Sokszavú ​poszáta 22 csillagozás

Walter Tevis: Sokszavú poszáta

A ​25. század disztópikus világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást számítógépek és robotok végzik az ember helyett. A jelszó: „Ne kérdezz; lazíts!” E látszatélet megkapó jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.

Az emberiséget már csak egy halálvágyával küzdő android mentheti meg, valamint egy fiatal pár, akik szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás és a könyvek iránt. Ez a szenvedély talán még az apátiába kövült gépi intelligenciákat is képes felrázni.

Walter Tevis, A svindler és A pénz színe írója Nebula-díjra jelölt regényével ékesen bizonyítja, hogy… (tovább)

Eredeti mű: Walter Tevis: Mockingbird

Eredeti megjelenés éve: 1980

>!
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628788 · Fordította: Joó Attila

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

A közel negyven éve íródott Sokszavú poszáta zsánerében igen ritka módon szépre, egyszerűre, szinte gyermekien tisztára sikeredett disztópia. Nyoma sincs az oldalakon az unásig ismert, egysíkúan formált, jellemzően izomagyú, vagy hisztis tinihősöknek, a sablonos, igénytelenül megformált helyszíneknek, a fantáziátlan, minden tucatáruban visszaköszönő eseményeknek.
Pedig találunk itt is lelakott, elkorcsosult 25. századi Földet, kiüresedett, érzelem nélküli, gépek irányította agyatlan társadalmat. A főhős(ök) ebben a regényben is kalandoznak, küzdenek a jövőjükért, sőt valahol tudat alatt a humán faj fennmaradásáért. A szerző mégis képes mindezt finom ízléssel, túlzásoktól, giccstől mentesen úgy ábrázolni, hogy kimaradjanak a fölösleges csihipuhik, az olvasó kíváncsisága mégse lankadjon, lapról lapra várja a reménytelen világ újabb és újabb ébredését.
Szerintem kiváló kontraszt, ahogyan a két humán nézőpontkarakter spoiler meséje szembefut a világ hegemónjának szerepét eljátszó mesterséges intelligencia spoiler életét mesélő narrátor történetével.
Van abban valami furcsa, terhelt szépség, ahogyan egy halálvágyó, emberi érzésekkel felruházott gép a történet elején belenéz a szélbe egy négyszázharminc éves, jelképes épület tetejéről, és ugyanitt látjuk utoljára a regény végén is. A végtelen és a véges, a teremtés és a kihalás, az értelmes élet és a szükségtelen vegetáció kérdéseinek firtatása, tiszta logikával, visszafogott stílusban, pátoszmentesen.
Valóban számos kultikus mű visszhangja felbukkan a történetben, úgymint a Szép új világ szómája, vagy a Fahrenheit 451 könyvek nélküli világa. De mindezek mellett sem tekinthető ez a regény egy hatásvadász, retro egyvelegnek. Önálló gondolatok, igényes megvalósítás, és legfőképpen egyszerűség, sallangmentesség jellemzi. Ezek azok a sajátosságok, amelyek manapság jó, ha minden századik disztópiában jelen vannak.
Megbúvik még a történetben egy rendkívül fontos gondolat, mely szerint a kommunikáció, az olvasás, az ismeretek szerzése és átadása, vagy a kultúra, mint olyan, talán nagyobb jelentőséggel bír az emberiség fennmaradásában, mint maga a termelés, a produktív munka, a technológiai fejlődés. Izgalmas kérdés, ami talán a két preferencia nyers szétválasztásának lehetetlen voltára utal, és újabb gondolkodásra késztet.
Lassú, kényelmes, néha melankolikus, de azért nyomasztó élvezet volt olvasni ezt a művet. Feltétlenül ajánlom, és elgondolkodtat a kérdés, hogy nem kellene-e jóval több klasszikust olvasnom a zsáner nagy öregjeinek múlt század közepi (esetleg végi) alkotásai sorából.

4 hozzászólás
>!
Oriente P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Nagyon tetszett a Poszáta, de azt hiszem igazából szerencsés találkozás volt: egyszerűen jókor olvastam ezt a könyvet. Engem is meglepett, de a részletek naív(nak tűnő) kidolgozatlansága ellenére remekül rezonáltam a szereplőkkel és a történettel. Tulajdonképpen elég egyszerű metaforákkal és allegóriákkal dolgozik a regény, ilyen például a paradicsomi nyugalmat megidéző állatkert a pitonnal és a leszakított gyümölccsel, vagy a zárt láncú újrahasznosított pirítósgépek gyára, de valahogy szépnek és elegánsnak találtam ezeket az egyszerű megoldásokat, átcsorogtak rajtam, nem zaklattak fel, de nem is idegesítettek.

A három nézőpontkarakter szerintem jól kiegészítette egymást: Mary Lou, aki már eleve más volt, Bentley, aki olyan volt mint a többiek, de más lett, és Spofforth, aki mindig más akart lenne, de nem tudott. Ugyan Bentley kapta a legtöbb teret a szövegben, de végül is talán a változás és eszmélés folyamata a legérdekesebb, és az ő érzékei és megismerési hullámai kapcsolják össze leginkább az olvasót ezzel a világgal.

Olyan típusú science fiction regény ez, ami nem akar globális magyarázatokat nyújtani, csak kiragad egy szálat, egyet az alattomos aggodalmaink közül, hogy végeredményben merre és miért is haladunk ilyen eszement lendülettel, és ezt a zsigeri aggodalmat alaposan körbejárja. És ha már itt tartunk, bár nem új a téma, nem is érzem kimerítettnek. Nagyjából arról van szó, hogy a végletekig tökéletesített kudarckerülés, konfliktusminimalizálás, illetve az individuális élvezet kultusza milyen jellegű társadalmi degenerációhoz vezethet. Na meg hogy mi lesz abból ha a mesterséges intelligenciákat arra programozzuk, hogy megalkossák nekünk ezt a világot, és túl jól csinálják. Ez persze nagyon ismerős motívum, de nekem tetszett a „hiba” természete és mechanizmusa, amin itt elcsúszott a nagyreményű terv – teljes mértékben hihetetlen, már-már bárgyú, de mégis megkapó és drámai. Szóval nem egy nagyon okos könyv ez, inkább az érzelmekre hat és intuitív, de talán pont ezért nekem most nagyon jól esett.

>!
pat P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

És Dan Simmons egy szép napon azt a feladatot kapta a kreatív írás kurzuson, hogy írjon Philip K. Dick modorában egy klasszikus disztópiát, ami a kultúra és a szeretet erejéről szól…
Így született meg ez a kellemes regény, ami persze nem úgy kellemes, hogy boldog-rózsaszín élmény olvasni.
Hanem inkább úgy, hogy (a viszonylag egyszerű, kissé talán már 1980-ban is idejétmúltnak számító alapfelállás ellenére) kifejezetten érdekes, elgondolkodtató, nagyon működnek a karakterek, és be tudott vonni annyira a történet, hogy az esetleges laposabb vagy elnagyolt, netán furcsácska részek se zökkentsenek ki nagyon a műélvezetből. Pár helyen kifejezetten izgultam, a vége pedig még meg is hatott.
Talán csak azért voltam elég mérges, hogy egy olyan baromi érdekes, ellentmondásos és egy döbbenetes egzisztenciális dilemmát hordozó karaktert, mint Spofforth, csak amolyan szegről-végről ismerhettünk meg – én azt se bántam volna, ha az egész regény róla szól.

2 hozzászólás
>!
ViraMors P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Miért nem beszélgetünk egymással?

Huszonötödik század. Egy világ, amiben lassacskán minden tönkremegy, „szétesik, oszt heló…” Az emberek, a robotok, az épületek, a gépek… minden és mindenki. Az emberek rég elfelejtették a múltat, az olvasást, az írást. Hangzatos szlogenek, jelmondatok, gyógyszerek és drogok mögé bújnak, nem beszélgetnek, nincsenek családok, nem születnek gyermekek…

Miért?

Kár ezért a könyvért. Feltett pár kérdést, de igazából nem keres rá választ. Megmarad az egyének, a főbb szereplők szintjén, az ő életüket, létüket terelgeti, de a menet közben felmerülő kérdésekre nem igazán keresgéli a választ. Egy részére kapunk valami elnagyolt magyarázatot az utolsó oldalakon, de őszintén azt gondolom, hogy ez kevés, és kevésnek kellett lennie akkor is, amikor a könyv még egészen friss volt. Így részemről leginkább valamiféle crossover hatása van, ami Philip K Dick-et, Asimovot, Fahrenheit 451-et, Szép új világot is tartalmaz.
Voltak jó pillanatai, spoiler a vége pedig a maga abszurd módján egészen szép lett, de valahogy nem érzem azt a súlyt az egészben, amitől erőteljessé válhatott volna.

4 hozzászólás
>!
Morpheus 
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Nem egyértelmű a pontozás, főleg az elején fejeztem ki a nemtetszésemet. Ha három szereplő van, a többi csak háttér, akkor az író alaposan megkönnyítette magának az írást. Ha a világ – ki tudja miért – haldoklik, ez egy unalmas disztópia. Ráadásul, hogy miért tette magát az emberiség ilyen idiótává, ahol az elidegenedés nem egy tünet, hanem egyenesen törvény, teljesen érthetetlen. (Bár ami ma folyik az is az.) Végig nagyon retró érzésem volt, mint a végén kiderült, azért, mert 1980-ban íródott. Így már valamennyire értettem. Eszembe jutott az idiocracy c. film, a 451 fahrenheit, meg a Verebecske az olvasása közben.
A három szereplő igazából érdektelen, ha megnézzük, mégsem hagy hidegen. Érzelmileg nagy hatással volt rám a történet, ezt nem tagadom, ezért is pontoztam fel, mindezen hátrányok ellenére.
spoiler
spoiler

>!
Spaceman_Spiff IP
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Egész végig olyan érzésem volt, mintha én ezt a történetet már olvastam volna. Nem gondolom, hogy feltétlenül azért, mert eléggé Dickre hajaz a szituáció (pirulák, robotok és atombunkerek), hanem mert a világ igazságára ráébredő, a társadalmi szabályokat pedig a „szerelem” miatt felrúgó karakterek történetét elég sokan elmesélték már. Sajnos ebben a könyvben nem éreztem, hogy annyi potenciál lett volna, hogy feltétlenül ezt a sztorit akarjam olvasni ismét. Pedig a végére kifejezetten összeszedte magát a könyv, voltak megkapó jelenetei (pl. Bentley és a busz párbeszéde), és hát ott volt Spofforth figurája, akivel szerintem méltánytalanul keveset (vagy nem eléggé mélyen) foglalkozott a könyv (míg a kevésbé érdekes Mary Lou-val sokkal többet…). Közben a fő mondanivalóját is elsikkadni érzem, vagy legalábbis eléggé leegyszerűsödik, holott manapság is lehetne kapcsolódási pontokat találni hozzá (individualizmus, a személyes szféra tiszteletben tartásának túldimenzionálása etc.). Erősen meg kellett volna húzni a könyvet, vagy más konfliktust és/vagy karaktereket megtenni főszereplőnek, és akkor szerintem sokkal jobban működött volna az egész.
(Egyébként az olvasást újra felfedező, és ennek segítségével a világról és a múltról többet megtudó embert talán innen vette Simmons az Ílionhoz?)

>!
Kkatja P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Szerettem a hangulatát, az érzelemvilágát, Bradburyt és Dick világait idézte fel bennem, egyik énem szívesen élne egy ilyen világban is, hol Spofforthként a mindentudó és érző robotként, hol az emberségét visszaszerző Paulként és Maryként, de néha még Baleenék közösségében is.

>!
Dominik_Blasir
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Nagyon nehezen rázódtam bele a hangulatába – első ránézésre egy novellára elegendő világkép, nem olyan sok felfedeznivalóval és meglehetősen egyszerűnek érződő társadalomkritikával, ráadásul kifejezetten nem szimpatikus figurákkal elmesélve –, de egy idő után mintha elkapott volna az érzelemvilága. Bentley töretlenül-fáradhatatlanul halad előre ebben a kiégett, üres, alig-alig működő világban, szomorúan-rezignáltan, olykor reménykedve, olykor dühösen: van ebben valami szerethető báj, amit jó volt olvasni.
Úgyhogy igazából nem tudok rá haragudni, maximum azért neheztelek, mert a legizgalmasabb rejtélymegoldást is csak olyan félvállról veti oda, mintha nem is lenne fontos. De a befejezés után még ezt is szívesen elnézem.

>!
vöri P
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Végre olyan poros könyvek, amiket érdemes olvasni! Friss élmény még Kir Bulicsov Túlélők c. regénye is, de Tevis műve is felkerül nálam a legjobbak közé, hiába járt már el felette az idő. A Sokszavú poszáta egyrészt nagyon kedves és bájos, másrészt mindemellett jó módon elgondolkodtató, de nem erőszakosan szájbarágós. A zsenialitása számomra részben abban mutatkozik meg, hogy mennyire szürreális a jövőkép, amit lefest, részben meg pont abban, hogy bizonyos részei viszont fájdalmas módon nagyon is ismerősek. És nem utolsó sorban fontosnak tartom megemlíteni, hogy mennyire jó volt olvasni magát a szöveget.
Szóval újfent megerősíteném a korábbi kijelentésem: ami régen jó volt, az jó is marad, egy kevés por nem tud igazán ártani neki. Összességében remek dolognak tartom, hogy régi és jó könyvek hiánypótlása (újra?) történik a magyar könyvkiadásban, ilyenekből jöhet még bőven! (Ja, és Tevis komplett életműve is szépen sorban, egyértelmű.)

>!
Ikarosz
Walter Tevis: Sokszavú poszáta

Furcsa egy könyv ez. Történetben nem tűnik annyira erősnek, számomra mégis sokat adott. A hangulata az, ami igazán magával ragadja az olvasót, egyszerűen végtelenül szomorú. Minden szereplője egyfajta kényszerpályán mozog, és az ebből adódó reménytelenség a regény fő motívuma. Az emberiség a robotokra bízott mindent, ők pedig a privát szféra, a gyógyszerek és a nemtörődömség mocsarában a lassú kipusztulás felé araszolnak.
Ebben a környezetben bukkan föl egy ember, generációk óta az első, aki megtanult olvasni. És ez az ember sok viszontagságon keresztül megtanul cselekvő ember lenni. Az ő kis odüsszeiáját követhetjük végig.
Megrázó a szomorúság és az elhagyatottság, amit történet áraszt magából, és minden ellenére még pozitív kifutást kap.
A borító pedig nagyon megfogott, mert a könyv címével együtt egyfajta Éhezők viadala koppintást vár az ember, miközben egész jól illik a történethez.
Olvassátok el!


Népszerű idézetek

>!
Oriente P

– Mindegyik gondolatvezérelt busz barátságos. Belénk programozták a Kedves Érzelmeket, és szeretjük a munkánkat.
Ez jobb programozás, mint amit az emberek kapnak, gondoltam némi indulattal.
– Igen – mondta a busz. – Jobb.

247. oldal, Bentley

>!
ViraMors P

Amikor kicsi voltam, Simon azt mondogatta nekem, hogy minden szétesik, oszt heló.

114. oldal

2 hozzászólás
>!
Oriente P

Az Individualizmus és a Privát Élet minden elvét felrúgva már kilenc napja lakik velem. Néha bűntudatom van, mivel valaki más hóbortjaival veszélyeztetem Belső Fejlődésemet, de elég ritkán gondolok arra, hogy ez milyen erkölcstelen.

80. oldal, Bentley

>!
gesztenye63 P

(…) – Addig nem hagytam abba, amíg meg nem tanultam a négy könyv összes szavát. Csak később, újabb három könyv felfedezése után derült ki, hogy „olvasás” a neve annak, amit művelek.

24. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
>!
gesztenye63 P

Lenyűgöző dolog jelenik meg újra és újra a filmekben: egy nagycsoport, amelyet „család”-nak neveznek. Úgy tűnik nagyon gyakori alakzat volt az ősi időkben. A „család” olyan emberek csoportja, akik gyakran vannak együtt, sőt, úgy tűnik, együtt is élnek.

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: család
>!
gesztenye63 P

Amikor a benzin drágább lett a whiskey-nél, és az emberek többsége otthon maradt. Ez volt Az Olaj Halála. A huszonegyedik században történt, ahogy akkor nevezték azt.

175. oldal

2 hozzászólás
>!
ViraMors P

– A technológia korszaka megrozsdásodott.

114. oldal

>!
ViraMors P

Amikor az írni-olvasni tudás kihalt, ugyanez lett a sorsa a történelemnek is.

164. oldal

>!
Költsei_Firincz

A Szent Biblia így kezdődik:»Kezdetben teremté az Isten az eget és földet.« nem utal arra, hogy melyik évszázadban volt a »kezdetben«, és az sem világos, ki az az »Isten«, vagy ki volt ő. nem vagyok biztos benne, hogy a Szent Biblia történelmi, vagy karbantartási vagy verses könyv. Sok furcsa embert nevez meg, akik nem tűnnek valódinak.


Hasonló könyvek címkék alapján

Marissa Meyer: Scarlet
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Daniel H. Wilson: Robokalipszis
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma I.
Lester del Rey: A szökevény robot
Robert Thurston: A klán törvénye
Rob Chilson – William F. Wu: Menedék / Perihélium
Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!
Ernest Cline: Ready Player One
S. J. Kincaid: A kárhozott