Nigel ​jussa 86% 10 csillagozás

Olykor göcsörtös fa termi az édes gyümölcsöt, és goromba ember adja a jó tanácsot.

361. oldal, Huszonkettedik fejezet

Mellesleg megjegyezhetjük, Nelly asszony mindenkit oly módon szokott vigasztalni, hogy meggyőzően bizonyította az aggodalomra való bárminemű ok alaptalanságát; állítólag egyszer odáig ragadtatta magát, hogy azzal nyugtatta az egyik szomszédasszonyt, miszerint a drága megboldogult férje másnapra biztosan jobb állapotban lesz, ami, ha tán szolgálhatott is némi vigasszal, semmi esetre sem volt illendő módja a vigasztalásnak.

Harmadik fejezet

A királynak minden hűséges alattvaló igazat tartozik mondani, de fordítva már nem úgy van.

529. oldal, Harminckettedik fejezet

Talán nem haszontalan az olvasót emlékeztetnünk arra, hogy a Temple-Bar, amelyen Heriot átment, akkoriban még nem volt az a csapórácsos boltíves kapu, mint manapság, hanem nyitott léckerítés, afféle palánksor, amelyet éjszaka és riadókor cölöpökkel és láncokkal torlaszoltak el. A Strand, amelyen az aranyműves épp végiglovagolt, szintén nem volt beépített utca, mint ma, de ez a jellege már kialakulóban volt. Ha úgy tetszik, még mindig nyílt országútnak lehetett tekinteni, amelynek déli végén különféle főúri paloták és nemesi udvarházak álltak, mögöttük kertek húzódtak egészen a partig, ahol lépcső vezetett le a vízhez, hogy könnyebben lehessen csónakra szállni; a Strandről a Temzéhez vezető utcák közül jó néhány e kastélyok nemes tulajdonosairól kapta később a nevét. A Strand északi oldalán is hosszú házsor állt, amely mögött egy-egy keresztút mentén, mint például a Saint Martin’s Lane-en, és egyebütt, gyorsan nőttek ki a földből az új épületek; a Covent-Garden azonban még valóságos kert volt, vagy legalábbis még csak itt-ott pettyezte egy-egy épület. De amerre csak a szem ellátott, minden a főváros gyors növekedéséről tanúskodott, s arról, hogy sokáig volt már része a béke, a gazdagság és a törvényes kormányzás áldásaiban. Minden irányban házak emelkedtek, és polgárunk éles szeme már látta annak a kornak közeledtét, amikor a csaknem nyílt országút, melyen most végigporoszkált, összefüggő, szabályos utcává alakul át, amely az udvar és a nemesség palotái által elfoglalt területet egyesíti London polgári városrészével.
Ezután a Charing Crosson át vezetett útja, amely akkor már rég nem volt az a kellemes, csendes falu, ahol a bírák szoktak reggelizni hajdanában a Westminster Hallba menet, hanem kezdett emlékeztetni arra a nagy ütőérre, amelyen Jonson kifejezését használva „a londoni népesség árja átzuhog”. Az épületek gyorsan emelkedtek, de az utca látványa még cseppet sem hasonlított a maihoz.
Az úton járó végül is bekocogott a Whitehallba, átment ama csodaszép kapuívek egyike alatt, melyek mindegyikét Holbein tervezte, és kockamintát alkotó téglából voltak rakva, ugyanazon a kapun, melyhez Moniplies szentségtörő módon Edinburgh Nyugati Kapuját merte hasonlítani, és bejutott a Whitehallt körülvevő térségre, amelyen nagy volt a felfordulás, mert éppen átépítették a palotát.
Jakab király ez idő tájt, nem is sejtve, hogy olyan palotát építtet, amelynek ajtajából egyenest az előtte emelt vérpadra fog menni egyetlen fia, épp azzal volt elfoglalva, hogy lebontassa De Burgh, VIII. Henrik és Erzsébet királynő régi romos palotáját, és helyet készítsen annak a nagyszerű építménynek, amelyre Inigo Jones minden tehetségét ráfordította. A király, nem ismervén a jövőt, váltig sürgette a mestert, s hogy minél gyorsabb munkára ösztönözze, továbbra is Whitehallban lakott, a régi épületek és az emelkedő új épületsor zűrzavarában, amely ekkor olyan labirintust alkotott, hogy nem lehetett benne egykönnyen eligazodni.

Ötödik fejezet

De továbbmegyek: azt vallom, hogy az olyan műalkotás, mely csupán a szerzői jogdíj reményében született, soha még sikerre nem jutott, és nem is fog soha.

Bevezető Episztola

Ami meg szegény Ramsay szomszédot illeti – mondta –, hát ő derék szomszéd, az biztos, meg tanult ember, még gazdag is lehetne, ha volna elég paraszti esze, amivel a tanultságát megtámogassa, és az is biztos, hogy skót létire nem is rossz ember, de csak úgy feketéllik a füsttől, szúrós a rézportól, és örökké bemaszatolja magát olajjal meg lámpakorommal, úgyhogy – Simmons asszonyság megítélése szerint – kínálhatná bár boltja minden óráját, nincs az az épeszű nőszemély, aki hajlandó lenne egy ujjal is hozzáérni, legfeljebb tán csipesszel.

Első fejezet

– Vegyen egy órát, nemes felföldi vitéz… vegyen órát, amelyen megmérheti a hosszú időt, mely eltelt azon áldott perc óta, hogy Berwicket elhagyta… Vegyen okulárét, amelyen át megláthatja az orra előtt heverő angol aranyat, amit csak fel kell szedni… Vegyen, amit akar, három napra hitelezzük, mert ha olyan üres is a zsebe, mint Fergus papáé, egy skótnak Londonban három nap sem kell, máris tele a zsebe pénzzel. – Az idegen komoran nézett a huncut mesterlegényre, és fenyegetőn kapott a kardja után. – Vegyen orvosságot – mondta az elszánt Vincent –, ha nem akar sem időt, sem látást venni… orvosságot a kevély gyomrára, uram… a szemközti oldalon talál patikáriust.
Galenus ifjú követője, aki mesterének ajtajában állott, vászoningében, lapos sapkájában, egy nagy fa mozsártörőt tartva a kezében, rögvest elkapta a célzást, amelyet Jenkin vetett feléje, szólván: – Mi tetszik, uram? Vegyen kiváló kaledóniai kenőcsöt, Flos sulphur, cum butyro quant, suff.*
– Alkalmazása tetszés szerint, miután enyhén megkezelték angol tölgyfa törülközővel – mondta Vincent.

*Kénvirág kellő mennyiségű vajjal.

Első fejezet