A ​vak 7 csillagozás

Walter Jens (1923-2013) német író legjelentősebb regénye ez, melyről a könyv fülszövegében elismerően írják, hihetetlen, hogy látó ember írta.
Én is így éreztem. Nagyon érzékletesen, aprólékosan kimunkálva ábrázolja a 40 évesen megvakult hamburgi tanító, Heinrich Mittenhaufen félelmeit, elkeseredését, ahogy az orvos közlését, majd állapotát fogadja. Ez a regény a megküzdés regénye.
Hamburgban játszódik 1950-ben.
Nem szeretem, ha a vakokat világtalannak nevezik, hisz' van nekik világuk, csak másként érzékelt. A másként érzékelés: a hangok, illatok, a tapintás más, új értelmet nyernek, akárcsak a berendezés, bútorok állandósága, mely biztonságot, kiszámíthatóságot jelent.
Ezt az állandóságot és kiszámíthatóságot kezdetben az építőkockák nyújtották a főszereplőnek, amiket legjobb barátjától, Mosestől kapott. A reményt, a túlélést és a megküzdést jelentik immár másodízben, ahogy barátja a történetüket feltárja előtte: először a KZ-Lagerben, most pedig neki, a megvakult Heinrichnek.
Remek párbeszédek, remek stílus, lendületes cselekmény. Magával ragadó, megható mű. Jens minden sajnálkozás és szánalom nélkül, tárgyilagosan, érzékletesen írta meg, mit jelent a vakság egy korábban látó életében, és hogyan alkalmazkodik ehhez az állapothoz, élethelyzethez.
Segítő kezet, támogatás nyújtva megkönnyíthetők a kezdeti lépések, és a további mindennapok számukra. Ahogy Heinrich is sokszor említi: most már együtt kell játszani.

Különös történet volt, ahogy a végén írták, talán ez a könyv az, amit vaksötétben, hangoskönyvként kellene hallgatni, vagy még inkább, vaksötétben egy színházi előadásként hallgatni. Maga a történet semmiségnek tűnik, egy emberről, aki megvakul, de a semmiség óriásira nőne, ha hirtelen mi vakulnánk meg. És minket is megrohanna az az érzés, hogy vége az életünknek. Talán néhányunknak ténylegesen vége is lenne, néhányunknak nem. Egyrészt lehet azt mondani, hogy szinte minden helyzetben túl lehet élni, legyen az megvakulás, vagy épp a láger, az emberek alkalmazkodása a nyomorúsághoz néha elképesztő, aztán az jut az eszembe, tényleg érdemes élni minden áron?

Elkeserítő, megható, álomszerű, költői kisregény. Vakságról szól testi és lelki értelemben. Bemutatja, hogyan lehet feldolgozni a váratlanul jött fogyatékosságot, hogy ki lehet-e békülni a világgal, ha ez történt velünk. Ám van számos másik olvasata is: nekem kapcsolatokról, jövőről, családról és a háborúról is szólt.