A ​fekete törpe 38 csillagozás

Walter Scott: A fekete törpe Walter Scott: A fekete törpe Walter Scott: A fekete törpe

Walter ​Scott barátai ebből a kötetből új oldaláról ismerhetik meg kedves szerzőjüket. Az életművének fontos, bár csupán csekély hányadát kitevő novellák és kisregények mind ez ideig jószerével ismeretlenek voltak nálunk. Ez a három mű – a két első kései remek, a harmadik fiatalkori termés – méltán számít művészetének legjobb példái közé. Megrendítően szép, balladás hangvételű, rövid lélegzetű, jól szerkesztett, zárt történetek. A fekete törpe a hegyvidéken hosszúra nyúlt középkor sejtelmes, babonás világát idézi. A fa asszonya és A két hajcsár a régi és az új mezsgyéjén játszódik – a kemény, hagyományőrző skót karakterről szól, a XVIII. századforduló világáról, a Skót Felföld bomlásnak induló, középkori erényeket védelmező skót paraszti, kisnemesi életformáját siratja – azaz a scotti életmű leggyakoribb témájából merít. Walter Scott neve a több kötetes, romantikus történelmi regények színpompás világát idézi; lovagokat, reneszánsz hősöket. Ezekből a XVIII. századi történetekből… (tovább)

Eredeti cím: The Black Dwarf

Eredeti megjelenés éve: 1816

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · Populart Füzetek Interpopulart · Populart füzetek – világirodalom Interpopulart

>!
Interpopulart, Budapest, 1995
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9636130906 · Fordította: Donga György
>!
Interpopulart, Budapest, 1994
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638069880 · Fordította: Donga György
>!
Európa, Budapest, 1981
398 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630718987 · Fordította: Bart István, Donga György, Takács Ferenc, Udvarhelyi Hanna

1 további kiadás


Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

Anglia


Kedvencelte 2

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Szürke_Medve >!
Walter Scott: A fekete törpe

Az 1981-es kiadású, a Világirodalom Remekei sorozat tagjaként megjelent válogatást olvastam.
A Fekete Törpe jóval sötétebb hangulatú írás mint amint a szerzőtől általában megszokott az ember, de nagyon jól adja vissza a skót táj, a lápok hangulatát. Nekem ez a hangulat ez egyik meghatározó Skócia élményem lett.
A Vándor Vili meséje és a Vörös kárpitos szoba rémtörténetek, de ezzel együtt is sokkal derűsebb hangulat hatja át őket mint a Fekete Törpét. A Vándor Vili meséje tulajdonképpen nem önálló írás, hanem a Redgauntlet c. Scott regény egy betétje, amely azonban önállóan is megáll, sőt egy kis remekmű, a skót népi rémtörténet mesélés egyik klasszikus. Most hogy Halloween van, különösen időszerű :)
A Vörös Kárpitos szoba is egy kis gyöngyszem, de ez már stílus: az angolszász gótikus regény előképe.
Walter Scott írói tehetségét jól mutatja, hogy három ennyire jellegzetes arcot tud mutatni az olvasónak akkor is ha a témák alapvetően hasonlóak is egymáshoz. Jó jelzi ez azt, hogy mennyire érzékeny volt ez az író az által annyira szeretett Skócia nyújtotta benyomásokra, élményekre.

sztimi53>!
Walter Scott: A fekete törpe

Ez az olvasás azóta érik, hogy Abbotsford kertjébe léptem. Ott a skót földön megfogadtam, hogy míg élek, olvasok Walter Scottot. Az előszó bizalomkeltő és a monda- és babonavilágtól terhes történet jól indult, történet mégsem nyelt magába. Pedig a csúf törpe sötét gondolataival, természetfelettinek hitt képességeivel pont az a figura, akiért rajongok a művekben. A kitaszított. Hogy ez volt-e a cél, a kitaszítottság megjelenítése vagy a jakobita felkelések mögé akart bepillantást adni, nem tudom. Azt tudom, hogy nem nyert meg magának, de azt is, hogy próbálkoznom kell még, talán a Rob Roy vagy az Ivanhoe megváltoztatja a véleményem. Már csak azért is, mert valami ezekben a skót népekben, a temperamentumuk, meg a táj, ahol élnek, ami vonz. Szóval vigyázz Abbotsford ura, még nem lettünk kebelbarátok, de nem adom fel.

24 hozzászólás
Ibanez P>!
Walter Scott: A fekete törpe

Tinédzserkoromban olvastam utoljára Scott-ot (a Rob Royt, középiskolai szabadon választottként), ami nagyon tetszett, bár emlékeztem, hogy voltak benne elég hosszú (unalmasabbnak ható) leíró részek és esemérabnytelen jelenetek. Mivel azonban A fekete törpe elég rövid olvasmány, gondoltam, ez biztos pörgős lesz. Hááát… az eleje sajnos nem indul valami gördülékenyen, meg kell eléggé szokni a nyelvezetet is. A törpe stílusa engem inkább mosolygásra készített, jó kis morgós medve volt a sok ficsúrral meg úrihölggyel szemben :-D Aztán a felétől (onnan, ahol a kutya kibelezi a kecskéjét :-D) nagyon beindul a sztori, lesz itt dupla lányszöktetés, zsarolás, kikényszerített esküvő, rablóüldözés és persze a nagy rejtély megfejtése, hogy ki is valójában ez az ördöginek tűnő alak, mi köze a szereplőkhöz, s valóban tud-e, akar-e segíteni a bajba jutott embereken. A második fele elviszi a történetet simán, izgalmas és megfelelően romantikus-kalandos történet, de szerencse, hogy nem akarta hosszabbnak megírni, mert akkor unalomba fulladt volna.

Oriente>!
Walter Scott: A fekete törpe

Első Walter Scott könyvem.
Két megfontolásból választottam A fekete törpét. Egyrészt kissé bizalmatlanul hunyorgok vaskos romantikus történelmi regényei felé, ezt a kisregényt viszont egyik érett, realista alkotásának titulálták, ezért megfelelő ráhangolódásnak ítéltem. Másrészt kelta tájleírásokra vadászok, lehetőség szerint szépirodalomba ágyazottan, és természetesen Scott volt az első gondolatom.
A kötet első felében a 18. századi skót Határvidék kisnemesi világa bontakozik ki előttünk. A finom gúnnyal, de mégis rokonszenvvel ábrázolt, némiképp bárdolatlan és babonás földesurak, békeidőben magukat elunva, hol szomszédaikkal akasztják össze a bajszukat, hol Anglia ellen szerveznek titkos felkelést. Habár gyakran és gyorsan reppennek ki hüvelyükből a kardok, valódi vérontás szinte sosem követi a verbális erőfitogtatást. A történet aztán az érzékeny korrajzból és politizálásból szinte észrevétlenül csusszan át a tobzódó romantikába, egy olyasféle világba amilyennek Scott regényeit mindig is képzeltem: ártatlan szüzek és talpig becsületes lovagok veszik át a főszerepet, szívtelen apák, szerelmes sóhajok, síron túli fogadalmak, titkos jótevők, és igazi lápi misztikum. De szép volt, szórakoztatott. Remek szombat délutáni idegkisimító néhány csésze forró Irish Cream tea mellé – hogy némi képzavarral éljek. Azt hiszem megpróbálkozom egyik nagyobb lélegzetű, skót tematikájú történelmi regényével is.

Outwar>!
Walter Scott: A fekete törpe

Walter Scott regényei tudomásom szerint egy időben vagy még most is ? ifjúsági regényként lettek kategorizálva.Ha ez így van,akkor valakik hibát követtek el.A könyvei nehezen olvashatóak,mert a sztorik szövevényesek sőt néha kissé túlbonyolítottak.
Ez erre a kötetre is áll.Sőt úgy érzem némi történelmi rálátás is szükségeltetik ez esetben.Ennek hiányában :D nekem csak A fekete törpe tetszett.

Sheila>!
Walter Scott: A fekete törpe

Kicsit Arany János balladáihoz hasonlít, csak a történetek a skót Felföldön játszódnak.
Érdekes történetek, még fordulat is van bennük, de néhány helyen úgy éreztem, túl hosszúak a leírások és ezért egy kicsit untam.


Népszerű idézetek

lzoltán IP>!

     – Menj utadon – ismételte érdeklődésük tárgya –, emberi testek miazmás gőze megposhasztja körülöttem a levegőt – emberi beszédetek hangja mint kifent tőr, hasogatja fülemet.

Fatma>!

[…] a szó, ha nem szól mellette bizonyosság, olyan, mint a csupasz kősziklára vetett gabona, avagy mint a ház, amely a csuszamos és állhatatlan homokra épül.

42. oldal (A canongate-i krónikák bevezetője)

lzoltán IP>!

[…] Ha már nem szabadíthatok pestist az emberekre, dögvészt a barmokra, miért ne érhetném el célomat éppúgy azzal, hogy jótékonyan meghosszabbítom életét azoknak, akik a pusztításnak hatásos eszközei lehetnek? […]

lzoltán IP>!

[…] Most azonban eredj, ha tovább maradnál, megint ábrándképeim támadnának az ember nagyszerűségéről, pedig már egyszer kegyetlenül kijózanodtam. […]

lzoltán IP>!

Abban az időben, amikor történetünk kezdődik, az ifjak közül a harciasabbak több bizakodással, mint balsejtelemmel várták az alkalmat, hogy túlszárnyalják apáik haditetteit, amelyeknek elbeszélése családi körben legfőbb szórakozásul szolgált. A skót biztonsági törvény hatályba lépése riadalmat keltett Angliában. Arra mutatott, hogy a hatalmon levő Anna királynő halála után a két brit királyság szétesik. Godolphin, aki akkor az angol kormány feje volt, megsejtette, hogy a testvérharc várható gyötrelmeit csak úgy lehet elkerülni, ha Anglia Skóciát unióval bekebelezi. Hogy miként hozták tető alá ezt a szerződést, és milyen kevéssé mutatkoztak eleinte a később kibontakozó nagyszerű eredmények, megtudhatjuk a kor történelméből. A mi szempontunkból elegendő, ha annyit mondunk, hogy egész Skócia felzúdult, amiért a honatyák az ország függetlenségét felelőtlenül elprédálták. A közmegbotránkozásból a legkülönfélébb ligák és elképesztő tervek sarjadtak. A cameroniak azért készültek fegyvert fogni, hogy visszahozzák a Stuart-házat, amelyet pedig, nem is alaptalanul, elnyomójuknak tekintettek. A kor szövevényes viszonyai közepette előállt az a furcsaság, hogy pápisták, prelatisták, presbiteriánusok együtt kovácsoltak összeesküvést az angol kormány ellen, mert mindannyian szentül meg voltak győződve arról, hogy hazájukat méltánytalanság érte. A háborgás általános volt; és minthogy a biztonsági törvény értelmében az egész skót lakosság kitanulta a fegyverforgatást, meglehetősen jól felkészült a harcra, és csupán arra várt, hogy valamelyik nemesúr jelszavára kirobbanjon a viszály. Történetünk a közforrongásnak ebben a szakaszában kezdődik.

Kapcsolódó szócikkek: Anglia · Skócia
Fatma>!

Esős délelőttökre ott a könyvem – ha szép az idő, látogatóba indulok vagy a Crags-sziklákon kószálok; ahogy kedélyállapotom rendeli.

83. oldal (A canongate-i krónikák bevezetője)

1 hozzászólás
lzoltán IP>!

[…] Azt hajtogatták, hogy ha nem csodalény is – ezt a véleményt hamar elejtették azon egyszerű oknál fogva, hogy – akárcsak ők – hús-vérből valónak látszott –, bizonyára szövetség fűzi a túlvilágiakhoz; és nyilván azért szemelte ki ezt a félreeső zugot, hogy kedvére cimborálhasson az ördögökkel. Azt mondták, amit a bölcselők, csak persze más értelemben: nincs egymagában, ha igazán egymagában van. Híre ment, hogy a mocsárra jó kilátást nyújtó dombtetőről az arra járók nemegyszer láttak egy alakot a puszta lakójával, de rögvest eltűnt, valahányszor közelebb kerültek a kunyhóhoz. Más alkalommal is megfigyelték, akkor meg mellette kuporgott az ajtóküszöbön, vele őgyelgett a mocsárban, vagy segédkezett neki vizet hordani a csurgóról. Ernscliff ezt azzal magyarázta, hogy a tünemény feltehetően nem más, mint a Törpe árnyéka.
     – Dehogy van annak árnyéka! – ellenkezett Hobbie Elliot, aki esküdött a közfelfogásra –, már hogy is lenne annak árnyéka, amikor ki se látszik a földből. Azonfölül – fűzte tovább józanabb érveléssel –, ki hallott már olyat, hogy egy árnyék az ember és a nap között lebegjen? Az a micsoda pedig, bármi legyen is, ösztövérebb, mint a Törpe, és nemegyszer látták közte meg a nap között csavarogni.

lzoltán IP>!

[…] ha nehezemre esik is, pártfogást kérek olyasvalakitől, aki annyira tud hallgatni felőlem, hogy még azt sem árulja el, hallja-e, hogy beszélek hozzá.

lzoltán IP>!

     – Nos, Hobbie – felelte a fiatalúr –, ha valóban ilyen ártó szándékai vannak, majd rajta leszek, hogy illő módon fogadjuk őt az ősi házban, akárcsak őseim fogadták az övéit.
     – Ez igen, ez férfias beszéd! – mondta a derék gazda –, s ha egyszer csakugyan megesnék, csak küldd fel a szolgát a toronyba, s én magam, két fivérem meg David Stanehouse minden erőnkkel melléd állunk, hamarabb, mint ahogy a kovakőről szikra pattan.
     – Köszönet érte, Hobbie – hárította el Ernscliff –, de remélem, manapság már nem kerülhet sor ilyen oktalan, keresztényekhez nem illő harcra.
     – Ugyan már, uram – csillapította Elliot –, csak afféle szomszédok közötti összezörrenés volna ez. Isten és ember elnézné nekünk a sárba ragadt vidéken… Errefelé természete ez már a népnek meg a földnek… Mi nem tudunk olyan békességben élni, mint a londoni fajta… Meg aztán más dolgunk sincsen. Merő képtelenség.

lzoltán IP>!

Ezt a sivár senki földjét Sokkövű Mocsárnak nevezték arról a hatalmas, kifejtetlen gránitoszlopról, amely egy halom tetejéről meredt a magasba csaknem a puszta közepén, talán azért, hogy az ott porladó hősökre vagy az egykori ádáz csatára emlékeztessen. Létezésének valódi oka azonban feledésbe merült, a hagyomány pedig – amely éppúgy kútfeje a kitalálásnak, mint ahogy megőrzője az igazságnak – a maga módjára mondákat szőtt köré, melyek most mind életre keltek Hobbie emlékezetében. A földön körös-körül nagy kődarabok feküdtek, ugyan-abból a kőzetből, mint maga az oszlop; ezeket a népképzelet alakjukról, s ahogy szerteszórtan ott hevertek, a Sokkövű Mocsár Szürke Ludainak keresztelte el. A monda ezt a nevet és alakot azzal magyarázza, hogy itt érte utol a végzet azt a hírhedt és rettegett boszorkányt, aki hajdan a hegyeket látogatta, és akinek varázslatától az anyajuhok és a tehenek elvetéltek, egyszóval elkövette mindazt a gonoszságot, amit ezek az ártó rossz lelkek mívelnek. Itt a mocsárban szokott volt dáridózni boszorkánytestvéreivel, s még most is kitetszenek a karéjok, amelyeken sem fű, sem hanga nem terem meg, és olyan puszta a földjük, mintha pokolbeli cimboráinak kénköves patái égették volna ki. Történt egyszer, hogy ez a banya a lápon haladt keresztül, libanyájat hajtva maga előtt, amelyen busás haszonnal akart túladni a közeli vásáron; mert jól tudjuk, hogy a gonosz szellem bőkezű ugyan, ha a bajt osztogatja, máskor azonban nagyon is szűkmarkú, és arra kárhoztatja híveit, hogy közönséges paraszti munkával dolgozzanak a betévő falatért. A nap már magasan járt az égen, s ő csak úgy számíthatott jó vásárra, ha elsőnek érkezik állataival a piacra. Csakhogy a libák, amelyek eddig szép sorban tipegtek előtte, mihelyt a tágas senki földjére, a tocsogók és apró tavak közé értek, minden irányban szétszéledtek, de nagy élvezettel lubickoltak a tócsákban. Hasztalan igyekezett, sehogy sem tudta őket összeterelni. Nagy bosszúságában megfeledkezett arról, hogy úgy szerződött az ördöggel, hogy az teljesíteni tartozik parancsait. S haraggal felkiáltott: “Pokol fajzatjai! hogy merednétek kővé, velem együtt, de menten!” Alig mondta ki az utolsó szót, máris átváltozott libáival együtt, oly hirtelen, mint Ovidius meséiben. Mert hát a körmös angyal, akinek szolgálatába szegődött, akkurátusan szeretett eljárni, és el nem mulasztotta volna az alkalmat, hogy testét-lelkét végképp megrontsa, szó szerint teljesítvén a parancsot. Azt beszélik, hogy amint megérezte magán a változást, ezt vágta az álnok ördög fejéhez: “Te csalárd pokolfattya! szürke hacukát ígérsz nekem már jó ideje, most aztán kapok is, de olyat, ami nem nyűvik el soha!” A kőszál és a tuskók nagyságát azóta is sokszor emlegetik a régi idők magasztalói – akik az emberiség fokozatos csökevényesedésének kényelmes gondolatát vallják magukénak –, bizonyságául annak, hogy milyen termetesek voltak akkoriban a ludak és a vénasszonyok.

Kapcsolódó szócikkek: liba

Hasonló könyvek címkék alapján

Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai
Oscar Wilde: A canterville-i kísértet
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe válogatott művei
Mikszáth Kálmán: Kísértet Lublón és más elbeszélések
Ambrus Zoltán: A gyanú
Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde
Robert Louis Stevenson: Yekyll doktor csodálatos története
Vermes Magda (szerk.): Holdfény
Lev Tolsztoj: Kreutzer-szonáta
Robert Louis Stevenson: Jekyll és Hyde