Nyugati ​utazás, avagy a majomkirály története I-II. 88% 80 csillagozás

Minden pikareszk és fantasy regények tiszteletre méltó kínai ősatyja.

Ez a száz fejezetből álló, 1100 oldalas monstrum legalább olyan mélyen beépült a Távol-keleti legendáriumba, mint Európában az Arthur-mondakör, s nem ez az egyetlen hasonló vonás a két történet között.
A Nyugati utazás a wuxia (vu-hszia) műfajnak – a keleti lovagregénynek – az egyik legfontosabb alapműve. Ezt a műfajt legkönnyebben a fantasy kard és boszorkányság alzsánerével lehet rokonítani, hiszen, ha egyszerűsíteni szeretnék, akkor ez nem más, mint a „kung-fu és démonok”. Ezekben a történetekben általában varázslatos eszközökkel és mágikus fegyverekkel felszerelkezett kóbor hősök – többnyire szerzetesek, vagy urukat vesztett erényes harcosok – járják a világot és számolnak le azzal a számtalan, többnyire nem evilági eredetű gonoszsággal, amellyel út közben találkoznak, hogy a végén megigazulva és megdicsőülve teljesítsék be a célt, amely miatt útra keltek.
A Nyugati utazásban – akár Arthur-mondakörben – szent küldetést kell végrehajtania a főhősöknek: a Szent Grálnak itt Buddha magasabb rendű (nagy szekér) tanításait tartalmazó könyvei felelnek meg, amelyért egészen Indiáig kell elzarándokolni. A zarándoklat közben Hszüan-canghoz, a tiszta életű spoiler szerzeteshez csatlakozik három segítő, és együtt járják végig a történet szerinti 108000 mérföldes utat.
Mivel azonban ez elsősorban nem egy buddhista tantörténet, hanem egy közszájon forgó meséket feldolgozó kalandregény, ezért főhőse nem spoiler Hszüan-cang, hanem az első és legravaszabb kísérője Szun Vu-kung, a Majomkirály.
A Majomkirályban testesül meg minden olyan attribútum, amely szórakoztató kínai népi hőssé emeli. A regény első hét fejezetében ismerkedhetünk meg az utazás előtti életének legfontosabb eseményeivel, és meg kell mondanom, hogy ezen események korántsem hőseposzba illőek. Szun Vu-kung ugyanis egy kőtojásból született félig-meddig szellemi lényként meglehetősen kaotikusan, önzőn, pimaszul, erőszakosan és – lássuk be – kimondottan tenyérbe mászó módon viselkedik. Megszerzi ugyan a halhatatlanságot, kitanulja a varázslómesterséget és népének királya lesz, de ez számára kevés, és a Mennyekbe vágyik, ám mikor odakerül és ráébred, hogy igen alantas feladattal látták el, dühében csapot-papot otthagyva visszatér a népéhez. Ezt követően kinyilvánítja, hogy ő az Éggel Egyenlő Nagy Szent, és kiköveteli, hogy ezt hivatalosan is ismerjék el neki, de ezt követően is csupa zűrzavart kelt: megdézsmálja az örök életet adó csodabarackokat aztán a Felséges Véntől (Lao-cétől) ellopja annak sebezhetetlenné tévő elixírjét. Ezt követően pedig többször szétveri az ellene küldött mennybéli seregeket, mire végül maga Buddha győzi le, és vezeklésül egy hegyet pakolnak rá. Itt raboskodik 500 éven át, egészen addig, míg Hszüan-cang el meg nem érkezik és az égiek vezeklésül a szerzetes szolgálatába nem rendelik.
Ezzel kezdődik valójában a zarándoklat, amely során a kettejükhöz csatlakozik még két, a mennyekből kitaszított, hozzá hasonlóan vezeklésre ítélt szellemlény: Nyolctilalmas, a Disznó spoiler és Homoki Barát, a Vízibivaly spoiler.
A történet innentől kezdve viszonylag egyszerű sémát követ: a zarándoklat során egyre vadabb vidékekre vetődnek el, ahol démonok leselkednek az utazókra, melyek hol erővel, hol sokkal körmönfontabb módon próbálják feltartóztatni őket, hogy aztán a szent életű kínai barát húsából lakmározva (vagy a nőnemű démonok esetében vele örömöt cserélve) ők maguk is halhatatlanná váljanak, és feljebb léphessenek a mennybéli hierarchiában. Ezekből a helyzetekből, aztán a Majomkirály ravaszságának, számtalan varázstrükkjének és persze sokmázsás harci fütykösének köszönhetően keverednek ki.
Megérdemelne egy hosszabb fejtegetést az utazás során felbukkanó démonok természetének mibenléte, épp úgy ahogy a kínai néplélekben élő mennybéli pluralizmus is, amelyben a taoisták halhatatlan alkimista-mágusokká, a konfuciánusok mennybeli bürokratákká a különböző természeti erőket megszemélyesítő szellemek pedig a végrehajtó hatalom földi szolgáivá váltak, az állatokból (sőt, mint kiderült a fákból is!) pedig könnyen válhat szellem, ami aztán még könnyebben alakul át démonná.

Összefoglalva, bár a történet enyhén szólva is hosszadalmas, és kétségtelen, hogy sok repetitív elemet is tartalmaz, mégis érdemes rászánni az oldalszámnál indokoltnál is több időt az olvasásra, spoiler, mert ez a regény valóban a világirodalom egyik szórakoztató alapműve, és talán még abban is segít, hogy a keleti gondolkozással kapcsolatos egynémely sztereotípiánkkal is leszámoljunk.

Életemben nem olvastam ilyen jó fantasyt.
Mert ez a XVI. századi kétkötetes kínai regény igenis fantasy, és igenis minden várakozást felülmúlóan jó. Szun Vu-Kung, hiányozni fogsz… :D
Stein Aurél Ázsia halott szívében című művének olvasása közben derült ki számomra, hogy létezett egy Hszüan-Cang nevű kínai buddhista szerzetes, aki a VII. században úgy döntött, hogy eredetiben akarja tanulmányozni Buddha szövegeit, és átzarándokolt Kínából Indiába. Eltartott neki tizenhét évig, míg oda- meg visszaért. Ezt überelje Zsákos Bilbó… Utánanéztem, és azt találtam, hogy az útleírása olvasható angolul, de utólag olyan mesehagyományt rakott rá a kínai nép, hogy Münchhausen báró történeteivel felér, és ezeket a meséket, jó sok saját agyszüleménnyel együtt, Vu Cseng-en dolgozta fel regénnyé a XVI. században. Innentől kezdve nekem ez a regény kellett.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/04/vu_cseng-e…

Szun Vu-Kung aranygombos fütykösére!

Hát ez aztán igazán csodálatos volt. Pedig többet mennek benne, mint A Gyűrűk Urában. Minden 50 oldalon ugyanaz történik*. Egy pillanatig sem kétséges, melyik történetnek mi lesz a vége. Szun Vu-Kung egy genyó, Hszüan-cang szentatya egy tök(él)etlen rinyagép, Nyolctilalmas egy tahó, Homoki Barát egy teszetosza, és akkor van még a ló meg a poggyász, mint szereplőgárda. Mindez 1200 oldalon, ugyebár.
És hát nem lehet letenni, egy bűbáj, egy stílusbravúr, csodálatos a humora, és hát én tényleg mindig nagyon izgultam, vajon a mestert sütik-e, főzik-e, esetleg netán megmentik-e. Tudjátok, a kínai barátot, aki a szent könyvekért menendő éppen nyugatra.
Mindeközben rendkívül sokat lehet belőle megtudni a kínai filozófiáról, vallásokról, történelemről (bűbájos, mennyit ekézi a taoistákat, miközben hivatalosan teljesen píszí), no és az a fejlődés, amin Szun Vu-Kung keresztülmegy, nagyon tanulságos, buddhistának is megtértem majdnem. És kung-fu a levegőben mindig! :)
Csongor Barnabás pedig az én hősöm (sajnos már így poszthumusz), és szeretettel emlékeznék meg a könyvkiadás többi névtelen héroszáról is, akik egy szál írógéppel meg tollal létrehozták ezt a gyakorlatilag hiba nélkül való, csodálatos szövegmonstrumot. (Jó, túlzok, három elütést is találtam benne igazából.)

* spoiler
** spoiler
*** spoiler
**** spoiler

Sokáig nem írtam, de ne haragudj, sokszor gondoltam rád, mióta utoljára találkoznunk volt szerencsém. Bizony! Részemről a Veled való találkozás örömmel és hosszan tartó boldogsággal látott el jó hosszú időre, lévén oldalaid száma igen számos! Nem elmarasztalólag, de igen vaskos vagy, kedves. Tudod, hogy nem azért mondom, hisz túlzottan szeretlek én ahhoz, mintsem ilyen nyilvánvaló és faragatlan testtömegedre való ráutaló magatartással megbántsalak verbálisan. Nem. Hanem éppen azért mondom én ezt, mert imádtam kezeim között tartani számottevő bájaid, hosszan rácsodálkozni sárkányos, bódhiszattvás, démononos, isteni megnyilvánulásaidra. Örömmel látom, hogy azóta is viseled füled mögé rejtve apró ékszerként roppant szerszámod, és hogy erőd és tudományod még mindig az ősi és naiv játékos hit. Ma is utazgatnék Veled, és meg nem unnálak, ha lennél hatvanszor ekkora sem, de sajnos a mi közös utazásunk már régen lezárult. Csupán emlékeimből nem fakul képed, varázslatos Útitársam. Hiányzol!
Valami Tung Jüe próbálta bemagyarázni nekem, hogy valami a Te Nyugati Utazásodból még kimaradt, de engem nem csaphat be. Én tudom, hogy Te így vagy kerek, egész, lezárt, örökké bennem élő. Te…, Nagy Majomkirály!

Szinte már mindent leírtatok róla, amit csak érdemes. Így van, határozottan szórakoztató, bár néha kicsit idegesítő is volt a ravasz, pajzán és hirtelen haragú Szun Vu-kung majmóca bűn és bűnhődés története ezen fantasztikus utazás alatt. És igen, a végére már kicsit sokká válik az ismétlések hosszú sora is. De hát ne fanyalogjuk, az ismétlés a tudás anyja, mint tudjuk… és ahogy láthatjuk a mai Kínát, még ennyi sem volt elég nekik… újra kéne nekik is olvasniuk folyamatosan. És nem csak a leigázós-megtorlós részeket, hanem a társadalomkritikát kéne jobban észrevenni!
Egyébként csodálatos a nyelvezete és humora, élvezet volt olvasni. Bár buddhista szemmel, sokszor túl megengedőek voltak a különc majomkodással a bodhiszattvák és Buddha törvényeit is eléggé rugalmasan kezelték, de ha Ügyes módszernek vesszük ezeket, akkor minden jó, ha jó a vége és így kellett történnie mindennek. :)
Olvassátok, ezt a csodálatos szatírába oltott buddhista szellemű kalandregényt!

Nagyon érdekes volt a fordító Csongor Barnabás utószava is a regény keletkezéséről és összehasonlításáról a többi kínai klasszikussal. Érdekes momentum, hogy ezen 1100 oldalacska „a fordítás az eredeti szövegnek körülbelül csak a felét adja, a teljes mű európaiak számára élvezhetetlen lett volna. Sok helyen össze kellett vonni terjengős párbeszédeket, kihagyni a verses vagy ritmikus prózában írt lírai vagy leíró betéteket.”
És ezért a munkáért meg pláne le a kalappal Csongor Barnabás előtt.
Jöhet a folytatás is az Ami a nyugati utazásból kimaradt! :)

Ez egy olyan könyv,amiért az ember olvas.
Szerintem ennyi is elég lenne az értékeléshez.
Nyilván belehömpölygött volna az életembe amúgy is, de elmondható,hogy a molynak köszönhetem,hogy most olvastam.
Ez egy nagy utazás, egy hosszú mesefüzér. Szinte minden fejezet megàllná helyet önálló meseként. Viszont az összetartó erő, a majom annyira megfűszerezi a regényt, hogy sok vicces jelenetet köszönhetünk neki. spoiler
Van neki egy spoiler ezen néha pirultam: ” lába közé vette spoiler.
A sok kalandozásban annyi a spoiler ,mint égen a csillag; a második kötetben majdnem megszámoltam őket,de csak átlagoltam végül: fejezetenként 1+ a démonseregek számlálhatan tagja.
A vége felé sok undit is találtam;ilyen a lóhúgy és agyvelőleves.
Ez a regény , ha újraolvasnám- bár számításaim szerint nem lesz rá időm,csak következő életemben; mindig mást adna.
Most inkább belevetem magam felhőbukfenccel egy másik történetbe.

Aki szereti a fantáziaregényeket, vagy érdekli a távol-keleti lélek, feltétlenül ismernie kell ezt a bűbájos mesét. Démonoktól istenekig, varázslattól buddhista szentekig, kalandoktól megdicsőülésig mindenben lesz része, ha végigküzdi magát Szun Vu-kunggal és barátaival a vérfürdőgazdag történeten. Az én kedvencem Avalokitéshvara bóddhiszattva volt, aki mindig jól megszakértette a dolgokat.

Csodálatosan jó könyv volt. Rég olvastam ilyen szép mesét. Az élményt még gyarapította a szép fordítás. Ritka könyvek egyike , ami előhozta belőlem az a bizsergést , azt az érzést, hogy mennyi -mennyi szépség és csoda van ebben a regényben.
A szöveg jól olvasható , könnyen értelmezhető , sok helyen humorral megfűszerezett.

Számomra ez a regény azt tükrözte, hogy ha nagyon szeretnél valamit és kitartó vagy akkor eléred. Másrészt akármilyen rossz természettel , gonoszsággal megáldott lény vagy képes vagy a megváltozásra mégha egy kis segítség is kell hozzá .
„Ebatta majmának” sok-sok hibája ellenére sikerült belopnia magát a szívembe .

A regény egyrészt bemutatja a majomisten, vagyis Szun Vu-kung (Éggel Egyenlő Nagy Szent, öreg Szun) előtörténetét, aki nagyravágyása miatt elbukik (Buddha megbünteti, és egy hegy alá zárja). A tulajdonképpeni történet innen indul, Hszüan-cang szerzetes elindul a nyugati utazásra Buddhához, hogy tőle a szent könyveket elhozza. Ő szabadítja ki a majmot, és tanítványává fogadja, illetve melléjük csatlakozik a disznófejű Nyolctilalmas barát, és Homoki Barát, aki egy víziszörny volt. A történet során rengeteg démonnal kell megküzdeniük, miközben a hosszú úton lévő hegyes vidéken végighaladnak. A majomisten egy rendkívüli figura, végtelenül rafinált (huncut) személyiség, egyfajta trickster, aki miatt végig izgalmas, és vicces a történet. Természete miatt folyton kalamajkákba keveredik, és kalamajkába keveri ez által társait is (bár őket sem kell annyira félteni, tudnak azok is bajt okozni). A sokszor reménytelen helyzetből az agyafúrt és rendkívüli erővel megáldott majomisten a fütykősével (harci botjával, vagy anélkül általában minden bajból győztesen kerül ki.

Ahhoz a generációhoz tartozom, aki a Dragon Ball rajzfilmsorozaton nőtt fel, ami az RTL klubon futott akkoriban, és szinte mindenki nézte. Ez a könyv alapján készítették az animét, de a két történetnek nagy vonalakban semmi köze egymáshoz. Mégis. Zseniális, hogy hangulatukban hasonlítanak, a viccek, a harcok, a fantasztikus képességek, és abban, hogy mindkettő rengeteg apró történetből épül fel. A szöveg több száz éves, de ezt nem érezni rajta. Ha valaki azt mondaná nekem, hogy a 80-as években lett megírva, meg tudna téveszteni. A regény fő erőssége a karakterek, az izgalmat a szöveg végig fenntartja, a történet is jó, a poénok ütnek. Kritikaként elmondható, hogy talán egy kissé túl hosszú, 7-800 oldalban fogyaszthatóbb lenne, de méltán klasszikus.

Személy szerint rendkívül értékes műnek tartom – függetlenül attól, hogy számomra akadt olyan rész, amelyet többször is el kellett olvasnom. De ez semmiképp nem a mű értékéből von le, ez kizárólag az én hiányosságom.
Egy olyan világba kerültem, mely számomra eléggé ismeretlen. Sokszor segítettek viszont a lábjegyzetek, hogy ne „tévedjek” el nagyon.
Sok mitológiai vonást, legendákat véltem felfedezni – ami egyáltalán nincs ellenemre, sőt, mivel kevés ismeretem van róla, kifejezetten élveztem!
Azonban nem tagadom le, ahhoz, hogy teljesen képben legyek, szükségem lesz a könyv újraolvasására, valamint arra is, hogy bővebb ismereteket szerezzek mind a buddhista, mind pedig a taoista gondolkodásmódról.