Hozsánna ​néked, Leibowitz! 267 csillagozás

Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz! Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!

A Leibowitz-rend apátságában a Memorabíliákat gyűjtik, a Tűzözön előtti civilizáció becses írott emlékeit. Nem veszélytelen hivatás ez, hiszen a tudományellenes közhangulat épp a tudományt, a kultúrát okolja az új nyomorúságért. A szerzet a kőkorszaki körülmények között is jó munkát végez. A nemzedékről nemzedékre átmenekített és megőrzött források révén az emberiség újra megalkotja az első izzólámpát, az első gőzgépet, majd természetesen az első atommáglyát. És 1200 évvel a Tűzözön után végre ismét elhárulnak a technikai akadályai az újabb Tűzözönnek.

Eredeti megjelenés éve: 1959

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Maecenas, Budapest, 2008
372 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632031927 · Fordította: Békés András, Raj Tamás
>!
Móra, Budapest, 1988
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631162028 · Fordította: Békés András, Raj Tamás
>!
Móra, Budapest, 1988
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631160025 · Fordította: Békés András

Enciklopédia 4


Kedvencelte 46

Most olvassa 16

Várólistára tette 141

Kívánságlistára tette 52

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt>!
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!

Holden Caulfield (Zabhegyező): Igen, olvastam. A könyvtárból vettem ki, nem ezt kértem, de tévedésből ezt nyomták a kezembe, azt hittem tré lesz, de nem. Egész jó könyv.
Én az olyan könyveket szeretem, amik humorosak is, meg lehet filózni is rajtuk, és ha elolvastad, akkor kedved támad felhívni a szerzőt, hogy beszélgess vele.
Mondjuk, ezt a Millert nem hívnám fel, mert lehet, hogy már olyan vallásos tébolyult, fanatikus vagy mi. Amikor a könyvet írta, már akkor látszott rajta.
Van aki nem bírja elviselni a háborút, bekattan tőle. Úgy hallottam. Miller bombázótiszt volt a II. világháborúban, részt vett a Monte Cassino-i bencés kolostor szétbombázásában, és ez eléggé megviselte. Biztosan ezért írta a könyvet.
A történetét nem mesélem el, utálom azokat az okostojásokat, akik elmesélik a könyv történetét, és akkor már nem marad semmi izgalom, amikor olvasod. Azért annyit mondok róla, hogy tudd, hogy mire számíts, hogy a jövőben játszódik, egy atomháború után, amikor az embereknek újra kell kezdeni a civilizációt, ami nem egyszerű dolog. Szerzetesek a főszereplői, akik megőrzik a tudást, egy Leibowitz-rendi kolostorban. A Leibowitz egy tudós volt, akit szentként tisztelnek. Ezek a szerzetesek egészen jó figurák, néhánnyal igazán szívesen elbeszélgetnék. Van közöttük egy apát, aki, amikor nagyon nem tetszik neki valami, elveszti a fejét, és jól bemázol egyet egy palinak, akit nagyon utál. Ezt meg tudom érteni, én is ilyen vagyok, ha elvesztem a fejem. Pedig utálom az erőszakot, de van olyan, amikor már nem tud az ember mást csinálni.
A filozófiai szövegek egy része kicsit magas volt, amikor olyanról beszéltek, hogy a zsidó kiválasztottság tudat, meg a keresztény eredendő bűn okozta felelősségérzet. Az ilyen szövegek nekem túl elvontak, meg különben is, megvan az embernek a saját baja ezek nélkül is. Van két ismerősöm, Franny és Zooey, na, ők tudnák értékelni az ilyeneket.
Viszont az a része egészen jó volt, amikor tudósok felelősségéről vitatkoztak, meg arról, hogy a vallás nélkül mit ér a tudomány. Persze, a szerző úgy állította be, hogy a vallás a legfontosabb, de ezt megbocsátottam neki. Talán azért, mert látszott, hogy őszintén gondolja, és nem mismásol, meg hazudozik. Én utálom az álszent szentfazekakat, akiknek csak a dumájuk van, de ez nem ilyen.
A történet izgalmas, és elég sok humoros jelenet van benne, és a filozófia is párbeszédekben van leírva, amikor a szereplők vitatkoznak, ezért érdekes.
Elég kemény könyv, a szerző nem bánik kínéletesen a szereplőivel, időnként folyik benne a vér, szóval nem olyan széplelkeknek való. De mondom, jó könyv.

16 hozzászólás
Bla IP>!
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!

Kitűnő könyv, egy disztópia az emberi természet változásának reménytelenségéről…Ne hagyd ki! Bár a Kozmosz Fantasztikusok közt jelent meg, a fantasztikus inkább a kiemelkedő minőségre, sajátos megközelítésre vonatkozik. Érdemes elolvasni…

pwz I>!
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!

Szokás szerint a könyv olvasása előtt nyomoztam egy kicsit Miller után.
– Aki olvasta Hellertől a 22-es csapdáját, az valószínűleg tudja, milyen lehetett a II. vh idején az olasz fronton az amerikai légierő kötelékében több mint 50 bevetést teljesíteni. Az, hogy valaki „becsavarodik” tőle, nem meglepő. Valami ilyesmi történt Millerrel…
– Talán arról is olvastatok, vagy láttatok filmet, hogy mi történt Monte Cassino ostrománál, ahol a Nursiai Szent Benedek és követői által 530 körül alapított monostort az amerikai bombázások a földdel tették egyenlővé – csak a kripta, Szent Benedek sírjával együtt maradt épségben – majd a romok között a németek beásták magukat és még sokáig tartott a harc. A bombázásban Miller is részt vett, ami később igen csak megviselte. Ennek és későbbi kutató munkájának köszönhető Miller egyetlen regénye, remekműve, ami három novella összefűzésével lett az, amit ma Hozsánna néked, Leibowitz!-nak ismerünk.

Nem nehéz észrevenni a Monte Cassino monostor, majd kolostor és a Leibowitz rend kolostora közötti hasonlóságot. Monte Cassino az évszázadok alatt többször elpusztult, kirabolták, felégették, – ugyanez igaz a környező vidékre – de mindig talpra álltak a bencések. Főleg a korai évszázadokban a tudományos kutatás tevékeny színtere volt a kolostor, a szerzetesi könyvtár kódexállománya felbecsülhetetlen értékeket őrzött meg az utókornak. Ezek természetesen kézzel írt, másolt kódexek voltak. Szerencsére a német tisztek az amerikai bombázások előtt ezeket az anyagokat elküldték a Vatikánba, így az 1964-es újjáépítés után a kódexek nagy része visszakerült eredeti helyére. Miller a háború után katolikus hitre tért és miközben nem tudott szabadulni a Monte Cassinoi emlékektől folyamatosan kutatott. Szinte rögeszméjévé vált az, amit akkor és ott tett, illetve látott. A regény első részét alkotó novellát – ami eredetileg a Hozsánna néked, Leibowitz! címet kapta – 55-ben írta. Ezt követően jött évente az újabb két rész. Mintha csak a Monte Cassino-i monostor évszázadai elevenednének meg, persze beleszőve az új kor konfliktusait, mint pl. az eutanázia. Könyv formában, a lazán egymáshoz kapcsolódó novellákat egybefűzve 1959-ben jelent meg a regény, Miller egyetlen önálló regénye.
Egyértelműen a vallást tekintette az emberi értékek megőrzőjének, ami bár maga is változik a nagy Tűzözön utáni majdnem 2000 év alatt, de mindig, minden körülmények között betölti hivatását.
A filozófiai mélységű párbeszédek nemegyszer hirtelen humorban olvadnak fel, hogy aztán „véres” vége legyen a fejezetnek, vagy résznek.
Furcsa, hogy amikor írta, egyértelműen az öngyilkosság – és annak egyik formája, az eutanázia – ellen volt. 1996 januárjában – felesége halála után – aztán pisztollyal vetett véget saját életének…
Ilyen körülmények között született ez a remekmű, ami 61-ben nem véletlenül nyerte el a Hugó-díjat!

>!
Móra, Budapest, 1988
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631162028 · Fordította: Békés András, Raj Tamás
mandris>!
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!

Ha üdének nem is, de fontos színfoltnak értékelem Miller Hozsánnáját a posztapokaliptikus sci-fi irodalomban. Én személy szerint nagyon örültem, hogy egy ennyire nyilvánvalóan keresztény (sőt, katolikus) hang is ilyen sokáig visszhangozni tud a sci-fi irodalmat olvasók körében. (ld. @vargarockzsolt értékelését, pedig ő valószínűleg más szemmel olvasta, mint én)
Hasonlóan posztapokaliptikus társaihoz, ez sem túl felemelő (nem mond le a reményről, a minden ellenére való kitartást értéknek tartja, de realista), nem ad okot bizakodásra, nem ígéri, hogy az ember egyszer megvalósítja a földi mennyországot, sőt, erről a vágyunkról bölcsen próbál is minket lebeszélni. De szerintem nagyon fontos dolgokat mond el az emberről, illetve a tudáshoz való viszonyáról, és a modernitásról. Kicsit másik Legyek ura, kicsit ellen-Rózsa neve. Annak ellenére, hogy mindkettőt szeretem, sem fölöslegesnek nem találtam a könyvet, sem olyannak, amivel ne lehetne egyetérteni.
Míg a Rózsa neve, ugyancsak helyesen rámutat – értelmezésemben – arra, hogy a tudás hermetikus elzárása és monopolizálása veszélyt jelent a tudás fennmaradására és lassítja bővülését, de én már Eco regényében is láttam annak jelét, hogy Eco nagyon is tudatában van annak, hogy az emberiségnek nem feltétlenül válik javára, ha a tudás termelése (őnála elsősorban ezt látom hangsúlyosnak) mindenkinek, de legalább is sokaknak, a rendelkezésére áll. Miller inkább a tudás felhasználásának módjára figyelmeztet, bár nála is megjelenik az termelés „demokratizálásának” kérdése, de alapvetően ez utóbbi nézőpontból szemlélve. Econál a teológia kikerülése a katolikus egyház fennhatósága alól káoszhoz vezet, bezárása azonban jelentős részének pusztulásához. Millernél azonban a bezárása, ugyan lassítja a bővülését, de egyúttal megakadályozza, hogy a moralitás alóli felszabadulása következtében az emberiség pusztulásához vezessen (ismételten). Ilyen értelemben Miller regénye meglehetősen határozott szekularizáció-kritika.* Én nem is elsősorban azt látom fontosnak, hogy az egyház az, amely révén legalább a tudás töredékei fenn tudnak maradni és elkezdenek újra koherens rendszerré összeépülni, bár a regénynek fontos erénye, hogy rámutat, mekkora egy hamis közhely az egyház tudományellenessége, hanem általában (is) a tudomány erkölcs általi ellenőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Oké jogos, a harmadik részben előjön a különböző erkölcsök közötti feszültség is, de ezt kevésbé tudja kifejteni, spoiler
Történt ugyanis, hogy Isten a Genezis 8:21-ben megígérte Noénak és leszármazottainak, hogy nem törli el többé az emberiséget. De nincs gáz, mondja Miller, az emberiség immár eljutott oda, hogy önerőből, deus ex machina nélkül is képes erre. Ráadásul, véleménye szerint, ha erre lehetősége lesz, spoiler, mert az ember már csak ilyen. És, lássuk be, hiába lett vége a második világháborúnak, hiába ért véget a hidegháború, én legalább is, a mai napig nem mernék arra fogadni, hogy egyszer csakugyan nem tesszük el magunkat láb alól. Hogy ez tömegpusztító fegyver segítségével történik, vagy az életterünk tönkretételével, az ilyen szempontból mellékes.
Úgyhogy Miller központi kérdései, hogy jó-e nagyobb (pusztító) hatalmat adni az/egy/néhány ember kezébe, mint amivel felelősséggel tud bánni, illetve, hogy jó-e az, ha a tudomány – de ez kiterjeszthető a gazdaságra is – felszabadul az erkölcsi megítélés alól? Miller megadta a saját válaszát ebben a regényben, és ezt elolvasva, úgy érzem – akár egyetért valaki vele, akár nem – egy kicsivel megfontoltabban és talán tájékozottabban adhatja meg a saját válaszát.

* Szekularizáció alatt nem egyszerűen elvallástalanodást értek, mint talán legtöbben, hanem a vallásnak a magánszférába való visszaszorulását, és ezzel párhuzamosan a különböző társadalmi szférák öntörvényűvé válását, differenciálódását: tehát pl. a tudomány egyre inkább a saját bináris logikájához igazodik (igaz/nem igaz), és elsősorban önmagára reflektál, és nem más szférák (társadalmi alrendszerek) logikájához igazodik (erkölcsös/nem erkölcsös, jövedelmező/nem jövedelmező, szép/nem szép, jogszerű/nem jogszerű, stb.)

15 hozzászólás
csartak P>!
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!

Walter M. Miller története rád telepszik, belevon téged a vezeklésbe. Érezzük azt hát, hogy mind bűnösök vagyunk, mert ilyennek teremtettünk, és ez adja az élet körforgását, amig valami is marad.
„Non cogitamus, ergo nihil sumus – Nem gondolkozunk, tehát semmi sem vagyunk”
Nagyszerű könyv, lehúz, de olvassátok el.

3 hozzászólás
Lisie87>!
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!

Kicsit nyomasztó, vallásos, filozofikus, poszt-apokaliptikus regény. Tele jó és egyben szomorúan igaz gondolatokkal. Az emberiség sosem tanul a történelemből és mindig csak a harc és a háború, végül a teljes pusztulás marad a sorsunk. A túlzott vallásosság nekem egy kicsit már sok volt, főleg a vége felé, az eutanázia ellenes résszel nem igazán értettem egyet, de ez az én magánvéleményem.
Mindenképpen különleges olvasmány, nem bántam meg, hogy a kezembe került.

Röfipingvin P>!
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!

Sosem tanulunk a hibáinkból.
Sosem tanulunk a hibáinkból?
Sosem tanulunk a hibáinkból!

mezei P>!
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!

Borzasztóan lassan haladtam az olvasásával. Mert borzasztóan lassú könyv. És borzasztóan lehangoló. És bár a könyv végét az író „nyitva” hagyta, nekem egy csepp illúzióm sem maradt az emberiség jövőjét illetően.
Mintha sosem tanultunk volna a hibáinkból.
Mintha sosem tanulnánk a hibáinkból.
És soha nem is fogunk.

zamil>!
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!

Azt kell mondjam életem legjobb könyvei közé kell sorolnom e művet. Az a regény amit, ha úgy adódik ajánlani fogom az embereknek. Olyan mű, mely 50 év alatt nem kopott meg, de biztos vagyok benne, hogy 100 év múlva is a mondanivalója változatlan hatást kell majd az olvasóban.
Az első oldalaknál féltem a sok latin szövegtől, de rá kellett jönnöm, hogy a könyv szegényebb lett volna nélkülük. A 3 egybefüggő novella tökéletesen mutatja be az apátság (és ezáltal a vallás), és a világ egymáshoz fűződő viszonyát a különböző korokba. Az egész elmélkedés,filozófia annyira érthetően van fejtegetve, az olvasó elé tárva, hogy nem teszi nehézzé a könyv olvasását. A történet egy percre se laposodott el, elolvastam volna még jó pár 100 oldalon keresztül, de lehet így volt tökéletes. A könyv jól mutatta be a különböző korok embereit, és fontosabb karaktereit, az atomháború utáni sokkot, a tudósok megjelenését, majd végül az elmaradhatatlan világégést.
Sajnálatos számomra, hogy Miller csak ezt az egy könyvet írta, nem számítva a novelláit, ahogy írt az megfogott, olvastam volna még tőle. Bár lehet ez az egy könyv, olyan tartalmat jelent, hogy így is beírta magát az irodalomba. Méltán lett Hugo-díjas a könyv.
Külön köszönet a kiadónak, és rajtuk keresztül a szerkesztőnek, mert még a héber betűket is lenyomtatták, mert többféle karaktert használtak a nyomdába. Élvezetesebbé tették vele a könyvet.
Azt kell mondjam nem vagyok újraolvasó típus,de ezt a könyvet még biztos újraolvasom.

10 hozzászólás
Joshua182>!
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!

„Az epicentrum helyétől,
Ments meg, Uram, minket.
A kobaltnak esőjétől,
Ments meg, Uram, minket.
A cézium esőjétől
Ments meg, Uram, minket.
A stroncium hullásától
Ments meg, Uram, minket.”

Hagytam érlelődni egy napig, de hiába, most sem tudom, hányadán is állok a könyvvel, elképesztően fura. Élemedett kora ellenére aktuálisabb mint valaha, minden tekintetben, de roppant érdekes tálalásban, sosem olvastam hasonlót.
A szerző eleinte mintha diszkréten kifigurázná a vallást, ami meglepő annak tükrében, hogy állítólag vezeklésként írta. Aztán a harmadik rész végére ő is „megtér”, és arra az álláspontra helyezkedik, hogy a vallás – olykor kétes, profán indítékai ellenére is – megmutatja a követendő irányt, ha az egyén képes lehámozni róla a helyenként rothadt, világi héjat, és befogadni az üzenetet. Legalábbis ez volt a benyomásom, és tetszett, hogy egyszerre tud kritikus, humoros és ájtatos lenni , hogy fellebentse a fátylat – ami tulajdonképpen végig lyukas volt – az emberiség legnagyobb ellenségéről, önmagáról, hiszen nem számít, hány lehetőséget kap, mindig elköveti ugyanazokat a hibákat. Eközben pedig tesz róla, hogy az olvasó is végigélje a maga külön kis Kálváriáját, legyen szó filozófiai vagy teológiai fejtegetésekről, vagy akár a latin nyelv indokolatlanul gyakori használatáról.
Kicsit olyan volt olvasni ezt a könyvet, mint gyerekként térdelni a gyóntatófülkében. Hiába tudtam pontosan, hogy ki a suttogó alak a másik oldalon, vagy hogy mit fog mondani, az adott pillanatban a képzeletem (és hitem?) tényleges hatalommal ruházta fel, és inkább elhadartam az összes lehetséges bűnt, nehogy kihagyjak valamit, majd az oltárnál is egy imával többet mondtam, nehogy rosszul számoljak. Azóta sok minden változott, másképp látok dolgokat, de tisztán emlékszem egy mozzanatra, mikor kiléptem a templomkertbe, és egy pillanatra tényleg elgondolkodtam azokon a dolgokon, amiket a fülkében mondtam. Azért is maradt meg, mert ez nem történt meg minden alkalommal. Nem tudom normálisan megfogalmazni, de ha egy könyv eléri, hogy legyen legalább egy ilyen pillanatod, akkor az egy jó könyv. Ez itt pedig rengeteg alkalmat kínál egy ilyen pillanathoz!


Népszerű idézetek

Evione>!

Amikor tömeggyilkosságra tömeggyilkosság a válasz, erőszakra erőszak, gyűlöletre gyűlölet, már nemigen van értelme annak a kérdésnek, hogy kinek a kése véresebb!

III. rész: Fiat Voluntas Tua - Huszonötödik fejezet

2 hozzászólás
Noro P>!

De sem a végtelen hatalom, sem a végtelen bölcsesség nem teheti istenivé az embert. Mert ahhoz végtelen szeretet is kéne.

280. oldal

RandomSky>!

Kérjél jelet, aztán kövezd meg, amikor eljön – de essentia hominum*.

*az emberi lényegről

1 hozzászólás
Evione>!

Életében még sohasem látott „Radioaktivitást”, és remélte, hogy nem is fog. Nem maradt fent hiteles leírás a szörnyetegről, de Francis hallotta a legendákat.

I. rész: Fiat Homo - Első fejezet

legrin P>!

Azt beszélik, új hajnal hasad. Márpedig ha világosság lesz, akkor valakit majd hibáztatni kell az elmúlt sötétségért.

240. oldal (Móra, 1988)

1 hozzászólás
Evione>!

– Ez bizony írva vagyon. Imponálsz nekem, testvérem. Oly keveset tudok az ilyesmiről. És mondd, kérlek, mi volt az az „elektron”?
– Hát, van egy töredékes forrás, amely úgy utal rá, hogy „a semmi negatív görbülete”.
– Micsoda? Hogyan negálták a semmit? Ha a semmit tagadjuk, abból nem valami lesz?
– Talán a negáció a „görbületre” vonatkozik.
– Aha! Akkor az eredmény a „görbületlen semmi”, ugyebár? Rájöttél már, hogyan kell kiegyenesíteni a semmit?
– Még nem – ismerte be Francis.
– Nem baj, testvérem, ne add föl! Milyen ügyesek lehettek azok a régiek: ki tudták egyenesíteni a semmit! Csak így tovább, hátha egyszer te is rájössz a módjára, és akkor a kezünkben lesz az „elektron”, igaz? Mihez kezdünk majd vele? Föltesszük az oltárra a kápolnában?

I. rész: Fiat Homo - Hetedik fejezet

The_General>!

Úgy tartották, hogy Isten, hogy próbára tegye az emberfajt, mely úgy pöffeszkedett kevélységben, akárcsak Noé idejében, megparancsolta ama kor bölcs férfiúinak, közöttük Boldog Leibowitznak is, hogy alkossanak hatalmas hadigépezeteket, amilyeneket eddig még soha nem látott a Föld; olyan gigászi fegyvereket, amelyekben magának a pokolnak a tüze lakozott; és hogy Isten aztán megparancsolta eme bölcseknek, hogy adják a fejedelmek kezébe a fegyvereket, és mondják azt mindegyik fejedelemnek: „Csak azért alkottuk meg ezt neked, mert az ellenségnek is van, és immár az ellenség tudhatja, hogy neked is van, és nem merészel lesújtani rád. Féljed hát te is, uram, őket, ugyanúgy, ahogy ők félnek téged, hogy senki se merje elszabadítani ezt a szörnyűséget, melyet megalkottunk.”
A fejedelmek azonban, semmibe véve bölcseik szavát, mind azt gondolták magukban: „Ha egyedül én, nagyon gyorsan, titokban lesújtok a többiekre, még álmukban elpusztíthatom őket, úgyhogy nem lesz, aki visszavágjon, és enyém lesz a Föld.”

74-75. oldal, 6. fejezet (Móra, 1988)

legrin P>!

A lehető legnagyobb tisztelettel bánt az ősi relikviával, miközben egy kővel püfölte rozsdás pántjait.

31. oldal (Móra, 1988)

Karakai_András P>!

Nem tudom elfogadni! Egy nagyszerű, okos civilizáció hogy pusztíthatta el magát ilyen maradéktalanul?
– Talán úgy – mondta Apollo –, hogy materiális dolgokban volt nagyszerű és materiális dolgokban okos, semmi másban.

II. Rész, 12. fejezet

pontosvesszőparipa_Niki P>!

– […] Ha úgy vélekednék, hogy van valamim, amit léleknek lehet nevezni, és fent a mennyben van egy haragos isten, akkor talán egyetértenék önnel…
Zerchi apát halványan elmosolyodott.
– Önnek nincs lelke, doktor úr; ön a lélek, akinek teste van, egy időre.

310. oldal

Kapcsolódó szócikkek: lélek

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Robert Merle: Malevil
Frank Herbert: Frank Herbert teljes science fiction univerzuma 1.
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
Kurt Vonnegut: Börleszk
Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége
Octavia E. Butler: Átváltozás
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak