A ​pénz taója 1 csillagozás

Walter Lübeck: A pénz taója

Első ​látásra talán megütköznek a kísérleten, amely két olyan, egymástól fényévnyi távolságra lévő dolgot próbál meg összhangba hozni, mint a pénz és a taoizmus. Walter Lübeck azonban hitelesen számol be arról, hogy a pénzzel kapcsolatos konfliktusai során miképp tett szert egyre nagyobb ezoterikus tudásra.
Hermész Triszmegisztos spirituális törvényét – „amint bent, úgy kint” – szem előtt tartva megfigyelte, hogy az emberek ugyanúgy bánnak a pénzzel, mint a szeretettel. Azaz személyiségüknek, lelki struktúrájuknak megfelelően engedik magukon keresztül áramolni.
A pénz is energia, tehát a lelki dolgokhoz hasonlóan tudni kell szabadon adni, elfogadni és felelősséggel használni.
Lübeck tanácsa, hogy a pénzt se akarjuk görcsösen és mindenáron. Ha ugyanis képesek vagyunk a világgal való minél gazdagabb, természetesebb együttműködésre, azaz energiacserére – amelynek csak egyik közvetítője a pénz – , akkor a gazdagság is önkéntelenül az ölünkbe pottyan.
Egyébként a… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Életmód

>!
Édesvíz, Budapest, 1995
214 oldal · puhatáblás · ISBN: 9635280580 · Fordította: Angster Mária

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

FélszipókásŐsmoly P>!
Walter Lübeck: A pénz taója

€$0T€R¥

Először is: ez a könyv egyáltalán nem szól taoizmusról, sokkal inkább használja a „Tao” kifejezést „a pénz spirituális útjaként”. Szó esik Hermész Triszmegisztoszról (aki hermetikus), csakrákról (ami indiai), Vízöntő korszakról (ami New Age), de semmi taoista elvről. Jó, a végén van egy kis jin-jang, de az sem a taoista, hanem a New Age fekete-fehér leegyszerűsített értelmezésben. Az egyik fejezetének címe „Mi a gazdagság ezoterikus értelemben véve?” lehetett volna a könyv pontosabb címe…

Mindenféle „anyagi” dolog „spirituális” értelméről ír, ezoterikus törvényekkel szabályozva, hogy az olvasó miként bánjon gazdagságával, találjon rá a boldogság forrására a munkában, hivatásában, javak birtoklásában. Nagyon meg akar győzni. Nagyon szeretné, hogy a szeretet és a tudatosság fényében ragyogjak.

Ami érdekes volt, és ami miatt egyáltalán elővettem ezt a könyvet:

1) 10 féle „pénztípust” sorol fel, ami nem pénzfajta, hanem lefedi a pénzhez való hozzáállás közismert lehetőségeit. Jó volt ezeket így összeszedve áttekinteni, tudatosítani. Mindegyikhez megfogalmaz egy józanító tanácsot (gyógyító mondatot). Ez azonban összesen alig tesz ki 8 oldalt.

2) A Koronacsakrát kivéve a többi hat csakra jellemzőit összefoglalja szellemi, érzelmi és testi sík szerint csoportosítva, részletezve a kétféle szélsőségük – a „túlzottan jin” és a „túlzottan jang” működés – tüneteit. Ezzel hatféle viselkedésmódot (illetve tanulási és tapasztalatszerzési megközelítést) vázol fel, amelyeket egymással is kombinálja. Bár egész jó megfogalmazásokat használ, meglehetősen felületes, gyakorlati szempontból nem igazán használható.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ni Hua-Ching: Belső alkímia
Livia Kohn (szerk.): Taoista gyakorlatok
Berend Róbert: Önfejlesztő meditációk
Eckhart Tolle: Új Föld
Judy Hall: Kristálybiblia
Louise L. Hay – David Kessler: Gyógyítsd meg a szíved
Doreen Virtue: Gyógyítás angyalokkal
Vasant Lad: Ájurvéda
Geoffrey Hoppe – Linda Hoppe – Adamus Saint-Germain: Egy Mester emlékiratai
Omraam Mikhaël Aïvanhov: Harmónia és egészség