Walt ​Disney – A Notre Dame-i toronyőr 89% 135 csillagozás

Korábban teljes egészében nem ismertem a történetet, nem olvastam, a mesét sem láttam, csak sejtéseim voltak. Azért szerettem meg, mert tényleg fontos kérdéseket boncolgat. Olyanokat, amelyekre tényleg fel kell hívni a gyerekek figyelmét, és az sokkal egyszerűbb egy mesével, mint más egyéb komoly történettel.

Mindent szeretek, ami Párizshoz köthető, a Notre Dame is ide tartozik, így ezt a mesét is mindig szerettem. :) Szeretném egyszer elolvasni Victor Hugo eredetijét, de ez még várat magára. Ezzel a Disney kiadással vannak problémáim szinte minden mesénél, de itt a szöveg és az illusztrációk sem zavartak annyira, szóval összességében tetszik. :)

Nagyon szeretem ezt a Klasszikus Disney sorozatot, mert elég gyorsan fel lehet vele eleveníteni a régen elfeledett emlékeket, vagy éppen meg lehet ismerkedni azokkal a mesékkel, amik valahogy kimaradtak az ember gyerekkorából. :) Sajnos kb. minden mese esetében az utóbbi kategóriába tartozom. Soha, semmit sem tudtam Quasimodo történetéről, róla is csak annyit, hogy csúnya.
Bevallom, nekem ez a mese valamiért nem tetszett annyira. Nem éreztem azt, hogy belopná magát a szívembe, mint a Disney történetek többsége. Lehet, idióta vagyok, de ez nekem nem is annyira tartozik a Disney-k világába, valahogy túl durva.
Quasimodón kívül sajnos senkit nem bírtam megkedvelni, hiába volt ott Esmeralda vagy éppen a kapitány.
Egyszer szerintem megnézem majd, hogy lássam képernyőn is a történetet, de szerintem nem lesz nyerő.

Újabb Walt Disney könyv. Szeretjük nagyon.

A rajzfilm rövidített, (szerintem túlságosan is) tömör áttekintését tartalmazza a főbb jelenetekre fókuszálva, pár bekezdésnyi szövegekkel, a jelentőségteljes részeket, fordulatokat külön kiemelve. Olvasni tanuló csemetéknek hasznos lehet, de a történet mélyebb átéléséhez szerintem kevés. Persze még mindig ott a mozgókép.

Gondolkodtam rajta, írjak-e külön értékelést a blogomra, és lehet, fogok is, azonban röviden itt is elmondom a véleményem.
Quasimodo történetét a Disney – az eredetihez képest, csakúgy, mint A kis hableány esetén – megváltoztatta, pozitív végkifejletet adva ezzel az egyébként tragikus végű sztorinak, amiért igen hálás is vagyok. Hugo regénye nem a legkönnyebb olvasmány, és korántsem olyan rózsaszín, mint a Disney mese. A kötet – illusztrációk terén sajnos nem lett éppen a legminőségibb, Esmeralda kicsit túlbarnult, ahogy Phoebus is, na de ezt már megszoktam ebben a sorozatban. Sajnos a történetben is akadtak kisebb pontatlanságok, melyek a mesében bizony egyáltalán nem így történtek, de úgy döntöttem, hogy a magamban bosszankodás mellett most e felett szemet hunyok. A Notre Dame-i toronyőr klasszikus, és kész… ;)

Felnőtt fejjel is élvezem… :)

Szerettem is meg nem is. Gyerek fejjel szintén abba a kategóriába soroltam, mint a Pocahontast. A nehéz nevek miatt sokkal kevesebb alkalommal olvastam, mint a kedvenc meséimet. Ezen kívül valamiért nem is volt annyira varázslatos, mint a többi Disney mesém.
Persze itt is voltak szerethető figurák Quasimodo, Hugo, Victor, Laverne és a fülbevalós kecske Dzsali, de ez a húzóerő sem volt elég a megszeretéséhez. :(

Gyermekkorom egyik kedvenc Disney-meséje. Felnőtt emberként is jól esik néha nosztalgiázni.

Nem igazán szeretem ezt a történetet, bár rájöttem, hogy lehet én vagyok Esmeralda. Fekete haj, zöld szem, és szeretnék egy kecskét házi állatnak.