Puritánok ​utódai 14 csillagozás

Walter Scott: Puritánok utódai Walter Scott: Puritánok utódai

A Puritánok utódai kétségkívül Scott legnagyobb szabású történelmi víziója – és egyben szinte a történelmi regény, mint scotti lelemény valóságos zsinórmértéke. Az alapjául szolgáló eseményeket a legrészletesebb történelmi munkák is csak néhány oldalon tárgyalják, vagyis a skót presbiteriánusok zendülése és a leverésére indított katonai expedíció voltaképpen jelentéktelen epizód volt csupán Skócia levert zendülésekben gazdag történelmében. Ám éppen a cselekmény zártsága, időben és térben eleve korlátozott volta teszi lehetővé, hogy a színes kalandok feszült drámává sűrűsödjenek. Szereplői a brit történelem dobpergésének ütemére lépnek; személyes sorsuk, indulataik, maguk és hazájuk múltjában gyökerező szenvedélyeik viszik őket az ütközetekbe. A történelmi regények nagy angol klasszikusa ma, százötven évvel halála után is páratlan mestere a maga által megteremtett műfajnak.

Eredeti cím: Old Mortality

Eredeti megjelenés éve: 1816

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A világirodalom klasszikusai

>!
Európa, Budapest, 1979
594 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630715430 · Fordította: Szinnai Tivadar, Eörsi István, Weöres Sándor
>!
Európa, Budapest, 1964
492 oldal · Fordította: Szinnai Tivadar

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Walter Scott: Puritánok utódai

Ha valaki azt mondja, hogy Scott regényei nem a XXI. század olvasójára vannak kitalálva, akkor azt mondom, igaza van. Ezek a könyvek alapvetően arra születtek, hogy befogadójuk esténként elbíbelődjön velük egy-két-három fejezet erejéig a kandalló mellett, akár egy hónapon át, szépen szürcsölgesse Scott szavait, és hagyja, hogy hassanak a tájleírások, a kitérők, a szereplők monológjai és vitái, valamint a lassan felépülő izgalmak. Emellett Scott tablóihoz szükségeltetik egy elég masszív történelmi háttértudás* a XVII-XVIII. század szövevényes brit viszonyairól is, aminek természetesen egy mai magyar olvasó nincs birtokában – miért is lenne? De mivel a XXI. század olvasója úgy általában véve nincs a XXI. századra kalibrálva, ezért mégis azt mondom: olvassunk Walter Scottot. Rágjuk át magunkat az első 60 oldalon, hagyjuk, hogy elkapjon a ritmusa, és akkor kapunk egy frenetikus utazást a régvolt Skóciába – jóval olcsóbban, mint ahogy azt bármelyik utazási iroda biztosítani tudná. (Ráadásul ha jól tudom, időgépe momentán egyiküknek sincs.)

Walter Scott regényeiben az a legmegkapóbb, és egyben legmodernebb, hogy szakít a funkcionalista történelemmagyarázat szokásával, vagyis azzal a regényírói gyakorlattal, hogy egy történelmi regénynek szükségképpen valami történelmi igazság mellett kell hitet tennie. A Puritánok utódai fanatikus „bibliás” skótok és Jakab király katolikus ízű rendszere közötti küzdelemről szól, de Scott nem áll ki egyik csoport mellett sem. A király katonáinak harácsolásait és népnyúzásait bírálja, de érezni a gúnyt ellenfeleik bemutatásakor is, akik gyakorlatilag minden élethelyzetben képesek végtelen hosszúságú, ószövetségi idézetekkel bőven megtűzdelt prédikációkat tartani – persze elsősorban akkor, amikor igazolni akarják, miért kell kiirtani mindenféle elvi ellenfelüket, főleg azokat, akik szerint a Biblia nem kézikönyv kezdő tömeggyilkosoknak.

Scott főhőse, Henry Morton tipikus scott-i főhős: becsületes, mérsékelt, alapvetően apolitikus elme, aki a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán kerül a lázadók közé, de ha már ott van, igyekszik ott is becsülettel megállni a helyét. Az író módszereit jól jellemzi, hogy Morton tükörképét megteremti a királypárti oldalon Lord Evandale figurájában: ketten egyazon nőbe szerelmesek, kölcsönösen megmentik egymás életét, kölcsönösen respektálják a másik elveit és erkölcseit, és igyekeznek mérsékelni pártjuk radikalizmusát. Scott univerzumában a szélsőségesek is jelen vannak mindkét táborban, ám őket sem matt feketére festi a szerző: a presbiteriánus oldalon Burnley ugyan démoni figura, mégis kénytelenek vagyunk bátorságát és elvhűségét bámulni, a királypárti Lord Claverhouse hidegen célszerű kegyetlensége pedig elrettent minket, de erényei pont ugyanazok, mint engesztelhetetlen ellenfelének. Nem gonoszok ők sem – egyszerűen csak fanatikusok. Nem is értik, miért bélyegezné valaki gonosznak őket. Mégis: ők azok, akik kellemetlen hellyé teszik a világot.

(Ui.: És hadd gratuláljak Ungvári Tamásnak, aki előszavában sikeresen húzta rá a hegelianizmust Walter Scottra – mindezt úgy, hogy ki sem mondta Hegel nevét. Viszont Lukács Györgyét kimondta. Hatszor.)

* Vázolom. Oliver Cromwell puritánjai (a „kerekfejűek”) legyőzték I. Károly királyt, sőt: ha már lehetőségük nyílt rá, 1649-ben ki is végezték. Ezt követően egy szigorú kálvinista alapokra épülő köztársaság jött létre, amely azonban Cromwell halála után felbomlott, és a restauráció során a királypártiak a hazahívott II. Károlyt ültették trónra. Az ő, illetve öccse, II. Jakab uralkodása idején bonyolódik a Puritánok utódai cselekménye – amikor a fanatikus skót protestánsok fellázadtak a király katolikusokkal szimpatizáló politikája ellen, és egyesítve erőiket a mérsékelt presbiteriánusokkal, gyakorlatilag a permanens polgárháború állapotában tartották Britannia egyes vidékeit. Ez a helyzet Orániai Vilmos 1688-as érkezésével ért többé-kevésbé véget, aki a vértelen (épp ezért „dicsőséges”) forradalom során elfogadta a parlament által neki felkínált angol trónt, elűzte II. Jakabot, normalizálta a szigetország viszonyait, és létrehozta Angliában az alkotmányos monarchiát.

6 hozzászólás
Bury>!
Walter Scott: Puritánok utódai

Nagyon vártam már, hogy elkezdjem ezt a könyvet, de kissé nyögve nyelősen ment az eleje. Több könyvet is elolvastam a Puritánok utódai közben. De olvastam tovább, mert tudtam, hogy később biztosan beindul jobban a történet, és elkap a ritmusa, és így is volt.
Nem volt olyan könnyű olvasmány, több dolognak is utána kellett néznem, amiről a könyv ír. Például rengeteg bibliai utálás van benne, a korabeli politikai helyzetnek is utána olvastam, hogy jobban el tudjam képzelni.
Néhány szereplő nagyon felidegesített – a fanatikusok, akik nem engedtek egy fikarcnyit sem, spoiler Lord Evandale és Henry Morton karaktere lenyűgözött. Már túlontúl nagylelkűeknek tűntek. (Ilyenekkel mondjuk csak regényekben találkozni…) Claverhouse is szimpatikus volt összességében, de vele kapcsolatban jó ideig ingadoztam, mennyire ellenszenves vagy rokonszenves. Az viszont becsülendő, hogy igyekezett igazságosan viselkedni (bár sokszor túl szigorú volt).
spoiler


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya
A. L. Kennedy: Day háborúja
Julie Garwood: A menyasszony
Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II.
Irvine Welsh: Skagboys
Julie Garwood: Váltságdíj
Judith McNaught: Álomkirályság
Kresley Cole: Szeress, ha tudsz!
Judith McNaught: Földi mennyország