkal többet…). Közben a fő mondanivalóját is elsikkadni érzem, vagy legalábbis eléggé leegyszerűsödik, holott manapság is lehetne kapcsolódási pontokat találni hozzá (individualizmus, a személyes szféra tiszteletben tartásának túldimenzionálása etc.). Erősen meg kellett volna húzni a könyvet, vagy más konfliktust és/vagy karaktereket megtenni főszereplőnek, és akkor szerintem sokkal jobban működött volna az egész.
(Egyébként az olvasást újra felfedező, és ennek segítségével a világról és a múltról többet megtudó embert talán innen vette Simmons az Ílionhoz?)

>!
Dominik_Blasir
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Nagyon nehezen rázódtam bele a hangulatába – első ránézésre egy novellára elegendő világkép, nem olyan sok felfedeznivalóval és meglehetősen egyszerűnek érződő társadalomkritikával, ráadásul kifejezetten nem szimpatikus figurákkal elmesélve –, de egy idő után mintha elkapott volna az érzelemvilága. Bentley töretlenül-fáradhatatlanul halad előre ebben a kiégett, üres, alig-alig működő világban, szomorúan-rezignáltan, olykor reménykedve, olykor dühösen: van ebben valami szerethető báj, amit jó volt olvasni.
Úgyhogy igazából nem tudok rá haragudni, maximum azért neheztelek, mert a legizgalmasabb rejtélymegoldást is csak olyan félvállról veti oda, mintha nem is lenne fontos. De a befejezés után még ezt is szívesen elnézem.

>!
vöri P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Végre olyan poros könyvek, amiket érdemes olvasni! Friss élmény még Kir Bulicsov Túlélők c. regénye is, de Tevis műve is felkerül nálam a legjobbak közé, hiába járt már el felette az idő. A Sokszavú poszáta egyrészt nagyon kedves és bájos, másrészt mindemellett jó módon elgondolkodtató, de nem erőszakosan szájbarágós. A zsenialitása számomra részben abban mutatkozik meg, hogy mennyire szürreális a jövőkép, amit lefest, részben meg pont abban, hogy bizonyos részei viszont fájdalmas módon nagyon is ismerősek. És nem utolsó sorban fontosnak tartom megemlíteni, hogy mennyire jó volt olvasni magát a szöveget.
Szóval újfent megerősíteném a korábbi kijelentésem: ami régen jó volt, az jó is marad, egy kevés por nem tud igazán ártani neki. Összességében remek dolognak tartom, hogy régi és jó könyvek hiánypótlása (újra?) történik a magyar könyvkiadásban, ilyenekből jöhet még bőven! (Ja, és Tevis komplett életműve is szépen sorban, egyértelmű.)

>!
Sai_home P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Elég nehéz értékelni ezt a könyvet, mert jó-jó, főleg amikor íródott, mára kicsit elavult lett.
A könyv elején nekem Dick jutott eszembe, az ő világépítéséhez hasonló, amit kapunk, illetve a hangulata is olyasmi. Az alaphelyzet és a részletek is kicsit olyanok, mintha már olvastuk volna őket, de itt is figyelembe kell venni, hogy eredetileg ez a könyv már négy évtizede íródott, akkor akár újdonság is lehetett.
Az író az emberek elhülyülésére épít, illetve az olvasás és írás szerepének csökkenésére, ennek következményei teremtik az alaphelyzetet. A másik fontos elem a robotok felemelkedése, egyre több mindent irányítanak, ami 1980-ban még nem volt annyira gyakori téma, mint manapság. A könyv egy robot és két ember szemszögéből írja le a történetet, ezek jól kiegészítik egymást, megismerjük a világot, utalásokból akár a múltra is következtethetünk, a könyv nagyrészében ugyanis még a dátumot sem ismerjük, nemhogy a történelmet.
Nekem nagy hiányérzetem maradt a könyv végénél, túl gyorsan lett vége, kicsit összecsapott érzete van, csak úgy történnek a dolgok, nem lett egységes.
Úgy gondolom, hogy ez a könyv 30 évvel ezelőtt szólhatott volna nagyot, nem érzem indokoltnak a mostani kiadását, a problémákat azóta sokan feldolgozták, egészen mások a mai problémák, mint az akkoriak, így eljárt felette az idő.

>!
Bori_L P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Röviden szólva, ez a könyv rendkívül nyomasztó volt.
Dicket emlegetik itt az előttem szólok, én Dicket még nem olvastam (sürgősen pótlandó, tudom), viszont olvastam idén Paolo Bacigalupi Pump Six című novelláját (innen, ami kísértetiesen hasonló jövőképet vázolt fel (csak némileg eltérő háttérrel, mert közben a robotok kimentek a divatból). Az sem volt egy vidám olvasmány, de legalább rövid volt. Ellentétben a Sokszavú poszátával, ami azért nem egy féltégla, de arra elég volt, hogy most napokig borsózzon a hátam egy kicsit.

Sok újdonságot nem tudok már hozzátenni az eddigi értékelésekhez (pontosabban nem nagyon akarok hosszan értekezni, mert amúgy rohadtul tanulnom kéne), Paul karakterével rendkívül elégedett voltam, míg Mary Lou-ban némileg csalódtam, Spofforth-ról pedig szívesen olvastam volna kicsit többet, de hát ez nem a robotok könyve volt (csak egy kicsit). Meg találtam pár önellentmondást a történetben ( spoiler ), meg fordítói hibát (ezek közül a kedvencem a „gyémántkeménységű acél” volt), de annyi baj legyen, két tanulás közti olvasmánynak elment, és egyszer lehet még újra is olvasom, amikor jobban ki tudom bontani majd.

>!
Black_Dawn P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Nagyon különleges és egyedi ez a könyv. Mindenkinek tudom ajánlani. Egy igazi élmény volt!

>!
Könyveskuckó_reblog
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Egy jövő, ahol az emberek már szinte egyáltalán nem beszélnek/beszélgetnek egymással. Ahol érzéketlenné drogozzák magukat, s a család is, mint fogalom, tulajdonképpen megszűnt létezni. Egy jövő, ahol robotok végzik a munkákat is, s ahol a legokosabb lény is a földön egy robot, mert az emberek értelmi szintje szinte a zéró alá csökkent – se olvasni, se írni nem tudnak, s nem érdekli őket semmi. Errefelé tartunk? Walter Tevis Sokszavú poszáta című disztópiája egy olyan sci-fi, amely régi keletkezéséhez képest egy teljesen hihető és modern jövőképet fest az olvasói elé, s azzal együtt, hogy élvezetes olvasmányul szolgál, elgondolkodtat és talán ki tudja, cselekvésre is késztet.

Az igazság az, hogy a mindennapos problémák elől, a mai kor embere is néha igencsak szeretne elmenekülni. Néha belegondolunk, hogy milyen jó is lenne érzelmek nélkül élni, távol a dühtől, a fájdalomtól, a csalódástól, a keservtől… Máskor, amikor pedig a kocka fordul – időlegesen persze –, és minden jól alakul az életünkben, akkor azt gondoljuk, megéri. Talán minden ember csak a halálos ágyán tudja majd megmondani igazán, megérte-e. Ezzel az alapfelvetéssel játszik el a könyv. S bár első pillanatra akár utópiának is tűnhetne ez a robotokkal teli társadalom, valójában viszont érzelmileg teljesen sivár. S bár az elbutult embereknek fogalmuk sincs, hogy valami hiányzik az életükből – mondjuk, a társas élet vagy a szeretet –, mégis rendre ölik meg magukat.

Ide csöppenünk, amikor három szemszögből kezdjük el olvasni a történteket. Egyrészről az olvasni először megtanuló Bentley, másrészről a hihetetlenül öreg és halhatatlan robot, Spofforth, harmadrészt pedig a nagyon is intelligens nő, Mary Lou szemszögéből. Bár utóbbi koránt sem kap olyan jellemrajzot, mint amit érdemelne, és nem is nagyon merülünk el Mary Lou lélektanában – amit igazán sajnálok –, Spofforth és főleg Bentley azért szívósan viszik a hátukon a történetet. Vajon hová is tart így a világ? Ki fog pusztulni az emberiség? Vagy mindent egy robot irányít majd az idők végezetéig? Vagy magukhoz térnek az emberek a kábulatukból? Hová is fajul el a világ, ha elfelejtünk gondolkodni, társas kapcsolatokat szőni, kialakítani, ápolni, vagy épp hajszolni a tudást, olvasni? Kicsit, mint a Hülyék Paradicsoma c. filmben, bár közel sem olyan komikusan, mi több, inkább letaglózóan kerül bemutatásra ez a rémisztő jövő.

Ami azt illeti, a regény első fele tulajdonképpen nagyon is érdekes és magával ragadó, majdnem újdonság, a második felével viszont már annyira sajnos nem voltam elégedett. Itt-ott vontatottá vált és a végén sem éreztem azt a nagy katarzist, amit vártam volna – bár persze könnyen lehet, hogy csak velem van a baj. De még ezt leszámítva is nagyon tetszett, és bátran ajánlom a hasonló témájú, tehát pl. sci-fi vagy disztópia könyvek rajongóinak, inkább olyan 16 éven felül, nőknek és férfiaknak egyaránt. Egy olvasást mindenképp megér, hiszen ez pont egy olyan könyv, ami okot és jó alaptémát szolgáltat akár egy velős beszélgetésre, vagy akár egy könyvklub, olvasókör számára is megfelelő választás.

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 – Főszereplőink legalábbis eléggé emberiek, bár Bentleyről jóval többet tudunk meg, több időt töltünk el vele, mint Mary Lou vagy Spofforth esetében sajnos.
Borító: 9/10 – Végül is így utólag azt mondom, nem rossz, kötődik a könyvhöz, de ezzel a régimódi betűtípussal meg lapminőséggel sosem fogok megbarátkozni, ahogy azt már szerintem párszor elmondtam.
+ pont: Mert erkölcsi kérdéseket feszeget, és ahhoz képest, hogy egyáltalán nem mai „gyerek” a könyv, egész hihető jövőképet fest le az emberiségről.
– pont: Mert a második fele kissé vontatottra sikerült, nem éreztem a végén sem azt a nagy katarzist, pedig az eleje nagyon jól indult.


Népszerű idézetek

>!
Oriente P

– Mindegyik gondolatvezérelt busz barátságos. Belénk programozták a Kedves Érzelmeket, és szeretjük a munkánkat.
Ez jobb programozás, mint amit az emberek kapnak, gondoltam némi indulattal.
– Igen – mondta a busz. – Jobb.

247. oldal, Bentley

>!
ViraMors P

Amikor kicsi voltam, Simon azt mondogatta nekem, hogy minden szétesik, oszt heló.

114. oldal

2 hozzászólás
>!
Oriente P

Az Individualizmus és a Privát Élet minden elvét felrúgva már kilenc napja lakik velem. Néha bűntudatom van, mivel valaki más hóbortjaival veszélyeztetem Belső Fejlődésemet, de elég ritkán gondolok arra, hogy ez milyen erkölcstelen.

80. oldal, Bentley

>!
ViraMors P

– A technológia korszaka megrozsdásodott.

114. oldal

>!
ViraMors P

Amikor az írni-olvasni tudás kihalt, ugyanez lett a sorsa a történelemnek is.

164. oldal

>!
Költsei_Firincz

A Szent Biblia így kezdődik:»Kezdetben teremté az Isten az eget és földet.« nem utal arra, hogy melyik évszázadban volt a »kezdetben«, és az sem világos, ki az az »Isten«, vagy ki volt ő. nem vagyok biztos benne, hogy a Szent Biblia történelmi, vagy karbantartási vagy verses könyv. Sok furcsa embert nevez meg, akik nem tűnnek valódinak.


Hasonló könyvek címkék alapján

Marissa Meyer: Scarlet
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Daniel H. Wilson: Robokalipszis
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma I.
Lester del Rey: A szökevény robot
Robert Thurston: A klán törvénye
Rob Chilson – William F. Wu: Menedék / Perihélium
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!
Ernest Cline: Ready Player One
S. J. Kincaid: A kárhozott